17.rész

Sziasztok!:):) Már meg is hoztam a frisset!:):) Ez nem csak egy ’sima’, hanem újságcikkekkel és azzal a bizonyos, múltkor említett meglepetéssel fűszerezett rész!:) Ami nem más mint , hogy Rori egy személyes „blogot” fog vezetni az útjáról!:):) Blog a blogban!:) Köszönöm a sok-sok véleményt az előzőhöz!*.* Nagyon jól estek a szavaitok!:):) Most is várom a véleményeiteket!:) Jó olvasását! Zene hozzá itt, itt és itt.

Puszillak titeket, Olivia

Botrány! Beismerték!

Xavi Hernández (32), a Barcelona egyik alapembere, az elmúlt nap eseményeit kommentálva, beismerte, hogy megcsalta a nála 12 évvel fiatalabb barátnőjét.

„Szégyenteljes dolgot követtem el! Fájdalmat okoztam, annak a személynek, akit a világon, a legjobban szeretek. Ezzel csalódást keltve a családomban, a barátaimban és jómagamban is. Sajnálom! Teljes szívemmel reménykedem abban, hogy Aurorával túl tudunk ezen jutni, együttes erővel” – fogalmazott a középpályás, a magazinunknak eljuttatott szövegében.

Pontosan egy nappal ezelőtt pattant ki a botrány, amikor is, az internetet bejárta a Mirjam Vegával (27) lencsevégrekapott görbe estéje. Az egész helyzetet a tv-s műsorvezető, csak még jobban fokozta, mikor kábult állapotában, éppen a focista házából távozva egyből beismerte a „botlásukat”. A dolog pikantériája, hogy csak percekkel azelőtt távozott ugyanabból a lakásból a megcsalt fél, Aurora is. Mirjam így fogalmazott akkor a médiának: „Igen együtt voltunk, de nem igazán emlékszem semmire, ahogy twitteren is írtam. Csekkoljátok az oldalamat! – közölte ködös tekintettel a riportereknek a száját rágva. Azóta már eltávolították azt a tweetet, sőt a médiaszemélyiség még az oldalról is törölte magát.

„Valami nő beállított sírva, majd üvöltözni kezdett Xavival, aztán elrángatták a vele lévők”– felelte a riporterünk azon kérdésére Mirjam, még a helyszínen, hogy mi zajlott a labdarúgó és a francia lány között. A riporternőt az eset után, azon nyomban kirúgták az állásából. Az ominózus műsort pedig, amit a légyott előtt rögzítettek, a csatorna letiltotta, így az adásba nem fog kerülni. 

„Csak most ébredtem a tudatára, hogy mit is követtem el! Le vagyok sújtva a viselkedésem láttán! Beismerem, drogproblémákkal küzdök, ami miatt elvesztettem az állásomat és tönkretettem két másik embertársam életét! Őszintén sajnálom! Remélem, egy elvonóközpontban rendezni tudom az életemet és megbocsátást nyerhetek.” – írta a nő szintén a magazinunknak. Aurora viszont, azóta nem volt hajlandó válaszolni az újságunk megkeresésére sem írásban, sem telefonon.

*

Rori már egy óra hossza csak a plafont bámulta az ágyában feküdve. Az üres és fehér mennyezetet tanulmányozta bőszen, mivel arról legalább nem jut eszébe semmi fájó emlék a férfiról. Az eltelt időt a „katasztrófa” óta szinte végig zokogta, könnye se maradt a végére. Csak az a kínzó és kegyetlen üresség. Az üresség, ami a mellkasában tátongott a szíve helyén, mint egy szakadék. A telefonja az eset óta megállás nélkül csörgött, így sokszor kapcsolta ki, hogy még csak a folyamatos rezgést se hallja. Ám most valamiért, a készülék bekapcsolt állapotban feküdt a lány éjjeliszekrényén és idegesítően rezgett a felületén.

- Miért nem tudsz békén hagyni? –suttogta fájdalmasan a szoba magányába. Ám a mobil kisebb nagyobb megszakításokkal folyamatosan rezgett. – A francba már veled! –nyúlt oda a készülékhez, majd mielőtt kivette volna belőle az aksit, rápillantott a kijelzőre. Nem Xavi, vagy bármely családtagjának a „jól ismert” száma villogott, hanem egy teljesen ismeretlené, fura előhívőszámmal. – Ez a sajtó sem lehet…- gondolkodott el egy pillanatra Rori, majd megnyomta a „fogadás” gombot. – Jó napot! Remélem a megfelelő időben hívtam! Én Sarah O’Tool vagyok, ön pedig ugye Aurora Rocher-Gacilly? – kérdezte a telefonba a nő, vidám hanggal, angolul.

- Igen, én vagyok az. - válaszolta fásultan és kedvetlenül a leányzó. Idegesítette a másik fél boldog hangja.

- Én a sydneyi Képzőművészeti Múzeumból hívom önt, egy örömhír miatt! Ön lett az egyik szerencsés kiválasztott, a világ képzőművészeti egyetemeinek, a kurátor szakán tanuló diákjai közöttt meghirdetett pályázatunkon. – újságolta kicsattanóan. – Egy szemeszterig a Sydneyi Képzőművészeti Egyetem kurátor szakán cserediákoskodhat és emellett a múzeumban dolgozhat gyakornokként. A vízuma kérvényezve, a tandíja támogatva. A félév kezdése bő 2 hónap múlva lesz…Aurora csak megdöbbenve hallgatta a nőt. Felrémlett neki, hogy fél évvel ezelőtt egy tantárgy teljesítésének a feltétele, az ezen a pályázaton való elindulás volt. Egy egész jó anyagot rakott össze, de álmában nem gondolta volna, hogy azzal nyerni is lehet. S most ő az egyik kiválasztott. Az anyja és a vele való konfliktusai miatt jött ide, szinte menekülve a keresztszüleihez, Nizzából. Most pedig, tőlük menekül, Barcelonából, egy férfi miatt. A világ másik felére…hogy ismét újra tudjon kezdeni.

- Lenne, arra mód, hogy az akklimatizáció céljából minél előbb odarepüljek? Jóval a félévkezdés előtt? És arra, hogy két szemesztert maradjak? Az itteni vizsgáimat, mind letudtam…- kérdezte fellelkesülve, amint megcsillant előtte egy új kezdet lehetősége. 

- Mit csináljuk most vele? Szegény drágaságom, darabokban van. – kérdezte a kanapén ülve Barbara, a férje, Paolo karjai közt.

- Legszívesebben megfojtanám azt a szemetet! – dohogott mérgesen a férfi, miközben a felesége haját simogatta. – Hogy volt képes megcsalni? Főleg egy olyan nővel?

- Nem értem én sem! Xaviból ezt nem néztem volna ki! Ő mindig olyan visszafogott és rendes úriember volt. – ingatta a fejét Barb. – Csodálkoztam is, hogy a mi „vadabb” és bulizósabb Auroránk mit lát egy ilyen visszafogottabb, zártabb emberben. Bár ezt sosem említettem neki!

- Alamuszi nyuszi nagyot ugrik! Csak ne a keresztlányommal szórakozzon! – feszült meg Paolo arca.

- Ma még semmit sem volt hajlandó enni! Nagyon aggódom érte! – mondta óriási féltéssel a hangjában. - Pedig olyan boldog volt mellette! Szinte a fellegek felett járt, ám most a negatív csúcsot ostromolja. –túrt a hajába együttérzően Barbara.

- Ki lehet az? – mordult fel Pao, meghallva a bejárati ajtó csengését. – Maradj, majd én nyitom! – simította meg Barb arcát gyengéden, majd felállt a szófáról és az ajtóhoz sétált. – Mit akarsz itt? Hogy jutottál be a kapun? – kérdezte durván és agresszívan, amint kitárta a bejáratot a férfi. – Tűnj el! Elég fájdalmat okoztál neki így is!

- Kérlek! Csak beszélni szeretnék vele! – könyörgött a tekintetével is Xavi. – A kertész megsajnált… 

- Mit képzelsz te? Még ide mersz jönni? –csatlakozott Paolohoz Barbara is. –Nem szeretne látni! Soha többé, ha nem lenne egyértelmű! – villogott a nő szeme, védelmezve a keresztlányát.

- Megértem, hogy dühösek vagytok rám! Én is csalódtam magamban! Őszintén szeretem őt! – hajtotta le a fejét, még mindig az ajtóban ácsorogva. – Nem is értem, hogy tehettem meg ezt vele!? – mondta halkan és marcangolóan.

- Barb, Pao! Mondanom kell valami fontosat! – hangzott fel Rori hangja, majd pillanatokon belül a földszinten termett. Ott, a földbe gyökerezett a lába, meglátva a férfit. - Mit keres itt? – kérdezte a keresztszüleitől, erőltetett nyugalommal. Az arcán nem tükröződött semmi más, csak üresség és érzéketlenség. Megpróbálta magában elnyomni a valaha csodás szerelem érzését. Jobb volt a zsibbadt élettelenség, mint a másik okozta kegyetlen fájdalom.

- Szerelmem! Kérlek, beszéljük meg! – lépett máris beljebb a focista a nyitott ajtótól, próbált a lányhoz közelebb kerülni.

- Mit akarsz? – emelte rá végre a tekintetét. Amit a férfi azokban a női szemekben látott, egy életre megrémisztette őt. A mélységes fájdalom és szomorúság keveredett az ürességgel. – Nem bántottál, már így is eléggé meg? Többet sírni nem vagyok képes. – közölte halkan, de mélyen gyökerező szomorúsággal a hangjában.

- Adj még egy esélyt! – rimánkodott a középpályás.

- Ha nem lenne egyértelmű, közöttünk mindennek vége!- mondta ki a mellkasát ölelve a tulajdon karjaival. Ez a mondat csak úgy égette a száját és a szívét. Mármint annak a hiányát, ami tátongott a nemes szerve helyén. Nem akart elgyengülni, mert, ha egyszer összetörte őt a focista, akkor újra meg fogja tenni. Nem akarta ismét átélni ezt a tortúrát. Olyan magaslatokra repítette őt Xavi, és most olyan mélyre is lökte…- Elmegyek Ausztráliába egy évre! – jelentette ki, minden maradék erejét összeszedve, nehogy ott, helyben összeessen.

*

- Látod, ide írd majd be a felhasználóneved, meg a jelszódat és már irányít is át a blogomra! – magyarázott lelkesen Aurora a barátnőjének. – Itt aztán képben leszel, hogy aktuálisan mi történt velem.

- Xavi miatt van a jelszó?- kérdezte Cat kissé szomorkásan, ugyanis nem akarta, hogy a barátnője olyan messzire utazzon.

- Igen, igen.- sóhajtott Aurora. - Nem szeretném, ha tudná, mi van velem. Teljesen ki kell irtanom az életemből. Másrészt a sajtó ellen sem árt. - folytatta halkan.

- Hiányozni fogsz! - mondta Catalina, majd jó szorosan a karjaiba zárta Rorit.

- Te is nekem! - érzékenyült el Aurora is. A "rövid" barátságuk ellenére, nagyon közel kerültek a másikhoz.

- Barb azt mondta, hogy egyedül szeretnél kimenni a reptérre, igaz? - érdeklődött Cat búsan.

- Igen, egyedül szeretnék menni!- bólintott aprót a szőke hajú leányzó. - Nem akarok felhajtást, meg paparazzikat, bár őket úgysem fogom megúszni. De azt meg végképp nem akarom, hogy utána meg titeket szedjenek szét. 

- Bocsánat a késésért! Itt is vagyok! – futott be a szobába Raquel is.

Aurora azokkal töltötte az utolsó barcelonai estéjét, akiket a világon a legjobban szeretett. Egy utolsót együtt vacsoráztak és beszélgettek az indulásig, majd jó hosszasan búcsúzkodni kezdtek. Aurora imádta az itteni életét, de muszáj volt váltania. Érezte, hogy itt nem tudna túllépni a férfin. Az élet úgy rendezte, hogy most Sydneyben „legyen dolga”. A járata indulása előtt három órával beszállt a kocsijába és elhajtott a könnyeit törölgetve. A mai nap tudott sírni, hiszen ezek az emberek megérdemelték minden egyes könnycseppjét. A reptéren zökkenőmentesen zajlottak az előkészületek, csak néhány fotós zavarta meg őt ebben, az időigényes procedúrában. Sejtette, hogy nem fogja tudni őket elkerülni, hiába választotta a „leghajnalibb” és a „legnépszerűtlenebb” időpontot a repüléshez. Fél órával a felszállás előtt nyitották meg a kapukat, majd azokat az indulás előtt öt perccel zárták le. Rori a repülőn kényelmesen elhelyezkedve várta a felszállást és az új kezdetet. Már most hiányzott neki a város, a családja, a barátai és Xavi…

- A szerelem szívás! – sóhajtotta bánattal telin, majd a gép szárnyai a magasba emelkedtek.

Aurora Rocher-Gacilly elhagyja Barcelonát!

A frissen megcsalt és összetört szívű lány két héttel a történtek után, fáradtan és nyúzottan érkezett meg a barcelonai El prat reptérre, kora hajnalban, magányosan. A szemei vörösek és feldagadtak voltak, az arcán nyoma sem volt a tőle megszokott hatalmas mosolynak. Egyértelműen megviselte a középpályás csalfasága! Azt nem tudni, hogy mennyi időre utazott el, csak annyit sikerült kideríteni a munkatársainknak, hogy a célpontja Sydney. A lány a történtek óta egyáltalán nem lépett a nyilvánosság elé, mindentől elzárkózott. "Most is" kora hajnalban, teljes inkognitóban próbált meglépni.

A Casas család, és barátai szintúgy nem felelnek a történettel kapcsolatos kérdésekre.

Friss! Aurora 1 évre ment Sydneybe!

A riportereink fáradalmas és izzasztó munkája nyomán megtudtuk, hogy a megcsalt lány egy teljes évre elköltözött az ausztrál nagyvárosba. Nem csak felejteni és töltődni ment oda, hiszen mint kiderítettük, kiválasztották egy régen beadott pályázat nyereményére. Aurora hónapokkal előbb utazott Sydneybe, mint kellett volna, így is megpróbálva csillapítani a média érdeklődését. Hatalmas szerencse csupán, hogy pont most kapott egy óriási lehetőséget külföldre, vagy csak a Casas birodalom keze? Így már biztosra vehetjük, hogy a páros külön utakon folytatja, noha egyikük sem nyilatkozott ez ügyben.

0.nap

Végre megérkeztem!

Közel 25 órát utaztam azért, hogy most itt, a Bondi beachen érezhessem a puha homokot a talpam alatt. Egyszerűen felemelő érzés! Mindenki olyan nyugodt és nyitott itt, bár az Ozzie szleng – ahogy ők hívják- kicsit bizarr nekem! A szállásom, az egyetemtől és a múzeumtól is, csak 10 percre van, amit jelenleg egy német lánnyal osztok meg. Most ebben a pillanatban, itt, a homokos fövenyen, a sós illat kábulatában, újra boldognak érzem magam. Már ha ezt annak lehet hívni…igazából még mindig hatalmas űr tátong a szívem helyén, amit nem igazán tudom, hogyan fogok betömni. Bármikor is. Majdnem "saját magamat feladtam" volna érte…ő meg… Csak ismét zokogni fogok, amit nem szeretnék, itt, nyilvánosan. Bár már potyognak a könnyeim! Éles kontrasztot képezek az itteni vidám strandolókkal. Egy lány sötét ruhában, aki a laptopjával az ölében sír. Valahogy muszáj most kiadnom magamból, hogy ismét önmagam lehessek. Ez egy új kezdet! Jobban leszek, egy idővel, remélem. Már eljutottam arra a szintre, hogy nem érdemelt meg. Bár az is igaz, hogy eddig vele töltöttem az életem legszebb időszakát…Belé teljes szívemből szerelmes voltam. Hiányzik! Hiányzik a meleg barna szeme, a mosolya, az érintése, a csókjai, az illata és az egész „férfi”…Hiányzik Xavi! Istenem már megint törölgetem a könnyeimet. Keresztanyám miért vagyok ilyen gyenge? Miért nem tudom csak úgy kiverni a fejemből?! Amikor ott volt náluk és közöltem vele, hogy vége, akkor, olyan mélyről jövő erőt kaptam magamtól, mely még most is elkélne! Most nem tudok olyan üres és érzéketlen lenni. Amit eddig elnyomtam, azt itt hatványozottan tört rám! Ti mindig arra tanítottatok Paoloval, hogy legyek erős, de most ez nem megy! Mennyire hiányoztok nekem! Ahogy Cat és Raqu is! Most jobb,ha elindulok "haza", és kipihenem az időeltolódás okozta fáradságot. Írni mindennap fogok, és skypeolni is gyakorta! Vigyázzatok magatokra! xoxo Aurora