Epilógus

Sziasztok!:) Itt az epilógus!:) Kivételesen, a további gondolataimat az iromány végén olvashatjátok!

A Telecinco madridi stúdiójában lázasan forogtak a kamerák, ugyanis a napi sporthírek felvétele zajlott, Sara Carbonero főszereplésével.

- A műsör végén pedig következzen egy kis sportbulvár! – nézett bele az éppen őt vevő készülékbe a

csodaszép nő, majd egy kis szünetet tartva folytatta a mondandóját. –Újabb trónörökös várható a La Furia Rojanál! – jelentette ki emelkedett hangon. - A híresztelések szerint,- melyet a világ, vezető sportlapjai is tényként kezelnek-, Xavi Hernández felesége, Aurora, várandós! – húzta mosolyra a dús ajkait Sara, a hosszabb mondata végén. – A hírt, egy fénykép is alátámasztja, hiszen a mindig karcsú Aurorát, gömbölyödő pocakkal kapták lencsevégre egy utcai büfésnél. – vágta be a műsorba a szerkesztő az ominózus képet, majd ismét visszaváltott Sara arcára. – Reméljük a pletyka igaznak bizonyul, hiszen a katalán középpályás köztudottan nagyon vágyott már egy gyermekre! – döntötte kissé oldalra a fejét, majd ismét elmosolyodott a bemondó. - Ezen örömhír után, már csak annyi dolgom maradt hátra, hogy megköszönjem a figyelmüket! Tartsanak holnap is velünk! – búcsúzkodott Carbonero, majd pillanatok múltán leálltak a kamerák. 

- Sara, te biztos tudod, hogy igaz-e dolog! Útban a ’kis maestro’? Iker csak ismeri az igazságot, ő meg, megosztja veled… - kíváncsiskodott hirtelen az egyik kamerát kezelő férfi.

- Nem tudom! – rázta a fejét a nő. – Ha igaz, ha nem, úgyis ki fog hamarosan derülni! – kacsintott egyet vigyorogva, majd a mikrofonjától megszabadulva elindult az irodája felé. - Kíváncsi leszek, hogy kisfiú vagy kislány lesz-e… - gondolkodott magában.

*

- Hölgyeim! Csinálhatnék esetleg egy képet önökről, hogy itt voltak? – kérdezte a három barátnőtől az

étterem kopaszodó tulajdonosa, ahol a barátnők vacsoráztak.

- Persze, csak bártan! – egyezett bele elsőként Aurora, majd Catalina és Raquel is rábólintott. A három barátnő éppen „a heti csajos program” miatt tartózkodott a férfi éttermében. 

- Akkor, 3, 2, 1 és csíííz! – nyomta meg az okostelefonja megfelelő gombját a tulajdonos, majd a vaku már villant is. – Köszönöm! – nézegette pár pillanatig elégedett arccal a végeredményt a készülék kijelzőjén. - További jó szórakozást! – hagyta máris magára a triót, öles léptekkel.

- Hé és megmutatni kifogja? Lehet éppen vállalhatatlan fejet sikerült vágnom… - zsörtölődött azonnal a férfi után Catalina, emelt hangerővel.

- A lesifotósok sem tudnak mindig az előnyös oldaladról lekapni – pillantott a barátnőjére Raqu.

- Jó, de ha már idejött és megkért minket… - kortyolt bele a koktéljába még mindig fejcsóválva.

- Ne aggódj! Biztos jó kép lett, hiszen csodaszép vagy ma este is, mint mindig! – bókolt Aurora a barna hajú leányzónak.

- Bizony! – bólogatott Raquel is Cat felé.

- Lárifári…ezt két terhes nő mondja, akik szinte leragyognak a boldogságukból fakadó szépségükkel! –hozta a szokásos stílusát a leányzó. – Ti cuki kis babruhákat és kellékeket nézegettek földöntúli mosollyal, míg én, ráncolt homlokkal a szőnyeg közepéről takarítom fel a kutya kakiját! Kellet nekem belemennem Cristian hülyeségébe…

- Albert akkor nem egy jól nevelt kölyökkutya? Pedig nem úgy sózták rátok, hogy a tisztes neveltetésén kívül már szobatiszta is? – kérdezte egy elfojtott mosoly kíséretében Rori.

- Jó…, nem kell ezt annyit emlegetni! – nevette el magát Catalina. – Igen, sajnos elhittük a tenyésztő minden egyes szavát…

- Ne aggódj, Albert már rég szobatiszta lesz, mikor mi még serényen a koszos pelenkákat fogjuk kidobálni – vetette közbe Raquel, hogy meggyőzni a barátnőjét, a helyzete cseppet sem világrengetően rossz.

- Pontosan – grimaszolt a szőke hajú leányzó. – Különben is, még mindig jobb kakit takarítani, mint nehéz szüléseket nézni DVD-ről…

- Xavi nem akar leállni? – kérdezte vihogva Catalina.

- Már félek hazamenni, sosem tudhatom, hogy aznapra milyen filmet szerzett be! – ráncolta a szemöldökét komikusan. – Értem, hogy ezzel csak azt akarja nekem megmutatni, hogy a szülés egy természetes dolog és bármi történjen is, ő szeretni fog továbbra is, de kissé megrettentem – ecsetelte a leányzó, a gyűrűjével játszva.

- Elképzelni sem tudom, ahogy arra vár egy tál pattogatott kukoricával a kezében, hogy hazamenj és megnézzetek egy ilyen filmet – hitetlenkedett Raqu kacarászva. – De jó, hogy Javi nem viselkedik így!

- Pedig pontosan ez volt tegnap este! – bizonygatta az igazát Aurora. – Szörnyű volt! – rázta ki a hideg a lányt. 

- Akkor ma este mondj nemet a dologra! – tanácsolta Cat játékosan gesztikulálva.

- Te nem láttad még olyankor a férjemet! –közölte Rori egy félmosoly kíséretében. – Kutyaszemekkel nézz rád, egy angyali mosoly kíséretében miközben a képernyő elé tuszkol!

- Legközelebb javaslom neki, hogy járjatok terhes jógára is együtt! – tört ki hangos nevetésben Catalina, amint elképzelte Xavit a szituációban.

- Persze, azt kéne még csak! Biztosra veszem, hogy párnát tömne a pólója alá és úgy csinálná velem a gyakorlatokat…- röhögött már Aurora is hevesen.

- Csajok! Értékeljük már a törekvéseit! – mondta két vihogás között Raqu, a már láthatóan kerekedő hasára téve a kezét. – Hiszen ezzel azt bizonyítja, hogy osztozni szeretne veled a teljes dologban! Örülj, hogy nem csak a pocakodat simogatja, aztán magadra hagy a rosszullétekkel, az érzelmi ingadozásaiddal és a többi nem olyan mézesmázos dologgal… - komolyodat el az arca, hogy hangsúlyozza a mondandója fontosságát, majd a barátnőjére pillantott.

- Tudom, és ezért nagyon is hálás vagyok neki, csak néha úgy érzem, hogy átesik a ló túlsó oldalára. De ezt majd tisztázom vele! 

- Az lesz a legjobb mindenkinek! – mosolyogtak össze egyetértően és remekül szórakozva a barátnők.

Az idő gyorsan rohant, így mire eljött a Ballon d’or éves díjátadó ceremóniája, Raquel már boldog édesanya volt. Fiona Gonzales Moreno, 2900 grammal és 39 centiméterrel jött a világra teljesen egészségesen, a szülei legnagyobb örömére. 

Aurorának is már csak napjai voltak hátra a kiírt időpontig, de Xavi féltő tiltakozás ellenére is, megjelent a foci gáláján.

A férfit ismét jelölték az év labdarúgója díjra, mint 2008-ban, így Roriban fel sem merült annak a lehetősége, hogy ne kísérné, és ne támogatná egy ilyen fontos eseményen a férjét. A nagy pocakja sem gátolta meg abban, hogy lenyűgözően fessen, noha a plusz súlytól már kicsit nehézkesen mozgott a magassarkújában. Ám úgy gondolta, hogy a rövid ünnepélyes bevonulást ki fogja tudni bírni valahogy, azután pedig csak ülnie kell…

Rori, a svájci hotelszobájuk kanapéján üldögélt, még a díjosztó kezdete előtt, mikor megérezte az első,

aggodalomra okot adó fájást. Hirtelen oda is kapott a hasához, mire a nyakkendőkötéssel foglalatoskodó párja fel is figyelt.

- Minden rendben? Biztos menni fog ez az egész felhajtás? – kérdezte féltően, majd mikor tökéletesnek érezte a nyakkendőcsomóját, oda is rohant a szerelméhez, hogy erről maga is megbizonyosodhasson.

- Persze, persze! – erőltetett egy mosolyt a leányzó, az arcára. – Nagyon jól nézel ki! – igazított egy picit ő is, a férfi kiváló nyakkendőcsomóján.

- Te is! Csodaszép vagy, még így is! Csak a pocakod árulja el a dolgot! – szorította meg a felesége kezét Xavi. – Szeretlek!

- Én is! – bújt szorosan a labdarúgó karjaiba, majd egy heves csókban egyesítette az ajkaikat. – Hiányoznak az együttléteink – utalt az intimitás szüneteltetésére a leányzó.

- Nekem is, de már mindjárt túl leszünk ezen! – tette a kezét a lány óriási hasára. – Azután pedig, már egy boldog családként folytatjuk az életünket! 

*

Aurora a hosszadalmas ceremónia alatt, minden megtett, hogy senki ne vegye észre rajta, az óriási fájdalma

jeleit. Pedig ezek már ismétlődő és egyre erősödő fájások voltak…

Ő azonban semmiképpen sem szerette volna kihagyni ezt a jeles alkalmat, ’mivel valami’, a férje győzelmét súgta neki. Tudta, hogyha szólna a férfinak, azonnal rohannának a kórházba és kihagyná élete egyik legnagyobb elismerésének lehetőségét! Ezt pedig végképp nem akarta a leányzó, így inkább némán tűrte a rátörő görcsöket. A kezét folyamatosan a hasára szorítva imádkozott, hogy valami csoda folytán bírja ki a díjosztó végéig. Ahányszor észrevette, hogy a kamera őt mutatja, mindig egy csodaszép mosolyt erőltetett az arcára, hogy az első sorokban ülő szerelmét megnyugtassa. Tisztában volt vele, hogyha Xavi mellette ülne, nem sokáig tudná ezt a játékot folytatni, ám meg akarta adni a férfinak ezt a lehetőséget! Szerette volna, ha kiélvezhetné ez a pillanatot! Vagyis annak az esélyét, hiszen nem volt benne biztos, hogy a középpályásé lesz a díj. Valami azonban nagyon is azt súgta neki!

- Most pedig következzen a Ballon d’or legjobban várt kategóriája! – jelentette be a díjosztó vége felé az est házigazdája. – Vajon ki lesz az idei év játékosa!? – kérdezte a tévénézőktől,és a helyszínen lévőktől egyaránt, a "házigazda".

- Istenem, ez borzasztóan fáj… - harapta be hirtelen az ajkait Aurora, majd elkezdte gyakorolni a „terhes jógán” megtanult légzést.

- Hölgyem, jól érzi magát? – kérdezte rögvest a lány mellett ülő vendég franciául, aki a sportág egyik elöljárója volt. – Ne hívjak orvost? Láthatóan hatalmas fájdalmai vannak! – magyarázott tovább az őszes hajú férfi,aggodalmas tekintettel.

- Nincs semmi baj! – erőltetett magára egy mosolyt Rori, a „szomszédjára” nézve, ami inkább egy vicsorgásra emlékeztetett. – Mindjárt vége a ceremóniának, majd utána… - vette kezdetét az eredményhirdetés, a boríték már az átadó kezében lapult.

- Az idei év labdarúgója nem más, mint… - tartott hatásszünetet a futball egyik élő legendája, aki a díjat készült átadni - …Xavi Hernández! A teremben, a név hallatán, lelkes tapsvihar tört ki. A kamera azonmód a labdarúgó döbbent, ám boldog arcára siklott. – Gratulálok! – mondta a „legenda” a mikrofonba, a díjat szorongatva, majd a Barcelona középpályása felállt és elindult a színpad felé, átvenni a sportág legnagyobb elismerését. Rori mindeközben a fogait összeszorítva, de mosolyogva tápászkodott fel, hogy megtapsolhassa a szerelmét. Hihetetlenül boldog és büszke volt rá, ám egyre nehezebben viselte a rátörő fájásokat. Mielőbb a kórházban akarta magát tudni.

- Nagyon köszönöm! – vette át a díjat a katalán, majd a mikrofonhoz lépett, hogy egy rövid beszédet mondhasson. – Te jó ég! Hihetetlen! – szólt a nézőkhöz vigyorogva. – El sem hiszem! Köszönöm! – ingatta a fejét. – Számomra ez egy hatalmas elismerés! – terült még szélesebb mosoly az arcára. - Gondolom önöknek is jobb már a változatosság! Végre nem Messi kapta… - poénkodott csillogó szemekkel, mire a teremben lévő nézőközönség felnevetett. – Tudják, ezt a díjat egy nagyon fontos személynek szeretném ajánlani! – nézett a díjosztó termében Aurora irányába, majd vissza az öt vevő kamerába. - Mégpedig a feleségemnek, aki most is itt van, még a terhessége legutolsó napjaiban is! – folytatta a mondatát. - Képzeljék, nem tudtam lebeszélni róla, hogy kihagyja a díjátadót! Mindenképpen szeretett volna itt lenni! Örülök, hogy ilyen makacs volt! Gondolom a női ösztöne megsúgta a dolgot! – kacsintott. - Boldog vagyok, hogy átélheti velem ezt a nagyszerű pillantott! – váltott a kamera Aurora arcára, melyen a kedves szavak hallatán kicsit lazább mosoly ült. – Köszönöm Rori, hogy itt vagy! Köszönöm neked, hogy támogatsz és legfőképp, hogy megajándékozol engem két gyönyörű kisfiúval! – csúszott ki a focista száján a nyilvánosság elől eddig eltitkolt információ. A terem egy emberként mordult fel a hír hallatán. – Bizony, képzeljék, kétpetéjű ikreket vár! Két kis csöppséggel bővül a családunk! Hátha az egyik még nálam is tehetségesebb focista lesz… - újságolta a dolgot tovább vidáman. Aurora érezte, amint minden szempár és kamera rászegeződik a helyiségben, így a hasát még erősebben szorítva próbálta játszani a „szerepét”. – Köszönöm neked szerelem, hogy a világ egyik legboldogabb férfijává teszel! – folytatta tovább a monológját Xavi a színpadon, a világ szeme láttára.

- Auu – szisszent fel hirtelen a szőke hajú lány, majd inkább visszarogyott a székébe, mivel egy még erősebb fájás nyílalt belé. – az egyik kamera ezt közvetítette is, így ennek is ezernyi szemtanúja volt, mind a képernyők előtt és a teremben.

- Kérem, szedje le a színpadról és hívja ide azonnal! – markolta meg rögvest a mellette ülő férfi karját Aurora, eltorzult arccal. – Azt hiszem a fiaim meg akarnak születni – kapkodta a levegőt kétségbeesetten, a kín intenzitásától. – Mégpedig most! – suttogta könnybe lábadt szemekkel. Xavi mindeközben folytatta tovább a színpadon, a romantikus monológját.

- Mon dieu!* – esett totális kétségbe a futball egyik francia elöljárója, majd heves karcsapásokkal magához intette a gála egyik szervezőjét.

Megszülettek a katalán középpályás ikrei!

Spanyol idő szerint hajnali fél kettőkor, megszületettek Aurora és Xavi Hernández kétpetéjű ikerfiai Zürichben – közölte a sportoló képviselője.

Aarón és León Hernández egyenként, közel két kilós súllyal és harminc centiméterrel láttak napvilágot makkegészségesen – áll a közleményben. A szülésnél maga, a frissen aranylabdássá vált futballista is jelen volt!

Az újdonsült család „otthona” pár napig még a svájci kórház marad, előreláthatólag csak pénteken térnek vissza Barcelonába.

Xavi Hernández 'aranyestéje'!

A Barcelona „maestro-ja” a mai napot joggal kiálthatja ki, élete egyik legboldogabb és legemlékezetesebb napjának! Életében először megkapta a futballvilág legnagyobb elismerését, az aranylabdát, majd nem sokkal a ceremónia után megszülettek a fiai is! A középpályás feleségének, a kurátorként tevékenykedő Aurorának, még a díjosztó alatt elkezdődtek a fájásai, ám a tényleges szülés csak az elismerés átadása után indult be. 

Szerencsére a kétpetéjű ikerfiúk türelmesen megvárták, míg az édesapjuk megkapja és átveszi a díjat, majd csak ezek után jelezték az édesanyjuknak, hogy útban vannak már. Maga, az ikerterhesség bejelentése is hatalmas meglepetést váltott ki, mind a tévénézők, és mind a helyszínen tartózkodók körében, mivel a focista, a köszönőbeszédében fedte fel a dolgot. Ezek után, már csak hab volt a tortán, a gálán meginduló szülés. 

A szerkesztőségünk egy emberként gratulál az újdonsült szülőknek!

*

2 és fél évvel később

Egy négytagú család sétálgatott a blanesi botanikus kert ösvényein. 

Egy szőke és egy sötét hajú kisfiú totyogott kacarászva, a kézenfogva sétáló szülei előtt, pár méterrel. 

- Fiúk! Picit lassabban! - szólt a két kisgyermekre az édesapjuk szelíden. – Még elestek! Na, erről beszéltem! – csattant fel, mikor látta, hogy az egyik kisfiú felbukott.

- León, drágám! – nevetett fejcsóválva az anyuka, mikor észrevette, hogy a fia, azonmód felpattan és folytatja tovább a ’futkározást’ a testvérével, Aarón-nal.

- Nagy kópék! – pillantott a lenyűgöző szépségű feleségére Xavi. – Igazi rosszcsontok lesznek!

- Már rég azok! – mosolygott szeretetteljesen Aurora a szerelmére. – Mi lesz majd velük az oviban…

- Ki fogják borítani az óvónőjüket! - húzta magához közelebb a szerelmét a focista, majd a kézfogást, derékölelésre váltotta fel.

- Abban biztos vagyok! – görbítette mosolyra a csókra csábító ajkait Rori.

- Szerelmem! – torpant meg hirtelen a labdarúgó, abbahagyva a lassú sétát. – Ezen a csodás helyen szeretném neked ismét megköszönni, hogy megajándékoztál velük! – simította meg gyengéden a nő arcát, majd hevesen a karjaiba zárta. – Szeretlek! – egyesítette az ajkaikat pár pillanat múltán. – Tökéletessé és kerekké tettétek az életemet! – vallotta meg a gyöngéd érzelmeit.

- Anya, apa! Gyejtek má! - szaladt vissza hirtelen a szüleihez, az aprócska Aarón, kinek sötét haja és tengerszínű szemei voltak. 

- Ne majadjatok le! – tartott a testvérével a szőke hajú és csokoládészemű León is.

- Csöppségeim, szaladjatok csak nyugodtan előre! Mindjárt megy utánatok anya és apa is! – mondta rögtön a fiainak Aurora. 

- Azért, ne kolbászoljatok el nagyon messzire! – figyelmeztette őket Xavi.

- Oké, pejsze! – bólogatott a hatalmas barna tekintetével León, ’mit az édesapjától örökölt.

- Gyeje, León! Vejsenyezzünk! – csillant meg a tengerszínű tekintete Aarónak, mely kísértetiesen hasonlított az édesanyjáéra.

- Azért csak óvatosan! Nem kellene megint véresre horzsolni a térdeinket… – figyelmeztette Rori is a fiúkat. – Szóval, hol is tartottunk? – mondta kicsivel később a férjének, amint az ikerpár eltávolodott tőlük. 

- Ott kedvesem, hogy nagyon szeretlek és köszönöm, hogy vagy nekem! – nyomott egy puha csókot a női szájra.

- Én is szeretlek! S tudod, nekem is nagyon jó, hogy vagy… - harapta be az ajkait játékosan Aurora. 

- Csak nagyon jó? – kérdezett vissza megjátszott sértődéssel a hangjában a focista.

- Nagyon, nagyon, nagyon jó… - bújt a férfi ölelésébe buzgón, majd egy hosszú és édes csókban forrtak össze.

*Istenem! – franciául.

                                   VÉGE

Elsőként szeretném megköszönni nektek, hogy velem tartottatok! Hosszú utazás volt! Mikor elkezdtem, nem hittem volna, hogy be fogom fejezni, erre tessék...:) Köszönöm, köszönöm, köszönöm!

Köszönök minden egyes véleményt, kommentárt, pipát és 'olvasást'! Szeretném kiemelten megköszönni azoknak, akik folyamatosan kommentáltak! Nagyon hálás vagyok nektek, hiszen ti segítettek át a mélypontokon, nélkületek nem biztos, hogy sikerült volna!:) Ismételten csak köszönöm, köszönöm és köszönöm!:)Nem igazán találok szavakat, most se! Élveztem írni a történetet, a szereplők szinte hozzám nőttek, volt olyan is, hogy velük álmodtam!:) Remélem ti is ennyire a szívetekbe zártátok őket(vagy csak fele annyira)!:) A folytatásról pedig annyit, hogy most egy kisebb pihenőre megyek! Szükségem van egy kis töltekezésre! Természetesen készülök valami újjal, ebből annyi már biztos, hogy a blog át fog alakulni! Még nem tudom mikor, de hamarosan nagy változásokat fogok eszközölni! Természetesen az eddig "publikált" irományaim elérhetőek maradnak!:)

Remélem most utoljára, ismételten számíthatok a véleményetekre! Remekül esne, ha csak egy-két sorban, vagy akár egy-két szóban leírnátok, hogy mit is jelentett számotokra a WHYB?!

Puszi, Olivia

30. befejező rész

Sziasztok! Elérkeztünk, ahhoz a bizonyos az utolsó részhez! Hűű, nem találok most szavakat...,nem is tudom körülírni az érzelmeit jelen pillanatban...

Elsőként legyen tehát csak annyi, hogy jó olvasást hozzá! 

Másrészt nagyon köszönöm a komikat, a pipákat az előző és az összes többi részhez! Sokat jelentett, hogy szántatok időt a munkám elolvasására és véleményezésére! Nagyon hálás vagyok ezért nektek, hiszen idáig kitartottak velem és a szereplőimmel! Remélem örömmel és szeretettel olvastátok, ugyanis én, így írtam nektek!:)

Mint, már múltkor is említettem, a szereplők még nem búcsúznak el végleg, ugyanis érkezik egy epilógus is!:) Most ennyit tudtam összeszedni és leírni a bennem kavargó érzelmek és gondolatok tömkelegéből.

Jó szórakozást!:)

Puszi, Olivia

Az utcák sötéten és kihaltan élvezték a langyos szellő simogatását az előkelő barcelonai kerületben. A környezet csendesen és nyugodtan szunnyadt, csak néhány teremtmény várta már a napfelkeltét.

Az idilli hangulat azonban nem volt mindenhol érezhető, főképp nem egy hatalmas és mindennel felszerelt villában, melybe az elmúlt percekben tértek vissza a tulajdonosok. 

- Jól hallottátok! – szorult ökölbe Alex keze. - Szerintem itt az ideje a szennyes kiteregetésének, még ha ez egyeseknek fájni is fog… - közölte izzóan Aurorára, majd Xavira pillantva.

- Alex… - ejtette ki a nevet morogva Rori, miközben a villa előtere kezdett vészesen feszültté válni.

- Igen, szerelmem! Itt az ideje, hogy kiderüljön a mi kis titkunk! – húzta gúnyos mosolyra a száját Alex, ismét  a

leányzóra tekintve. Megelégelte, hogy eddig csak játszottak vele…

- Örült vagy! Mégis miért találsz ki ilyeneket? Miért akarod tönkre tenni a boldogságunkat a bátyáddal? – kérdezte indulatosan és meglehetősen hevesen Alextől a szőkeség. A hangja lázasan csengett, a gesztusai pedig hatalmas méregről árulkodtak.

- Mi a fészkes fenéről beszéltek? – csattant fel Xavi is idegesen, ugyanis nem értette az öccse és a felesége között kibontakozó vitát.

- Sajnálom testvér, de én és a feleséged összetartozunk! – jelentette ki határozottan a férfi, egy lépést közelítve Rorihoz.

- Mi? Micsoda? – sápítoztak hol egyszerre, hol külön, az egészbe véletlenül belekeveredő Raquel és Javier. Ezáltal a kibontakozó atmoszféra még hektikusabbá vált.

- Hagyd ezt abba! – kiáltott fel Aurora torkaszakadtából. – Ne hazudozz! Köztünk nem volt semmi! – tiltakozott vehemensen még a gesztusaival is a lány.

- Ne add itt az álszentet! – közölte lobbanékonyan Alex. - Eleget játszottál velem és legfőképp a bátyámmal! Neki is jobb lenne, ha beismernénk a szerelmünket! – fixírozta Aurorát nyughatatlanul.

- Micsoda? – hördült fel Xavi a meglepettségétől, szinte a tüdeje mélyéről, vadállat szerűen. – Ismételd meg! – dobbantott.

- Rori és én szeretjük egymást! Minket egymásnak teremtettek…

- Aurora… - fordult mindeközben a csodásan szép szőke nő felé a focista, a tekintete a másikéba fúródva próbálta megtudakolni, hogy az előbb elhangzottak valósak-e.

- Ez szemenszedett hazugság!- vette magához a szót Aurora felpaprikázva. – Teljesen eszement ez az ember! A téveszméiben él! Azért is volt annyiszor itt, a nyakunkon, ezért talált meg a lagzinkon és azért írta azt a levelet… - magyarázott kitartóan Rori a férjének, ugyanis kétségbeejtő érzelmeket vélt felfedezni abban a csokoládészínű szempárban.

- Ne próbálj ellenem fordítani mindent! Nem vagyok örült! – kezdett üvöltözni hirtelen, kidagadó erekkel a nyakán, a legifjabb Hernández. – Azért azt a biztató jelet se felejtsd el megemlíteni, amit a tulajdon esküvődön adtál nekem, szerelmed zálogául, miután elolvastad azt a levelet! – váltott rögvest negédes hangra Alex. A feje zúgott, a hangulatai a legszélesebb skálán mozogtak és törtek utat a felszínre.

- Milyen levél? Milyen jel? Mégis mi ez az egész? – értetlenkedett ingerülten a katalán középpályás, Raquelel és Javierrel egyetemben, akik szintén nem akartak hinni a fülüknek.

- Azt csak a napokban találtam meg! – csattant fel Rori. – Nem adtam semmiféle jelet neked, már megint valótlant állítasz! – bökött idegesen Alex irányába. - Miért csinálod ezt? Szerinted, ha téged szeretnélek, ami képtelenség, hozzámentem volna Xavihoz? – érvelt bosszúsan.

- Gondolom csak azért mentél hozzá, hogy a kurátori állásod mellett elmondasd magadról, hogy egy sztárfocista felesége is vagy, de igazából csak én tudlak kielégíteni, mind testileg, mind lelkileg! Emlékezz csak a heves éjszakáinkra! Milyen gyakran is jöttél… – húzódott egy kaján vigyorra a szája Alexnak.

- Elég!- parancsolt csendet vehemensen Xavi, mielőtt a felesége tiltakozni tudott volna. – Ti ketten lefeküdtetek? Ti ketten végig becsaptatok engem és közben együtt hetyegtetek? Jól értem a dolgot? – tette fel a számára már mind „igen” válaszú kérdéseket.

- Nem! – sikoltott fel rémülten Aurora. – Ez csak hazugság! Én téged szeretlek! – fogta meg a férje kezeit feszülten. – Kérdezd meg apukádat! Ő szemtanúja volt, amikor az elmebeteg öcséd bekattant a lagzinkon, és nekem rontott!

- Nem vagyok elmebeteg! –csapkodott a kezeivel. - Csak részeg voltam és akkor köztudottan őszinte az ember! Különben is az apósod tud mindent rólunk! Kitaláltam neki… - tette csípőre az eddig mozgó kezeit és egy cinikus mosolyt öltött az arcára.

- Apa tud róla? – érte újabb meglepetés a focistát, ahogy Aurora arca is elsápadt.

- Szerelmem! – fogta meg a férje állát Rori, ezáltal kényszerítve, hogy rá nézzen, egyenesen a szemeibe. – Higgy nekem, kérlek! Őszintén szeretlek! Csak azért titkoltam a megtalált levelet és az összerakott képet, mert féltem a reakciódtól. Nem akartam elrontani a csodás nászutunkat ilyen dolgokkal… - könyörgött a tekintetével a játékosnak. – Mégis, hogy adagoltam volna be, hogy a tulajdon testvéred meghibbant és arról képzeleg, hogy ő és én együtt vagyunk!? Ezt mind csak kitaláció!

- Engedj! – rázta le magáról a kecsen női kezeket a sportoló. – Nem őrült a testvérem! Ezt biztosan tudom! 

- Akkor miért hazudik?

- Nem hazudok! Csak az igazságot mondtam, aranyom! Persze, most nem a te terveid szerint alakultak a dolgok, ahogy eddig, így kissé kínos neked! Ám ezentúl én diktálok! – nézett Aurora tengerszínű szemeibe fenyegetően, az ifjabb Hernández.

- Miért csinálod ezt!? – kérdezte a tűrőképessége végén a leányzó Alextől.

- Mert szeretjük egymást és végre-valahára veled akarok lenni törvényesen is! – lépett vészesen közel Rorihoz, majd gyengéden megsimogatta a vállát.

- Ne érj hozzám! Vedd le rólam a kezed! – szakadt fel hisztérikusan a lányból, majd hátrébb lépett a férfitól. - Xavi, kérlek! – fordult most a férje felé. - Bízz bennem, sosem volt a testvéredhez semmi közöm! Kérlek! – mondta elhaló, szinte könyörgő hangon.

- Nem tudom, el kell innen mennem! Muszáj kiszellőztetnem a fejem… - ráncolta a homlokát idegesen, miközben a kezei ökölben feszültek. – Egyedül akarok lenni, hogy végig gondolhassam ezt az egész… - iramodott meg súlyos léptekkel a villa ajtaja felé, miután az előszobaszekrényen nyugvó slusszkulcsát felkapta.

- Xavi! – szólt utána Rori.

- Hagyj most békén! – közölte feszülten szinte visszafogva a feltörő dühét, ugyanis kiabálni, üvölteni szeretett volna, hogy mégis, hogy tehették ezt vele a szerettei!? A garázsába érve, gyorsan beleült a fekete sportkocsijába, majd kihajtott a hajnali fényben fürdőző kapun. A gázpedált tövig nyomta az úton, oly annyira elvakította és tompította a dühe, hogy még a szíve belső hangját sem hallotta meg, ami Aurorának akart hinni. Sőt hitt is, mivel valami rendellenességet érzett Alex állítási körül. De a mérhetetlen lila köd egyszerűen megbénította az agyát, a józan ítélőképességeit és legfőképp a bizalmát.

- Istenem! – rogyott az egyik bőröndjére kimerülten Rori. 

- Rori! Ez mégis mi a franc volt? – szaladt oda hozzá az eddig csak feszülten, ám jórészt csendben figyelő Raquel.

- Kérdezd erről őt! – mutatott Alex irányába remegő kezekkel.

- Minek játszod még mindig ezt a szerepet? A legjobb barátaidnak csak elmondhatjuk az igazságot! – forgatta a szemeit a férfi, majd elment a ház konyhájába, ahonnan egy üveg sörrel tért vissza.  – Kérlek, hagyd ezt abba! – nyitotta fel egy hangos szisszenéssel az üveget. – Egyébként, már be is cuccoltam, amíg elvoltál. Gondoltam, szeretnéd megtartani ezt a villát! Végülis nekem is nagyon bejön… - cseverészett nagyokat kortyolgatva. – Hidd el jobb ez így! Tudja végre, így mindketten fellélegezhetünk! Egyébként nem az a haragtartó fajta! Hamar megbékél! – legyintett. – Aurora! Örülnöd kéne, hiszen mindig is ezt akartuk! Emlékezz, mikor nálam voltunk és elbeszélgettünk a csodás közös jövőnkről! Most efelé tettünk egy lépést, még ha nem is a te terveid szerint! Gyere már ide és csókolj már meg! Kettőnkért tettem! Szeretlek! 

- Te örült! Te megátalkodott! – pattant fel hirtelen a lány ádáz tekintettel, egy mélyről feltörő sikollyal együtt, majd a férfihoz rohant és ráncigálni kezdte a karjainál fogva. – Miért csináltad ezt?– üvöltözött szinte hisztérikusan. – Miért tettél tönkre minket Xavival? – kérdezte őrjöngve. – Sosem fog megbocsájtani! – Elhitte minden egyes hazug szavadat! – rázta, taszigálta és karmolta egyszerre. A férfinak védekezni se volt ideje, csak kiejteni a kezéből a sörösüvegét, mely a kevés tartalmával együtt a földön kötött ki. – Te szemét! – püfölte ahol csak érte, a szinte kővé dermedt férfit. 

- Aurora! Ne! – szaladt oda rögvest Raquel, hogy leállítsa az egyik legjobb barátnőjét. Így kifordulva magából, még nem is látta a lányt! – Rori, ne! – próbálta visszafogni a szőkeség karjait, a lány háta mögül.

- Raqu! – rohant oda a dulakodó társasághoz Javier is, aki az állapotos párját féltette. – Elég legyen! Hagyjátok abba! Még baja lesz a babának… - próbált rendet teremteni.

- Hogy tehetted ezt! – karmolt bele durván Alex arcába Aurora hirtelen, melynek hatására a férfi fájdalmában felüvöltött és elemi erővel meglökte a lányt, aki a szorosan mögötte tartózkodó barátnőjének esett, majd ledöntötte mindkettejüket a földre. 

- Auuu! – kiáltott fel a barna hajú lány, miután ő és Rori hatalmas puffanással a földön kötöttek ki. – A hasam! – érzett egy szúró fájdalmat az alhasában, amint megérezte Aurora testsúlyát magán. 

- Raqu! – sikított fel Rori is, majd már gördült is le a barátnőjéről.

- Raquel – csattant fel, és vette máris a karjaiba a szerelmét Javier, hogy gyors léptékkel a nappaliban lehessen. – Minden rendben? Jól vagy? – fektette le a helyiségben lévő kanapéra. - Jobb lesz, ha mentőt hívok, és azonnal bemegyünk a kórházba, hogy megultrahangozzanak… - csillogott Javier szeme aggodalmasan.

- Fáj, görcsölök… - tartotta a kezét a még alig gömbölyödő hasán Raqu, félelemmel a szemeiben. – Az hiszem, vérzem is… - érezte a testét éltető vörös folyadék szivárgását, mely átáztatta a ruháit és nyomot hagyott a világos kanapén.

- Istenem! – érkezett meg a kanapéhoz Aurora is kétségbeesetten. - Én nem akartam rád esni! Én sajnálom! Csak olyan erősen meglökött – magyarázott könnyektől csillogó szemekkel és meglehetősen sokkos állapotban. – Te vérzel… - dermedt le.

- Hívd azonnal a mentőket! – kérte ingerülten Javier a lelkileg teljesen kiakadt lányt.

- Rendben, hívom őket! – rohant vissza a villa előterébe a táskájáért a szőkeség, miután tudatosult benne Javier ideges kérése. – Ha annak a babának bármi baja lesz, én esküszöm… - izzott gyűlölettől a lány szeme, amint az azóta szótlanul álló Alexra meredt. – Megkeserülöd…

- Aurora, telefonálj már! – jött a nappaliból a zaklatott és türelmetlen férfihang.

*

- Fiam, mégis mit keresel itt ilyenkor? – kérdezte a szemét dörzsölgetve Joaquim, amint ajtót nyitott, a hajnali dörömbölőnek.

- Beszélnünk kell! – nyomult be a szülei házába Xavi zaklatottan.

- Kisfiam, te meg? – jött le az emeletről Maria is, majd a társaságot a konyhába invitálta, ahol felrakott egy kanna vizet forrni. - Valami baj történt? Aurora jól van? – kérdezte máris a sürgölődése-forgolódása közben.

- Gondolom…- mondta keserűen. – Apa! Te tudtad, hogy Alex és Rori összeszűrték a levet?

- Micsoda? – hitetlenkedett máris Maria.

- Alextől tudod? – méregette a tulajdon fiát Joaquim óvatos arccal. 

- Igen… - rázta a fejét némán a focista. – Szóval tudtad és nem szóltál nekem…

- Milyen hangulatban volt Alex? Észrevettél rajta valami furcsát? Nem volt nagyon labilis? Ivott? – sorjázta a részleteket firtató kérdéseit az idősebb úr.

- Apa, nem tudom! Most tudtam meg, hogy a feleségem és az öcsém …- hajtotta le a fejét csalódottan és iszonyatosan mérgesen a focista.

- Biztos, hogy nem vettél észre rajta valami?

- Állj! – vonta magára a figyelmet hirtelen, halálos komolysággal, az idősebb asszony. - Ez valami vicc ugye? – kérdezte ráncolt homlokkal. - Ez nevetséges! Aurora fülig szerelmes beléd! Te beléd, nem a lökött öcsédbe… - legyintett egyet, majd elkezdett hangosan nevetni. – Kisfiam, honnan szedted ezt a sületlenséget? És te? – nézett a férjére még mindig jól szórakozva. – Ti mindent elhisztek? Hát ezért voltál a napokban olyan feszült, mert azt hitted, hogy a menyed összejött a kisebbik fiaddal – rakta össze a férje viselkedését az asszonyság. – Ezt nem akartad elmondani!

- Ez nem vicc! Alex beismerte… - közölte fakó hangon Xavi.

- Valamit nagyon félreérthettél! Aurora ilyet biztos nem csinálna! Ő nem olyan lány! – rázta a fejét a tiltakozása jeléül Maria, miközben levette a tűzről, a kannát. – Tudom elsőként nem igazán tartottam hozzád illőnek, de ő pontosan hozzád való! Rori az a nő! Csodaszép, kedves és szeret téged! Nagyon megkedveltem, szinte lányomnak tekintem! – magyarázott a tea elkészítése és kitöltése közben. – Imádnivaló mikor felhív, hogy mégis hogyan készítse el neked a kedvenc gombás fogásaidat – kuncogott ismét csak az asszony.

- Anya, hidd el! Alex kitálalt! – erősködött a focista, noha meglepődött az anyja rajongásán, hiszen sosem kedvelte annyira a választottját. 

- Kicsim, nem látsz a szemedtől? Amióta újra összejöttetek Rorival, szinte azóta, bele van zúgva! – bizonygatta az igazát az asszonyság.

- Ki? – kérdezte idegesen a középpályás.

- Alex Roriba! – emelte fel a hangját Maria.

- Fiam, Maria! Fontos mondandóm lenne! – hívta fel a figyelmet most magára Joaquim. - Nem így akartam, hogy megtudjátok, csak ez az egész előbb kipattant, mint ahogy terveztem. Alex beteg! Nagyon beteg! 

- Tessék? – kérdezte hitetlenkedve a helyiségben tartózkodó másik két Hernández. – Ezt honnan veszed?

- Múltkor mikor Alexnál jártam meggyőződhettem a szomszédja kiváló megfigyelőképességéről…, s mikor visszamentem hozzá kicsit faggatózni, megosztott velem jó néhány aggasztó dolgot a viselkedéséről! – közölte Joaquim mélyet sóhajtva.

*

Három ideges alak meredt feszülten, a kicsi vizsgálószobában egy közepes méretű képernyőre.

- Hopp, már meg is van! Ott van a kicsi pocaklakó! – közölte vidáman a sürgősségi klinikán a nőgyógyász, majd az ultrahangkészülék képernyőjén egy aprócska „zsákra” mutatott. – Minden rendben! – nézett megnyugtatóan a kismamára és a vele lévő másik két személyre.

- Hála istennek! – mosolygott össze megkönnyebbülten Raquel és Javier.

- És a vérzés? – kérdezte még mindig kicsi félsszel a hangjában Aurora.

- A terhesség korai időszakában előfordulhat alhasi vérzéssel egybekötött görcsölés, de ez nem mindig jelent vetélést! Ez hívják „fenyegető vetélésnek”, de mint látjuk minden rendben odabenn! Nagyon sanszos, hogy az esés és azt követő alhasi ütés nélkül is jelentkeztek volna a tünetek, pár napon belül – magyarázott türelmesen az orvos. – Azért legközelebb, ha kérhetném, ne essen a barátnőjére! – somolygott a szakállas és köpenyes férfi Aurorára.

- Rendben, majd figyelni fogok…- húzta végre mosolyra a duzzadt ajkait a csodaszép lány, akit az elmúlt óra történései nagyon megviseltek. Legfőképp az fájt neki, hogy a férje nem hitt neki...

- A kismama pedig, ne próbáljon beleavatkozni több bunyóba! Rendben? – vicceskedett tovább a doktor.

- Ígérem, vigyázni fogok! – mosolygott már felszabadultan Raqu is.

- Ezt kérem, tartsa is be!- váltott komolyabb hangszínre az orvos, a megerősítés végett.

- Én garantálom, hogy a barátnőm többet nem verekszik! – jelentette ki szilárdan Javier.

- Akkor rendben, már készen is vagyunk! – közölte a doktor könnyedén.

*

- A tulajdon fiam elmebajos? – kapta a szája elé a kezeit Maria, amint értelmet nyertek a fejében, a férje szavai. – A kicsi Alexem? – sápítozott. – Nem is vettem észre rajta semmi égbekiáltó furcsaságot! Én csak azt hittem reménytelenül szerelmes Rorira…

- Maria! – fogta meg a felesége kezeit az őszes úr. – Amit a szomszéd elmondott a hallucinációiról, a kitöréseiről és, ahogy a lagzin „rohama” volt…

- De hiszen az, az orvos, akivel beszéltél, még csak nem is látta őt! Lehet csak eltúloztad a tüneteket…, sőt a szomszéd is biztos eltúlozta! – kötekedett az asszonyság.

- Miért hazudott volna? Tele a hócipője Alex ügyes bajos dolgaival, így csak örült, hogy végre valaki talán megoldást tud találni a dologra!

- Pont ez az! Elege van belőle, így el akarja tüntetni a szomszédságából! – érvelt Maria.

- Anya! Egy picit, kérlek! Mi történt a lagzin, apa? – kérdezte hirtelen Xavi, hiszen ezt már Rori is említette neki a vita hevében, de részleteket nem igazán tudták megbeszélni. - Megbeszélni?  - gondolta hirtelen, hiszen nem is hagyta beszélni, csak Alex vádjait hallotta, majd az agyát elöntötte a méreg sötét köde.

- Letámadta Rorit… - közölte halkan Joaquim.

- És te erről nekem miért nem szóltál? – csattant fel feszülten a sportoló.

- Azt hittem „szimplán” csak alkohol problémái vannak…

- Istenem, én nem hittem a szerelmemnek! Világtalanná tett a dühöm! - kiáltott fel zaklatottan. -Kételkedtem benne, pedig ennek tudatában, így minden világos! Rorim! - csapott a konyhában lévő asztalra hevesen a középpályás. – Menjünk oda! Hisz ott hagytam őt Alexszel! – ugrott máris talpra, mint egy vadászni kész puma. – Ki tudja, milyen roham tör rá éppen és… - hagyta abba a megkezdett mondatát, mert félt belegondolni a legrosszabb forgatókönyvbe. - Nem az a legrosszabb, ha nem bocsát meg nekem... - cikázott át hirtelen az agyán.

A Hernández család kisebb csoportja beszállt a sportoló fekete kocsijába és elindult a villa felé. Az út húsz percnél nem tartott tovább, ám az épület előtt a korai időpont ellenére, hemzsegtek a sajtó képviselői.

- Ezek meg? – ingatta a fejét feszülten Maria.

- Mi a fene történt itt? Mit keresnek itt? – bosszankodott Xavi is, majd megpróbált minden egyes paparazzit kikerülni, hogy be tudjon hajtani a kapun. – Mi történt Aurorával? Ő érte volt itt a mentő? – üvöltözték a jelenlévők torkukszakadtából egy újabb szenzációs sztori részleteiért.

- Uramisten! Mentő volt itt? – kezdett gyöngyözni Joaquim homloka az idegességtől.

- Hahó! – szállt ki a járműből máris Xavi és rohant befelé a villába. – Hahó! Aurora? Raqu? Alex! – kiáltozta idegességében. – Mi történt…- némult el, amint meglátta a dulakodás nyomait az előtérben, majd a nappaliban Alexet, a véres kanapén ücsörögve. Körülötte üres üvegek sorjáztak a földön…

- Alex! Mit tettél vele!? – rohant oda a testvéréhez majd rángatni kezdte, de az valamiféle katatón állapotban volt, így nem felelet neki. – Alex! Mit tettél? Miért hazudoztál össze vissza? – kérdezte idegesen az öcsétől, akinek az arcát egy mély karmolás díszítette. – Miért véres a kanapé? Bántani merészelted? – fakadt ki szinte őrjöngve a labdarúgó.

- Fiam! Így nem mész semmire! – lépett be a szobába Joaquim is Maria kíséretében.

- Véres a kanapé! – mondta az apjának feldúltan - Valószínű bántotta a feleségem! Őérte lehetett itt, a mentő! Istenem, nem hittem neki, így csak én tehetek arról, ha valami komolyabb bántódása esett! Hiszen nem védtem meg az örült öcsémtől! – robbant ki a férfiból aggodalomittasan.

- Nem vagyok örült! – csattant fel Alex, végre tudomást véve a kialakult helyzetről és a környezetéről. – Én nem bántottam senkit! A hangok is ezt mondják!

- Hangokat is hall… - sikított egy aprót Maria, amint a fia szájából is hallott egy perdöntő bizonyítékot a betegsége valósságáról. – Istenem, tényleg pszichózisa van!

- Nincs nekem semmi bajom! – pattant fel lüktető érrel a nyakán Alex. – Az a hülye kurva magyarázott be nektek mindenféle szarságot! – toporzékolt, majd a falhoz rohanva ütni kezdte azt, minden erejét bevetve.

- Alex! Nyugodj le! – próbált közelíteni felé az édesapja.

- Ne Joaquim, ne! Ki tudja mire képes! – próbálta megakadályozni a férje beavatkozását az asszony, miközben Alex rohama még mindig töretlenül tartott.

- Hívom a mentőket! Neki komoly segítség kell! – kapta elő a mobilját Xavi, majd tárcsázta a segélyhívó számot. – Mindjárt jönnek, szóltam nekik, hogy pszichiátriai eset! Azt kérték ne menjünk a közelébe, hagyjuk… - közölte pattanásig feszült idegekkel a focista.

- Nem vagyok az! - verte véresre az öklét a legfiatalabb Hernández, melyet a szülők szörnyülködve néztek…

- Alex – gördült le egy kövér könnycsepp Maria arcán, majd a férje vállába fúrta azt, hogy ne lássa a fia őrjöngését, mikor nem tud érte semmit sem tenni.

- Öcsi! – fogta a fejét hitetlenkedve a focista is.

- Itt meg mi folyik? – töltötte meg hirtelen egy édes hang a hektikus szobát. A csengése ugyan fáradtságról és

megviseltségről árulkodott.

- Aurora! Szerelmem! Hát rendben vagy! –szaladt oda a felségéhez azonnal a focista szenvedélyesen. – Sajnálom, hogy nem hittem neked! Szeretlek, mindennél jobban! –zárta szorosan a karjaiba a kimerült ám még így is végtelenül kecses testet, miközben folyamatosan mondta a magáét. – Ugye nem bántott? – aggodalmaskodott. - De a legfontosabb, ugye meg tudsz nekem bocsátani? A dühöm egyszerűen elvakított..., nem hallgattam a szívemre! - fogta lágyan a kezei közé a női arcot, mely számára a világot jelentette.

- Elég! – meredt az ölelkező párosra Alex kísérteties tekintettel, mielőtt Rori megszólalhatott volna. – Ti ketten – kezdett közelíteni feléjük.

- Alex! Hagyd abba! – próbált hatni az őrjöngőre Joaquim. 

- Alex Hernández! Jobb, ha ezt abbahagyod! – lépett el a férje közvetlen közeléből Aurora, Alexhez közelítve. – Fogd fel, én a bátyádat szeretem! Nem téged! – jelentette ki határozott hangon, méregtől csillogó szemekkel Rori. – Neked segítség kell! Raquel akár el is veszíthette volna a…

- Neeemm! – kezdett el rohanni a leányzó felé eszeveszetten. A feje zakatolt, „a hangok csak úgy mondták” az alkohol pedig dolgozott a testében…

- Alex! Elég! – állta útját Xavi, a megtébolyult testvérének, ezáltal hevesen eltaszítva az útból Rorit, aki ismételten a padlón kötött ki. 

- Rori, drágám – iramodott máris a földön lévő személy felé Maria, miközben Joaquim, a fiának segített lefogni az őrjöngőt.

- Azt hiszem kiment a bokám… - csuklott össze Aurora, amint megpróbált ráállni a fájós lábára, az anyósa segítségével.

- Mindjárt itt a mentő! – nyugtatta a lányt, a társaságot és legfőképp magát Maria.
A mentők hamarosan megérkeztek ismét a házhoz, hogy végre teljes mértékben véget vessenek  a bábeli zűrzavarnak, mely ezt a zabolátlan hajnalt és reggelt jellemezte.
A kórházban, Alexet az orvosok egyöntetűen "betegnek" nyilvánították, így egy hosszabb kezelésre ideggondozóba utalták. Aurora bokáját  egy röntgen után bekötözték, majd haza  is engedték Xavival. A páros, amint hazaért, leült és átbeszélte a történteket, így tiszta és sérelmektől mentes szívvel tértek nyugovóra, a hosszú és idegőrlő nap után.

*

Három héttel később

Xavi boldogan dudorászva készített reggelit a jó eséllyel még mindig szundikáló feleségének, noha percekkel azelőtt halk neszezést halott a közös fürdőszobájukból.
A tojás éppen főtt a forró vízben, a kávé már a bögrékben hűlt, mikor a férfi megérzett két puha kezet a derekánál.

- Ágyba akartam vinni neked a reggelit – fordult meg lassan és kicsit szemrehányóan a középpályás, mivel nem sikerült a terve. – Tudod, még pihentetned kell a bokád, így jobb, ha visszafekszel és megvárod, amíg odaviszem.

- Szerelmem, az utóbbi három hétben csak pihentettem a lábam, már unom, most nyüzsögni akarok! – mosolyodott el kacéran a csodaszép lány. – Főleg, hogy egy örömhírt kell közölnöm! – csillogott a leányzó szeme.

- Csak nem? – tágult hatalmasra a focista barna tekintete a várakozástól és az izgalomtól. 

- Raqueléknek kislányuk lesz! – mondta tapsikolva Rori. – Az előbb üzent!

- Ó, ez nagyszerű – fejezte ki a boldogságát a sportoló is, néhány pillanatnyi hatásszünet után, ugyanis titkon azt remélte, hogy Rori bejelenti, hogy az ő gyermekük is úton van már.

- Mi lesz a reggeli? Farkaséhes vagyok! – kérdezte hirtelen a leányzó, témát váltva.

- Lágytojás és kávé – ecsetelte a férfi megsimogatva a felesége arcát.

- Szuper! – mosolyodott el Aurora. - Na, de van még itt valami… - kacsintott egyet pajkosan és heccelődve.

- Igen? – kérdezte megint belelkesedve Xavi. - Legalább ülj le, ne ácsorogj a sérült bokádon!

- Catalináék örökbefogadnak egy kiskutyát a menhelyről! – tört ki megint heves örömködésben Rori , figyelmen kívül hagyva a férje kérését.

- Hát ez remek hír! – közölte a férfi, majd egy idő után méregetni kezdte a kedvesét, aki csak azért sem ült le. – Miért érzem úgy, hogy húzod az agyam, s a legfőbb dolgot még nem árultad el? – kérdezte egy csibészes mosollyal a szája szélén, miután beléhasított egy édes lehetőség.

- Én? Sose tennék ilyet! – rázta a fejét ártatlan ábrázattal.

- Hát persze… - kuncogott Xavi, egy szőke tincset csavargatva az ujjai között. – Szóval…?

- Oké,…azt hiszem kisbabánk lesz! – mondta ki végre Aurora felszabadultan mosolyogva. – Két teszt is ezt mutatta, most a reggel! Persze, csak egy orvos mondhat biztosat.

- Rori! – kapta fel hirtelen a feleségét a középpályás örömében. –Ez remek! – forgatta körbe. - Végre teljesül a második legnagyobb vágyam is! – tette le óvatosan a még pihekönnyű szerelmét, majd forrón megcsókolta.

- Mi volt az első? – érdeklődött a szenvedélyes csók után a leányzó duzzadt ajkakkal.

- Az, hogy téged feleségül vegyelek – ült föl a konyhai pultra, majd magához húzta Aurorát. Rori, a férfinak 'háttal' ment bele az ölelésbe, majd a párja kezét a hasára igazította, ahogy azután a sajátját is. - Szeretlek, Aurora! Te vagy a legjobb dolog az életemben! Hol voltál eddig? Miért nem jöttél hamarabb…

- Hiszen, már itt vagyok, s veled is maradok! – álltak sokáig ölelkezve a boldog jövőt tervezgetve.

29.rész

Sziasztok!:) Meghoztam a friss részt! Őszintén szólva nagyon nehéz szülés volt! Az előző részt, szinte fénysebesen megírtam, de ezt, nem igazán! Megszenvedtem vele! Ez is magyarázza a rövidségét...Bár izgalomfokozásnak remélem megfelelő, még ha nem is lett a kedvenc részeim egyike! Elnézést az esetleges hibákért, nem néztem át annyira!

 Ezek után már csak egy rész  van hátra és egy epilógus!:) Az epilógust csak mostanában iktattam be, mivel nem úgy alakultak/nak az események végül, ahogy elterveztem. Köszönöm a 28.részhez érkező komikat és pipákat! Mindig remekül esik, hogy tetszik a munkám!:) Remélem most is számíthatok rájuk!

Olivia

Egy őszes úr kopogtatott megállás nélkül a fia ajtaján, rendületlenül és hangosan. Keményen püfölte a viseltes bejáratot, a csontos és ráncos ujjaival, ezáltal éles zajt keltve a társasház magányos folyosóján.

- Alex! Nyisd ki! – verte az ajtót Joaquim. – Három napja nem is hallottunk felőled! Aggódunk érted! – beszélt az idősebb férfi majdnem az egész Hernández család nevében, azért csak majdnem mert a nászútját élvező fiának egy szót sem szólt a történtekről. – Alex! Kérlek! 

- Jó napot! Segíthetek esetleg? – lépett ki hirtelen egy férfi, a szemközti ajtó mögül, megelégelve a ricsajt. – Alex-ot hiába keresi, egy hete nem láttam hazajönni! – hívta fel magára Joaquim figyelmét a szomszéd. - Szeretne neki esetleg üzenni? – kérdezte kelletlenül, mert kezdett nagyon elege lenni a szemközt lakó viselt dolgaival és annak idegesítő velejáróival…

- Bizton tudom, hogy otthon van! Csak itt lehet! – ellenkezett feszülten a férfival Joaquim, aki nem szerette, ha a tulajdon dolgába illetéktelenek beleszólnak. 

- Szerintem elutazott valahova egy hosszabb időre, mert egy nagyobb bőrönddel láttam távozni…

- Magának hobbija a fiam kukkolása, hogy ennyire tudja? – ripakodott rá az idősebb úr a kotnyeles szomszédra. – A fiam a családjával utazott el egy fontos eseményre, csak valószínű előbb visszatért…- osztotta meg a szomszéddal, noha nem szerette volna. – Alex! Az isten szerelmére, nyiss már ajtót! – folytatta a bejárat ütlegelését hevesebben.

- Nem csodálom, hogy kattant a srác, ha ilyen az apja… - közölte gunyorosan a férfi. – Ha nem hagyja abba rövid időn belül, akkor kihívom a rendőrséget csendháborítás miatt! – vetette oda foghegyről a szomszéd, majd egy határozott mozdulattal bevágta maga mögött az ajtót.

- Alex! – folytatta tovább a hangoskodást Joaquim, fittyet hányva az elhangzott fenyegetésre. – Kérlek, nyisd ki!

- Miért nem lehet békén hagyni az embert? – került elő végre, a lázasan keresett személy, az eddig csukott ajtó mögül. 

- Kisfiam! Végre megvagy! – sóhajtott egyet megkönnyebbülése jeléül az idősebb férfi, meglátva a szeretett gyermekét. – Miért tűntél el? Az esküvői incidens óta szinte a színedet se láttuk! Minden rendben? Gyere, beszélgessünk!

- Minek? Menj el! – ellenkezett rögvest Alex.

- Beszélgetnünk kell a történtekről! Engedj be! – erősködött továbbra is Joaquim.

- Dehogy kell! Kérlek, hagyj békén! Magányra vágyom! – tiltakozott továbbra is a fiatalabbik Hernández.

- Érzem, hogy valami nincs rendjén veled! Beszéljük meg! Segítek! – gesztikulált bőszen, a fia meggyőzése érdekében az ősz úr.

- Apa, minden rendben! – bizonygatta Alex. - Most pedig, kérlek, tűnj el innen! – hadarta, majd megpróbálta behúzni az ajtót a hívatlan vendége előtt, ám amaz gyorsabb volt, és a lábát odatéve megakadályozta a cselekedetet.

- Fontos lenne beszélnünk! Engedj már be, kérlek! – fixírozta Alexet, Joaquim, miután meghiúsította az elzárkózást. 

- Nem kell…

- Kisfiam, ismerhetnél már annyira, hogy addig nem tágítok innen, míg nem beszéltünk! – lépett még közelebb a gyermekéhez.

- Jó… gyere akkor – forgatta a szemeit Alex. – Hamarabb szabadulok… - sóhajtotta megadóan, mivel tudta, hogy milyen kitartó emberrel is került szembe.

- Egek! – kiáltott fel meglepődöttségében az idősebb férfi, mikor bebocsátást nyert a fia hajlékába. – Jézusom! – adott hangot ismét a döbbenetének, mivel a lakásban mocsok és bűz fogadta. Még a szokásosnál is rendetlenebb és elhanyagoltabb volt Alex rezidenciája. – Ha ezt édesanyád látná… - nézett körbe-körbe tágra nyílt szemekkel, ahogy besétált a nappaliba.

- A Mamának semmi köze nincsen a tulajdon lakásom állapotaihoz! Ha csak ezért jöttél, akkor…

- Alex! – vágott a gyermeke szavába Joaquim. – Eddig is tudtam, hogy mostanában valami bánt téged, de ezt látva… - mutogatott körbe a lakás szemétdombra emlékeztető nappalijában, ahol a legnagyobb számban az üres alkoholos üvegek és alumíniumdobozok voltak jelen. – Mi a baj? Mi miatt akadtál ki ennyire a bátyád esküvőjén? Ott, a helyszínen jobbnak láttam, ha nem kérdezősködöm… 

- Fogd fel, hogy nincs nekem semmi bajom! Hagyjál ezzel! – hárított máris Alex hevesen.

- Hónapok óta figyellek és a lagzin történtek óta…

- Nem történt ott semmi különleges! – csattant fel vehemensen, izzó szemekkel a fiatalabbik, a szoba közepén állva. - Csak berúgtam! – közölte feldúltan. 

- Fiam, te nem csak szimplán berúgtál, neked valami rohamhoz hasonló dolgod volt! Szegény Aurorára is jól ráhoztad a frászt élete napján!

- Meg is érdemelte az a hazudós cafka… - harapta el a mondata végét, ugyanis rájött közben, hogy ezt talán mégsem kellene az apja orrára kötnie.

- Mi? Miért hívód így Rorit? – döbbent meg ismét Joaquim. 

- Mindegy! Semmi! – tiltakozott indulatosan. - Jobb, ha most elmész! – kezdte el kifelé tolni az édesapját ingerülten.

- Fiam! Higgadj már le egy kicsit! – mordult fel határozottan Joaquim, mire Alex abbahagyta a taszigálást. Mi ez sok belső agresszivitás? Egyáltalán mi lett belőled? Egy erőszakos és iszákos állat! – válaszolta meg a tulajdon kérdését ingerlékenyen a férfi. – Azonnali magyarázatot követelek! Most! – villámlott meg az ősz úr tekintete. – Kezdve azzal, hogy az esküvőn történtek után miért szívódtál fel!?

- Megtaláltál, nem szívódtam fel! – közölte kelletlenül Alex.

- Rosszabb vagy, mint kamaszkorodban! Bár akkoriban legalább nem voltál gyáva…

- Nem vagyok én gyáva! – csattant fel most a fiatalabb Hernández felpaprikázva.

- De gyáva vagy, mert nem mersz a családodtól segítséget kérni!

- Minek kéne nekem segítséget kérnem? Minden rendben van velem! – jelentette ki határozott, emelkedett hangon. – Ezt te magad sem hiszed el!- replikázott máris egy hang a fejében.  - Te is tudod, hogy mostanában örülten kezdesz viselkedni…- mondta egy másik. - Ideje lenne diliházba menned, ám ott aztán meg végképp nem választana téged Aurora!- közölte egy harmadik, egy eddig nem hallott hang. Alex csak zavartan, csukott szemekkel rázta a fejét, hogy elhalkuljon a fejében lévő hangzavar…

- Hahó! Most mi történt? – kérdezte Joaquim a gyermekétől. Mivel ismételten aggodalomra okot adóan kezdett viselkedni…

- Aurora igazából engem szeret! – jelentette ki üvöltve, zaklatott tekintettel Alex, mivel zsongott a feje a sok-sok tanácstól és beszédtől...

- Tessék!? – képedt el már sokadszorra aznap Joaquim.

*

Aurora percek óta letaglózva bámulta a kusza sorokat a kezében lévő papiroson.

- Ez mégis mi a fene? – futott át az agyán elsőre. – Ez most komoly? Tényleg azt hiszi, hogy mi ketten? Örült! –járatta szemeit zavarodottan a padló és a levél között. – Viszont, akkor igazam volt!- jutott hirtelen eszébe a lagzis eszmefuttatása. - Tényleg ő, a hibbant hódolom, és ezért volt ennyiszer a nyakunkon…, de mégis honnan szedi ezeket a képtelenségeket!? Még hogy én és ő? Istenem! – szalad ráncba a homloka hirtelen. – Ha ezt Xavi meglátja…- gyűrte össze idegesen az egyébként is viseltes papírt, hiába védte eddig boríték. Simán bekavarhat az eddig remekül induló házasságunkba! Mindent tönkretehet! – pattant fel idegesen a helyiségben lévő ágy széléről. – Amint hazaértünk megkeresem  és beszélek azzal az idiótával! – határozta el magában a dolgokat Aurora, még ha ezzel titkolóznia is szükséges az újdonsült férje előtt. Valahogy jobbnak látta most ezt a dolgot titokban tartani egyelőre, noha nem szívesen, mivel ez igencsak gyanúba keveri… 

Viszont mégis ki szeretné azt hallani a mézeshetei vége felé, hogy a felesége csalja a tulajdon testvérével, még ha ez csak egy szemenszedett hazugság is!? Nem igazán akarta elrontani az eddig paradicsomi útjukat, másrészről pedig túlontúl félt a levél által kiváltott reakciótól is.

*

Joaquim hosszú napok óta kiábrándultan és leverten elmélkedett Alex vallomásán. Valahogy sehogy-sem tudta megemészteni a hallottakat, egyszerűen nem akarta elhinni az egész történetet. 

A legkisebb fiáról még a legvadabb álmában sem gondolta volna, hogy képes lenne ilyet tenni a tulajdon vérével, a szeretett és nagyra becsült bátyjával! Ez a tett bizony tönkre fogja tenni a fiai kapcsolatát, megeshet, hogy végérvényesen, mely az egész család hangulatára kihathat!

Aurorában pedig a végletekig csalódott, mivel Ő már első percektől kezdve bizalmat szavazott a leányzónak, mikor a család nagyobb része akadékoskodott a fiatal kora miatt.

Egyszerűen nem tudta összerakni a dolgot! Valahogy nem illet össze semmi! Ám az bosszantotta a legeslegjobban, hogy ebből az egész afférból nem tűnt fel neki semmi! Sőt még csak nem is gyanított semmit sem, ahogy szinte senki a családból, a barátokból és még a szenzációra éhes médiából sem! Fogadni mert, hogy ez Xavit is hidegzuhanyként fogja érni…, pedig remélte, hogy hamarosan nagyapa lehet…

A legrosszabb mégis az volt számára az egészben, hogy nem tudta mégis, hogyan kezelje ezt az egész helyzetet. Mindennap idegőrlő órákat tanakodott arról, hogy elmondja-e a feleségének, a szűkebb családnak és legfőképp Xavinak az értesüléseit, ám ő inkább mégis a titkolózást választotta. Valami azt súgta neki, egyre erősebben, hogy utána kéne járnia dolgoknak vagy csak megvárni, míg ismét Barcelonában nem lesz az ügy összes főszereplője.

*

A fehér gépmadár kereke vészesen közeledett a barcelonai reptér kettes kifutójának aszfaltcsíkjához, mely pirosan és sárgán villódzva jelezte pontos hollétét.

A repülő pilótái egy könnyed manőver keretében tették le a földre az égi masinát, melynek kimerült utasai csak ezért a pillanatért ácsingóztak  szinte az utazás kezdetétől fogva.

- Hölgyeim és Uraim szerencsésen megérkeztünk Barcelonába, ahol a pontos idő: hajnali három óra, az időjárás pedig kellemesen meleg. Köszönöm, hogy a mi légitársaságunkat választották, jó szórakozást kívánok a katalán fővárosban a személyzet minden egyes tagja nevében! –töltötte be a Miami – Barcelona járat kapitányának reszelős hangja, a gép fedélzetét. 

Ezek után a jármű, pár méter gurulás után állt be véglegesen, a megfelelő ’kapuhoz’, majd a mindig mosolygós stewardesek nekiláttak sürgölődni, hogy az utasok azonmód elhagyhassák a fedélzetet. 

A reptér várótermében Aurorát és Xavit, a páros legnagyobb meglepetésére, Raquel és párja, Javier

üdvözölte néhány álmos fotós társaságában.

- Hola! – szaladt a barátnője elé Raqu, hogy minél előbb megölelhesse. – Üdv itthon, ismét! – intett közben Xavinak is mosolyogva.

- Hola, kismama! – viszonozta a gesztust a szőke hajú lány is. – Hát ti? – kérdezte kíváncsi hanglejtéssel, ugyanis a hajnali landolásuk végett, nem számítottak semmiféle köszöntőbizottságra a sajtó képviselőin kívül.

- Csak nem hagyhattuk, hogy taxival menjetek haza – lépett oda a csoportosuláshoz Javier is, majd üdvözölte a frissen megérkezetteket.

- Ó, micsoda gesztus! Köszönjük! – eresztett meg egy hálás mosolyt a labdarúgó Javier felé, hiszen teljesen kimerült volt a hosszú utazástól és semmi kedve nem volt még a taxi rendelésével és megvárásával foglalkoznia. Minden vágya az volt, hogy hamar a saját ágyába kerüljön, majd Rorit átkarolva elaludjon.

- Köszönjük! – válaszolta Aurora energikusan. Ő aztán teljesen be volt sózva, nem számított a hajnali időpont és az órákig tartó fárasztó utazás. – Gyönyörű pár vagytok! Csodás szülők lesztek! Annyira örülök nektek! – tárta szét a kezeit a barátai felé, hogy most ő kezdeményezhessen egy ölelést.

- Gratulálok! – csatlakozott a középpályás is a felesége szavaihoz, noha furcsállta, hogy most ennyire beszédes és felszabadult, mivel a nászútjuk utolsó napjaiban kissé feszült és gondterhelt volt valami miatt. Valami miatt, amit nem osztott meg vele!

- El kell mesélnetek mindent! Mit mondott az orvos, hány hónapos a gyerkőc és legfőképp minden rendben van vele? – lendült bele a dolgokba Rori, ugyanis Raquel a telefonba csak annyit tudott közölni, hogy tényleg terhes és, hogy Javier nagyon is örül neki.

Mindeközben a boldog négyes komótosan elindult a csomagokkal a járművük felé, majd iparkodva bepakoltak a bőröndöket. Fél órás kocsikázást követően  meg is érkeztek a házaspár villájához, ahol egy érdekes dologra lettek figyelmesek. Az építmény nappalijában égett a villany. A házaspár nem érette a dolgot, mivel üresen hagyták itt a házat és csak annyit bíztak a Hernándezékre, hogy locsolják meg a növényeket és szellőztessenek ki néhanapján.

- Lehet a szüleid, vagy a keresztszüleim – közölte Rori, mivel tudomása szerint csak nekik volt pótkulcsa és riasztókódja a villájukhoz.

- Vagy betörő… - aggodalmaskodott Raqu.

- Csak nem olyan amatőr, hogy felkapcsolja a villanyt, mikor az már messziről látszik az utcában – felelte Xavi, Raquelre nézve. – Biztos még egy szerettünk, aki meg akart minket lepni, csak nem a reptéren – indult el határozottan egy bőrönddel a kezében a tulajdon háza felé. A kulcs elfordítása után, kattant a zár és már bent is találta magát a villa előterében.

- Alex! – nézett a focista szeretetteljesen az öccsére. – Jó téged látni! – A többiek is itt vannak, jól gondolom? – pakolta le a csomagot a kezéből a fal mellé. – Mi ez a szag? Mintha kocsmát nyitottál volna…

- Alex!– lépett be a házba Aurora is, majd ráncba szaladt homlokkal konstatálta, hogy ki a’ meglepetésvendég’.

- Nincsenek, csak én vagyok… - válaszolta felszínes nyugalommal a férfi, akinek szemei zavartan kavarogtak.

- Köszi, öcskös, hogy megvártál minket üdvözölni, de hulla fáradtak vagyunk, ha nem gond , majd holnap mesélünk – csevegett a középpályás.

- Nem üdvözölni jöttem titeket…, hanem Auroráért! - jelentette ki.

- Tessék? – értetlenkedett a focista, a Raquel és Javier párossal egyetemben.

- Alex! – szólította meg jeges hangon, szinte fenyegetően Aurora, a legfiatalabb Hernándezt.

- Jól hallottátok! – szorult ökölbe Alex keze. - Szerintem itt az ideje a szennyes kiteregetésének, mégha ez egyeseknek fájni is fog…

28.rész

Sziasztok!:) Már itt is vagyok, a friss résszel!:) München csodaszép volt és hát mit ne mondjak, nagyon megtetszett!:) 

Az Allianz Aréna lehengerlő volt!:D A túrán még az öltözőkbe és a játékoskijáróhoz is elvittek...*.* Hatalmas élmény volt!:) Remélem jövőre a Camp Nou-t is meglátogathatom!:)

A történettel kapcsolatosan, itt a 28. rész, remélem tetszeni fog!:) Köszönöm az előzőhöz érkező sok-sok komit és pipát!:) Nagyon jól esett minden biztató és dicsérő szó!:) Remélem most is számíthatok rátok!:)

Jó olvasást!:)

Olivia

A rusztikus hangulatot sugárzó épület belső udvara, tökéletes választásnak bizonyult az R.-Gacilly -Hernández esküvő lagzijához. 

A meghitt belső tér, melyet az épület tömzsi szárnyai vettek körbe, ízlésesen megterített és feldíszített

asztalokkal, székekkel volt berendezve. A bensőséges érzést, a minden egyes asztalon elhelyezett gyertyák sora tette még varázslatosabbá, melyek egyedi módon a virágcsokrokból emelkedtek ki egy üveglap biztosításával. A hangulat fokozásához még az élő zenekar lágy dallamai is hozzájárultak. A lagzi főszereplői, a terem egyik végében, egy hosszú asztal mentén foglaltak helyet, ahol a két érintett család és a közeli barátok is élvezték az eseményt.

- Cat, Raqu egy pillanatra tudnátok segíteni? – hajolt át az asztalszomszédjain a friss feleség Aurora, vigyázva nehogy felborítsa pezsgőspoharakat. A fejét pedig az illemhelyiségek felé biccentve.

- Persze, gyere! – pattantak fel szinte egyszerre a barátnői, majd megvárták, míg Rori, a csodás esküvői ruhakölteményét is kiszabadítja az asztal „fogságából”. Sosem volt könnyű egy kényes és szoros összeállításban mozogni és főképp az illemhelyiségbe látogatni teljesen egyedül. 

A női mosdóba belépve azonban összetalálkoztak az egyik kevésbé kedvelt WAG-el.

- Daniella…- szaladt kissé erőltetett mosolyra Aurora arca.

- Drágám! – viszonozta szintén mesterkéltséggel a hangjában a ’találkozást', a nőszemély. – Még nem is tudtam személyesen gratulálni neked! – kezdett bele a kötelező udvariassági körökbe. – Csodaszép volt az egész ceremónia, a körítés és a lagzi sem az utolsó! Te pedig lenyűgöző voltál! – bókolt serényen, az átlátszó és mélyen dekoltált ruhájában.

- Köszönöm, nagyon kedves vagy…

- Majd mindenképpen add meg a főszervező számát, tudod, ha esetleg Fabre meg én…- gesztikulált filmbéli jelentekhez méltóan Dani. – Tényleg remekül és olajozottan ment minden, ami példaértékűvé teszi a szervezést!

- Még mit nem… - szólt közbe Catalina fintorogva. – Várhatod, hogy én mikor fogok neked bármit is, megcsinálni! Különben is, nem hiszem, hogy az én kifinomult stílusom illene a te romlott és…

- Úgy érti, hogy a profilja a sportesemények megszervezés és csak a szoros barátságunk miatt vállalta el! – fojtotta Catbe a szót Rorit, ugyanis nem akart megint valami évekig tartó marakodásba kezdeni az idősebb nővel. Noha egy-két húzását csak nehezen tudta szó nélkül hagyni, ám a meccsekeit már lejátszották, melyek után megállapodást kötöttek – a párjuk erős győzködésére -, hogy „udvariasan és tisztességesen”, de távolságtartóan kezelik a másikat. Noha nem tudni, hol maradt a tisztesség a nőben, mikor egy ilyen ruhakölteményt vett fel egy esküvőre, ahol illik nem túllicitálni az arát…

- Értem… szóval Ő szervezte az egészet - grimaszolt csúnyán Daniella Catalinára, akivel egyfolytában marták a másikat. - A barátságért tényleg sok mindent megtesz az ember, de nem is zavarok tovább! – majd kilibbent a csempézett helyiségből nem igazán reagálva Cat sértésére. Gondolatban csak  még jobban szidta és ócsárolta az esküvőt, amint megtudta, hogy ki munkáját dicséri...

- Még mindig nem értem, hogy miért játsszátok ezeket a felesleges és nagyon átlátszó köröket… - forgatta a szemeit Catalina.

- Jobb mindenkinek, ha nem marjuk egymást! Főképp a fiúk érdekében! Te is megfogadhatnád ezt…– magyarázta Rori gesztikulálva a szintén ’WAG’ barátnőjének. – Nézd, neki is megvan a magja klikkje és nekünk is, jó ez így! 

- Pedig Antonella nagyon klassz csaj! Kár érte, hogy „LadyD” elragadta… - célzott a barna hajú lány, Messi élettársára.

- Pedig elválaszthatatlan ’barinők’ lettek – fintorgott kissé a szőkeség is, a Daniella által használatos kifejezés során.

- Azért azt én, még hozzá tenném, hogy pár hónappal a harmadik szülésem után, én is szeretnék így kinézni, főleg ennyi idősen – hümmögött Raquel.

- Hajrá ’LadyR’ – grimaszolt felettébb viccesen Cat Raqura, utánozva az előbb jelenlévő díva tipikus mozdulatait.

- Ha még sokáig csinálod, bepisilek a nevetéstől… - kacagott Aurora önfeledten. – Inkább segítsetek levenni ezt a csodaszép göncöt, hogy végre ki tudjak menni! – kérte a barátnői segítségét a szőke hajú leányzó. Elsőként az ékszereit kellet levennie, nehogy felsértsék a kényes csipkét és hímzést, majd csak utána tudták lehámozni a tökéletesen passzoló ruhát, a hosszú uszályával együtt.

- Nem akarsz hamarosan átöltözni? Mert ha továbbra is ennyi pezsgőt döntesz le, akkor percenkét jöhetünk leszedni rólad a ruhádat – kérdezte és javasolta egyszerre Raquel a friss feleségnek, mikor már az öltözéket adták rá vissza.

- Annak még nincs itt az ideje, majd hamarosan! – ígérte meg a Rori, a barna hajú leányzóknak. – Az ékszereket, majd én visszaveszem, ha szeretnétek, menjetek vissza nyugodtan! Én még úgyis felfrissítem magam, amit gondolom ti már megcsináltatok – tanácsolta Aurora, ami után a barna hajú leányzók elhagyták a helyiséget. 

A szőke hajú szépség gondosan aggatta magára a kiegészítőit, majd a haját kezdte igazgatni, azután pedig a sminkjét tette rendbe. Szerencsére a ’főnökasszony’, minden női mosdóba márkás piperekellékeket rendelt és helyezett el, a hölgyvendégek kedvére. 

Mikor teljes mértékben elégedett lett a leányzó a tükörképével, már rohant is vissza a saját lagzijára, hiszen hamarosan érkezik a torta és kezdetét veszi a tánc.

- Végre megvagy! – futott bele a leányzó, a férje testvérének karjaiba, aki egy majdnem üres whiskys poharat szorongatott. – Éppen a mosdóba indultam, ám nem is hittem volna, hogy a Szerelmemmel futhatok össze, aki remélem elárulja nekem, hogy ezek után hogyan tovább, kettőnkkel kapcsolatban – lehelte a lányra, ezáltal elárulva magáról, hogy már a sokadik pohár italnál tart.

- Tessék? – kérdezte hitetlenkedve a szőkeség, mert hinni akarta, hogy csak rosszul hallotta az előző mondatot. - Te totál részeg vagy, állj le! – próbált kiszabadulni a köré fonódó öltönyös karoktól.

- "Egyedül" vagyunk per pillanat, ne add itt, az ártatlan és hűséges feleséget… - szippantott egy mélyet Aurora hajának az illatából. –Őrjítő…, mi lenne, ha eltűnnék egy fél órára? – közelítette vészesen a lány felé, a cefre szagtól bűzlő száját.

- Állítsd már le magadat! – tépte ki magát Alex öleléséből Rori. – Teljesen meghibbantál? A bátyád felesége

vagyok, akit szeretek! – közölte felháborodva a férfit fixírozva. 

- Nem ezt szajkóztad, mikor átjöttél hozzám, hogy lefeküdj velem! – váltott Alex is hangsúlyt és stílust.

-Mégis miről beszélsz? – döbbent meg Aurora teljes mértékben.

- Ne-ne, ne csináld ezt! – rázta a fejét idegesen és zavartan a férfi, miközben a fejében, az a bizonyos két hang csak mondta a magáét. - Olvastad a levelemet, mivel a ceremónián egy óriási jelet adtál! Ne csináld megint azt, mint az elmúlt hónapokban! Mindig mikor megbeszéltünk valamint az esték alkalmával, te utána folyton tojtál a fejemre és a megállapodásainkra – mutogatott hevesen és összefüggéstelenül, majd a kezében lévő poharat a földhöz vágta, mely hangos csörömpöléssel tört darabjaira. – Elég legyen már végre! Ki a fejemből! – ordította hirtelen, mivel megörült a fejében tomboló hangzavartól, ami sokak figyelmét felkeltette az illemhelyiségek közvetlen környezetében. Ezek után térdre rogyott és elkezdte ütni a tulajdon fejét, hatalmas erővel.

- Alex! – sikoltotta Aurora. – Fejezd be! Elég legyen! – próbálta megakadályozni a férfi kirohanását.

- Alex! – jelent meg hirtelen Joaquim, majd lehajolt a fiához, hogy megállítsa az őrjöngésében. – Mégis mi történt? – kérdezte kétségbeesetten az idősebb férfi a fiatal feleségtől, miközben a gyermekét ringatta már mellé térdelve. Ez segíteni látszott, hiszen a fiú lecsillapodott.

- Elkezdett igaztalan dolgokat állítani, majd üvöltözni és végül a földre rogyott…

- Gondolom már megint jó mélyen a whiskys üvegek fenekére nézett, de eddig csak kiskorában láttam így kibukni, egynéhány hiszti alkalmával – beszélt a menyéhez az idősebb úr, míg a fia csöndben ült a földön, valamiféle transzban. – Lehet, hogy komolyabb baj húzódik a háttérben, hiszen hónapok óta rendkívül fura, mint aki be lenne kattanva…mi lehet vele…

- Idehívjak valakit? – érdeklődött a szőkeség aggodalmasan.

- Dehogy, drágám! Menj vissza nyugodtan szórakozni, hiszen az esküvődön vagyunk! – bátorította a menyét az ősz úr, hiszen nem akarta elrontani és beárnyékolni a lány napját. - Élvezd ki a csodás perceket, ezt pedig csak tudd be az alkohol nyomorba döntő hatásának! – célzott Alexra Joaquim, akit már hónapok óta aggodalommal figyelt. – Kérlek, felejtsd el bármit is mondott! Nem volt magánál! Majd én beszélek a fejével, és kiderítem mi a baja! Még Xavinak sem kell erről tudnia…– folytatta tovább a biztatást, mivel nem szerette volna a frissen nősült fiát ezzel az üggyel zargatni.

- Rendben, akkor majd később találkozunk a tortánál! – indult el az udvar felé még mindig kissé sokkosan Aurora. – Miket hordott össze? Totál hibbant, még hogy ő és én? Sosem csalnám meg Xavit, főleg vele nem! Mégis milyen levélről beszélt, meg milyen jelt adtam neki a ceremónián?- agyalt lázasan. – Ő küldte volna azt a sok-sok névtelen levelet, már ha a leveleknél tartunk…, akkor ő lenne a megszállott hódoló, vagyis Alex szerelmes belém? – ötlött hirtelen eszébe. – Neeem…, az lehetetlen… - legyintett egyet a levegőbe, majd kiűzte az abszurd ötletet a fejéből. Pedig valahol a szíve legmélyén, igaznak érezte a feltevést, mert így értelmet nyertek az eddig bolondságnak tűnő sorok és az a sok idő, melyet náluk töltött a villában. 

- Végre itt vagy, már azt hittem elszöktél… - érezte meg maga körül a férje ismerős és biztonságot nyújtó karjait Rori. 

*

Helyi idő szerint késő este landolt az ifjú pár gépe Miami repterén, ahol majd csak két óra várokozás után indul tovább egy másik vasmadár, Antigua szigetére. Antigua a Karib-tenger és az Atlanti-óceán találkozásánál található, közép-amerikai, független és parányi szigetország mely Barbudával alkot „közösséget”. Érdekessége, hogy hivatalosan három sziget alkotja Antiguát és Barbudát, de a harmadik sziget, Redonda lakatlan, leszámítva a néhanapján ott megpihenő halászokat és turistákat. 

A páros kissé gyűrötten üldögélt a repülőtér egyik kávézójában a járatukra várva, hiszen a lagzijuk és az

utána elköltött nászéjszakájuk frenetikusra sikerült, aminek eredményeképpen kimerültek voltak, hiába aludták végig a hosszú repülőutat, egészen Barcelonától az ’Új világig’. Egy méreg erős

kávé után azonban már jobb színben látták a világot, és alig várták, hogy végre valahára megérkezzenek a sziget fővárosába Saint John’s-ba, a nászútjuk megkezdéséhez. Miamiból felszállva csupáncsak három órás út vezetett a Szélcsendes szigetek egyik tagjához. Leszállva a kisebb reptéren és betaxizva a szállójukhoz különleges karibi hangulat fogadta őket, mely teljesen más volt, mint a nyugati nagyvárosokban megszokott pezsgés. A város furcsaságát emellett, a sakktáblaszerűen, egymást merőleges keresztező utcák adták, ezzel kicsit ’rendben tartva’ a híres karibi atmoszférát. Ám a színes házak, a pálmafák, a mosolygós emberek és a homokos tengerpart természetesen garantálta a turisták „karibi környezetre” vágyakozó szükségleteit.

Xavi és Aurora egy nagyon modern, mindennel ellátott szállodában rendezkedett be az elkövetkezendő pár napra, mely kívülről ’gyarmati stílusú’ jegyeket hordozott magán. A páros, a nászútja egyik felét a fővárosban tervezte eltölteni, míg a másikat: távol mindenféle civilizált várostól, a katalógusokból ismerős, hófehér, homokos fövények egyikén, egy jól felszerelt bungalow-ban. 

Megérkezésük után első dolguk volt lezuhanyozni, majd a nyakukba venni a fővárost. Kézen fogva, egymást el nem engedve és legfőképp nevetgélve élvezték az első igazi nyaralásukat, melyet házaspárként tölthettek. Újult és felszabadító erővel hatott rájuk, hogy a szigetországban a kutyát nem érdekli, hogy kik ők, így fotósok és zavaró firkászok nélkül veszhettek el a színes és folyton pozitív tömegben, persze csak eleinte. Mivel a paparazzikra sem kellet sokat várniuk, akik hamar kiderítették a nászutas pár hollétét, hiába szervezkedtek a legnagyobb titoktartás mellett. Ettől eltekintve, a napjaik sokszínűen és boldogan teltek. Bejárták a főváros és a környék minden nevezetességét, mely egy csodás katedrálisban, két erődben, néhány kisebb múzeumban és egy trópusi növényeket felvonultató botanikus kertben merült ki. Egyik nap pedig egy jachtra szállva csodálták meg az azúrkék vizet és a hihetetlen környezetet. Esténkét természetesen nagyokat ettek és szerelmeskedtek, mint egy jó házaspár a nászútján. Hamar eltelt a Saint John’s –ban tervezett idő, így már csomagolhattak is össze, hogy átköltözzenek a hihetetlen tájakat és strandokat birtokló Hermitage Bay-re. A tenger szinte kristálytisztán és világoskéken csillogott a napsütésben, melyet még jobban kiemelt a szinte fehéren fénylő, puha homok.  

Maga a bungalow elképesztő ízléses és stílusos berendezéssel bírt. Az épület kertje maga volt a sós víz, mely

akár az ágyból is látszott, ha a tulajdonosok nyitva tartották az ajtót. Belül a falak törtfehér színnel voltak

lefestve, mely tökéletes kontrasztot alkotott a sötét fabútorokkal és parkettával. Egy darabnyi kézzel fogható paradicsom! Aurora nem teketóriázott sokat, ahogy megérkeztek és szétnéztek, Ő egyből ledobta a földre a bőröndjei egyikét, majd hevesen felnyitotta azt, és előkerítette belőle a pánt nélküli, piros bikinijét. Xavi csak  figyelte a szerelmét, egy helyben állva.

- Te nem jössz? Olyan csalogató a tenger… -kezdte el szaporán lehámozni magáról a rajta lévő nyárias ruhadarabokat. Csak úgy hullott a földre a rövidnadrágja, a toppja, a melltartója és végül a bugyija. Este akár így is – mutatott kacéran magára – csobbanhatnánk…- majd kecsesen a férje elé sétált és megsimította a borostás arcát. – Ám lehet jobb, ha nappal még felveszem a bikinimet… - illegette magát tovább Xavi előtt, néhány izgató csípőkörzést bemutatva, hogy aztán hirtelen maga elé kaphassa a piros fürdőszettjét egy ártatlan ábrázattal.

- Megőrjítesz…- közölte elfúlóan a labdarúgó, kinek szemei étcsokoládé színűvé változtak a vágy hatására.

- Akkor gyere gyorsan a hideg tengerbe – vette fel gyorsan a bikinijét Rori, egy pimasz kacsintással egybekötve, majd már rohant is gyermekien viháncolva, a sós víz felé.

- Egyik percben csábító szirén a másikban kisgyerek, hihetetlen feleségem van! – kuncogott magában, a borostás állát dörzsölgetve, ahogy Aurora szaladó alakját nézte. – Teljesen bezsongott – csóválta a fejét továbbra is vigyorogva, majd előszedte a saját fürdőnadrágját. Mire naptejjel a kezében kiért, Rori már térdig a hűs habokban gázolt. - Nem kéne bekenni magadat? – kérdezte a lehető leghangosabban, a

faktorokat birtokló tégelyt rázogatva.

- Tessék? – kérdezte messzebbről, a hajába túrva, egy mosollyal az arcán Aurora. – Gyere már te is a vízbe! – kiáltotta és mutogatott maga felé, hatalmas gesztusokkal. Erre a sportoló megiramodott a leányzó felé, fürge lépésekkel. Rori azonban nem várta meg, amíg odaér mellé a párja, ő is elkezdett felé mozogni. Még a sekélyesebb, homokosabb partszélen sikerült összetalálkozniuk.

- Nem fogsz leégni? – kérdezte lazán Xavi, ám Rori egy szenvedélyes csókkal fojtotta belé a szót. – Igaz, ez most kit érdekel… - kapta fel a pihe könnyű feleségét hevesen - kiejtve a kezéből a naptejes flakont -, majd addig tartotta erősen, míg Aurora a lábaival át nem kulcsolta a derekát. Ekkor már csak fél kézzel támasztotta alá a kedvesét, a másik végtagjával pedig vehemensen túrt a göndör, szőke fürtökbe. Hosszan és vadul csókolózni kezdtek, a nyelveik szinte háborút vívtak a perzselő napsugarak ölelésében. Hirtelen Xavi megszakította a csókot és óvatosan, még jobban magához szorítva a lányt, egy briliáns mozdulattal letérdelt és maga alá gyűrte őt, a hűs habokba. Aurora élvezte a nedves homok bizsergető érzését a bőrén, ám a focista teljes súlya a testén, még jobban felkorbácsolta az érzékeit. Élvezettel hagyta, hogy a férje csókokkal borítsa be a nyakától kezdve az egész testét. Mire a játékos végzett szenvedélyes túrával, Rori már szinte teljesen felfokozott állapotban várta a szenzációsnak ígérkező folytatást. Ám a teljes egyesülés előtt még ő is gondoskodott a sportoló fejének és persze testének teljes elcsavarásáról. Miután ő került felülre, pajkosan kezdte harapdálni és csókolgatni a párja titkos porcikáit, melyekről pontosan tudta, hogy milyen hatással is vannak a másikra. Mikor már mindketten elérték a „tűrőképességük” legvégét, jobbnak látták bemenni a bungalow takarásába, hiszen hiába egy privát partszakasz szomszédok nélkül, azért sosem árt óvatosnak lenni... 

Egymás kezét szorongatva rohantak befelé a parti építménybe, melynek első, alkalmas felületén újult erővel estek egymásnak. Aurora a kanapén feküdve ráncigálta lefelé a férje fürdőnadrágját, mivel róla már lekerült minden, hála Xavi mesteri és gyors kezeinek. Ezek után Rori a hátán feküdve, a felette magasodó férfi vállaira tette a lábait, majd a mozdulatot követően hangos sikollyal érezte meg magában a szeretett személyt. Izzasztó, forró és legfőképp élvezetes perceket töltöttek el egymás szoros társaságában, amit még a frissítő zuhany alatt is muszáj volt megismételniük…

*

Aurora éppen a bőröndjei egyikében pakolászott, mikor megszólalt a telefonja ismerős hangja. A nászútja alatt kizárólagosan csak a családja vagy a barátai hívását fogadta, így mikor Raquel nevét látta a kijelzőn villogni, hamar lenyomta a megfelelő gombot a készülékén.

- Hola, Raqu! – köszöntötte kicsattanóan az egyik legjobb barátnőjét.

- Hola, Rori! Remélem nem zavarok! – kérdezte kissé félszegen a barna hajú lány, az üdvözlés viszonzása után.

- Dehogy zavarsz! Xavi éppen sziesztázik, én pedig  rendet vágni próbálok a bőröndjeimben – újságolta lázasan, a hétköznapi dolgokat is Aurora.

- Akkor jó, tudod azért hívtalak…. – dadogott nem szokványos színezettel a hangjában Raqu. Ez a nem szokványos színezet tartalmazott egy adag félelmet, izgatottságot és rengeteg tanácstalanságot.

- Valami baj történt? Érzem a hangodon, hogy nincs valami rendben – kérdezte máris Rori, a szobában lévő franciaágy szélére ülve.

- Ennyire nyilvánvaló? – tette fel rögtön a költői kérdést Raquel, noha sejtette, hogy Aurora rendkívüli módon ismeri őt. - Szóval, azt hiszem, terhes vagyok…- nézegette a kezében lévő tesztszerkezet eredményét: a két erőteljes csíkot. – Fogalmam sincs, hogy ennek most örülnöm kéne vagy sem!? Én még nem terveztem gyereket vállalni! Főleg, hogy rendesen szedtem azt az átkozott gyógyszert! A francba!- gesztikulált idegesen. - Az érzelmeim csak úgy kavarognak, tisztán sem tudok gondolkodni! Javierrel a bébi témáról még nem is igazán beszélgettünk! Azt tudom, hogy szeretne, ám csak később, gondolom… - járkált fel-alá a barcelonai lakásában Raqu. – Mi lesz most? Tényleg lesz egy gyerekem?

- Raquel! – hívta fel a barátnője figyelmét Aurora erőteljesen. – Figyelj, picit rám! Elsőként szerintem bizonyosod meg a terhesség biztosságáról! Gondolom még csak tesztet csináltál, de a legjobb az, ha elmész a nőgyógyászodhoz!  Majd aztán ráérsz agyalni Javier reakcióján...

- De mi van, ha meg akarja tartani, vagy ha mégsem? Vajon ekkor én mit csinálnék? De én és egy kisbaba? Ez…- folytatta tovább a mondandóját idegesen és felspannolva.

- Próbálj meg lenyugodni és menj el orvoshoz! Lehet, hogy csak vaklárma – próbálta kicsit észhez téríteni az ezer fokozaton pörgő barátnőjét Rori.

- Mi még nem beszéltünk erről a témáról, nem úgy, mint ti – célzott a friss házaspár nászutas terveire Raqu, melynek a megvalósításába már belefogtak… és melynek eredményeképp egy édes kisember fog a világra jönni hamarosan. Remélhetőleg.

- Raquel Moreno! – emelte fel a hangját erőteljesen a szőkeség. – Most szépen befejezed a velem való beszélgetést és felhívod az orvosod, rendben?

- Oké, oké tényleg jobb, ha egy orvos is lát… - bólogatott hevesen a barna hajú lány, kissé észbe kapva.

- Utána, ha már tudod a biztos eredményt, akkor ismét tárcsázol, és együtt megpróbáljuk megoldani a dolgot! 

- Rendben, ez így jó lesz! Már hívom is Dr. Chavez-t…- bontotta fénysebességgel a vonalat Raquel. Ezek után Rori maga mellé ejtette a telefonját az ágyra, és folytatni kezdte a pakolást, mikor egy borítékra lett figyelmes, mely eddig az alig használt bőröndje egyik falához simulva várta a felfedezést…