Az utcák sötéten és kihaltan élvezték a langyos szellő simogatását az előkelő barcelonai kerületben. A környezet csendesen és nyugodtan szunnyadt, csak néhány teremtmény várta már a napfelkeltét.
Az idilli hangulat azonban nem volt mindenhol érezhető, főképp nem egy hatalmas és mindennel felszerelt villában, melybe az elmúlt percekben tértek vissza a tulajdonosok.
- Jól hallottátok! – szorult ökölbe Alex keze. - Szerintem itt az ideje a szennyes kiteregetésének, még ha ez egyeseknek fájni is fog… - közölte izzóan Aurorára, majd Xavira pillantva.
- Alex… - ejtette ki a nevet morogva Rori, miközben a villa előtere kezdett vészesen feszültté válni.
- Igen, szerelmem! Itt az ideje, hogy kiderüljön a mi kis titkunk! – húzta gúnyos mosolyra a száját Alex, ismét a
leányzóra tekintve. Megelégelte, hogy eddig csak játszottak vele…
- Örült vagy! Mégis miért találsz ki ilyeneket? Miért akarod tönkre tenni a boldogságunkat a bátyáddal? – kérdezte indulatosan és meglehetősen hevesen Alextől a szőkeség. A hangja lázasan csengett, a gesztusai pedig hatalmas méregről árulkodtak.
- Mi a fészkes fenéről beszéltek? – csattant fel Xavi is idegesen, ugyanis nem értette az öccse és a felesége között kibontakozó vitát.
- Sajnálom testvér, de én és a feleséged összetartozunk! – jelentette ki határozottan a férfi, egy lépést közelítve Rorihoz.
- Mi? Micsoda? – sápítoztak hol egyszerre, hol külön, az egészbe véletlenül belekeveredő Raquel és Javier. Ezáltal a kibontakozó atmoszféra még hektikusabbá vált.
- Hagyd ezt abba! – kiáltott fel Aurora torkaszakadtából. – Ne hazudozz! Köztünk nem volt semmi! – tiltakozott vehemensen még a gesztusaival is a lány.
- Ne add itt az álszentet! – közölte lobbanékonyan Alex. - Eleget játszottál velem és legfőképp a bátyámmal! Neki is jobb lenne, ha beismernénk a szerelmünket! – fixírozta Aurorát nyughatatlanul.
- Micsoda? – hördült fel Xavi a meglepettségétől, szinte a tüdeje mélyéről, vadállat szerűen. – Ismételd meg! – dobbantott.
- Rori és én szeretjük egymást! Minket egymásnak teremtettek…
- Aurora… - fordult mindeközben a csodásan szép szőke nő felé a focista, a tekintete a másikéba fúródva próbálta megtudakolni, hogy az előbb elhangzottak valósak-e.
- Ez szemenszedett hazugság!- vette magához a szót Aurora felpaprikázva. – Teljesen eszement ez az ember! A téveszméiben él! Azért is volt annyiszor itt, a nyakunkon, ezért talált meg a lagzinkon és azért írta azt a levelet… - magyarázott kitartóan Rori a férjének, ugyanis kétségbeejtő érzelmeket vélt felfedezni abban a csokoládészínű szempárban.
- Ne próbálj ellenem fordítani mindent! Nem vagyok örült! – kezdett üvöltözni hirtelen, kidagadó erekkel a nyakán, a legifjabb Hernández. – Azért azt a biztató jelet se felejtsd el megemlíteni, amit a tulajdon esküvődön adtál nekem, szerelmed zálogául, miután elolvastad azt a levelet! – váltott rögvest negédes hangra Alex. A feje zúgott, a hangulatai a legszélesebb skálán mozogtak és törtek utat a felszínre.
- Milyen levél? Milyen jel? Mégis mi ez az egész? – értetlenkedett ingerülten a katalán középpályás, Raquelel és Javierrel egyetemben, akik szintén nem akartak hinni a fülüknek.
- Azt csak a napokban találtam meg! – csattant fel Rori. – Nem adtam semmiféle jelet neked, már megint valótlant állítasz! – bökött idegesen Alex irányába. - Miért csinálod ezt? Szerinted, ha téged szeretnélek, ami képtelenség, hozzámentem volna Xavihoz? – érvelt bosszúsan.
- Gondolom csak azért mentél hozzá, hogy a kurátori állásod mellett elmondasd magadról, hogy egy sztárfocista felesége is vagy, de igazából csak én tudlak kielégíteni, mind testileg, mind lelkileg! Emlékezz csak a heves éjszakáinkra! Milyen gyakran is jöttél… – húzódott egy kaján vigyorra a szája Alexnak.
- Elég!- parancsolt csendet vehemensen Xavi, mielőtt a felesége tiltakozni tudott volna. – Ti ketten lefeküdtetek? Ti ketten végig becsaptatok engem és közben együtt hetyegtetek? Jól értem a dolgot? – tette fel a számára már mind „igen” válaszú kérdéseket.
- Nem! – sikoltott fel rémülten Aurora. – Ez csak hazugság! Én téged szeretlek! – fogta meg a férje kezeit feszülten. – Kérdezd meg apukádat! Ő szemtanúja volt, amikor az elmebeteg öcséd bekattant a lagzinkon, és nekem rontott!
- Nem vagyok elmebeteg! –csapkodott a kezeivel. - Csak részeg voltam és akkor köztudottan őszinte az ember! Különben is az apósod tud mindent rólunk! Kitaláltam neki… - tette csípőre az eddig mozgó kezeit és egy cinikus mosolyt öltött az arcára.
- Apa tud róla? – érte újabb meglepetés a focistát, ahogy Aurora arca is elsápadt.
- Szerelmem! – fogta meg a férje állát Rori, ezáltal kényszerítve, hogy rá nézzen, egyenesen a szemeibe. – Higgy nekem, kérlek! Őszintén szeretlek! Csak azért titkoltam a megtalált levelet és az összerakott képet, mert féltem a reakciódtól. Nem akartam elrontani a csodás nászutunkat ilyen dolgokkal… - könyörgött a tekintetével a játékosnak. – Mégis, hogy adagoltam volna be, hogy a tulajdon testvéred meghibbant és arról képzeleg, hogy ő és én együtt vagyunk!? Ezt mind csak kitaláció!
- Engedj! – rázta le magáról a kecsen női kezeket a sportoló. – Nem őrült a testvérem! Ezt biztosan tudom!
- Akkor miért hazudik?
- Nem hazudok! Csak az igazságot mondtam, aranyom! Persze, most nem a te terveid szerint alakultak a dolgok, ahogy eddig, így kissé kínos neked! Ám ezentúl én diktálok! – nézett Aurora tengerszínű szemeibe fenyegetően, az ifjabb Hernández.
- Miért csinálod ezt!? – kérdezte a tűrőképessége végén a leányzó Alextől.
- Mert szeretjük egymást és végre-valahára veled akarok lenni törvényesen is! – lépett vészesen közel Rorihoz, majd gyengéden megsimogatta a vállát.
- Ne érj hozzám! Vedd le rólam a kezed! – szakadt fel hisztérikusan a lányból, majd hátrébb lépett a férfitól. - Xavi, kérlek! – fordult most a férje felé. - Bízz bennem, sosem volt a testvéredhez semmi közöm! Kérlek! – mondta elhaló, szinte könyörgő hangon.
- Nem tudom, el kell innen mennem! Muszáj kiszellőztetnem a fejem… - ráncolta a homlokát idegesen, miközben a kezei ökölben feszültek. – Egyedül akarok lenni, hogy végig gondolhassam ezt az egész… - iramodott meg súlyos léptekkel a villa ajtaja felé, miután az előszobaszekrényen nyugvó slusszkulcsát felkapta.
- Xavi! – szólt utána Rori.
- Hagyj most békén! – közölte feszülten szinte visszafogva a feltörő dühét, ugyanis kiabálni, üvölteni szeretett volna, hogy mégis, hogy tehették ezt vele a szerettei!? A garázsába érve, gyorsan beleült a fekete sportkocsijába, majd kihajtott a hajnali fényben fürdőző kapun. A gázpedált tövig nyomta az úton, oly annyira elvakította és tompította a dühe, hogy még a szíve belső hangját sem hallotta meg, ami Aurorának akart hinni. Sőt hitt is, mivel valami rendellenességet érzett Alex állítási körül. De a mérhetetlen lila köd egyszerűen megbénította az agyát, a józan ítélőképességeit és legfőképp a bizalmát.
- Istenem! – rogyott az egyik bőröndjére kimerülten Rori.
- Rori! Ez mégis mi a franc volt? – szaladt oda hozzá az eddig csak feszülten, ám jórészt csendben figyelő Raquel.
- Kérdezd erről őt! – mutatott Alex irányába remegő kezekkel.
- Minek játszod még mindig ezt a szerepet? A legjobb barátaidnak csak elmondhatjuk az igazságot! – forgatta a szemeit a férfi, majd elment a ház konyhájába, ahonnan egy üveg sörrel tért vissza. – Kérlek, hagyd ezt abba! – nyitotta fel egy hangos szisszenéssel az üveget. – Egyébként, már be is cuccoltam, amíg elvoltál. Gondoltam, szeretnéd megtartani ezt a villát! Végülis nekem is nagyon bejön… - cseverészett nagyokat kortyolgatva. – Hidd el jobb ez így! Tudja végre, így mindketten fellélegezhetünk! Egyébként nem az a haragtartó fajta! Hamar megbékél! – legyintett. – Aurora! Örülnöd kéne, hiszen mindig is ezt akartuk! Emlékezz, mikor nálam voltunk és elbeszélgettünk a csodás közös jövőnkről! Most efelé tettünk egy lépést, még ha nem is a te terveid szerint! Gyere már ide és csókolj már meg! Kettőnkért tettem! Szeretlek!
- Te örült! Te megátalkodott! – pattant fel hirtelen a lány ádáz tekintettel, egy mélyről feltörő sikollyal együtt, majd a férfihoz rohant és ráncigálni kezdte a karjainál fogva. – Miért csináltad ezt?– üvöltözött szinte hisztérikusan. – Miért tettél tönkre minket Xavival? – kérdezte őrjöngve. – Sosem fog megbocsájtani! – Elhitte minden egyes hazug szavadat! – rázta, taszigálta és karmolta egyszerre. A férfinak védekezni se volt ideje, csak kiejteni a kezéből a sörösüvegét, mely a kevés tartalmával együtt a földön kötött ki. – Te szemét! – püfölte ahol csak érte, a szinte kővé dermedt férfit.
- Aurora! Ne! – szaladt oda rögvest Raquel, hogy leállítsa az egyik legjobb barátnőjét. Így kifordulva magából, még nem is látta a lányt! – Rori, ne! – próbálta visszafogni a szőkeség karjait, a lány háta mögül.
- Raqu! – rohant oda a dulakodó társasághoz Javier is, aki az állapotos párját féltette. – Elég legyen! Hagyjátok abba! Még baja lesz a babának… - próbált rendet teremteni.
- Hogy tehetted ezt! – karmolt bele durván Alex arcába Aurora hirtelen, melynek hatására a férfi fájdalmában felüvöltött és elemi erővel meglökte a lányt, aki a szorosan mögötte tartózkodó barátnőjének esett, majd ledöntötte mindkettejüket a földre.
- Auuu! – kiáltott fel a barna hajú lány, miután ő és Rori hatalmas puffanással a földön kötöttek ki. – A hasam! – érzett egy szúró fájdalmat az alhasában, amint megérezte Aurora testsúlyát magán.
- Raqu! – sikított fel Rori is, majd már gördült is le a barátnőjéről.
- Raquel – csattant fel, és vette máris a karjaiba a szerelmét Javier, hogy gyors léptékkel a nappaliban lehessen. – Minden rendben? Jól vagy? – fektette le a helyiségben lévő kanapéra. - Jobb lesz, ha mentőt hívok, és azonnal bemegyünk a kórházba, hogy megultrahangozzanak… - csillogott Javier szeme aggodalmasan.
- Fáj, görcsölök… - tartotta a kezét a még alig gömbölyödő hasán Raqu, félelemmel a szemeiben. – Az hiszem, vérzem is… - érezte a testét éltető vörös folyadék szivárgását, mely átáztatta a ruháit és nyomot hagyott a világos kanapén.
- Istenem! – érkezett meg a kanapéhoz Aurora is kétségbeesetten. - Én nem akartam rád esni! Én sajnálom! Csak olyan erősen meglökött – magyarázott könnyektől csillogó szemekkel és meglehetősen sokkos állapotban. – Te vérzel… - dermedt le.
- Hívd azonnal a mentőket! – kérte ingerülten Javier a lelkileg teljesen kiakadt lányt.
- Rendben, hívom őket! – rohant vissza a villa előterébe a táskájáért a szőkeség, miután tudatosult benne Javier ideges kérése. – Ha annak a babának bármi baja lesz, én esküszöm… - izzott gyűlölettől a lány szeme, amint az azóta szótlanul álló Alexra meredt. – Megkeserülöd…
- Aurora, telefonálj már! – jött a nappaliból a zaklatott és türelmetlen férfihang.
*
- Fiam, mégis mit keresel itt ilyenkor? – kérdezte a szemét dörzsölgetve Joaquim, amint ajtót nyitott, a hajnali dörömbölőnek.
- Beszélnünk kell! – nyomult be a szülei házába Xavi zaklatottan.
- Kisfiam, te meg? – jött le az emeletről Maria is, majd a társaságot a konyhába invitálta, ahol felrakott egy kanna vizet forrni. - Valami baj történt? Aurora jól van? – kérdezte máris a sürgölődése-forgolódása közben.
- Gondolom…- mondta keserűen. – Apa! Te tudtad, hogy Alex és Rori összeszűrték a levet?
- Micsoda? – hitetlenkedett máris Maria.
- Alextől tudod? – méregette a tulajdon fiát Joaquim óvatos arccal.
- Igen… - rázta a fejét némán a focista. – Szóval tudtad és nem szóltál nekem…
- Milyen hangulatban volt Alex? Észrevettél rajta valami furcsát? Nem volt nagyon labilis? Ivott? – sorjázta a részleteket firtató kérdéseit az idősebb úr.
- Apa, nem tudom! Most tudtam meg, hogy a feleségem és az öcsém …- hajtotta le a fejét csalódottan és iszonyatosan mérgesen a focista.
- Biztos, hogy nem vettél észre rajta valami?
- Állj! – vonta magára a figyelmet hirtelen, halálos komolysággal, az idősebb asszony. - Ez valami vicc ugye? – kérdezte ráncolt homlokkal. - Ez nevetséges! Aurora fülig szerelmes beléd! Te beléd, nem a lökött öcsédbe… - legyintett egyet, majd elkezdett hangosan nevetni. – Kisfiam, honnan szedted ezt a sületlenséget? És te? – nézett a férjére még mindig jól szórakozva. – Ti mindent elhisztek? Hát ezért voltál a napokban olyan feszült, mert azt hitted, hogy a menyed összejött a kisebbik fiaddal – rakta össze a férje viselkedését az asszonyság. – Ezt nem akartad elmondani!
- Ez nem vicc! Alex beismerte… - közölte fakó hangon Xavi.
- Valamit nagyon félreérthettél! Aurora ilyet biztos nem csinálna! Ő nem olyan lány! – rázta a fejét a tiltakozása jeléül Maria, miközben levette a tűzről, a kannát. – Tudom elsőként nem igazán tartottam hozzád illőnek, de ő pontosan hozzád való! Rori az a nő! Csodaszép, kedves és szeret téged! Nagyon megkedveltem, szinte lányomnak tekintem! – magyarázott a tea elkészítése és kitöltése közben. – Imádnivaló mikor felhív, hogy mégis hogyan készítse el neked a kedvenc gombás fogásaidat – kuncogott ismét csak az asszony.
- Anya, hidd el! Alex kitálalt! – erősködött a focista, noha meglepődött az anyja rajongásán, hiszen sosem kedvelte annyira a választottját.
- Kicsim, nem látsz a szemedtől? Amióta újra összejöttetek Rorival, szinte azóta, bele van zúgva! – bizonygatta az igazát az asszonyság.
- Ki? – kérdezte idegesen a középpályás.
- Alex Roriba! – emelte fel a hangját Maria.
- Fiam, Maria! Fontos mondandóm lenne! – hívta fel a figyelmet most magára Joaquim. - Nem így akartam, hogy megtudjátok, csak ez az egész előbb kipattant, mint ahogy terveztem. Alex beteg! Nagyon beteg!
- Tessék? – kérdezte hitetlenkedve a helyiségben tartózkodó másik két Hernández. – Ezt honnan veszed?
- Múltkor mikor Alexnál jártam meggyőződhettem a szomszédja kiváló megfigyelőképességéről…, s mikor visszamentem hozzá kicsit faggatózni, megosztott velem jó néhány aggasztó dolgot a viselkedéséről! – közölte Joaquim mélyet sóhajtva.
*
Három ideges alak meredt feszülten, a kicsi vizsgálószobában egy közepes méretű képernyőre.
- Hopp, már meg is van! Ott van a kicsi pocaklakó! – közölte vidáman a sürgősségi klinikán a nőgyógyász, majd az ultrahangkészülék képernyőjén egy aprócska „zsákra” mutatott. – Minden rendben! – nézett megnyugtatóan a kismamára és a vele lévő másik két személyre.
- Hála istennek! – mosolygott össze megkönnyebbülten Raquel és Javier.
- És a vérzés? – kérdezte még mindig kicsi félsszel a hangjában Aurora.
- A terhesség korai időszakában előfordulhat alhasi vérzéssel egybekötött görcsölés, de ez nem mindig jelent vetélést! Ez hívják „fenyegető vetélésnek”, de mint látjuk minden rendben odabenn! Nagyon sanszos, hogy az esés és azt követő alhasi ütés nélkül is jelentkeztek volna a tünetek, pár napon belül – magyarázott türelmesen az orvos. – Azért legközelebb, ha kérhetném, ne essen a barátnőjére! – somolygott a szakállas és köpenyes férfi Aurorára.
- Rendben, majd figyelni fogok…- húzta végre mosolyra a duzzadt ajkait a csodaszép lány, akit az elmúlt óra történései nagyon megviseltek. Legfőképp az fájt neki, hogy a férje nem hitt neki...
- A kismama pedig, ne próbáljon beleavatkozni több bunyóba! Rendben? – vicceskedett tovább a doktor.
- Ígérem, vigyázni fogok! – mosolygott már felszabadultan Raqu is.
- Ezt kérem, tartsa is be!- váltott komolyabb hangszínre az orvos, a megerősítés végett.
- Én garantálom, hogy a barátnőm többet nem verekszik! – jelentette ki szilárdan Javier.
- Akkor rendben, már készen is vagyunk! – közölte a doktor könnyedén.
*
- A tulajdon fiam elmebajos? – kapta a szája elé a kezeit Maria, amint értelmet nyertek a fejében, a férje szavai. – A kicsi Alexem? – sápítozott. – Nem is vettem észre rajta semmi égbekiáltó furcsaságot! Én csak azt hittem reménytelenül szerelmes Rorira…
- Maria! – fogta meg a felesége kezeit az őszes úr. – Amit a szomszéd elmondott a hallucinációiról, a kitöréseiről és, ahogy a lagzin „rohama” volt…
- De hiszen az, az orvos, akivel beszéltél, még csak nem is látta őt! Lehet csak eltúloztad a tüneteket…, sőt a szomszéd is biztos eltúlozta! – kötekedett az asszonyság.
- Miért hazudott volna? Tele a hócipője Alex ügyes bajos dolgaival, így csak örült, hogy végre valaki talán megoldást tud találni a dologra!
- Pont ez az! Elege van belőle, így el akarja tüntetni a szomszédságából! – érvelt Maria.
- Anya! Egy picit, kérlek! Mi történt a lagzin, apa? – kérdezte hirtelen Xavi, hiszen ezt már Rori is említette neki a vita hevében, de részleteket nem igazán tudták megbeszélni. - Megbeszélni? - gondolta hirtelen, hiszen nem is hagyta beszélni, csak Alex vádjait hallotta, majd az agyát elöntötte a méreg sötét köde.
- Letámadta Rorit… - közölte halkan Joaquim.
- És te erről nekem miért nem szóltál? – csattant fel feszülten a sportoló.
- Azt hittem „szimplán” csak alkohol problémái vannak…
- Istenem, én nem hittem a szerelmemnek! Világtalanná tett a dühöm! - kiáltott fel zaklatottan. -Kételkedtem benne, pedig ennek tudatában, így minden világos! Rorim! - csapott a konyhában lévő asztalra hevesen a középpályás. – Menjünk oda! Hisz ott hagytam őt Alexszel! – ugrott máris talpra, mint egy vadászni kész puma. – Ki tudja, milyen roham tör rá éppen és… - hagyta abba a megkezdett mondatát, mert félt belegondolni a legrosszabb forgatókönyvbe. - Nem az a legrosszabb, ha nem bocsát meg nekem... - cikázott át hirtelen az agyán.
A Hernández család kisebb csoportja beszállt a sportoló fekete kocsijába és elindult a villa felé. Az út húsz percnél nem tartott tovább, ám az épület előtt a korai időpont ellenére, hemzsegtek a sajtó képviselői.
- Ezek meg? – ingatta a fejét feszülten Maria.
- Mi a fene történt itt? Mit keresnek itt? – bosszankodott Xavi is, majd megpróbált minden egyes paparazzit kikerülni, hogy be tudjon hajtani a kapun. – Mi történt Aurorával? Ő érte volt itt a mentő? – üvöltözték a jelenlévők torkukszakadtából egy újabb szenzációs sztori részleteiért.
- Uramisten! Mentő volt itt? – kezdett gyöngyözni Joaquim homloka az idegességtől.
- Hahó! – szállt ki a járműből máris Xavi és rohant befelé a villába. – Hahó! Aurora? Raqu? Alex! – kiáltozta idegességében. – Mi történt…- némult el, amint meglátta a dulakodás nyomait az előtérben, majd a nappaliban Alexet, a véres kanapén ücsörögve. Körülötte üres üvegek sorjáztak a földön…
- Alex! Mit tettél vele!? – rohant oda a testvéréhez majd rángatni kezdte, de az valamiféle katatón állapotban volt, így nem felelet neki. – Alex! Mit tettél? Miért hazudoztál össze vissza? – kérdezte idegesen az öcsétől, akinek az arcát egy mély karmolás díszítette. – Miért véres a kanapé? Bántani merészelted? – fakadt ki szinte őrjöngve a labdarúgó.
- Fiam! Így nem mész semmire! – lépett be a szobába Joaquim is Maria kíséretében.
- Véres a kanapé! – mondta az apjának feldúltan - Valószínű bántotta a feleségem! Őérte lehetett itt, a mentő! Istenem, nem hittem neki, így csak én tehetek arról, ha valami komolyabb bántódása esett! Hiszen nem védtem meg az örült öcsémtől! – robbant ki a férfiból aggodalomittasan.
- Nem vagyok örült! – csattant fel Alex, végre tudomást véve a kialakult helyzetről és a környezetéről. – Én nem bántottam senkit! A hangok is ezt mondják!
- Hangokat is hall… - sikított egy aprót Maria, amint a fia szájából is hallott egy perdöntő bizonyítékot a betegsége valósságáról. – Istenem, tényleg pszichózisa van!
- Nincs nekem semmi bajom! – pattant fel lüktető érrel a nyakán Alex. – Az a hülye kurva magyarázott be nektek mindenféle szarságot! – toporzékolt, majd a falhoz rohanva ütni kezdte azt, minden erejét bevetve.
- Alex! Nyugodj le! – próbált közelíteni felé az édesapja.
- Ne Joaquim, ne! Ki tudja mire képes! – próbálta megakadályozni a férje beavatkozását az asszony, miközben Alex rohama még mindig töretlenül tartott.
- Hívom a mentőket! Neki komoly segítség kell! – kapta elő a mobilját Xavi, majd tárcsázta a segélyhívó számot. – Mindjárt jönnek, szóltam nekik, hogy pszichiátriai eset! Azt kérték ne menjünk a közelébe, hagyjuk… - közölte pattanásig feszült idegekkel a focista.
- Nem vagyok az! - verte véresre az öklét a legfiatalabb Hernández, melyet a szülők szörnyülködve néztek…
- Alex – gördült le egy kövér könnycsepp Maria arcán, majd a férje vállába fúrta azt, hogy ne lássa a fia őrjöngését, mikor nem tud érte semmit sem tenni.
- Öcsi! – fogta a fejét hitetlenkedve a focista is.
- Itt meg mi folyik? – töltötte meg hirtelen egy édes hang a hektikus szobát. A csengése ugyan fáradtságról és
megviseltségről árulkodott.
- Aurora! Szerelmem! Hát rendben vagy! –szaladt oda a felségéhez azonnal a focista szenvedélyesen. – Sajnálom, hogy nem hittem neked! Szeretlek, mindennél jobban! –zárta szorosan a karjaiba a kimerült ám még így is végtelenül kecses testet, miközben folyamatosan mondta a magáét. – Ugye nem bántott? – aggodalmaskodott. - De a legfontosabb, ugye meg tudsz nekem bocsátani? A dühöm egyszerűen elvakított..., nem hallgattam a szívemre! - fogta lágyan a kezei közé a női arcot, mely számára a világot jelentette.
- Elég! – meredt az ölelkező párosra Alex kísérteties tekintettel, mielőtt Rori megszólalhatott volna. – Ti ketten – kezdett közelíteni feléjük.
- Alex! Hagyd abba! – próbált hatni az őrjöngőre Joaquim.
- Alex Hernández! Jobb, ha ezt abbahagyod! – lépett el a férje közvetlen közeléből Aurora, Alexhez közelítve. – Fogd fel, én a bátyádat szeretem! Nem téged! – jelentette ki határozott hangon, méregtől csillogó szemekkel Rori. – Neked segítség kell! Raquel akár el is veszíthette volna a…
- Neeemm! – kezdett el rohanni a leányzó felé eszeveszetten. A feje zakatolt, „a hangok csak úgy mondták” az alkohol pedig dolgozott a testében…
- Alex! Elég! – állta útját Xavi, a megtébolyult testvérének, ezáltal hevesen eltaszítva az útból Rorit, aki ismételten a padlón kötött ki.
- Rori, drágám – iramodott máris a földön lévő személy felé Maria, miközben Joaquim, a fiának segített lefogni az őrjöngőt.
- Azt hiszem kiment a bokám… - csuklott össze Aurora, amint megpróbált ráállni a fájós lábára, az anyósa segítségével.
- Mindjárt itt a mentő! – nyugtatta a lányt, a társaságot és legfőképp magát Maria.
A mentők hamarosan megérkeztek ismét a házhoz, hogy végre teljes mértékben véget vessenek a bábeli zűrzavarnak, mely ezt a zabolátlan hajnalt és reggelt jellemezte.
A kórházban, Alexet az orvosok egyöntetűen "betegnek" nyilvánították, így egy hosszabb kezelésre ideggondozóba utalták. Aurora bokáját egy röntgen után bekötözték, majd haza is engedték Xavival. A páros, amint hazaért, leült és átbeszélte a történteket, így tiszta és sérelmektől mentes szívvel tértek nyugovóra, a hosszú és idegőrlő nap után.
*
Három héttel később
Xavi boldogan dudorászva készített reggelit a jó eséllyel még mindig szundikáló feleségének, noha percekkel azelőtt halk neszezést halott a közös fürdőszobájukból.
A tojás éppen főtt a forró vízben, a kávé már a bögrékben hűlt, mikor a férfi megérzett két puha kezet a derekánál.
- Ágyba akartam vinni neked a reggelit – fordult meg lassan és kicsit szemrehányóan a középpályás, mivel nem sikerült a terve. – Tudod, még pihentetned kell a bokád, így jobb, ha visszafekszel és megvárod, amíg odaviszem.
- Szerelmem, az utóbbi három hétben csak pihentettem a lábam, már unom, most nyüzsögni akarok! – mosolyodott el kacéran a csodaszép lány. – Főleg, hogy egy örömhírt kell közölnöm! – csillogott a leányzó szeme.
- Csak nem? – tágult hatalmasra a focista barna tekintete a várakozástól és az izgalomtól.
- Raqueléknek kislányuk lesz! – mondta tapsikolva Rori. – Az előbb üzent!
- Ó, ez nagyszerű – fejezte ki a boldogságát a sportoló is, néhány pillanatnyi hatásszünet után, ugyanis titkon azt remélte, hogy Rori bejelenti, hogy az ő gyermekük is úton van már.
- Mi lesz a reggeli? Farkaséhes vagyok! – kérdezte hirtelen a leányzó, témát váltva.
- Lágytojás és kávé – ecsetelte a férfi megsimogatva a felesége arcát.
- Szuper! – mosolyodott el Aurora. - Na, de van még itt valami… - kacsintott egyet pajkosan és heccelődve.
- Igen? – kérdezte megint belelkesedve Xavi. - Legalább ülj le, ne ácsorogj a sérült bokádon!
- Catalináék örökbefogadnak egy kiskutyát a menhelyről! – tört ki megint heves örömködésben Rori , figyelmen kívül hagyva a férje kérését.
- Hát ez remek hír! – közölte a férfi, majd egy idő után méregetni kezdte a kedvesét, aki csak azért sem ült le. – Miért érzem úgy, hogy húzod az agyam, s a legfőbb dolgot még nem árultad el? – kérdezte egy csibészes mosollyal a szája szélén, miután beléhasított egy édes lehetőség.
- Én? Sose tennék ilyet! – rázta a fejét ártatlan ábrázattal.
- Hát persze… - kuncogott Xavi, egy szőke tincset csavargatva az ujjai között. – Szóval…?
- Oké,…azt hiszem kisbabánk lesz! – mondta ki végre Aurora felszabadultan mosolyogva. – Két teszt is ezt mutatta, most a reggel! Persze, csak egy orvos mondhat biztosat.
- Rori! – kapta fel hirtelen a feleségét a középpályás örömében. –Ez remek! – forgatta körbe. - Végre teljesül a második legnagyobb vágyam is! – tette le óvatosan a még pihekönnyű szerelmét, majd forrón megcsókolta.
- Mi volt az első? – érdeklődött a szenvedélyes csók után a leányzó duzzadt ajkakkal.
- Az, hogy téged feleségül vegyelek – ült föl a konyhai pultra, majd magához húzta Aurorát. Rori, a férfinak 'háttal' ment bele az ölelésbe, majd a párja kezét a hasára igazította, ahogy azután a sajátját is. - Szeretlek, Aurora! Te vagy a legjobb dolog az életemben! Hol voltál eddig? Miért nem jöttél hamarabb…
- Hiszen, már itt vagyok, s veled is maradok! – álltak sokáig ölelkezve a boldog jövőt tervezgetve.
- Hola, Hack! – köszöntötte a „legjobb barátját”, majd leült a kővel szembeni, frissen kivágott fa, csonkjára. Az óriási nyúlt növényt, az ő kérésére vágták ki a temető emberei, mivel félő volt, hogy egy nagyobb vihar alkalmával, kárt okozhat a sírhelyben. – Ismét eljöttem, mint mindig… – beszélt a vésett kőtömbhöz halkan. – Most is hoztam friss virágot, mint minden alkalommal… - harapta be az ajkait vehemensen, hogy a hirtelen rátörő zokogás, ne bukjon ki belőle azonnal. – Istenem, – nyögte, miközben legördült egy kövér könnycsepp a bronzbarna arcán -, már négy éve, hogy elmentél ezen a napon – temette az arcát hevesen, a kezeibe. A sírás elemi erővel rázta meg a testét, szinte fojtogatta a tagjait és a lelkét. 
- Kicsit jobban, de eléggé ki volt…- sóhajtott egy mélyet Sergio, a telefonba. A tekintetét, a tőle kissé távolabb szuszogó nőre függesztve. Az angyali szépségű vonások, az álmok birodalmában kisimultak és nem csüggedeztek tovább, ahogy azt, az egész napon át tették. – Az este vele álmodott, újra átélte, ahogy meghalt a kezei között. – ecsetelte halkan, a barátjának a történteket, a sportoló.
