8 bites szerelem - 2. fejezet - Fatális véletlen

Sziasztok!

Itt is van a második fejezet! Kedves olvasóm, P szavai ösztönöztek arra, hogy már pénteken hozzam, a frisset.  Nagyon boldoggá tett vele, hogy ennyire érdeklődött a folytatásról!:) Meghozta az íráshoz, a kedvem!:)

Az első fejezethez érkező, megannyi komit és persze pipát, nagyon-nagyon köszönöm!:)*.* Remekül estek a dicsérő szavak!:) Válaszolni is fogok, majd "rájuk"!:)

A következő fejezet, őszintén szólva, nem tudom, hogy mikor fog jönni! Az egyetemen, most érünk a félév hajrájába, így a ZH-k megszaporodtak, a beadandók határidejei pedig, vészesen közel kerültek. Ígérem igyekezni fogok az írással, ahogy csak tudok!:) 

Jó olvasást!:)

A bézs és krémszínekben pompázó hálószobában mindent, a hold hideg fénye vont körbe. A lakályos helyiségben, ahol egy angyalarcú lány aludta az igazak álmát, csend és béke honolt, a késő éjjeli órának megfelelően.

Bruna, a háta mögött hagyott zaklatott nap ellenére, nyugodtan és lidérces álmok nélkül pihent, míg egy erőteljes hanghatás meg nem zavarta ebben. Az első pillanatokban fel sem fogta, hogy mi lehetett az a zaj, mire felriadt, csak mikor ismét és ismét meghallotta azt: egy erőteljes, azonos időközönként felhangzó horkolást…

A barna hajú nő, kikecmeregve a párnák és a puha takaró nyújtotta biztonságból, az útját a nappali felé vette, ahonnan a zaj forrását tippelte. A tegnapi farmerja és a pólója gyűrötten tapadt a testéhez, mivel a kanapén érte az álom, ahonnan a legjobb barátja, csak bevitte a hálószobájába és gondosan betakargatta. Valószínűsíthetően, ezek után nála maradt, hogy őrizze és óvja az álmát, amiért a nő, rendkívüli hálát és szeretetet érzett iránta, noha épp az imént ébresztette fel őt. 

A nappaliba érve, vicces kép fogadta Brunát, ugyanis a termetes focista, a szoba legkisebb méretű karosszékében próbált szunyókálni, méghozzá tágra nyitott szájjal. A hosszú és izmos karjai, ernyedten lógtak le a karfákról, a lábai kinyújtott állapotban pihentek a földön, a feje pedig, hátravetve támaszkodott, a fotel támláján.  Percekig, vigyorogva figyelte, ahogy a világklasszis futballista jóízűen horkol és motyog álmában, majd nekiállt felébreszteni, ugyanis nem szerette volna, ha a férfi, reggel beállt izmokra ébredne. Főképp, mivel csak napok voltra hátra a szezon első derbijéig, az ősi rivális, a katalán csapat ellen.

- Sergio, ébredj! – keltegette gyengéden, finoman rázva a sportoló kimunkált vállait. Olyan közel merészkedett a férfihoz, hogy szinte érezte a belőle áradó hőt és energiát, mely még álmában is sütött belőle. – Kérlek, kelj fel, nem szeretném, ha elaludnád a tagjaidat! – susogta neki, noha közben rájött, hogy az 1,89 méter magas barátja, a szintén aprócska kanapéján sem fog kényelmesen pihenni. Sőt, Blas üres szobájában sem fog tudni. – Haza sem vihetlek, mert a kocsim, a temetőnél maradt - magyarázott a még mindig szendergő focistának -, a tieddel meg nem szívesen mennék, hiszen akkor, Pilarnak kéne visszahoznia engem. Különben is, elég későre járhat…

- Mi? Mi történt? – tért magához hirtelen a hátvéd, sűrű pislogások közepette. Az arcaikat csak milliméterek választották el egymástól. 

- Nagyon kényelmetlen itt, ha már maradtál, hogy vigyázz rám, akkor megérdemelsz egy puha ágyat! Gyere! – nézett mélyen a ködös tekintetbe a nő, hogy tudatosítsa az álomkóros sportolóban, a mondanivalóját. Hosszú pillanatokig szinte elveszett a révedt barna szemekben, melyek lágyan simogatták a vonásait.

- Hova, mi? – ízlelgette még az álmai ízét Ramos, zavartan el-el bóbiskolva.

- Gyere! Mindjárt visszaaludhatsz! – biztatta Bruna a barátját, miközben próbálta ébren tartani és felhúzni a fotelból. A férfi, miután nagy nehezen feltápászkodott a karosszékből, megindult a göndör hajzuhatagú nő után, egyenes a hálójába. Beérve a helyiségbe, ahol egy hatalmas franciaágy kapott helyet, a hátvéd, már dobta is le magáról a szűk farmerjét, és pólóját, hogy egy szál alsónadrágban zuhanhasson be, a paplanok közé. – Sergio ne…- próbálta leállítani, a sportoló ösztönös cselekvését Bruna, de mire elkezdte a mondatát, a labdarúgó már ismét húzta a lóbőrt. Ezek után a nő, csak annyit tudott tenni, hogy betakarta, majd pizsamára váltotta a kényelmetlen utcai viseletét és bebújt mellé háttal, az ágy másik térfelére. Remélte, hogy ez, a figyelmességből fakadó gesztus, nem fog másnap, sem később kellemetlen pillanatokat okozni számukra. Már félálomban volt, mikor egy izmos testet érzett meg maga mögött, szorosan.

- Szeretlek…Pilar – motyogta az andalúz hirtelen, a legjobb barátja fülébe. – Te vagy, a legjobb dolog az életemben!

Bruna szemei hirtelen kipattantak, majd, mint akit a tűz égetett volna meg, kiugrott az ágyból, a hátvéd

öleléséből. Percek múltán, ő foglalt már helyet a nappali, aprócska foteljében. Az agya lázasan kattogott, az előbb „elhangzottakon”. Eddig nem igazán „esett le” neki, hogy a barátja ténylegesen szerelmes Pilarba. Azt hitte, hogy csak szórakozik, eltölti kellemesen az időt, a nővel. Ám, ha sportoló, már álmában is - „öntudatlanul”-, szerelmes szavakat suttog, akkor az a kapcsolat bizony komoly! Bruna szívébe, mintha egy éles szilánk fúródott volna, ezen gondolat hatására. Nem értette miért, de féltékenységet érzett! Elkezdte félteni a férfi szívében elfoglalt, előkelő helyét. – Ennyire önző, csak nem lehetek! – bukott ki belőle hirtelen és hangosan. – A barátom boldogságát kell, szem előtt tartanom! Ha Pilart szereti, akkor Őt! Eddig végtelenül nem érdekelt, hogy mennyi viszálynak voltam az okozója,sőt az sem lett volna rám nagyobb hatással, ha miattam szakítanak, de ezentúl félre kell állnom! – gondolta lázasan. - Nem szabad, hogy a kapcsolatuk útjába álljak, hiszen melyik nő szeretné, ha egy másik lenne folyton a szerelmével… - temette az arcát a kezeibe. A szívében lévő szilánk okozta féltékenység, csak nem akart szűnni…

Bruna az éjszaka hátra levő részét, éberen, gondolkodással töltötte. Elhatározta, hogy amennyire csak lehet, "támogatni" és segíteni fogja a legjobb barátja és annak a választottját. Még akkor is, ha nem igazán kedveli a nőt. Megpróbál végre felnőni és Sergio nélkül létezni, persze bizonyos keretek között, ugyanis a férfi barátságáról nem akart lemondani. Áldozatok meghozatalára viszont képesnek érezte magát! – Majd több időt töltök Crissel és Irinával, Ikerékkel vagy bent a munkahelyemen, a munkatársaimmal – kutakodott az agyában, a lehetséges alternatívák után. Most tudatosult benne igazán, hogy mennyi időt töltött nap, mint nap a férfival, menyire támaszkodott rá. – Bárcsak, nekem is lenne valakim, akit szerelemmel szerethetnék! – született meg benne az igény, egy párkapcsolatra. – Szerelmes szeretnék lenni! – tört utat magának a vágy, elemi erővel. 

Bruna, elég régóta volt már „magányos”. Blas halála előtt, ugyan volt egy-két, hosszabb ideig tartó kapcsolata, ám négy éve csak a gyásznak, a barátainak és a munkájának élt.

Kora reggel, mikor a nap első sugarai, már meleg fénybe burkolták az otthonos szobát, a barnaság idejét érezte, hogy felöltözzön és nekilásson a reggelinek. Azt tervelte ki, hogy meglepi a kedvencével a hátvédet, ezzel is megköszönve neki, hogy támogatta a tegnapi, fájdalmas napon. Harminc perc alatt, elkészítette a férfi kedvenc reggeli fogását, kávét főzött, megterített, majd friss narancslét is facsart, hogy vitamindúsan kezdődhessen a napjuk. Éppen a hálójába indult, felébreszteni a sportolót, mikor dühödt

kopogásra és csengőszóra lett figyelmes. Ráncolt homlokkal sasszézott a bejárati ajtajához, hogy kileshessen a kémlelőn. Egy ingerült és végtelenül felzaklatott nőt látott…

- Nyissátok ki! Beszédem van veletek! – dörömbölt az ajtón Pilar, hangosan és hevesen. A  tengerkék tekintetű nő, egy szemhunyásnyit sem aludt az éjjel, mivel folyton azon agyalt, hogy „azok ketten” mit csinálhatnak éppen. Hiába próbálta Segio, az esti hívása alkalmával, ártatlan, baráti gesztusnak beállítani azt, hogy Brunánál marad az éjszakára, Pilar ezt nem tudta elhinni, sőt nem is igazán akarta. A zsigereiben érezte, hogy őt bizony, baleknak nézik!

- Ó, te jó ég! Mit keres ez itt!? – rettent meg azonmód Bruna, a nőt látva, hirtelen nem is tudta, hogy mit tegyen. Rövid mérlegelést követően, inkább kinyitotta a bejáratot, a féktelen düh vezérelte személynek, mielőtt betörné azt, vagy a szomszédjai, ráhívnák a rendőrséget. Pilar szinte beesett az otthonos, ám parányi lakásba.

- Bruna! Mi folyik itt? – jött ki szintén ebben a pillanatban, a zajtól felriadt Sergio a hálószobából, egy szál alsóban. – Lefeküdtünk? – kérdezte meg az első gondolatát, ami az eszébe ötlött, majd újra az alsójára pillantott és vissza a legjobb barátjára, várva a választ. A szeme csak másodpercekkel később siklott rá, a legjobb barátja mellett álló, hívatlan vendégre. – Pilar! – képedt el rögvest, amint a tudata feldolgozta, hogy a kedvese is jelen van, és éppen egy ilyen kompromittáló helyzetben találta, a „féltékenykedésének tárgyánál”.

- Annyira tudtam, hogy ti ketten! – remegett meg a méregtől, Pilar. A hatalmas szemei szinte szikrákat szórtak, az egész testéből áradt az izzó harag és düh.

- Ez nem az, aminek látszik! – próbálta máris „menteni a menthetőt” Bruna, az éjjeli elhatározásából fakadóan. – Csak egy fatális véletlen, ami teljesen másnak látszik, mint ami…- magyarázott gyorsan és pergőn. Nagyon remélte, hogy hinni fog neki Sese kedvese, noha erre a legkisebb esélyt látta…

- Nem vagyok kíváncsi az újabb hazugságokra! – jelentette ki üvöltve és a fejét rázva. Ezzel is jelezve, hogy már hisz el a "párosnak" semmit. – Sergio, csak arra válaszolj, hogy akkor én minek kellettem!? – nézett most izzóan az andalúzra, aki eddig csak némán figyelte az eseményeket. – Miért akartál velem járni és összeköltözni, ha vele vagy!? – bökött a fejével, egy undorodó grimasszal az arcán, a vetélytársára, Bruna felé. – S úgy mégis, mióta? – remegett meg hirtelen a hangja, a tekintetébe könnyek szöktek.

- Pilar… - szólalt meg végre a focista is, ám ennél többet megint csak, nem volt képes mondani. A fejében hatalmas zűr és zagyvaság tombolt, mivel nem igazán tudta összeilleszteni a tegnapi nap emlékeit azzal, hogy a legjobb barátja ágyában érte a reggel. 

- Ennél inkább nem is kell több! – csattant fel hisztérikusan a nő, mivel Ramos „hallgatása”, a dolog igaz és kegyetlen mivoltát erősítette. Már a kérdései várt válaszok sem izgatták, csak az, hogy játszottak vele. - Remélem élveztétek az estét! Biztos jó volt rajtam röhögni! Jó étvágyat a romantikus reggelihez! – viharzott ki rögvest, a lakás előteréből Pilar, miután észrevette a lakás amerikai konyhájában, a díszesen megterített étkezőasztalt és rajta a focista kedvenc fogását. Az ereje  abban a percben hagyta alább, s nem szerette volna, ha látják összetörni. A könnyei azonmód eleredtek, ahogy bevágta maga mögött az ajtót. Hihetetlenül dühös és csalódott volt egyszerre. Teljes mértékben átejtve érezte magát! Nem igazán értette, hogy Sergio miért költözött vele össze és miért hitegette, ha mindeközben Brunával kavart folyamatosan. Ki tudja mióta…

- Pilar, te meg!? – szólította meg hirtelen a társasházból kifelé tartó nőt, egy férfihang.

- Hagyj most békén, Cristiano! Menj csak, a kedvenc kis barátaidhoz! – rázta le magáról, az őszintén aggódó kezet, majd sebesen kilépett az épületből.

- Mégis mi a fészkes fene történt? – bukott ki megrökönyödve a portugálból félhangosan, aki csak Bruna autóját hozta el a temetőből, Sergio kérésére. Összeráncolt homlokkal lépcsőzött tovább felfelé, a megfelelő lakásig, ahol Bruna Garrido lakott.

Sergio és Bruna szótlanul szemlélte és méregette egymást, miután a reggeli vendég kitette a lábát a lakásból. A nagy csendet, a barna hajú, csodaszép nő elégelte meg elsőként.

- Sese, az isten szerelmére, menj már utána! Gyorsan öltözz fel és szedd a lábad! – lépett a közvetlen közelébe a hátvédnek, majd ugyanúgy megrázta a kidolgozott vállait, mint ahogy az éjjel tette, a keltegetésénél. – Komolyan mondom, nem ismerek rád! Ne csak állj itt némán és letaglózva!

- Mi ketten, az este…

- Dehogy is! – rázta a fejét, a göndör hajzuhatagával táncot járva. - Azért ébredtél az ágyamban, mert nem akartam, hogy beálljon vagy megfájduljon valamid, a kicsi fotelem miatt! Nem történt semmi közöttünk! – nyomatékosította a mondandóját, a gesztusaival is. – Sőt, az éjszaka nagy részét, én töltöttem inkább a fotelben! – magyarázott hevesen, próbálta észhez téríteni a férfit, hiszen az éjjeli elhatározásához tartani akarta magát. – Szereted Pilart! Ő a legjobb dolog az életedben, menj már! – idézte vissza a sportoló szavait, amiket az ő fülébe sugdosott.

- De miért vagyok alsógatyában? – akadékoskodott tovább a focista, mint aki szeretné azt hinni, hogy Bruna és közte történt valami…, noha arra emlékeznie kéne.

- Mert, olyan álomkóros voltál, hogy azt hitted, otthon vagy! – győzködte elszántan tovább a barátját, a nő. – Szereted őt! Beszélj vele! – nézett mélyen a hatalmas barna és melegséget árasztó szemekbe, melyek most valamiféle tanácstalanságról árulkodtak. – Kérlek, tedd meg értem! – vitte be azt a mondatot, melyről tudta, hogy hatni fog. Az addig eggyé fonódó tekintetek, hirtelen szétváltak, megszakítva az intim pillanatot.

- Igazad van! – tért észhez, és vissza a „régi Ramos”. – Beszélnem kell vele, meg kell neki magyaráznom ezt a végzetes tévedést! – rohant be a ruháiért, a hálószobába.

- Különben is, ha velem töltötted volna az estét, akkor arra emlékeznél… - kiáltotta a szélsebesen mozgó sportoló után viccelődve, a gyönyörű nő. A szívében lévő szilánk sajogni kezdett, újra érezte a rátörő féltékenységet. 

- Srácok, most találkoztam Pilarral! Eléggé feldúlt volt! Mi történt? – lépett be a nyitott ajtón hirtelen, a portugál csillag, Cristiano Ronaldo. Az arca értetlenségről és kíváncsiságról árulkodott.

- Szia, te meg? –eszmélt fel az érkező, újabb vendég látván Bru. – Ma az egész pereputty látogatására számíthatok?

- Én is örülök neked! - hagyta figyelmen kívül a nő pikírt megjegyzését, aki köszönettel tartozna neki, ha tudná, hogy visszahozta az autóját.

- Ugye visszahoztad Bruna kocsiját? – rohant ki a hálóhelyiségből a hátvéd, meghallva a csapattársa hangját.

- Igen, azért jöttem! – bólintott egy aprót Cris.

- Remek! Én, akkor rohanok! – hagyta el futólépésben a lakást Sergio, magára hagyva a két barátját. Búcsúzóul csak biccentett mindkettejüknek, mert nem akarta tovább húzni az időt, minél előbb utol akarta érni a kedvesét.

- Mégis mi a csuda van? – tette fel ismét a kérdést a csatár, mert hihetetlenül frusztrálta, hogy még mindig nem tudott meg semmit sem.

- Gyere, reggeli közben elmondom! – intett maga után Bruna, hogy kövesse őt a focista, majd leült, a szépen megterített étkezőasztalhoz és nekilátott enni. Cristiano követte a példáját, miután Ő is helyet foglalt, beavatást nyert a reggeli és az éjjeli dolgokba. Sőt a nő, még az elhatározását is megosztotta vele…

8 bites szerelem - Prológus

Sziasztok!

Meghoztam a legújabb történetem prológusát! Kicsit izgulok, hogy miképp fogjátok fogadni! Remélem nem okozom majd csalódást! Kérlek titeket, hogy vagy pipa, vagy kommentár formájában értékeljetek! Kíváncsi vagyok a véleményetekre! Oldalt pedig, egy szavazást is láthattok, ha belefér, kérlek ott is, nyilvánítsatok véleményt! Köszönöm előre is!

Már csak annyi maradt hátra, hogy jó olvasást kívánjak! (A "szakzsargon" az én elmém szüleménye, nem igazán vagyok otthon benne, így simán meglehet, hogy sületlenség, de igyekeztem egyszerűen, de mégis téma hűen ábrázolni. Remélem, így már, a címválasztás is jobban érthető lesz!)

Olivia

2009 tavasza

Bruna Garrido mély sóhajtásokkal tépte fel, a számlákat tartalmazó fehér borítékok tömkelegét, melyek a súlyos kötelezettségeire emlékeztették, a bankok és a szolgáltatók felé. 

A keserű csüggedés nem az összegek nagyságának szólt, - nem azok hatottak a meglepetés erejével -, hiszen a nő, már jó előre kikalkulálta, az elkövetkező évei kiadásait. A gondterheltség inkább, a remélt bevételek hiányából fakadt. Bruna ugyanis, egy nagyobb összegű hitelt vett fel, a webdesign-al foglalkozó vállalkozása megalapítására és beindítására, ám a megrendelések csak nehezen akartak jönni. A vártnál kevesebb nyereség pedig, nem mentesíthette a törlesztés és a munkabérek kifizetése alól…

- Bruna, megjöttem! – tárta szélesre a nő szobájának ajtaját, az egyik legjobb barátja és egyben lakótársa Blas. A férfi, és a nő, még az informatikai egyetem alatt ismerkedtek össze, a kezdeti haveri kapcsolatuk hamar szoros barátsággá alakult, majd szinte testvéri ragaszkodássá fajult. Egyke gyermekek lévén, távol a szülői háztól és az otthontól, ez a folyamat, könnyen is ment, sőt szinte elkerülhetetlen volt.

Olyan emberek találkozása ez a barátság, akik teljes mértékben kiegészítik egymást. Semelyikük sem tudja, hogy mit kezdene a másik nélkül, de főképp Bruna nem, mivel a független, erős és közvetlen ember, csak egy látszat, egy máz, ami összetartja a sérülékeny és törékeny lelkét kívülről. 

- Szia Hack! Mi újság? – nézett fel a csekkeiből, mosolygós tekintettel, a franciaágya szélén üldögélve Bruna. Előszeretettel hívta így, a legjobb barátját, mivel ez emlékeztette őt, az egyetemi évek kellemes pillanataira, ahol Blast, mindenki: „ A Hacker-nek” szólította, internetes ’kalóztudása’ és furcsa kinézete miatt. Szerencsére azóta, a húszas évei közepén járó férfi, leküzdötte a nem mindennapi öltözködési szokásait, és egy teljesen normális, programozóvá vált.

Blas kisfiús arcán, melyet a borosta sem volt képes férfiassá tenni, egy széles mosoly jelent meg, meglátva a mélybarna szemeket és hullámos hajzuhatagot, ami kacéran keretezte, a legjobb barátja szépséges vonásait. 

- Mivel foglalatoskodsz? – szelte át néhány lépéssel a szobát Hack, majd Bruna mellé telepedett, az ágy szélére.

- Csak a tartozásaimat nézegetem… - sóhajtott ismét egy mélyet, majd a tekintete megint csak, az ölében fekvő számlák sokaságára tévedt.

- Nem akarnak jönni azok a megbízások? – kérdezte óvatosan Blas, a nő arcát fürkészve.

- Nem nagyon, pedig én a lelkemet is kidolgozom! – ingatta a fejét kissé feszülten. - Sorra gyártom a jobbnál jobb sablonokat, fejléceket és ’gombokat’, melyeket egyből ki is rakok a vállalkozás honlapjára, - mint bemutatódarabok-, de az ügyfelek csak érdeklődnek, vagy valami aprósággal bíznak meg…

- A múltkor nem úgy volt, hogy befutott valami nagyobb projekt? – kíváncsiskodott tovább a programozó.

- Visszamondták… - grimaszolt Bruna, miközben a vállait ösztönösen felhúzta. – Persze a csapat, ott ül a bérelt irodában és malmozik…

- Te pedig fizeted őket, mint a katonatiszt, hiszen a már leszerződött alkalmazottaid, fix havibérrel. – egészítette ki Bru mondanivalóját dallamosan, a férfi.

- Így van! – tárta szét a kezeit hevesen a nő. – Mindazonáltal, a nagyobb fizetéssel csábítottam őket a saját cégemhez, a volt munkahelyemről… - egészítette ki a barátja mondandóját, noha ezekkel a tényekkel Blas is tisztában volt. – Szóval, nem igazán mondhatom nekik, ’hogy bocsi srácok, nem tudom majd, a hónap végén elutalni nektek a munkabéreteket’…

- Ne aggódj, biztos beindul! - fogta meg biztatóan Bruna kezét a férfi. - Csak tudod rázós és rögös felfuttatni egy friss vállalkozást… 

- Ezt nagyon jól tudom, de én ezt is figyelembe vettem, a tervezéskor! Azért is mertem felvenni ennyi hitelt!

- Megkérdezzem a főnöknél, hogy nincs-e szükség…

- Hack, ne is folytasd! – vágott a férfi szavába Bruna. – A végsőkig kitartok! Ismerhetnél már ennyire, hogy nem futamodom meg! – jelentette ki határozottan, szigorú vonásokkal.

- Ha ezzel a vesztedbe és a teljes anyagi csődbe rohansz? – próbált hatni Blas, a barátja józanabbik eszére. Noha, ismerte már annyira a nőt, hogy amaz, a makacsságán és a büszkeségén csak nagyon nehezen tud felülemelkedni, de egy ilyen helyzetben beláthatná, hogy célszerűbb lenne a realitás talaján maradni.

- Különben is, a ti profilotok a szoftverfejlesztés és programozás, annyira még csak nem lehetsz jóban a főnökkel, hogy kikönyörögj nekem egy új munkakört… - fürkészte a férfit, olyan „ugye-ugye” arckifejezéssel, figyelmen kívül hagyva az előbb vázolt anyagi csőd forgatókönyvét. – Valami nagy dobás kéne! Valami sokkoló és meghökkentő, amivel felhívhatom a cégemre a figyelmet! – gondolkodott tovább, meglehetősen hangosan Bruna.

- Bocsánat… - kezdett el hirtelen szabadkozni Blas, mert a telefonja csörgése megzavarta őket.

- Vedd fel nyugodtan! – mondta a nő, majd elkezdte dúdolni a barátja csengőhangját, ami nem más volt, mint a Real Madrid klubhimnusza. – Hala Madrid… , hala Madrid…ó! – csattant fel lázasan Bruna. – Ó, ez segíthet! – tágult ki a tekintete.

- Ismerem én ezt arckifejezést! – pillantott rögvest a nőre a férfi, miközben kapkodva próbálta kiszabadítani a szűk farmerjának a zsebéből, a mobilját. – Valamit kitaláltál, valami örültséget! – tartotta végre a tenyerébe az telefont Blas, ám a hívó fél pont ebben a pillanatban elégelte meg a várakozást. – Mindegy, majd később visszahívom - tette le maga mellé a készüléket, miután konstatálta, hogy ki kereste. – Szóval, mégis megint mit találtál ki? – méregette gyanúsan a bronzbarna arcot.

- Egy hatalmas dobást, mely szenzációs, mely figyelemfelkeltő, mely meghozhatja a legnagyobb ügyfeleket! - ecsetelte a tenyerét dörzsölgetve, izgatott és heves csillogással a szemében, a nő.

- Bruna, már megint valami örültséget készülsz csinálni?– kérdezősködött még nagyobb gyanakvással a hangjában Blas. – Akkor szoktál így viselkedni…

- Nyugi, minden rendben lesz! Ne aggódj, bízz bennem! - pöckölte meg a beszélgetőtársa orrát kedveskedve. - Kicsit rizikós, de az már az én gondom… 

- Ismerlek már, mint a rossz pénzt! Tudom, mikor tervezel valami ostoba dolgot! – gesztikulált hevesen a programozó. – Ilyenkor a racionális éned elvonul kávészünetre! Eszetlen dolog, igaz?

- Dehogy, dehogy! Higgadj le! Minden rendben lesz! Vagyis remélem, hogy ezzel beindul az üzlet.

- Mi akkor, a rizikó? – méregette beszűkült szemekkel a nőt, még mindig Blas.

- Majd meglátod! Inkább fogadd a hívást - közölte tettetett nyugalommal Bruna, mert a barátja telefonja ismét rákezdett a kedvenc focicsapatuk himnuszára. A férfi gyors léptekkel távozott szobából, majd lenyomta a ’fogadás’ gombot, a készülékén.

- Bru! Sürgősen be kell mennem az irodába! Addig kérlek, ne csinálj semmi hülyeséget! – üvöltötte percekkel később az előszobából Blas, a telefonhívás után.

- Oké - válaszolt a barátjának, egy huncut mosollyal a szája szélén a nő, majd az asztalához ült és bekapcsolta a laptopját. Másfél óra elteltével, pedig elégedetten csukta le a hordozható számítógép fedelét, hogy elindulhasson tenni-venni az albérletben. Újabb óra telt el, Bruna még mindig egyedül volt a Hack-el közös lakásukban, így unottan, minden apróbb házimunkán túlesve, a kanapén fetrengve kapcsolgatta a televíziót. Ezen óra alatt, az agya által termelt adrenalin felszívódott, így már kicsit higgadtabban és nyugodtabban tudta elemezni a helyzetét. Végiggondolta, hogy mit is csinált abban a másfél órában, és már nem tartotta annyira jó ötletnek…

Persze figyelemfelkeltőnek, figyelemfelkeltő volt, ám törvényt sértő! Nem tudta igazán, hogy mire számítson, mivel, ha nem jön be a dobása, akkor még nagyobb bajban van, mint azelőtt volt. Ám ha összejön neki a dolog, akkor is benne van a slamasztikában! A nő arca elkomorult, ahogy ezt végiggondolta, ám meghallva a

legfrissebb rövidhíreket, egy aprócska mosolyt eresztett.

„ Egy ismeretlen személy feltörte a Real Madrid hivatalos portálját! Teljesen kiürítette és…”

- Bruna Garrido, mégis mi a fészkes fenét csináltál már megint!? – tépte fel a bejárati ajtót Blas, abban a pillanatban, őrjöngve a dühtől. – Észnél vagy? – sietett a bézs színű kanapéhoz, ahol a testvérként szeretett nő, higgadtan üldögélt és tévézett, mintha semmi különös dolgot nem művelt volna. – Normális vagy? – villámlottak meg a férfi, gesztenyeszínű szemei. – Ez a te műved, gondolom… - dobta a nő ölébe hirtelen, a 2009-es év, forradalmian új informatikai masináját - a tabletjét -, melyen a Real Madrid honlapja volt látható. Az oldalról lekerült minden információ, csak a puszta sablonja, designja látszott, mely percenként változott más-más színűvé és formájúvá. A sablonok közepén viszont mindig ugyanaz a szöveg volt olvasható.

„ A királyi gárda hivatalos weblapja kreatívabb és ötletesebb designért kiáltott! Merjünk szembemenni a megszokottal! Ki ért velem egyet?

Szavazzatok, hogy melyik a legjobb! Katt. a linkre!”

- Öhm… - habogott - hebegett a nő, mivel ritkán látta ilyen kontrollt vesztetnek a barátját.

- Ne is próbáld tagadni! Ráismerek a stílusodra! Elment a maradék eszed is? Felmérted egyáltalán ennek a tettnek a következményeit? Tudod, hogy ezért akár börtönbe is kerülhetsz? – sorjázta a kérdéseit ingerülten, villogó szemekkel Blas. – Az egész internet a te húzásoddal van tele…

- Már a híradó is bemondta – tette hozzá ártatlan ábrázattal Bruna.

- Gratulálok, sikerült a célod! Veled van tele a net - közölte cinikusan a programozó. – Azonban jobb lenne, ha sokkal komolyabban vennéd ezt a dolgot! – forgatta a szemeit. - Ez nem holmi diákcsíny! Ez törvénysértő! – csattant fel. - Beleköptél egy vagyonokat és díjakat birtokló klub levesébe…

- Nézd, te magad mondtad, hogy tele van velem a net, tehát ha sokaknak tetszik, ha sokak támogatják, akkor, hátha…

- Hátha mi? Nem jelentenek fel? Nem fogadják fel ellened a legjobb ügyvédeket? Nem fognak növekedni a tartozásaid? Egy csapat online fantom miatt, Florentino Pérez, nem fog téged személyesen felhívni és megbízni, hogy akkor most, az engedélyével csináld meg a váltást és üzemeltesd tovább a portált - lovalta bele magát a helyzetbe még jobban, a programozó.

- Ne hidd azt, hogy ennyire álomvilágban élek, nem gondoltam, hogy ripsz-ropsz felhív Pérez, csak… - védekezett haloványan Bruna, mert a legjobb barátja vehemens kirohanása, egyszerűen letaglózta őt.

- Csak? Bruna, az isten szerelmére! Hova tűnik néha a józan eszed? Eddig is voltak húzásaid, ám a nagyobb horderejű dolgokat, legalább felelősségteljesen mérlegelted és csak azután cselekedtél! Most meg? – ragadta meg hirtelen a nő vállait vehemensen.

- Hack…

- Ne hívj így, már évek óta vége az egyetemnek és az önfeledt bulizásnak! Blas, a rendes nevem! – engedte el a kecses vállakat, majd kissé távolabb lépett a kanapétól és a testvéreként szeretett nőtől.

- Most ne ezen vitázzunk, én szeretlek így hívni! – pattant fel a kanapéról Bruna, kellő hévvel. - Figyelj, nem tudom, hirtelen cselekedtem, csak olyan isteni sugallatnak éreztem a klubhimnuszt, majd beugrott, hogy milyen látogatott lehet a portálja! Ezek után már, azon kaptam magam, hogy biztonsági rést keresek, blokkolok és töltöm is fel, a munkáimat… - magyarázott örvénylő tekintettel és kipirult arccal.

- Könnyen ment? – kérdezte hirtelen kíváncsi tekintettel a programozó, egy nagyobb sóhajtást követően. A férfi hangjában már nem volt annyi düh és méreg.

- Másfél óra alatt megvolt a titkolt visszakódolással és a biztonsági rés betemetésével együtt! – közölte kihúzott mellkassal és az elégedettségtől csillogó szemekkel Bru.

- Ahogy mutattam neked? – kérdezte büszkén a férfi, mivel Ő maga tanította még ki, a hackerkedés mesterségére.

- Igen, mindent úgy csináltam, egyszerűen zsigerből jött! Szerintem még mindig a belépéssel és a jelszó visszaállításával próbálkoznak… - kúszott egy apró mosoly Bruna szája szélére.

- Előfordul… - eresztett meg egy röpke mosolyt Blas is. – Örült egy nőszemély vagy, ugye tudod?! – kiáltott fel a fejét rázva, mivel nem igazán tudott napirendre térni a ’húgicája’ tette felett.

- Tudom, de ezért imádsz, nem? Velem sosem unatkozol! – próbálta oldani a helyzetet a nő, egy kis incselkedéssel, noha ő maga is tisztában volt a legjobb barátja kirohanásának jogosságával. – Elismerem jogosan akadtál ki rám - harapta be a szája szélét. – Visszagondolva, már én is örültségnek tartom… - huppant vissza a helyiségben lévő szófára.

- Brunám! – ült le a nő mellé, a férfi is, fejcsóválva. – Az is! Előbb gondolkodnod kellet volna! – rótta fel neki, sóhajtozva. - Esetleg, ha oda jutsz, akkor gyakran meglátogatlak majd a börtönben! – csúfondároskodott hirtelen.

- Ugye csak viccelsz! – költözött jeges rémület a szép szempárba. Ugye nem fognak, vagy szerinted lehetséges, hogy elítélnek és dutyiba löknek? – horkantott fel idegesen Bruna.

- Azt azért csak nem, azonban jobb, ha felkészülsz egy hosszú pereskedésre – tárta szét a kezeit a férfi, hiszen a nő csak magának köszönhette a dolgot. – De azt ne feledd, én melletted állok bármi is lesz! – mondta biztatóan és támogatóan. 

- Köszönöm, hogy támogatsz! – pillantott hálásan a nő a legjobb barátjára. – Te mindig mellettem voltál és remélem, leszel is! – hajtotta a vállára a fejét. 

- Igen, itt leszek, ameddig csak tudok… - harapta el a mondata végét Blas, ugyanis az a bizonyos telefonhívás az orvosától jött, aki nem valami biztató hírekkel szolgált.

Pár nappal később, miután fény derült a ’betörő’ kilétére, már nem csak a spanyol, hanem a világsajtó is bőszen foglalkozott Bruna örültnek, de mindenképp bátornak és elszántnak aposztrofált tettével. 

Ezáltal a nő megkapta, amire vágyott, hiszen a felhajtás miatt, rengeteg megrendelő kereste fel a világ minden részéről. Természetesen, a Real Madrid ügyvédi csapatának megbízottja is, intézett egy hívást a nőnek, melyben megkérte, hogy fáradjon be a klub székházába, egy megbeszélésre. Bruna, Blas segítségével szerzett egy kiváló ügyvédet, aki szívességből és „barátságból” elvállalta az ügyét. Ez a tény, hogy a klub, nem egyből egy rendőrségi feljelentéssel és bírósági idézéssel indított, egy halovány reménysugárra adott okot, mely - a jogszakértő szerint – egy peren kívüli megegyezés esélyét sejteti.

A megbeszélés időpontja gyorsan elérkezett, így Bruna és Blas az ügyvéd társaságában kocsiba szálltak és elindultak a Real Madrid főhadiszállására. A helyszínen, mint előzetesen várható volt, a sajtó képviselői is jelen voltak, méghozzá szép számban, ami az izgalmakat csak még jobban fokozta.

Bruna a lehető legvisszafogottabban akart megjelenni, így fekete nadrágkosztümöt vett fel, egy hozzáillő platformos magassarkúval. A vele tartó két férfi is adott a megjelenésére, hiszen mindketten öltönyt és nyakkendőt viseltek.

A médián átverekedve magukat, a székházba belépve, egy alkalmazott máris elkísérte őket, az „oroszlán barlangjához”, egyenesen Florentino Pérez-hez.

Hónapokkal később

- Hack, el sem hiszem, hogy éppen a Real Madrid hivatalos gálavacsorájára tartunk! – csivitelte a legjobb

barátjának Bruna, egy fekete szoknyában és egy korall színű dizájnerfelsőben. – Képzeld, minden felvett

eurocentet visszafizetem ma, a banknak, gyorsított törlesztéssel! – terült egy még szélesebb mosoly a csodás női arcra.

- Nagyon büszke vagyok rád! – karolta át a barátját, a férfi gyengéden. – Azért, azt mégse felejtsd el, hogy felettébb rizikós dolgot műveltél, mely törvénybe ütköző volt! Ám Fortuna istennője melléd állt…

- Tudom, tudom…,igazság szerint már nem lenne hozzá bátorságom – rázta a fejét nevetgélve a barna hajú nő. – Pérez főnök zord arckifejezése még mindig eleven él a szemeim előtt! Azt hittem a tekintetével meggyilkol…

- Nézd, teljes mértékben érthető volt a reakciója, hiszen betörtél a klubja portáljára, ahol módosításokat hajtottál végre, az Ő tudta nélkül! – hangsúlyozta a klubelnök egóját Blas, ugyanis azon a bizonyos megbeszélésen, egy sértett férfi önbecsülését kellet inkább renoválni, mint egy törvényt sértő dolgot elsimítani... Ám miután Bruna töredelmesen bocsánatot kért a tettéért, az elnök arca kissé szelídebbé vált és felvette a szerinte „belevaló és innovatív” nőt, az alkalmazottjai soraiba. Mint kiderült, rég nem volt elégedett, a hivatalos honlap kinézetével és üzemeltetésével…

- Mostanra egész megbékélt velem, mivel minden nagyobb változásról, tervezetről számot adok neki! Rájöttem, hogy ez a titka! – csettintett egyet a mondat hangsúlyozása végett, Bru. - Nem szabad „semmiből sem” kihagyni, hiszen Ő a mindenható a Realnál. Vagyis ezt szeretné elérni, be akarja betonozni a helyét, hosszú évekre. – osztotta meg Hack-el a gondolatait. 

- Akkor csak így tovább! Légy is jóba vele, mivel miatta nem jelentettek fel! 

- Igaz, igaz – helyeselt Bruna.

- Ám te is bebiztosíthatnád magad, hosszú-hosszú évekre… – pillantott oldalvást a mellette lépkedő nőre, a programozó.

- Arról már gondoskodtam – kacsintott Bru a barátjára. – Már a fél csapatnak én csinálom a hivatalos, rajongói portálját…

- Aláírt már a friss igazolás, Cristiano Ronaldo is? – kíváncsiskodott Blas, mivel eddig csak arról tudott, hogy a nő nagyon szeretné, ha a portugál csillag is, az ő cégével szerződne. 

- Alá bizony! Ramos meggyőzte nekem – harapott az ajkába Bruna, hogy elfojtson egy hatalmas vigyort.

- Még a végén lecserélsz rá – játszotta a felháborodottat, a programozó. – Annyi időt töltötök együtt…, vagy esetleg valami kialakulóban van? – kérdezte hirtelen kajánul.

- Dehogy van! – tiltakozott máris vehemensen a nő. - Csak barátok vagyunk, különben sem tetszenek a hosszabb hajú férfiak! Meg neki ott van Lara, ha ez a neve az aktuális nőjének…

- Oké, oké! – tette fel a kezeit, a „megadás jeléül” Blas, noha tudta, hogy a barátjának nagyon is tetszik a focista. – Csak örülnék, ha boldog lennél valaki oldalán! – mondta melegen, a nőnek, ugyanis meglehetősen szerette volna  egymás oldalán látni őket, még mielőtt ő…

28.rész

Sziasztok!:) Már itt is vagyok, a friss résszel!:) München csodaszép volt és hát mit ne mondjak, nagyon megtetszett!:) 

Az Allianz Aréna lehengerlő volt!:D A túrán még az öltözőkbe és a játékoskijáróhoz is elvittek...*.* Hatalmas élmény volt!:) Remélem jövőre a Camp Nou-t is meglátogathatom!:)

A történettel kapcsolatosan, itt a 28. rész, remélem tetszeni fog!:) Köszönöm az előzőhöz érkező sok-sok komit és pipát!:) Nagyon jól esett minden biztató és dicsérő szó!:) Remélem most is számíthatok rátok!:)

Jó olvasást!:)

Olivia

A rusztikus hangulatot sugárzó épület belső udvara, tökéletes választásnak bizonyult az R.-Gacilly -Hernández esküvő lagzijához. 

A meghitt belső tér, melyet az épület tömzsi szárnyai vettek körbe, ízlésesen megterített és feldíszített

asztalokkal, székekkel volt berendezve. A bensőséges érzést, a minden egyes asztalon elhelyezett gyertyák sora tette még varázslatosabbá, melyek egyedi módon a virágcsokrokból emelkedtek ki egy üveglap biztosításával. A hangulat fokozásához még az élő zenekar lágy dallamai is hozzájárultak. A lagzi főszereplői, a terem egyik végében, egy hosszú asztal mentén foglaltak helyet, ahol a két érintett család és a közeli barátok is élvezték az eseményt.

- Cat, Raqu egy pillanatra tudnátok segíteni? – hajolt át az asztalszomszédjain a friss feleség Aurora, vigyázva nehogy felborítsa pezsgőspoharakat. A fejét pedig az illemhelyiségek felé biccentve.

- Persze, gyere! – pattantak fel szinte egyszerre a barátnői, majd megvárták, míg Rori, a csodás esküvői ruhakölteményét is kiszabadítja az asztal „fogságából”. Sosem volt könnyű egy kényes és szoros összeállításban mozogni és főképp az illemhelyiségbe látogatni teljesen egyedül. 

A női mosdóba belépve azonban összetalálkoztak az egyik kevésbé kedvelt WAG-el.

- Daniella…- szaladt kissé erőltetett mosolyra Aurora arca.

- Drágám! – viszonozta szintén mesterkéltséggel a hangjában a ’találkozást', a nőszemély. – Még nem is tudtam személyesen gratulálni neked! – kezdett bele a kötelező udvariassági körökbe. – Csodaszép volt az egész ceremónia, a körítés és a lagzi sem az utolsó! Te pedig lenyűgöző voltál! – bókolt serényen, az átlátszó és mélyen dekoltált ruhájában.

- Köszönöm, nagyon kedves vagy…

- Majd mindenképpen add meg a főszervező számát, tudod, ha esetleg Fabre meg én…- gesztikulált filmbéli jelentekhez méltóan Dani. – Tényleg remekül és olajozottan ment minden, ami példaértékűvé teszi a szervezést!

- Még mit nem… - szólt közbe Catalina fintorogva. – Várhatod, hogy én mikor fogok neked bármit is, megcsinálni! Különben is, nem hiszem, hogy az én kifinomult stílusom illene a te romlott és…

- Úgy érti, hogy a profilja a sportesemények megszervezés és csak a szoros barátságunk miatt vállalta el! – fojtotta Catbe a szót Rorit, ugyanis nem akart megint valami évekig tartó marakodásba kezdeni az idősebb nővel. Noha egy-két húzását csak nehezen tudta szó nélkül hagyni, ám a meccsekeit már lejátszották, melyek után megállapodást kötöttek – a párjuk erős győzködésére -, hogy „udvariasan és tisztességesen”, de távolságtartóan kezelik a másikat. Noha nem tudni, hol maradt a tisztesség a nőben, mikor egy ilyen ruhakölteményt vett fel egy esküvőre, ahol illik nem túllicitálni az arát…

- Értem… szóval Ő szervezte az egészet - grimaszolt csúnyán Daniella Catalinára, akivel egyfolytában marták a másikat. - A barátságért tényleg sok mindent megtesz az ember, de nem is zavarok tovább! – majd kilibbent a csempézett helyiségből nem igazán reagálva Cat sértésére. Gondolatban csak  még jobban szidta és ócsárolta az esküvőt, amint megtudta, hogy ki munkáját dicséri...

- Még mindig nem értem, hogy miért játsszátok ezeket a felesleges és nagyon átlátszó köröket… - forgatta a szemeit Catalina.

- Jobb mindenkinek, ha nem marjuk egymást! Főképp a fiúk érdekében! Te is megfogadhatnád ezt…– magyarázta Rori gesztikulálva a szintén ’WAG’ barátnőjének. – Nézd, neki is megvan a magja klikkje és nekünk is, jó ez így! 

- Pedig Antonella nagyon klassz csaj! Kár érte, hogy „LadyD” elragadta… - célzott a barna hajú lány, Messi élettársára.

- Pedig elválaszthatatlan ’barinők’ lettek – fintorgott kissé a szőkeség is, a Daniella által használatos kifejezés során.

- Azért azt én, még hozzá tenném, hogy pár hónappal a harmadik szülésem után, én is szeretnék így kinézni, főleg ennyi idősen – hümmögött Raquel.

- Hajrá ’LadyR’ – grimaszolt felettébb viccesen Cat Raqura, utánozva az előbb jelenlévő díva tipikus mozdulatait.

- Ha még sokáig csinálod, bepisilek a nevetéstől… - kacagott Aurora önfeledten. – Inkább segítsetek levenni ezt a csodaszép göncöt, hogy végre ki tudjak menni! – kérte a barátnői segítségét a szőke hajú leányzó. Elsőként az ékszereit kellet levennie, nehogy felsértsék a kényes csipkét és hímzést, majd csak utána tudták lehámozni a tökéletesen passzoló ruhát, a hosszú uszályával együtt.

- Nem akarsz hamarosan átöltözni? Mert ha továbbra is ennyi pezsgőt döntesz le, akkor percenkét jöhetünk leszedni rólad a ruhádat – kérdezte és javasolta egyszerre Raquel a friss feleségnek, mikor már az öltözéket adták rá vissza.

- Annak még nincs itt az ideje, majd hamarosan! – ígérte meg a Rori, a barna hajú leányzóknak. – Az ékszereket, majd én visszaveszem, ha szeretnétek, menjetek vissza nyugodtan! Én még úgyis felfrissítem magam, amit gondolom ti már megcsináltatok – tanácsolta Aurora, ami után a barna hajú leányzók elhagyták a helyiséget. 

A szőke hajú szépség gondosan aggatta magára a kiegészítőit, majd a haját kezdte igazgatni, azután pedig a sminkjét tette rendbe. Szerencsére a ’főnökasszony’, minden női mosdóba márkás piperekellékeket rendelt és helyezett el, a hölgyvendégek kedvére. 

Mikor teljes mértékben elégedett lett a leányzó a tükörképével, már rohant is vissza a saját lagzijára, hiszen hamarosan érkezik a torta és kezdetét veszi a tánc.

- Végre megvagy! – futott bele a leányzó, a férje testvérének karjaiba, aki egy majdnem üres whiskys poharat szorongatott. – Éppen a mosdóba indultam, ám nem is hittem volna, hogy a Szerelmemmel futhatok össze, aki remélem elárulja nekem, hogy ezek után hogyan tovább, kettőnkkel kapcsolatban – lehelte a lányra, ezáltal elárulva magáról, hogy már a sokadik pohár italnál tart.

- Tessék? – kérdezte hitetlenkedve a szőkeség, mert hinni akarta, hogy csak rosszul hallotta az előző mondatot. - Te totál részeg vagy, állj le! – próbált kiszabadulni a köré fonódó öltönyös karoktól.

- "Egyedül" vagyunk per pillanat, ne add itt, az ártatlan és hűséges feleséget… - szippantott egy mélyet Aurora hajának az illatából. –Őrjítő…, mi lenne, ha eltűnnék egy fél órára? – közelítette vészesen a lány felé, a cefre szagtól bűzlő száját.

- Állítsd már le magadat! – tépte ki magát Alex öleléséből Rori. – Teljesen meghibbantál? A bátyád felesége

vagyok, akit szeretek! – közölte felháborodva a férfit fixírozva. 

- Nem ezt szajkóztad, mikor átjöttél hozzám, hogy lefeküdj velem! – váltott Alex is hangsúlyt és stílust.

-Mégis miről beszélsz? – döbbent meg Aurora teljes mértékben.

- Ne-ne, ne csináld ezt! – rázta a fejét idegesen és zavartan a férfi, miközben a fejében, az a bizonyos két hang csak mondta a magáét. - Olvastad a levelemet, mivel a ceremónián egy óriási jelet adtál! Ne csináld megint azt, mint az elmúlt hónapokban! Mindig mikor megbeszéltünk valamint az esték alkalmával, te utána folyton tojtál a fejemre és a megállapodásainkra – mutogatott hevesen és összefüggéstelenül, majd a kezében lévő poharat a földhöz vágta, mely hangos csörömpöléssel tört darabjaira. – Elég legyen már végre! Ki a fejemből! – ordította hirtelen, mivel megörült a fejében tomboló hangzavartól, ami sokak figyelmét felkeltette az illemhelyiségek közvetlen környezetében. Ezek után térdre rogyott és elkezdte ütni a tulajdon fejét, hatalmas erővel.

- Alex! – sikoltotta Aurora. – Fejezd be! Elég legyen! – próbálta megakadályozni a férfi kirohanását.

- Alex! – jelent meg hirtelen Joaquim, majd lehajolt a fiához, hogy megállítsa az őrjöngésében. – Mégis mi történt? – kérdezte kétségbeesetten az idősebb férfi a fiatal feleségtől, miközben a gyermekét ringatta már mellé térdelve. Ez segíteni látszott, hiszen a fiú lecsillapodott.

- Elkezdett igaztalan dolgokat állítani, majd üvöltözni és végül a földre rogyott…

- Gondolom már megint jó mélyen a whiskys üvegek fenekére nézett, de eddig csak kiskorában láttam így kibukni, egynéhány hiszti alkalmával – beszélt a menyéhez az idősebb úr, míg a fia csöndben ült a földön, valamiféle transzban. – Lehet, hogy komolyabb baj húzódik a háttérben, hiszen hónapok óta rendkívül fura, mint aki be lenne kattanva…mi lehet vele…

- Idehívjak valakit? – érdeklődött a szőkeség aggodalmasan.

- Dehogy, drágám! Menj vissza nyugodtan szórakozni, hiszen az esküvődön vagyunk! – bátorította a menyét az ősz úr, hiszen nem akarta elrontani és beárnyékolni a lány napját. - Élvezd ki a csodás perceket, ezt pedig csak tudd be az alkohol nyomorba döntő hatásának! – célzott Alexra Joaquim, akit már hónapok óta aggodalommal figyelt. – Kérlek, felejtsd el bármit is mondott! Nem volt magánál! Majd én beszélek a fejével, és kiderítem mi a baja! Még Xavinak sem kell erről tudnia…– folytatta tovább a biztatást, mivel nem szerette volna a frissen nősült fiát ezzel az üggyel zargatni.

- Rendben, akkor majd később találkozunk a tortánál! – indult el az udvar felé még mindig kissé sokkosan Aurora. – Miket hordott össze? Totál hibbant, még hogy ő és én? Sosem csalnám meg Xavit, főleg vele nem! Mégis milyen levélről beszélt, meg milyen jelt adtam neki a ceremónián?- agyalt lázasan. – Ő küldte volna azt a sok-sok névtelen levelet, már ha a leveleknél tartunk…, akkor ő lenne a megszállott hódoló, vagyis Alex szerelmes belém? – ötlött hirtelen eszébe. – Neeem…, az lehetetlen… - legyintett egyet a levegőbe, majd kiűzte az abszurd ötletet a fejéből. Pedig valahol a szíve legmélyén, igaznak érezte a feltevést, mert így értelmet nyertek az eddig bolondságnak tűnő sorok és az a sok idő, melyet náluk töltött a villában. 

- Végre itt vagy, már azt hittem elszöktél… - érezte meg maga körül a férje ismerős és biztonságot nyújtó karjait Rori. 

*

Helyi idő szerint késő este landolt az ifjú pár gépe Miami repterén, ahol majd csak két óra várokozás után indul tovább egy másik vasmadár, Antigua szigetére. Antigua a Karib-tenger és az Atlanti-óceán találkozásánál található, közép-amerikai, független és parányi szigetország mely Barbudával alkot „közösséget”. Érdekessége, hogy hivatalosan három sziget alkotja Antiguát és Barbudát, de a harmadik sziget, Redonda lakatlan, leszámítva a néhanapján ott megpihenő halászokat és turistákat. 

A páros kissé gyűrötten üldögélt a repülőtér egyik kávézójában a járatukra várva, hiszen a lagzijuk és az

utána elköltött nászéjszakájuk frenetikusra sikerült, aminek eredményeképpen kimerültek voltak, hiába aludták végig a hosszú repülőutat, egészen Barcelonától az ’Új világig’. Egy méreg erős

kávé után azonban már jobb színben látták a világot, és alig várták, hogy végre valahára megérkezzenek a sziget fővárosába Saint John’s-ba, a nászútjuk megkezdéséhez. Miamiból felszállva csupáncsak három órás út vezetett a Szélcsendes szigetek egyik tagjához. Leszállva a kisebb reptéren és betaxizva a szállójukhoz különleges karibi hangulat fogadta őket, mely teljesen más volt, mint a nyugati nagyvárosokban megszokott pezsgés. A város furcsaságát emellett, a sakktáblaszerűen, egymást merőleges keresztező utcák adták, ezzel kicsit ’rendben tartva’ a híres karibi atmoszférát. Ám a színes házak, a pálmafák, a mosolygós emberek és a homokos tengerpart természetesen garantálta a turisták „karibi környezetre” vágyakozó szükségleteit.

Xavi és Aurora egy nagyon modern, mindennel ellátott szállodában rendezkedett be az elkövetkezendő pár napra, mely kívülről ’gyarmati stílusú’ jegyeket hordozott magán. A páros, a nászútja egyik felét a fővárosban tervezte eltölteni, míg a másikat: távol mindenféle civilizált várostól, a katalógusokból ismerős, hófehér, homokos fövények egyikén, egy jól felszerelt bungalow-ban. 

Megérkezésük után első dolguk volt lezuhanyozni, majd a nyakukba venni a fővárost. Kézen fogva, egymást el nem engedve és legfőképp nevetgélve élvezték az első igazi nyaralásukat, melyet házaspárként tölthettek. Újult és felszabadító erővel hatott rájuk, hogy a szigetországban a kutyát nem érdekli, hogy kik ők, így fotósok és zavaró firkászok nélkül veszhettek el a színes és folyton pozitív tömegben, persze csak eleinte. Mivel a paparazzikra sem kellet sokat várniuk, akik hamar kiderítették a nászutas pár hollétét, hiába szervezkedtek a legnagyobb titoktartás mellett. Ettől eltekintve, a napjaik sokszínűen és boldogan teltek. Bejárták a főváros és a környék minden nevezetességét, mely egy csodás katedrálisban, két erődben, néhány kisebb múzeumban és egy trópusi növényeket felvonultató botanikus kertben merült ki. Egyik nap pedig egy jachtra szállva csodálták meg az azúrkék vizet és a hihetetlen környezetet. Esténkét természetesen nagyokat ettek és szerelmeskedtek, mint egy jó házaspár a nászútján. Hamar eltelt a Saint John’s –ban tervezett idő, így már csomagolhattak is össze, hogy átköltözzenek a hihetetlen tájakat és strandokat birtokló Hermitage Bay-re. A tenger szinte kristálytisztán és világoskéken csillogott a napsütésben, melyet még jobban kiemelt a szinte fehéren fénylő, puha homok.  

Maga a bungalow elképesztő ízléses és stílusos berendezéssel bírt. Az épület kertje maga volt a sós víz, mely

akár az ágyból is látszott, ha a tulajdonosok nyitva tartották az ajtót. Belül a falak törtfehér színnel voltak

lefestve, mely tökéletes kontrasztot alkotott a sötét fabútorokkal és parkettával. Egy darabnyi kézzel fogható paradicsom! Aurora nem teketóriázott sokat, ahogy megérkeztek és szétnéztek, Ő egyből ledobta a földre a bőröndjei egyikét, majd hevesen felnyitotta azt, és előkerítette belőle a pánt nélküli, piros bikinijét. Xavi csak  figyelte a szerelmét, egy helyben állva.

- Te nem jössz? Olyan csalogató a tenger… -kezdte el szaporán lehámozni magáról a rajta lévő nyárias ruhadarabokat. Csak úgy hullott a földre a rövidnadrágja, a toppja, a melltartója és végül a bugyija. Este akár így is – mutatott kacéran magára – csobbanhatnánk…- majd kecsesen a férje elé sétált és megsimította a borostás arcát. – Ám lehet jobb, ha nappal még felveszem a bikinimet… - illegette magát tovább Xavi előtt, néhány izgató csípőkörzést bemutatva, hogy aztán hirtelen maga elé kaphassa a piros fürdőszettjét egy ártatlan ábrázattal.

- Megőrjítesz…- közölte elfúlóan a labdarúgó, kinek szemei étcsokoládé színűvé változtak a vágy hatására.

- Akkor gyere gyorsan a hideg tengerbe – vette fel gyorsan a bikinijét Rori, egy pimasz kacsintással egybekötve, majd már rohant is gyermekien viháncolva, a sós víz felé.

- Egyik percben csábító szirén a másikban kisgyerek, hihetetlen feleségem van! – kuncogott magában, a borostás állát dörzsölgetve, ahogy Aurora szaladó alakját nézte. – Teljesen bezsongott – csóválta a fejét továbbra is vigyorogva, majd előszedte a saját fürdőnadrágját. Mire naptejjel a kezében kiért, Rori már térdig a hűs habokban gázolt. - Nem kéne bekenni magadat? – kérdezte a lehető leghangosabban, a

faktorokat birtokló tégelyt rázogatva.

- Tessék? – kérdezte messzebbről, a hajába túrva, egy mosollyal az arcán Aurora. – Gyere már te is a vízbe! – kiáltotta és mutogatott maga felé, hatalmas gesztusokkal. Erre a sportoló megiramodott a leányzó felé, fürge lépésekkel. Rori azonban nem várta meg, amíg odaér mellé a párja, ő is elkezdett felé mozogni. Még a sekélyesebb, homokosabb partszélen sikerült összetalálkozniuk.

- Nem fogsz leégni? – kérdezte lazán Xavi, ám Rori egy szenvedélyes csókkal fojtotta belé a szót. – Igaz, ez most kit érdekel… - kapta fel a pihe könnyű feleségét hevesen - kiejtve a kezéből a naptejes flakont -, majd addig tartotta erősen, míg Aurora a lábaival át nem kulcsolta a derekát. Ekkor már csak fél kézzel támasztotta alá a kedvesét, a másik végtagjával pedig vehemensen túrt a göndör, szőke fürtökbe. Hosszan és vadul csókolózni kezdtek, a nyelveik szinte háborút vívtak a perzselő napsugarak ölelésében. Hirtelen Xavi megszakította a csókot és óvatosan, még jobban magához szorítva a lányt, egy briliáns mozdulattal letérdelt és maga alá gyűrte őt, a hűs habokba. Aurora élvezte a nedves homok bizsergető érzését a bőrén, ám a focista teljes súlya a testén, még jobban felkorbácsolta az érzékeit. Élvezettel hagyta, hogy a férje csókokkal borítsa be a nyakától kezdve az egész testét. Mire a játékos végzett szenvedélyes túrával, Rori már szinte teljesen felfokozott állapotban várta a szenzációsnak ígérkező folytatást. Ám a teljes egyesülés előtt még ő is gondoskodott a sportoló fejének és persze testének teljes elcsavarásáról. Miután ő került felülre, pajkosan kezdte harapdálni és csókolgatni a párja titkos porcikáit, melyekről pontosan tudta, hogy milyen hatással is vannak a másikra. Mikor már mindketten elérték a „tűrőképességük” legvégét, jobbnak látták bemenni a bungalow takarásába, hiszen hiába egy privát partszakasz szomszédok nélkül, azért sosem árt óvatosnak lenni... 

Egymás kezét szorongatva rohantak befelé a parti építménybe, melynek első, alkalmas felületén újult erővel estek egymásnak. Aurora a kanapén feküdve ráncigálta lefelé a férje fürdőnadrágját, mivel róla már lekerült minden, hála Xavi mesteri és gyors kezeinek. Ezek után Rori a hátán feküdve, a felette magasodó férfi vállaira tette a lábait, majd a mozdulatot követően hangos sikollyal érezte meg magában a szeretett személyt. Izzasztó, forró és legfőképp élvezetes perceket töltöttek el egymás szoros társaságában, amit még a frissítő zuhany alatt is muszáj volt megismételniük…

*

Aurora éppen a bőröndjei egyikében pakolászott, mikor megszólalt a telefonja ismerős hangja. A nászútja alatt kizárólagosan csak a családja vagy a barátai hívását fogadta, így mikor Raquel nevét látta a kijelzőn villogni, hamar lenyomta a megfelelő gombot a készülékén.

- Hola, Raqu! – köszöntötte kicsattanóan az egyik legjobb barátnőjét.

- Hola, Rori! Remélem nem zavarok! – kérdezte kissé félszegen a barna hajú lány, az üdvözlés viszonzása után.

- Dehogy zavarsz! Xavi éppen sziesztázik, én pedig  rendet vágni próbálok a bőröndjeimben – újságolta lázasan, a hétköznapi dolgokat is Aurora.

- Akkor jó, tudod azért hívtalak…. – dadogott nem szokványos színezettel a hangjában Raqu. Ez a nem szokványos színezet tartalmazott egy adag félelmet, izgatottságot és rengeteg tanácstalanságot.

- Valami baj történt? Érzem a hangodon, hogy nincs valami rendben – kérdezte máris Rori, a szobában lévő franciaágy szélére ülve.

- Ennyire nyilvánvaló? – tette fel rögtön a költői kérdést Raquel, noha sejtette, hogy Aurora rendkívüli módon ismeri őt. - Szóval, azt hiszem, terhes vagyok…- nézegette a kezében lévő tesztszerkezet eredményét: a két erőteljes csíkot. – Fogalmam sincs, hogy ennek most örülnöm kéne vagy sem!? Én még nem terveztem gyereket vállalni! Főleg, hogy rendesen szedtem azt az átkozott gyógyszert! A francba!- gesztikulált idegesen. - Az érzelmeim csak úgy kavarognak, tisztán sem tudok gondolkodni! Javierrel a bébi témáról még nem is igazán beszélgettünk! Azt tudom, hogy szeretne, ám csak később, gondolom… - járkált fel-alá a barcelonai lakásában Raqu. – Mi lesz most? Tényleg lesz egy gyerekem?

- Raquel! – hívta fel a barátnője figyelmét Aurora erőteljesen. – Figyelj, picit rám! Elsőként szerintem bizonyosod meg a terhesség biztosságáról! Gondolom még csak tesztet csináltál, de a legjobb az, ha elmész a nőgyógyászodhoz!  Majd aztán ráérsz agyalni Javier reakcióján...

- De mi van, ha meg akarja tartani, vagy ha mégsem? Vajon ekkor én mit csinálnék? De én és egy kisbaba? Ez…- folytatta tovább a mondandóját idegesen és felspannolva.

- Próbálj meg lenyugodni és menj el orvoshoz! Lehet, hogy csak vaklárma – próbálta kicsit észhez téríteni az ezer fokozaton pörgő barátnőjét Rori.

- Mi még nem beszéltünk erről a témáról, nem úgy, mint ti – célzott a friss házaspár nászutas terveire Raqu, melynek a megvalósításába már belefogtak… és melynek eredményeképp egy édes kisember fog a világra jönni hamarosan. Remélhetőleg.

- Raquel Moreno! – emelte fel a hangját erőteljesen a szőkeség. – Most szépen befejezed a velem való beszélgetést és felhívod az orvosod, rendben?

- Oké, oké tényleg jobb, ha egy orvos is lát… - bólogatott hevesen a barna hajú lány, kissé észbe kapva.

- Utána, ha már tudod a biztos eredményt, akkor ismét tárcsázol, és együtt megpróbáljuk megoldani a dolgot! 

- Rendben, ez így jó lesz! Már hívom is Dr. Chavez-t…- bontotta fénysebességgel a vonalat Raquel. Ezek után Rori maga mellé ejtette a telefonját az ágyra, és folytatni kezdte a pakolást, mikor egy borítékra lett figyelmes, mely eddig az alig használt bőröndje egyik falához simulva várta a felfedezést… 

Haven’t been saints… - Mario Mandzukic novella

Sziasztok!:)

Gondolom sokan sejtitek vagy tudjátok, hogy a Barcelona mellett még a Bayern München is a szívemhez közeli ( volt kiről formáznom Adát, a You give me something-ból;)), így a mostani BL menetelés - a szívem hasadt ketté, mikor már az elődöntőben egymásnak feszültek - és a végén, a győzelem nemcsak rettentő boldogsággal töltött el, hanem meg is ihletett!:) A sztori alapját Shakira La tortura c. klipje inspirálta, a férfi főszereplőt pedig az a bizonyos "majdnem érem elvesztéses" videó...:D

Egy szó, mint száz, itt egy novella a BL győztes Mario Mandzukic, horvát csatár főszereplésével!

Jó olvasást!:) +18

Puszi, Olivia

Egy durva mozdulattal húztam szét a súlyos textilt, mely a hatalmas ablak előtt függött, biztonságos takarást nyújtva, a kíváncsi szemek elől. 

Az acélkék tekintetemet egyből a szemben lévő társasház, velem szintben lévő ablakára szegeztem. A szembe szomszédnak sem volt már behúzva a függönye, így a szemeimmel elkezdtem keresni az ott lakót, nagyon remélve, hogy a nappalijában tevékenykedik, melybe tökéletesen belátni. Másodpercek múltán már meg is pillantottam azt a személyt, akit kerestem. Most is, mint mindig ilyentájt, éppen súlyzózott, az ablaknak háttal. Szerencsémre csak egy alsónadrágot viselt a szépen kidolgozott és megformált testén, ezáltal megint tudtam benne gyönyörködni, ahogy az elmúlt félévben megannyi reggelen. Néha egészen direkt módon, néha viszont csak lopva, gyorsan elillanó pillanatokra.

Az izmos karját - melyet a súlyzókkal erősített -, egészen a vállától, a csuklójáig tetoválások díszítették, nem is beszélve a hátán és az oldalán elterülő hatalmas, erőt sugárzó mintákról. A tetoválások alatt elhelyezkedő bőr pedig napsütötte barna színtől ragyogott, még jobban kihangsúlyozva a férfi test remekségét. Azt a testet bizony tökéletesre teremtették és formálták. Pont a kellő helyen volt izmos és erőtől duzzadó, máshol pedig kivehetően szálkás. Ennélfogva a Louvre antik kiállításán éreztem magam, ahol csupa-csupa ilyen alakot látni, csak kőből és márványból, ám a szomszéd bizony hús-vér volt, amit nagyon is jól tudtam... 

Ebben a pillanatban a csodálatom tárgya, hirtelen letette a súlyzóját és megfordult, hogy ő is kileshessen az ablakon. Egyből észrevett, így az egyik kezét lezseren az üvegnek támasztotta, a másikkal pedig felém intett.

Én az ajkaimat beharapva, ugyanezt tettem, pedig tudtam, hogy nem szép dolog ezt művelnem, ám gyorsan elhallgattattam a belső hangot a fejemben.

A soron következő pillanatban még egy lépést tett az üveg felé, így pontosan láttam, ahogy a bőre hozzányomódik a hideg felülethez. A tekintetem csak úgy szippantotta magában a látott információkat és szélsebesen küldte őket tovább az agyam felé. A következő információ mely tudatosult bennem, hogy ismét örülten kíván engem…

- Végre! – téptem fel a bejárati ajtót, miután meghallottam a határozott kopogást.

- Szia, Ava! – állt az ajtómban, a percekkel ezelőtt még a szomszéd lakásban tartózkodó férfi. A megjelenése laza és könnyed volt, látszott rajta, hogy csak sebtében felkapott egy farmert és egy pólót. A hajába a fésülködés helyett csak párszor beletúrt, így a divatosan nyírt frizurája kócosan fészkelt a koponyáján. A hangja pedig, a kora reggel lévén igazán rekedtes és szexis volt.

- Szia, Mario! – dőltem az ajtófélfának teljes testsúllyal. – Mi járatban? – íveltem fel a szemöldökömet, miközben egy csábos mosolyra húzódott a szám. 

- Elfogyott a cukor, és anélkül nem tudom meginni a reggeli kávémat…- duruzsolta egyből, a mély és karcos hangján, miközben az étcsokoládé színű szemeivel bűvölt.

- Szívesen adok, gyere beljebb… - ragadtam meg a pólójánál fogva, majd behúztam őt a tulajdon lakásomba. Amilyen gyorsan csak tudtam bevágtam az ajtót magunk mögött, mely után elkezdtem szenvedélyesen csókolni, a kezeimmel pedig felfedezőtúrára indultam a pólója alatt.

- Ava… - nyögte máris. – Sokkal jobban beindítasz reggel, mint holmi koffeines ital… - oldotta ki máris a lazán megkötött köntösömet, hogy aztán finoman lehámozza rólam, és a földre dobhassa azt. – Annyira szexis vagy! – markolt bele erősen a fenekembe, majd jó szorosan magához vont, hogy érezzem az egyre jobban dagadó testrészét. – Ugye, Daniel… nincs… itthon? – próbálta megkérdezni, heves levegőkapkodások közepette, ugyanis a kezeim ismét felderítő útba kezdtek.

- Fogd már be! – mondtam lázasan, aztán belefojtottam egy csókkal a szót. Percekig csak harapdáltuk és kóstolgattuk a másik ajkait, majd a nyelveinkkel folytattuk a vad játékot. Ám én ennél is többre vágytam, érezni akartam a csodálatos férfitestet, így a csókcsata közepette felugrottam és átkulcsoltam a lábaimmal az izmos alakot, olyan szorosan, mint valami őserdei inda.

- Erica sincs itthon, már tegnap óta, elutazott a szüleihez. Azt terveztem, hogy már este átjövök, ám sokáig láttam Daniel kocsiját a ház előtt… – nyögte ki csak azért is, miközben a két kezével szilárdan és erősen tartott magán.

- Komolyan mondom, pasi létedre sokat beszélsz – szakítottam meg hirtelen az aktuális tevékenységemet, a szemöldökömet az égbe emelve. – Megbeszéltük, hogy mi ketten csupáncsak jól elszórakozunk, és a többi nem tartozik a másikra! – rajzolgattam körbe az ajkait az ujjammal, kissé durcásan. Ugyanis mostanság túl sok mindenről beszélgettünk már, ami a másik személyes dolgait illeti. Kezdtük egymást sokkalta jobban megismerni és megkedvelni, ami nem igazán fért bele, a hajdanán kötött megállapodásunkba.

- Te dög! – harapta meg lágyan az ujjamat, majd az egyik tartókezét elvette a fenekem alól és a tarkómra helyezte, mellyel magához vont, hogy birtokba vegye ismételten az ajkaimat. Ezek után már nem igazán beszélgettünk néhány heves szónál többet, inkább a tetteinkkel fejeztük ki a szándékainkat. 

Mario egy idő után már a fogaival húzta lejjebb a csipkés melltartómat, ám miután belátta, hogy ez így nem fog összejönni, gyorsan lerakott, és háttal a bejárati ajtónak nyomott. Igen, még mindig az előszobában voltunk… 

Egy pillanat alatt kikapcsolta a melltartóm kapcsolóját, így már csak egy sejtelmesen takaró csipkés bugyiban álltam előtte. Pár pillanatra megállt és megcsodálta a frissen előkerült női bájakat. A szemei szinte feketélettek a felgyülemlett izgalomtól és szenvedélytől. Mielőtt a maradék csipke is lekerült volna rólam, én kezdtem el őt vetkőztetni. Elsőként a pólójától, majd a farmerjától szabadítottam meg. A kezeim gyorsan jártak, hiszen mindketten ki voltunk éhezve a másikra. Ám még mindig volt két textilfelületnyi akadálya a teljes egyesülésünknek.

- Megőrjítesz… - morogta elfúlóan, majd határozottan megfordított, hogy az ajtóval találjam magam szembe. Ezután őrjítő lassúsággal kezdte el csókolgatni a nyakszirtemet és a tarkómat, miközben a csipkés fehérnemű szépen lassan csúszott lejjebb és lejjebb. A következő pillanatban már ő is meztelenül állt mögöttem, ugyanis éreztem a fenekemnél a duzzadt hímtagját. Én gyorsan az ajtónak támaszkodtam és ingerlően kinyomtam a fenekemet felé, ő kapva az alkalmon már teljesítette is a néma kívánságomat, így hamar megéreztem magamban. 

A lehető legszorosabban ölelt hátulról és duruzsolt a fülembe, miközben ütemesen mozogtunk és élveztünk. Rendkívüli szerető volt, akiben tombolt a láz és az erő, ám mégis gyengéden figyelt a partnerére. Fél órával később ismét egy frenetikus együttlét után voltunk túl, amely végeztével jobbnak láttuk, ha lezuhanyozunk. Igen ám, csak arra nem számítottunk, hogy ismét egymás karjaiban kötünk ki. 

- Most már tényleg húzok haza, mert edzésem lesz egy fél órán belül! – kapta magára gyorsan a farmerjét és a pólóját, a cipőjével egyetemben, ismét az előszobában állva.

- Csak ügyesen! – kacsintottam rá, majd valami furcsa indíttatás miatt, csókra nyújtottam a számat.

- Neked bármit! – húzott magához, és birtokba vette az ajkaimat. Ebben a csókban volt valami fura, mintha érzelemmel lett volna dúsítva…,ám ez lehetetlen, hiszen ő semmi pénzért nem hagyná ott Ericát! - Ugye jössz te is a döntőre? – kérdezte hirtelen, megszakítva a nyelvünk játékát.

- Mivel a menedzsered barátnője vagyok, akinek adtál két jegyet, így ott leszek – bólogattam a magyarázatom közepette, nem foglalkozva az előző belső hang által súgott információra. – Erica is ott lesz? – kérdeztem inkább, kissé grimaszolva.

- Igen, jön ő is – méregette furán az arckifejezésemet.

- Szuper kis meccs lesz! – mondtam gúnyosan, ugyanis ki nem állhattam a barátnőjét. Folyton csak panaszkodott és panaszkodott Marioról mindenkinek. Ő az a típusú nő, aki már pár perc ismertség után rázúdítja a problémáit az emberre. Pedig semmi oka nem lehetne rá, ugyanis a barátja egy főnyeremény! Ha mi ketten, nem így és nem ilyen formában találkoztunk volna, már rég hatalmas szerelemben és boldogságban élnénk.

- Naná, hiszen miénk lesz a kupa! – közölte magabiztosan, kiszakítva engem a gondolatmenetemből. – Aztán szeretném, ha az ünnepi bankettünkön is összefutnánk… - kacsintott.

- Csábító, de túlzottan nagy a lebukásveszély! – figyelmeztettem gyorsan, visszanyerve a józan eszemet. Az előző gondolatomat, inkább jó mélyre elástam a fejemben…

- Ava, kis szexi istennőm, téged nem tántorít el némi apró kockázat! Akkor a bulin! – kacsintott ismét, majd elnyomott egy féloldalas mosolyt. Imádtam mikor így mosolyog, ettől mindig elolvadtam és beadtam a derekamat.

- Lehetetlen alak vagy! – hagytam rá inkább gyorsan a dolgot, majd kiengedtem a lakásomból. – A francba, azt hiszem beleszerettem! – gondoltam rögvest kétségbeesetten.

*

- Gratulálok! – susogtam Marionak, már London egyik előkelő éjszakai bárjának a raktárában.

- A gólért, ugye ajándék jár? – nézett rám kajánul, már kissé ittasan.

- Az, az ajándék, hogy ebbe a veszélyes szituációba belegyeztem - mondtam neki csúfondárosan.

- Tudom, hogy téged is beindít a lebukás veszélye – nyúlt máris a ruhám alá és a belső combomat kezdte simogatni.

- Túl jól ismersz! – adtam át magamat a heves érzéseknek, mikor az ujjai már feljebb kalandoztak.

Húsz perccel később, mindketten a ruhánkat igazgatva hagytuk el a helyiséget, megnyugodva, hogy senki sem nyitott ránk és leplezte le a titkos viszonyunkat.

*

Botrány! A Bayern München focistája megcsalja a barátnőjét, a tulajdon menedzsere párjával! – Videóval!

A csatár titkos légyottja a londoni bár raktárában!

Újabb szexvideó egy sztárfocistáról! –  titkos biztonsági kamera felvételei!

-A francba! – káromkodtam el magam, miután a barátom – vagyis gondolom már exem – dühösen felkeltett és a laptopja elé ültetett.
- Mégis, mióta néztek ti ketten engem, teljesen hülyének? – kérdezte olyan feldúltan és mérgesen, hogy a nyakán futó verőér szinte kidagadt.
- Öhm… - néztem rá még mindig kótyagosan és túlontúl másnaposan.
- Ne próbálj hazudni! – vicsorgott rám.
- Több mint fél éve… - böktem ki halkan. Már nem akartam hazudni, vagy magyarázkodni, az igazságot akartam. Különben is, minek magyarázkodtam volna, ha Daniel iránt már egyáltalán nem érzek semmit?! Szinte kongok az ürességtől, ha rá gondolok, ám mikor Mario jut eszembe, akkor a testem és az érzelmeim életre kelnek.
- A büdös életbe! Te hülye lotyó! – illetett durván, nem egészen szimpatikus jelzőkkel - a részéről jogosan -, ugyanis megcsaltam őt, vagyis felszarvaztam. Számára ez egyenlő volt a férfiúi becsületének totális megsemmisítésével. – Én mindent megadtam neked! – dühöngött tovább. – Jobb, ha nagyon gyorsan fogod a cuccaidat és eltakarodsz innen! – nézett rám, szinte felnyársalva a tekintetével.
- Most, de hát… - hápogtam, miközben a fejem darabokra akart esni, ám nem attól, hogy most dobtak ki, hanem a tegnapi alkohol utóhatásaként.
- Tűnés, mert még megbánnám, amit legszívesebben veled tennék! – ordibálta eszeveszetten.
- Oké, oké! – tettem fel a kezeimet védekezés képen. – Megyek! – pattantam fel a székről, amin ültem. - A müncheni lakásomból kérlek, vidd el minél hamarabb cuccaidat – közöltem vele higgadtan.
- Benned semmi megbánás nincs? Nem szégyelled magad, hogy fél éven keresztül megcsaltál, az egyik legjobb ügyfelemmel? – vont kérdőre pipacsvörös fejjel.
- Nem volt szép dolog, hogy a hátad mögött tettem, becsapva téged. Ám semmit sem bántam meg! – ráztam a fejem.
- Te…, te… - kereste rám a megfelelő obszcén jelzőt.
- Nézd, tényleg sajnálom, hogy becsaptalak és gerinctelen voltam, de Mario… - akadt el a szavam, amint a labdarúgóra gondoltam.
- Te beleestél! – jelentette ki hirtelen, az arcomat fürkészve.
- Dehogy, csak jól elszórakoztunk! – erősködtem Danielnek, ám a szívem mélyén már tudtam, hogy igaza van. S, ha ez a tény ilyen könnyen észrevehető, akkor hatalmas bajban vagyok! Ugyanis, ő bizony nem fog szakítani Ericával. Ő ezt az egészet ki fogja dumálni azonnal, vagy ha nem is azonnal, akkor addig fogja ostromolni azt a nőt, ameddig vissza nem fogadja. Hogy aztán kereshessen magának egy újabb „játszótársat”… Ismerem én a machó sportolókat! Noha, eddig nem igazán említette, hogy volt már része ilyen kalandban…
Bár Erica panaszáradataiból az derült ki, hogy régebben is volt már példa arra, hogy Mario másnál kereste a boldogságot. Különösen kínos szituáció volt, mikor egyszer engem talált meg a nő, hogy elsírja a félelmeit és az érzéseit a barátjáról, mégpedig azzal kapcsolatban, hogy valószínűleg mostanában is csalja…
Kegyetlennek éreztem magam, mikor belegondoltam ebbe az egész viszonyba, még akkor is, ha ki nem állhattam Ericát. Ám csak nem tudtam abbahagyni a titkos találkáinkat a barátjával…
Tíz perccel később, egy gyors összepakolást és átöltözést követően a bőröndömmel tartottam lefelé, a recepció felé. Arra gondoltam, hogy kiveszek egy külön szobát és maradok pár napig Londonban, míg Németországban kissé lecsillapodik a vélhetőleg hatalmasra dagasztott botrány.

- Ava! – szólított meg hirtelen egy ismerős férfihang. – Ava, szexikém, ugye minden rendben van? Próbáltalak hívni, de nem vetted fel! – darálta aggodalomittasan Mario.
- Szakítottunk! – jelentettem ki fahangúan, hirtelen megtorpanva, a cipőmet bámulva. Nem akartam ránézni, nem akartam látni ismét azt a csodás szempárt. S főképp nem akartam hallani, ahogy azt mondja, hogy majd idővel megbocsát neki Erica.
- Ava! – szaladt oda hozzám rögvest, a folyosó végéről. Egy határozott mozdulattal az állam alá nyúlt és kényszerítette, hogy nézzek rá, nézzek abba a csokoládészínű szemeibe. Tudhattam volna, hogy egy ilyen kalandban én fogok sérülni, pedig mennyire hangoztattam, hogy ez nekem semmit sem jelent. Ám már az édesanyám is megmondta, hogy én fogok pórul járni, és milyen igaza lett! De én akkor csak kinevettem őt. – Ava! Hahó, kérlek figyelj rám! – simította meg az arcom, hogy figyeljek egy picit rá is, ne csak a gondolataimba révedjek.
- Szakított velem, de nem bánom, úgysem szerettem már régóta! Igazából, rég el kellet volna őt engednem, hogy élje a saját kis életét – mondtam Marionak hirtelen. – Totál ki van, ami érthető is, hiszen az ügyfele voltál. – folytattam tovább a mondandómat egyhangúan. – Gondolom Erica is ki van, de te majd beveted a sármodat és hamar kiengeszteled… - fejeztem be kissé halkabbra és cinikusabbra fogva.
- Szakítottam vele! – közölte hirtelen, mosolyogva. – Régóta nem szerettem már, és igazából rég el kellet volna engednem, hogy élje a saját kis életét. – ismételte meg az előbb elmondott szavaimat.
- Tessék? – kérdeztem megrökönyödve.
- Igen, végeztem vele, pedig eddig úgy gondoltam, hogy ő lesz számomra a legjobb választás. Ám közben jöttél te, és te minden felborítottál. Te valahogy más vagy, ám mégis nagyon hasonló hozzám. – magyarázott selymes hangon. – Már akkor éreztem valami különlegeset, mikor először megláttalak az ablakban kávézni.
- Akkor tényleg csak kávéztam nem lestelek! – szúrtam közbe, oldva a belső feszültségemet. Ugyanis kezdtek értelmet nyerni a szavai.
- Bevallom most férfiasan, hogy én már előtte kiszúrtalak magamnak. Tudod, gyakorta jártál és jársz ki a fürdőből pucéran, mert elfejtesz bevinni valamit… - suttogta kajánul.
- Te kukkoló! – csaptam a vállára.
- Ám visszatérve, én komolyan szeretnék veled együtt lenni. Mint törvényes barát és barátnő! Ugyanis beléd szerettem! Szeretlek! – nyomta meg lágyan az utolsó mondatát.
- Nem akarok Erica sorsára jutni… - nyögtem ki nehezen, a nem igazán ide illő mondatot, egy ilyen vallomás után. Legszívesebben én is megvallottam volna a tulajdon érzelmeimet. Azonban nem volt kedvem újabb éveket elpazarolni az életemből, a nem "az Igazi" oldalán. – Nem akarom, hogy miután megunsz, engem is megcsalj fűvel-fával. Noha ezt pont én mondom, aki ugyanezt tette, de nekem ez volt az első és szerintem az utolsó ilyen művem. – jelentettem ki határozottan.
- Ava! – nézett mélyen a szemembe. – Nekem is ez volt az első ilyen esetem. Én még ilyet sosem csináltam! Nem vagyok az a tipikus machó ilyen téren. – bizonygatta bőszen. – Erica, csak szeretett túlozni és panaszkodni. Imádja túlkombinálni és kiszínezni a dolgokat. Azon felül a folytonos hisztijeivel már megőrjített – mondta határozottan. – Nézd, én is belátom, hogy csúnya dolgot műveltünk a párjaink háta mögött, de én nem bántam meg, hogy megismertelek téged!
- Ahogy én sem! – közöltem hirtelen.
- Szeretlek! Kérlek, próbáljuk meg! És bízz bennem! – kérlelt édesen és szenvedélyesen. A tekintete arról árulkodott, hogy nagyon is szeretné, ha így tennék.
- Szeretlek! – tört utat forrón a vallomás, a torkomból. – Teljes mértékben elcsavartad fejem…, rendben próbáljuk meg! – sóhajtva bólintottam.
- Köszönöm Ava! Szeretlek! Nagyon szeretlek! – kapott fel hirtelen és megforgatott a tengelye körül. Miután ismét a földre rakott egy heves csókban forrtunk össze.

Egy évvel később

- Édesem, már meg is megjöttünk! – lépett be a müncheni lakásunk ajtaján, frissen és férfiasan Mario. – Mojo, gyors volt és ügyes! Tudta, hogy a gazdáinak ünnepelnivalója van! – mondta kisfiúsan mosolyogva, a közös kutyánkról lecsatolva a pórázt.

- Okos kutya ő! – mentem oda hozzájuk, majd egy csókot nyomtam Mario ajkaira.

- Nagyon csinos vagy! – mért végig elismerően. – Muszáj nekünk vacsorázni menni elsőként? – kérdezte kajánul, csillogó szemekkel.

- Különben, nem jutunk el sosem az étterembe! – közöltem vele vigyorogva, tudva a testiséggel kapcsolatos szokásainkat.

- Tök mindegy! Majd rendelünk valamit! – kapott fel hirtelen és bevitt a hálószobába.

Igazam lett és végül, nem jutottunk el abba az étterembe, melyet az első évfordulónk alkalmából terveztünk be. Noha,egyikünk sem bánta meg az otthon töltött kellemes perceket. Úgyis volt a helynek házhoz szállítási szolgáltatása is, így inkább örömmel vettük igénybe azt…