A következő címkéjű bejegyzések mutatása: dráma. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: dráma. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. november 2., szombat

8 bites szerelem - 1.fejezet – Mindörökké, a legjobb barátom leszel!

Sziasztok! 
Meghoztam az első fejezetet! Köszönöm a prológushoz érkező, rengeteg komit és pipát!  Ígérem, válaszolni is fogok rájuk! 
Ugyan, kicsit rövidebb lett a tervezetnél a fejezet, de most "ennyit tudtam". Remélem azért, elnyeri a tetszéseteket! Jó olvasást!
Olivia

Egy szimmetrikus vonásokkal megáldott, gyönyörű nő lépdelt, a Madrid szélén elterülő, erdővel szegélyezett temetőben. A tekintete végig, a cipője orrát pásztázta, míg elérkezett a jövetele céljához - egy visszafogott, vésett sírkőhöz. 
- Hola, Hack! – köszöntötte a „legjobb barátját”, majd leült a kővel szembeni, frissen kivágott fa, csonkjára. Az óriási nyúlt növényt, az ő kérésére vágták ki a temető emberei, mivel félő volt, hogy egy nagyobb vihar alkalmával, kárt okozhat a sírhelyben. – Ismét eljöttem, mint mindig… – beszélt a vésett kőtömbhöz halkan. – Most is hoztam friss virágot, mint minden alkalommal… - harapta be az ajkait vehemensen, hogy a hirtelen rátörő zokogás, ne bukjon ki belőle azonnal. – Istenem, – nyögte, miközben legördült egy kövér könnycsepp a bronzbarna arcán -, már négy éve, hogy elmentél ezen a napon – temette az arcát hevesen, a kezeibe. A sírás elemi erővel rázta meg a testét, szinte fojtogatta a tagjait és a lelkét. 
Blas még 2009-ben vesztette életét, egy rossz helyen lévő vérrög következtében, mely elzárta a szívébe tartó verőeret. A férfi keringése összeomlott, megszűnt dobogni a legfontosabb szerve és meghalt. A programozó nem szólt senkinek a fellépő gyógyíthatatlan betegségéről, melynek következménye a végzetes vérrög volt, így Brunát letaglózta, a legjobb barátjának, hirtelen halála. Az egyik pillanatban még vígan nevetgéltek az albérletük kanapéján, a következőben pedig a földön haldoklott a barátja… 
A nő, az eltelt években heti rendszerességgel kijárt, a legjobb barátja sírjához, megosztani vele az élete legújabb fejleményeit, a legapróbb mozzanatoktól kezdve. Órákig képes volt, hangosan és lelkesen mesélni, vagy csak csendben ücsörögni a sírhely mellett. A munkájában fellépő nehézségekre is, a „rideg sírtól kért és várt megoldást”. Hitte, hogy ha elmondja a problémáját, Blas segíteni fog neki, üzenni fog valamilyen úton. Ezen szokásait, a szűk környezetében, sokan túlzottnak gondolták, mivel attól féltek, hogy sosem lesz képes, igazán elengedni a férfit, ám a súlyos veszteség tényét, önmagában,  már „elfogadottnak” tekintette. Véleménye szerint, az idő gyógyító ereje, négy év alatt, „csodát” művelt vele, de a halála évfordulóját általában gyötrelmesen viselte. Még ennyi év távlatából is, hiszen a „kezei” között lehelte ki a lelkét, a számára egyik legfontosabb személy. Nem volt rá igazán felkészülve! Váratlanul érte a dolog.
A mai napig nem nyúlt, a legjobb barátja fontosabb személyes dolgaihoz, - a laptopjához és a fekete bőrkötésű noteszához -, csak őrizte azokat, a szekrénye, egy elzárt fiókjában. A férfi szobáját is, a halála után, hosszú hónapok elteltével volt csak képes kiüríteni, néhány barátja segítségével. Azóta, az a szoba üresen áll, még a lakás, felújításakor sem engedte be a szakembereket, hiába erősködtek néhányan, hogy legalább festesse ki a helyiséget. Ő azonban nem akarta, hogy bárki idegen belépjen oda, és „felfordulást” okozzon. Az üres helyiség, a szívében fennmaradó űrre emlékeztette, amit a férfi hagyott maga után, és amit betölteni, senki nem tud és nem is lesz képes… 
Minden erejével, minden idegszálával, az élete részének akarta tartani az elhunyt barátját, akit testvéreként szeretett. Szinte az élete központját képezte még mindig a férfi és az emléke, amit Bruna nem akart , vagy nem volt hajlandó tudomásul venni.
- Hiányzol Hack! Olyan boldog lennék, ha még itt lehetnél velem! – állt fel a rönkről, szipogva és kicsit csillapodva a nő, majd a sírkőhöz sétált. – Miért nem avattál be!? Miért titkoltad el előlem a betegséged? Négy éve ezen rágódom… - simogatta meg a hideg és rideg anyagba vésett feliratot, majd ismét záporozni kezdtek a sós könnyei. –Mindörökké a legjobb barátom leszel! A szívemben őrizlek… - rogyott rá az emlékhelyre.
- Bruna, kedvesem! – szólította meg, a roskadva gyászoló nőt, egy reszelős férfihang. Szívet tépő élmény volt neki, így látnia az egyik, legeslegjobb barátját. Kívülről a nő, mindig gondtalannak, közvetlennek és boldognak tűnt. Sokakkal képes volt elhitetni, hogy rendben van teljesen, még néha napján vele is. Ám a nő legszűkebb környezete, azok az emberek, akiket a bizalmába fogadott, bizony tanúja volt, a tragédia, mindennapos árnyékának és azok hatásainak. Nem akarta, nem tudta elengedi Blast!
- Sese – fordult a hang irányába, a barna hajú szépség, kinek szemei vöröslöttek a rengeteg sírástól. – Sese, úgy hiányzik! – nézett végtelenül sebezhetően és összetörten a magas, és izmos focistára. – Ezen a borzalmas napon, még örültebben hiányzik…
- Tudom, tudom – iramodott meg a törékeny nő felé, a Real Madrid védője, majd a karjaiba zárta, felemelve a hideg sírról. – Semmi baj, itt vagyok! – simogatta a barátja hátát, mely a zokogástól rázkódott, már sokadjára, ezen a napon. – Rám számíthatsz! – nyomott egy apró puszit a lány hullámos hajára. - Őt pótolni lehetetlen, de én itt vagyok neked, melletted állok és támogatlak – vigasztalta szeretetteljesen, belélegezve a parfümje édes illatát. 
Négy éve, hogy megismerkedtek a nővel, mikor Bruna, belépett a Real Madrid hatalmas családjába. Már kezdetekkor megtalálták a közös hangot, remekül kijöttek a másikkal. Sergio ezen időszak alatt, többet is szeretett volna a nőtől, ám ennek két akadálya is volt. Az első, Lara volt – mára már az exe -, akivel akkortájt vállalták fel a kapcsolatukat, a nagy nyilvánosság előtt is, a másik pedig Blas és később a halála. A sportoló nagyon jól emlékezett arra a gálavacsorára, mikor elkapta őt Hack, a férfimosdóban. Játékosan figyelmeztette őt, hogy ’meg ne próbálja’ összetörni Bruna szívét, majd kérte, hogy vigyázzon rá. Ám ezt olyan tekintettel, olyan hangsúllyal és olyan éllel mondta, amit a labdarúgó nem igazán tudott hova tenni, abban a pillanatban. Blas pillantása szinte könyörgő volt, ám a hangja mérhetetlen bizalomról árulkodott. - Mintha arra próbálná rávenni, hogy vegyem, át a helyét… - futott át akkoriban a hátvéd agyában a megérzés, amit rögtön ki is kergetett onnan. Azonban, mikor a nő, zokogva hívta fel, már megértette! Megértette, hogy rá lett bízva Bruna. Egy pillanatig nem habozott, és nem gondolkodott el azon, hogy miért is kéne neki ezt tennie! Ösztönből, „felsőbb utasításra” cselekedett, hiszen annak a csodaszép nőnek segítenie kellett. Támogatóra volt szüksége, aki mellette áll mindenben és segít neki feldolgozni a tragédiát. 
A védő már négy éve „ez” volt a szépséges nőnek, s lassacskán el is felejtette, hogy a kezdet kezdetén, másképp tekintett rá… - Gyere, menjünk inkább! – javasolta halkan Sergio, miután a karjaiban zokogó nő, kissé nyugodni látszott.
- Rendben… - egyezett bele fakó hangon Bruna. Jelen pillanatban a Real focistája jelentette neki a kiutat, a kapcsot a világgal, a gyász, kínzó bugyraiból. Sokat köszönhetett ennek a különleges férfinak, aki mindig mellette volt, ha kellett. A személyében egy nagyon jó barátra és támaszra lelt, akivel a „jobb napjain” remekül ki is jött. Sokat bolondoztak és nevettek együtt! Blas után, Ramos vált, a legfontosabb személlyé az életében. Néhanapján rengeteget gondolkozott azon, hogy miért is vette pártfogásába a férfi. Hack halála előtt, ugyan jóban voltak, de nem volt kimondottan szoros a barátságuk. Inkább csak incselkedtek egymással…
Ramos gyengéden támogatta a temető kijáratáig a nőt, majd a tulajdon kocsijához vezette. A gyenge és apró női kezet, mely szinte el is veszett, az óriási tenyerében, féltő gonddal szorította. Egy pillanatra nem akarta elengedni, tervezte, hogy még a vezetés közben sem fogja, hiszen az automataváltó megkönnyíti a dolgát.
- Holnap első dolgom lesz visszajönni az autódért, mivel most, nem fogom hagyni, hogy egyedül, a volán mögé ülj! Nem is értem, miért nem taxival jöttél…
- Rendben – nyugtázta ezt is Bruna, még mindig valamiféle letargiában, miután beszállt a drága luxusautóba, aminek ajtaját, kinyitotta előtte a focista. Az érzelmeit mindig mélyen és hosszan megélte. Szinte átadta magát nekik, had marcangolják a bensőjét…
- Kislány… - sóhajtott hirtelen és aggodalmasan a focista, miután Ő is helyet foglalt a járműben, a kormánykerék mögött. – Kérlek, próbálj kicsit kiszabadulni az érzelmeid fogságából! Magadat lököd folyton vissza, a gödör mélyére! – gesztikulált aggodalomittasan. - Tudom, hogy nehéz, de az érzelmeid mélysége, még ki fog egyszer teljesen készíteni! Ha ez már nem történt meg idáig… 
- Sajnálom, csak…, tudod, én ilyen vagyok. – vonta meg a vállát, Bruna. - Megélek mindet, amit érzek, sokkalta jobban az átlagnál. – rázta a fejét, egy grimasszal, mely a tehetetlenségét fejezte ki, az állapotával kapcsolatban.
- Ritkán szoktalak ilyen mértékben, ilyen intenzíven, nevetni és örülni látni! Tudod, tavaly már egész jól viselted ezt a napot, de ma… - dobolt, a bőr borítású autóülés szélén, Sergio.
- Tavaly más volt!  Az este, vele álmodtam – célzott, a halott legjobb barátjára, a nő. A hangja fáradtan és siváran csengett. – Újraéltem minden pillanatát, annak a szörnyű napnak – jelent meg egy fájdalmas rándulás ,a szépséges arcon. – Ismét, a kezeim között halt meg – hajtotta le a fejét, a tekintetét a combjaira szegezve.
- Istenem – csúszott ki rekedten, a férfi szájából, az első gondolata. 

*
Cristiano Ronaldo, a jól megérdemelt szabadnapja estéjét, a családja körében töltötte. Kilenc óra felé a szerelmével és a fiával készülődött, egy animációs filmet megnézni, mikor megcsörrent a telefonja.
- Szia, haver! – szólt bele a telefonba, miután konstatálta, hogy ki kezdeményezte a hívást. – Hogy van? Megnyugodott már? – kérdezte rögvest, a vonal túlsó végén lévőtől.
- Kicsit jobban, de eléggé ki volt…- sóhajtott egy mélyet Sergio, a telefonba. A tekintetét, a tőle kissé távolabb szuszogó nőre függesztve. Az angyali szépségű vonások, az álmok birodalmában kisimultak és nem csüggedeztek tovább, ahogy azt, az egész napon át tették. – Az este vele álmodott, újra átélte, ahogy meghalt a kezei között. – ecsetelte halkan, a barátjának a történteket, a sportoló.
- Te jó ég! – hüledezett a ténytől, Ronaldo is. – Nála maradsz az éjszaka is?
- Maradnék, őrizném az álmát, nehogy megint… 
- Csak Pilar… - vágott a hátvéd szavába hirtelen, a portugál.
- Igen, Ő ezt nem képes megérteni…

*
Pilar Rubio, a futópadján próbálta csillapítani és kiadni magából a heves érzelmeit. A gép, ugyan a leggyorsabb fokozaton zakatolt, és mutatta a tempót, de ezt a nő, könnyedén tudta követni. 
A feje zsongott, szét akart robbanni, oly annyira dühös és mérges volt. Szétvetette az ideg, a testét és a lelkét egyaránt, hiszen ismét alulmaradt Brunával szemben! A férfi, azonmód felrúgta a közös programjuk tervét, mikor nem tudta utolérni azt a nőcskét, „ezen a tragikus napon”. Nem volt képes felfogni, hogy a focista nem látja, ennek a dolognak a visszásságát! Pilar, úgy gondolta, hogy nincsen barátság nő és férfi között! Brunában, a kezdetektől fogva, ellenfelet, riválist látott, akivel a szerelme, túlontúl sok időt tölt, és túlontúl közeli a kapcsolata. Mikor amaz füttyent a hátvédnek, ő máris ugrik és rohan hozzá! Ki szerint normális ez!? 
- Mikor udvarolt nekem, nem kötötte az orromra, hogy az anyja és a barátosnéja után következhetem csak… - fújtatott vehemensen, mint egy vágtató ló.





2013. szeptember 3., kedd

30. befejező rész


Sziasztok! Elérkeztünk, ahhoz a bizonyos az utolsó részhez! Hűű, nem találok most szavakat...,nem is tudom körülírni az érzelmeit jelen pillanatban...
Elsőként legyen tehát csak annyi, hogy jó olvasást hozzá! 
Másrészt nagyon köszönöm a komikat, a pipákat az előző és az összes többi részhez! Sokat jelentett, hogy szántatok időt a munkám elolvasására és véleményezésére! Nagyon hálás vagyok ezért nektek, hiszen idáig kitartottak velem és a szereplőimmel! Remélem örömmel és szeretettel olvastátok, ugyanis én, így írtam nektek!:)
Mint, már múltkor is említettem, a szereplők még nem búcsúznak el végleg, ugyanis érkezik egy epilógus is!:) Most ennyit tudtam összeszedni és leírni a bennem kavargó érzelmek és gondolatok tömkelegéből.
Jó szórakozást!:)
Puszi, Olivia

Az utcák sötéten és kihaltan élvezték a langyos szellő simogatását az előkelő barcelonai kerületben. A környezet csendesen és nyugodtan szunnyadt, csak néhány teremtmény várta már a napfelkeltét.
Az idilli hangulat azonban nem volt mindenhol érezhető, főképp nem egy hatalmas és mindennel felszerelt villában, melybe az elmúlt percekben tértek vissza a tulajdonosok. 
- Jól hallottátok! – szorult ökölbe Alex keze. - Szerintem itt az ideje a szennyes kiteregetésének, még ha ez egyeseknek fájni is fog… - közölte izzóan Aurorára, majd Xavira pillantva.
- Alex… - ejtette ki a nevet morogva Rori, miközben a villa előtere kezdett vészesen feszültté válni.
- Igen, szerelmem! Itt az ideje, hogy kiderüljön a mi kis titkunk! – húzta gúnyos mosolyra a száját Alex, ismét  a
leányzóra tekintve. Megelégelte, hogy eddig csak játszottak vele…
- Örült vagy! Mégis miért találsz ki ilyeneket? Miért akarod tönkre tenni a boldogságunkat a bátyáddal? – kérdezte indulatosan és meglehetősen hevesen Alextől a szőkeség. A hangja lázasan csengett, a gesztusai pedig hatalmas méregről árulkodtak.
- Mi a fészkes fenéről beszéltek? – csattant fel Xavi is idegesen, ugyanis nem értette az öccse és a felesége között kibontakozó vitát.
- Sajnálom testvér, de én és a feleséged összetartozunk! – jelentette ki határozottan a férfi, egy lépést közelítve Rorihoz.
- Mi? Micsoda? – sápítoztak hol egyszerre, hol külön, az egészbe véletlenül belekeveredő Raquel és Javier. Ezáltal a kibontakozó atmoszféra még hektikusabbá vált.
- Hagyd ezt abba! – kiáltott fel Aurora torkaszakadtából. – Ne hazudozz! Köztünk nem volt semmi! – tiltakozott vehemensen még a gesztusaival is a lány.
- Ne add itt az álszentet! – közölte lobbanékonyan Alex. - Eleget játszottál velem és legfőképp a bátyámmal! Neki is jobb lenne, ha beismernénk a szerelmünket! – fixírozta Aurorát nyughatatlanul.
- Micsoda? – hördült fel Xavi a meglepettségétől, szinte a tüdeje mélyéről, vadállat szerűen. – Ismételd meg! – dobbantott.
- Rori és én szeretjük egymást! Minket egymásnak teremtettek…
- Aurora… - fordult mindeközben a csodásan szép szőke nő felé a focista, a tekintete a másikéba fúródva próbálta megtudakolni, hogy az előbb elhangzottak valósak-e.
- Ez szemenszedett hazugság!- vette magához a szót Aurora felpaprikázva. – Teljesen eszement ez az ember! A téveszméiben él! Azért is volt annyiszor itt, a nyakunkon, ezért talált meg a lagzinkon és azért írta azt a levelet… - magyarázott kitartóan Rori a férjének, ugyanis kétségbeejtő érzelmeket vélt felfedezni abban a csokoládészínű szempárban.
- Ne próbálj ellenem fordítani mindent! Nem vagyok örült! – kezdett üvöltözni hirtelen, kidagadó erekkel a nyakán, a legifjabb Hernández. – Azért azt a biztató jelet se felejtsd el megemlíteni, amit a tulajdon esküvődön adtál nekem, szerelmed zálogául, miután elolvastad azt a levelet! – váltott rögvest negédes hangra Alex. A feje zúgott, a hangulatai a legszélesebb skálán mozogtak és törtek utat a felszínre.
- Milyen levél? Milyen jel? Mégis mi ez az egész? – értetlenkedett ingerülten a katalán középpályás, Raquelel és Javierrel egyetemben, akik szintén nem akartak hinni a fülüknek.
- Azt csak a napokban találtam meg! – csattant fel Rori. – Nem adtam semmiféle jelet neked, már megint valótlant állítasz! – bökött idegesen Alex irányába. - Miért csinálod ezt? Szerinted, ha téged szeretnélek, ami képtelenség, hozzámentem volna Xavihoz? – érvelt bosszúsan.
- Gondolom csak azért mentél hozzá, hogy a kurátori állásod mellett elmondasd magadról, hogy egy sztárfocista felesége is vagy, de igazából csak én tudlak kielégíteni, mind testileg, mind lelkileg! Emlékezz csak a heves éjszakáinkra! Milyen gyakran is jöttél… – húzódott egy kaján vigyorra a szája Alexnak.
- Elég!- parancsolt csendet vehemensen Xavi, mielőtt a felesége tiltakozni tudott volna. – Ti ketten lefeküdtetek? Ti ketten végig becsaptatok engem és közben együtt hetyegtetek? Jól értem a dolgot? – tette fel a számára már mind „igen” válaszú kérdéseket.
- Nem! – sikoltott fel rémülten Aurora. – Ez csak hazugság! Én téged szeretlek! – fogta meg a férje kezeit feszülten. – Kérdezd meg apukádat! Ő szemtanúja volt, amikor az elmebeteg öcséd bekattant a lagzinkon, és nekem rontott!
- Nem vagyok elmebeteg! –csapkodott a kezeivel. - Csak részeg voltam és akkor köztudottan őszinte az ember! Különben is az apósod tud mindent rólunk! Kitaláltam neki… - tette csípőre az eddig mozgó kezeit és egy cinikus mosolyt öltött az arcára.
- Apa tud róla? – érte újabb meglepetés a focistát, ahogy Aurora arca is elsápadt.
- Szerelmem! – fogta meg a férje állát Rori, ezáltal kényszerítve, hogy rá nézzen, egyenesen a szemeibe. – Higgy nekem, kérlek! Őszintén szeretlek! Csak azért titkoltam a megtalált levelet és az összerakott képet, mert féltem a reakciódtól. Nem akartam elrontani a csodás nászutunkat ilyen dolgokkal… - könyörgött a tekintetével a játékosnak. – Mégis, hogy adagoltam volna be, hogy a tulajdon testvéred meghibbant és arról képzeleg, hogy ő és én együtt vagyunk!? Ezt mind csak kitaláció!
- Engedj! – rázta le magáról a kecsen női kezeket a sportoló. – Nem őrült a testvérem! Ezt biztosan tudom! 
- Akkor miért hazudik?
- Nem hazudok! Csak az igazságot mondtam, aranyom! Persze, most nem a te terveid szerint alakultak a dolgok, ahogy eddig, így kissé kínos neked! Ám ezentúl én diktálok! – nézett Aurora tengerszínű szemeibe fenyegetően, az ifjabb Hernández.
- Miért csinálod ezt!? – kérdezte a tűrőképessége végén a leányzó Alextől.
- Mert szeretjük egymást és végre-valahára veled akarok lenni törvényesen is! – lépett vészesen közel Rorihoz, majd gyengéden megsimogatta a vállát.
- Ne érj hozzám! Vedd le rólam a kezed! – szakadt fel hisztérikusan a lányból, majd hátrébb lépett a férfitól. - Xavi, kérlek! – fordult most a férje felé. - Bízz bennem, sosem volt a testvéredhez semmi közöm! Kérlek! – mondta elhaló, szinte könyörgő hangon.
- Nem tudom, el kell innen mennem! Muszáj kiszellőztetnem a fejem… - ráncolta a homlokát idegesen, miközben a kezei ökölben feszültek. – Egyedül akarok lenni, hogy végig gondolhassam ezt az egész… - iramodott meg súlyos léptekkel a villa ajtaja felé, miután az előszobaszekrényen nyugvó slusszkulcsát felkapta.
- Xavi! – szólt utána Rori.
- Hagyj most békén! – közölte feszülten szinte visszafogva a feltörő dühét, ugyanis kiabálni, üvölteni szeretett volna, hogy mégis, hogy tehették ezt vele a szerettei!? A garázsába érve, gyorsan beleült a fekete sportkocsijába, majd kihajtott a hajnali fényben fürdőző kapun. A gázpedált tövig nyomta az úton, oly annyira elvakította és tompította a dühe, hogy még a szíve belső hangját sem hallotta meg, ami Aurorának akart hinni. Sőt hitt is, mivel valami rendellenességet érzett Alex állítási körül. De a mérhetetlen lila köd egyszerűen megbénította az agyát, a józan ítélőképességeit és legfőképp a bizalmát.
- Istenem! – rogyott az egyik bőröndjére kimerülten Rori. 
- Rori! Ez mégis mi a franc volt? – szaladt oda hozzá az eddig csak feszülten, ám jórészt csendben figyelő Raquel.
- Kérdezd erről őt! – mutatott Alex irányába remegő kezekkel.
- Minek játszod még mindig ezt a szerepet? A legjobb barátaidnak csak elmondhatjuk az igazságot! – forgatta a szemeit a férfi, majd elment a ház konyhájába, ahonnan egy üveg sörrel tért vissza.  – Kérlek, hagyd ezt abba! – nyitotta fel egy hangos szisszenéssel az üveget. – Egyébként, már be is cuccoltam, amíg elvoltál. Gondoltam, szeretnéd megtartani ezt a villát! Végülis nekem is nagyon bejön… - cseverészett nagyokat kortyolgatva. – Hidd el jobb ez így! Tudja végre, így mindketten fellélegezhetünk! Egyébként nem az a haragtartó fajta! Hamar megbékél! – legyintett. – Aurora! Örülnöd kéne, hiszen mindig is ezt akartuk! Emlékezz, mikor nálam voltunk és elbeszélgettünk a csodás közös jövőnkről! Most efelé tettünk egy lépést, még ha nem is a te terveid szerint! Gyere már ide és csókolj már meg! Kettőnkért tettem! Szeretlek! 
- Te örült! Te megátalkodott! – pattant fel hirtelen a lány ádáz tekintettel, egy mélyről feltörő sikollyal együtt, majd a férfihoz rohant és ráncigálni kezdte a karjainál fogva. – Miért csináltad ezt?– üvöltözött szinte hisztérikusan. – Miért tettél tönkre minket Xavival? – kérdezte őrjöngve. – Sosem fog megbocsájtani! – Elhitte minden egyes hazug szavadat! – rázta, taszigálta és karmolta egyszerre. A férfinak védekezni se volt ideje, csak kiejteni a kezéből a sörösüvegét, mely a kevés tartalmával együtt a földön kötött ki. – Te szemét! – püfölte ahol csak érte, a szinte kővé dermedt férfit. 
- Aurora! Ne! – szaladt oda rögvest Raquel, hogy leállítsa az egyik legjobb barátnőjét. Így kifordulva magából, még nem is látta a lányt! – Rori, ne! – próbálta visszafogni a szőkeség karjait, a lány háta mögül.
- Raqu! – rohant oda a dulakodó társasághoz Javier is, aki az állapotos párját féltette. – Elég legyen! Hagyjátok abba! Még baja lesz a babának… - próbált rendet teremteni.
- Hogy tehetted ezt! – karmolt bele durván Alex arcába Aurora hirtelen, melynek hatására a férfi fájdalmában felüvöltött és elemi erővel meglökte a lányt, aki a szorosan mögötte tartózkodó barátnőjének esett, majd ledöntötte mindkettejüket a földre. 
- Auuu! – kiáltott fel a barna hajú lány, miután ő és Rori hatalmas puffanással a földön kötöttek ki. – A hasam! – érzett egy szúró fájdalmat az alhasában, amint megérezte Aurora testsúlyát magán. 
- Raqu! – sikított fel Rori is, majd már gördült is le a barátnőjéről.
- Raquel – csattant fel, és vette máris a karjaiba a szerelmét Javier, hogy gyors léptékkel a nappaliban lehessen. – Minden rendben? Jól vagy? – fektette le a helyiségben lévő kanapéra. - Jobb lesz, ha mentőt hívok, és azonnal bemegyünk a kórházba, hogy megultrahangozzanak… - csillogott Javier szeme aggodalmasan.
- Fáj, görcsölök… - tartotta a kezét a még alig gömbölyödő hasán Raqu, félelemmel a szemeiben. – Az hiszem, vérzem is… - érezte a testét éltető vörös folyadék szivárgását, mely átáztatta a ruháit és nyomot hagyott a világos kanapén.
- Istenem! – érkezett meg a kanapéhoz Aurora is kétségbeesetten. - Én nem akartam rád esni! Én sajnálom! Csak olyan erősen meglökött – magyarázott könnyektől csillogó szemekkel és meglehetősen sokkos állapotban. – Te vérzel… - dermedt le.
- Hívd azonnal a mentőket! – kérte ingerülten Javier a lelkileg teljesen kiakadt lányt.
- Rendben, hívom őket! – rohant vissza a villa előterébe a táskájáért a szőkeség, miután tudatosult benne Javier ideges kérése. – Ha annak a babának bármi baja lesz, én esküszöm… - izzott gyűlölettől a lány szeme, amint az azóta szótlanul álló Alexra meredt. – Megkeserülöd…
- Aurora, telefonálj már! – jött a nappaliból a zaklatott és türelmetlen férfihang.



*
- Fiam, mégis mit keresel itt ilyenkor? – kérdezte a szemét dörzsölgetve Joaquim, amint ajtót nyitott, a hajnali dörömbölőnek.
- Beszélnünk kell! – nyomult be a szülei házába Xavi zaklatottan.
- Kisfiam, te meg? – jött le az emeletről Maria is, majd a társaságot a konyhába invitálta, ahol felrakott egy kanna vizet forrni. - Valami baj történt? Aurora jól van? – kérdezte máris a sürgölődése-forgolódása közben.
- Gondolom…- mondta keserűen. – Apa! Te tudtad, hogy Alex és Rori összeszűrték a levet?
- Micsoda? – hitetlenkedett máris Maria.
- Alextől tudod? – méregette a tulajdon fiát Joaquim óvatos arccal. 
- Igen… - rázta a fejét némán a focista. – Szóval tudtad és nem szóltál nekem…
- Milyen hangulatban volt Alex? Észrevettél rajta valami furcsát? Nem volt nagyon labilis? Ivott? – sorjázta a részleteket firtató kérdéseit az idősebb úr.
- Apa, nem tudom! Most tudtam meg, hogy a feleségem és az öcsém …- hajtotta le a fejét csalódottan és iszonyatosan mérgesen a focista.
- Biztos, hogy nem vettél észre rajta valami?
- Állj! – vonta magára a figyelmet hirtelen, halálos komolysággal, az idősebb asszony. - Ez valami vicc ugye? – kérdezte ráncolt homlokkal. - Ez nevetséges! Aurora fülig szerelmes beléd! Te beléd, nem a lökött öcsédbe… - legyintett egyet, majd elkezdett hangosan nevetni. – Kisfiam, honnan szedted ezt a sületlenséget? És te? – nézett a férjére még mindig jól szórakozva. – Ti mindent elhisztek? Hát ezért voltál a napokban olyan feszült, mert azt hitted, hogy a menyed összejött a kisebbik fiaddal – rakta össze a férje viselkedését az asszonyság. – Ezt nem akartad elmondani!
- Ez nem vicc! Alex beismerte… - közölte fakó hangon Xavi.
- Valamit nagyon félreérthettél! Aurora ilyet biztos nem csinálna! Ő nem olyan lány! – rázta a fejét a tiltakozása jeléül Maria, miközben levette a tűzről, a kannát. – Tudom elsőként nem igazán tartottam hozzád illőnek, de ő pontosan hozzád való! Rori az a nő! Csodaszép, kedves és szeret téged! Nagyon megkedveltem, szinte lányomnak tekintem! – magyarázott a tea elkészítése és kitöltése közben. – Imádnivaló mikor felhív, hogy mégis hogyan készítse el neked a kedvenc gombás fogásaidat – kuncogott ismét csak az asszony.
- Anya, hidd el! Alex kitálalt! – erősködött a focista, noha meglepődött az anyja rajongásán, hiszen sosem kedvelte annyira a választottját. 
- Kicsim, nem látsz a szemedtől? Amióta újra összejöttetek Rorival, szinte azóta, bele van zúgva! – bizonygatta az igazát az asszonyság.
- Ki? – kérdezte idegesen a középpályás.
- Alex Roriba! – emelte fel a hangját Maria.
- Fiam, Maria! Fontos mondandóm lenne! – hívta fel a figyelmet most magára Joaquim. - Nem így akartam, hogy megtudjátok, csak ez az egész előbb kipattant, mint ahogy terveztem. Alex beteg! Nagyon beteg! 
- Tessék? – kérdezte hitetlenkedve a helyiségben tartózkodó másik két Hernández. – Ezt honnan veszed?
- Múltkor mikor Alexnál jártam meggyőződhettem a szomszédja kiváló megfigyelőképességéről…, s mikor visszamentem hozzá kicsit faggatózni, megosztott velem jó néhány aggasztó dolgot a viselkedéséről! – közölte Joaquim mélyet sóhajtva.

*
Három ideges alak meredt feszülten, a kicsi vizsgálószobában egy közepes méretű képernyőre.
- Hopp, már meg is van! Ott van a kicsi pocaklakó! – közölte vidáman a sürgősségi klinikán a nőgyógyász, majd az ultrahangkészülék képernyőjén egy aprócska „zsákra” mutatott. – Minden rendben! – nézett megnyugtatóan a kismamára és a vele lévő másik két személyre.
- Hála istennek! – mosolygott össze megkönnyebbülten Raquel és Javier.
- És a vérzés? – kérdezte még mindig kicsi félsszel a hangjában Aurora.
- A terhesség korai időszakában előfordulhat alhasi vérzéssel egybekötött görcsölés, de ez nem mindig jelent vetélést! Ez hívják „fenyegető vetélésnek”, de mint látjuk minden rendben odabenn! Nagyon sanszos, hogy az esés és azt követő alhasi ütés nélkül is jelentkeztek volna a tünetek, pár napon belül – magyarázott türelmesen az orvos. – Azért legközelebb, ha kérhetném, ne essen a barátnőjére! – somolygott a szakállas és köpenyes férfi Aurorára.
- Rendben, majd figyelni fogok…- húzta végre mosolyra a duzzadt ajkait a csodaszép lány, akit az elmúlt óra történései nagyon megviseltek. Legfőképp az fájt neki, hogy a férje nem hitt neki...
- A kismama pedig, ne próbáljon beleavatkozni több bunyóba! Rendben? – vicceskedett tovább a doktor.
- Ígérem, vigyázni fogok! – mosolygott már felszabadultan Raqu is.
- Ezt kérem, tartsa is be!- váltott komolyabb hangszínre az orvos, a megerősítés végett.
- Én garantálom, hogy a barátnőm többet nem verekszik! – jelentette ki szilárdan Javier.
- Akkor rendben, már készen is vagyunk! – közölte a doktor könnyedén.

*
- A tulajdon fiam elmebajos? – kapta a szája elé a kezeit Maria, amint értelmet nyertek a fejében, a férje szavai. – A kicsi Alexem? – sápítozott. – Nem is vettem észre rajta semmi égbekiáltó furcsaságot! Én csak azt hittem reménytelenül szerelmes Rorira…
- Maria! – fogta meg a felesége kezeit az őszes úr. – Amit a szomszéd elmondott a hallucinációiról, a kitöréseiről és, ahogy a lagzin „rohama” volt…
- De hiszen az, az orvos, akivel beszéltél, még csak nem is látta őt! Lehet csak eltúloztad a tüneteket…, sőt a szomszéd is biztos eltúlozta! – kötekedett az asszonyság.
- Miért hazudott volna? Tele a hócipője Alex ügyes bajos dolgaival, így csak örült, hogy végre valaki talán megoldást tud találni a dologra!
- Pont ez az! Elege van belőle, így el akarja tüntetni a szomszédságából! – érvelt Maria.
- Anya! Egy picit, kérlek! Mi történt a lagzin, apa? – kérdezte hirtelen Xavi, hiszen ezt már Rori is említette neki a vita hevében, de részleteket nem igazán tudták megbeszélni. - Megbeszélni?  - gondolta hirtelen, hiszen nem is hagyta beszélni, csak Alex vádjait hallotta, majd az agyát elöntötte a méreg sötét köde.
- Letámadta Rorit… - közölte halkan Joaquim.
- És te erről nekem miért nem szóltál? – csattant fel feszülten a sportoló.
- Azt hittem „szimplán” csak alkohol problémái vannak…
- Istenem, én nem hittem a szerelmemnek! Világtalanná tett a dühöm! - kiáltott fel zaklatottan. -Kételkedtem benne, pedig ennek tudatában, így minden világos! Rorim! - csapott a konyhában lévő asztalra hevesen a középpályás. – Menjünk oda! Hisz ott hagytam őt Alexszel! – ugrott máris talpra, mint egy vadászni kész puma. – Ki tudja, milyen roham tör rá éppen és… - hagyta abba a megkezdett mondatát, mert félt belegondolni a legrosszabb forgatókönyvbe. - Nem az a legrosszabb, ha nem bocsát meg nekem... - cikázott át hirtelen az agyán.
A Hernández család kisebb csoportja beszállt a sportoló fekete kocsijába és elindult a villa felé. Az út húsz percnél nem tartott tovább, ám az épület előtt a korai időpont ellenére, hemzsegtek a sajtó képviselői.
- Ezek meg? – ingatta a fejét feszülten Maria.
- Mi a fene történt itt? Mit keresnek itt? – bosszankodott Xavi is, majd megpróbált minden egyes paparazzit kikerülni, hogy be tudjon hajtani a kapun. – Mi történt Aurorával? Ő érte volt itt a mentő? – üvöltözték a jelenlévők torkukszakadtából egy újabb szenzációs sztori részleteiért.
- Uramisten! Mentő volt itt? – kezdett gyöngyözni Joaquim homloka az idegességtől.
- Hahó! – szállt ki a járműből máris Xavi és rohant befelé a villába. – Hahó! Aurora? Raqu? Alex! – kiáltozta idegességében. – Mi történt…- némult el, amint meglátta a dulakodás nyomait az előtérben, majd a nappaliban Alexet, a véres kanapén ücsörögve. Körülötte üres üvegek sorjáztak a földön…
- Alex! Mit tettél vele!? – rohant oda a testvéréhez majd rángatni kezdte, de az valamiféle katatón állapotban volt, így nem felelet neki. – Alex! Mit tettél? Miért hazudoztál össze vissza? – kérdezte idegesen az öcsétől, akinek az arcát egy mély karmolás díszítette. – Miért véres a kanapé? Bántani merészelted? – fakadt ki szinte őrjöngve a labdarúgó.
- Fiam! Így nem mész semmire! – lépett be a szobába Joaquim is Maria kíséretében.
- Véres a kanapé! – mondta az apjának feldúltan - Valószínű bántotta a feleségem! Őérte lehetett itt, a mentő! Istenem, nem hittem neki, így csak én tehetek arról, ha valami komolyabb bántódása esett! Hiszen nem védtem meg az örült öcsémtől! – robbant ki a férfiból aggodalomittasan.
- Nem vagyok örült! – csattant fel Alex, végre tudomást véve a kialakult helyzetről és a környezetéről. – Én nem bántottam senkit! A hangok is ezt mondják!
- Hangokat is hall… - sikított egy aprót Maria, amint a fia szájából is hallott egy perdöntő bizonyítékot a betegsége valósságáról. – Istenem, tényleg pszichózisa van!
- Nincs nekem semmi bajom! – pattant fel lüktető érrel a nyakán Alex. – Az a hülye kurva magyarázott be nektek mindenféle szarságot! – toporzékolt, majd a falhoz rohanva ütni kezdte azt, minden erejét bevetve.
- Alex! Nyugodj le! – próbált közelíteni felé az édesapja.
- Ne Joaquim, ne! Ki tudja mire képes! – próbálta megakadályozni a férje beavatkozását az asszony, miközben Alex rohama még mindig töretlenül tartott.
- Hívom a mentőket! Neki komoly segítség kell! – kapta elő a mobilját Xavi, majd tárcsázta a segélyhívó számot. – Mindjárt jönnek, szóltam nekik, hogy pszichiátriai eset! Azt kérték ne menjünk a közelébe, hagyjuk… - közölte pattanásig feszült idegekkel a focista.
- Nem vagyok az! - verte véresre az öklét a legfiatalabb Hernández, melyet a szülők szörnyülködve néztek…
- Alex – gördült le egy kövér könnycsepp Maria arcán, majd a férje vállába fúrta azt, hogy ne lássa a fia őrjöngését, mikor nem tud érte semmit sem tenni.
- Öcsi! – fogta a fejét hitetlenkedve a focista is.
- Itt meg mi folyik? – töltötte meg hirtelen egy édes hang a hektikus szobát. A csengése ugyan fáradtságról és
megviseltségről árulkodott.
- Aurora! Szerelmem! Hát rendben vagy! –szaladt oda a felségéhez azonnal a focista szenvedélyesen. – Sajnálom, hogy nem hittem neked! Szeretlek, mindennél jobban! –zárta szorosan a karjaiba a kimerült ám még így is végtelenül kecses testet, miközben folyamatosan mondta a magáét. – Ugye nem bántott? – aggodalmaskodott. - De a legfontosabb, ugye meg tudsz nekem bocsátani? A dühöm egyszerűen elvakított..., nem hallgattam a szívemre! - fogta lágyan a kezei közé a női arcot, mely számára a világot jelentette.
- Elég! – meredt az ölelkező párosra Alex kísérteties tekintettel, mielőtt Rori megszólalhatott volna. – Ti ketten – kezdett közelíteni feléjük.
- Alex! Hagyd abba! – próbált hatni az őrjöngőre Joaquim. 
- Alex Hernández! Jobb, ha ezt abbahagyod! – lépett el a férje közvetlen közeléből Aurora, Alexhez közelítve. – Fogd fel, én a bátyádat szeretem! Nem téged! – jelentette ki határozott hangon, méregtől csillogó szemekkel Rori. – Neked segítség kell! Raquel akár el is veszíthette volna a…
- Neeemm! – kezdett el rohanni a leányzó felé eszeveszetten. A feje zakatolt, „a hangok csak úgy mondták” az alkohol pedig dolgozott a testében…
- Alex! Elég! – állta útját Xavi, a megtébolyult testvérének, ezáltal hevesen eltaszítva az útból Rorit, aki ismételten a padlón kötött ki. 
- Rori, drágám – iramodott máris a földön lévő személy felé Maria, miközben Joaquim, a fiának segített lefogni az őrjöngőt.
- Azt hiszem kiment a bokám… - csuklott össze Aurora, amint megpróbált ráállni a fájós lábára, az anyósa segítségével.
- Mindjárt itt a mentő! – nyugtatta a lányt, a társaságot és legfőképp magát Maria.
A mentők hamarosan megérkeztek ismét a házhoz, hogy végre teljes mértékben véget vessenek  a bábeli zűrzavarnak, mely ezt a zabolátlan hajnalt és reggelt jellemezte.
A kórházban, Alexet az orvosok egyöntetűen "betegnek" nyilvánították, így egy hosszabb kezelésre ideggondozóba utalták. Aurora bokáját  egy röntgen után bekötözték, majd haza  is engedték Xavival. A páros, amint hazaért, leült és átbeszélte a történteket, így tiszta és sérelmektől mentes szívvel tértek nyugovóra, a hosszú és idegőrlő nap után.

*
Három héttel később

Xavi boldogan dudorászva készített reggelit a jó eséllyel még mindig szundikáló feleségének, noha percekkel azelőtt halk neszezést halott a közös fürdőszobájukból.
A tojás éppen főtt a forró vízben, a kávé már a bögrékben hűlt, mikor a férfi megérzett két puha kezet a derekánál.
- Ágyba akartam vinni neked a reggelit – fordult meg lassan és kicsit szemrehányóan a középpályás, mivel nem sikerült a terve. – Tudod, még pihentetned kell a bokád, így jobb, ha visszafekszel és megvárod, amíg odaviszem.
- Szerelmem, az utóbbi három hétben csak pihentettem a lábam, már unom, most nyüzsögni akarok! – mosolyodott el kacéran a csodaszép lány. – Főleg, hogy egy örömhírt kell közölnöm! – csillogott a leányzó szeme.
- Csak nem? – tágult hatalmasra a focista barna tekintete a várakozástól és az izgalomtól. 
- Raqueléknek kislányuk lesz! – mondta tapsikolva Rori. – Az előbb üzent!
- Ó, ez nagyszerű – fejezte ki a boldogságát a sportoló is, néhány pillanatnyi hatásszünet után, ugyanis titkon azt remélte, hogy Rori bejelenti, hogy az ő gyermekük is úton van már.
- Mi lesz a reggeli? Farkaséhes vagyok! – kérdezte hirtelen a leányzó, témát váltva.
- Lágytojás és kávé – ecsetelte a férfi megsimogatva a felesége arcát.
- Szuper! – mosolyodott el Aurora. - Na, de van még itt valami… - kacsintott egyet pajkosan és heccelődve.
- Igen? – kérdezte megint belelkesedve Xavi. - Legalább ülj le, ne ácsorogj a sérült bokádon!
- Catalináék örökbefogadnak egy kiskutyát a menhelyről! – tört ki megint heves örömködésben Rori , figyelmen kívül hagyva a férje kérését.
- Hát ez remek hír! – közölte a férfi, majd egy idő után méregetni kezdte a kedvesét, aki csak azért sem ült le. – Miért érzem úgy, hogy húzod az agyam, s a legfőbb dolgot még nem árultad el? – kérdezte egy csibészes mosollyal a szája szélén, miután beléhasított egy édes lehetőség.
- Én? Sose tennék ilyet! – rázta a fejét ártatlan ábrázattal.
- Hát persze… - kuncogott Xavi, egy szőke tincset csavargatva az ujjai között. – Szóval…?
- Oké,…azt hiszem kisbabánk lesz! – mondta ki végre Aurora felszabadultan mosolyogva. – Két teszt is ezt mutatta, most a reggel! Persze, csak egy orvos mondhat biztosat.
- Rori! – kapta fel hirtelen a feleségét a középpályás örömében. –Ez remek! – forgatta körbe. - Végre teljesül a második legnagyobb vágyam is! – tette le óvatosan a még pihekönnyű szerelmét, majd forrón megcsókolta.
- Mi volt az első? – érdeklődött a szenvedélyes csók után a leányzó duzzadt ajkakkal.
- Az, hogy téged feleségül vegyelek – ült föl a konyhai pultra, majd magához húzta Aurorát. Rori, a férfinak 'háttal' ment bele az ölelésbe, majd a párja kezét a hasára igazította, ahogy azután a sajátját is. - Szeretlek, Aurora! Te vagy a legjobb dolog az életemben! Hol voltál eddig? Miért nem jöttél hamarabb…
- Hiszen, már itt vagyok, s veled is maradok! – álltak sokáig ölelkezve a boldog jövőt tervezgetve.







2013. augusztus 24., szombat

29.rész

Sziasztok!:) Meghoztam a friss részt! Őszintén szólva nagyon nehéz szülés volt! Az előző részt, szinte fénysebesen megírtam, de ezt, nem igazán! Megszenvedtem vele! Ez is magyarázza a rövidségét...Bár izgalomfokozásnak remélem megfelelő, még ha nem is lett a kedvenc részeim egyike! Elnézést az esetleges hibákért, nem néztem át annyira!
 Ezek után már csak egy rész  van hátra és egy epilógus!:) Az epilógust csak mostanában iktattam be, mivel nem úgy alakultak/nak az események végül, ahogy elterveztem. Köszönöm a 28.részhez érkező komikat és pipákat! Mindig remekül esik, hogy tetszik a munkám!:) Remélem most is számíthatok rájuk!
Olivia

Egy őszes úr kopogtatott megállás nélkül a fia ajtaján, rendületlenül és hangosan. Keményen püfölte a viseltes bejáratot, a csontos és ráncos ujjaival, ezáltal éles zajt keltve a társasház magányos folyosóján.
- Alex! Nyisd ki! – verte az ajtót Joaquim. – Három napja nem is hallottunk felőled! Aggódunk érted! – beszélt az idősebb férfi majdnem az egész Hernández család nevében, azért csak majdnem mert a nászútját élvező fiának egy szót sem szólt a történtekről. – Alex! Kérlek! 
- Jó napot! Segíthetek esetleg? – lépett ki hirtelen egy férfi, a szemközti ajtó mögül, megelégelve a ricsajt. – Alex-ot hiába keresi, egy hete nem láttam hazajönni! – hívta fel magára Joaquim figyelmét a szomszéd. - Szeretne neki esetleg üzenni? – kérdezte kelletlenül, mert kezdett nagyon elege lenni a szemközt lakó viselt dolgaival és annak idegesítő velejáróival…
- Bizton tudom, hogy otthon van! Csak itt lehet! – ellenkezett feszülten a férfival Joaquim, aki nem szerette, ha a tulajdon dolgába illetéktelenek beleszólnak. 
- Szerintem elutazott valahova egy hosszabb időre, mert egy nagyobb bőrönddel láttam távozni…
- Magának hobbija a fiam kukkolása, hogy ennyire tudja? – ripakodott rá az idősebb úr a kotnyeles szomszédra. – A fiam a családjával utazott el egy fontos eseményre, csak valószínű előbb visszatért…- osztotta meg a szomszéddal, noha nem szerette volna. – Alex! Az isten szerelmére, nyiss már ajtót! – folytatta a bejárat ütlegelését hevesebben.
- Nem csodálom, hogy kattant a srác, ha ilyen az apja… - közölte gunyorosan a férfi. – Ha nem hagyja abba rövid időn belül, akkor kihívom a rendőrséget csendháborítás miatt! – vetette oda foghegyről a szomszéd, majd egy határozott mozdulattal bevágta maga mögött az ajtót.
- Alex! – folytatta tovább a hangoskodást Joaquim, fittyet hányva az elhangzott fenyegetésre. – Kérlek, nyisd ki!
- Miért nem lehet békén hagyni az embert? – került elő végre, a lázasan keresett személy, az eddig csukott ajtó mögül. 
- Kisfiam! Végre megvagy! – sóhajtott egyet megkönnyebbülése jeléül az idősebb férfi, meglátva a szeretett gyermekét. – Miért tűntél el? Az esküvői incidens óta szinte a színedet se láttuk! Minden rendben? Gyere, beszélgessünk!
- Minek? Menj el! – ellenkezett rögvest Alex.
- Beszélgetnünk kell a történtekről! Engedj be! – erősködött továbbra is Joaquim.
- Dehogy kell! Kérlek, hagyj békén! Magányra vágyom! – tiltakozott továbbra is a fiatalabbik Hernández.
- Érzem, hogy valami nincs rendjén veled! Beszéljük meg! Segítek! – gesztikulált bőszen, a fia meggyőzése érdekében az ősz úr.
- Apa, minden rendben! – bizonygatta Alex. - Most pedig, kérlek, tűnj el innen! – hadarta, majd megpróbálta behúzni az ajtót a hívatlan vendége előtt, ám amaz gyorsabb volt, és a lábát odatéve megakadályozta a cselekedetet.
- Fontos lenne beszélnünk! Engedj már be, kérlek! – fixírozta Alexet, Joaquim, miután meghiúsította az elzárkózást. 
- Nem kell…
- Kisfiam, ismerhetnél már annyira, hogy addig nem tágítok innen, míg nem beszéltünk! – lépett még közelebb a gyermekéhez.
- Jó… gyere akkor – forgatta a szemeit Alex. – Hamarabb szabadulok… - sóhajtotta megadóan, mivel tudta, hogy milyen kitartó emberrel is került szembe.
- Egek! – kiáltott fel meglepődöttségében az idősebb férfi, mikor bebocsátást nyert a fia hajlékába. – Jézusom! – adott hangot ismét a döbbenetének, mivel a lakásban mocsok és bűz fogadta. Még a szokásosnál is rendetlenebb és elhanyagoltabb volt Alex rezidenciája. – Ha ezt édesanyád látná… - nézett körbe-körbe tágra nyílt szemekkel, ahogy besétált a nappaliba.
- A Mamának semmi köze nincsen a tulajdon lakásom állapotaihoz! Ha csak ezért jöttél, akkor…
- Alex! – vágott a gyermeke szavába Joaquim. – Eddig is tudtam, hogy mostanában valami bánt téged, de ezt látva… - mutogatott körbe a lakás szemétdombra emlékeztető nappalijában, ahol a legnagyobb számban az üres alkoholos üvegek és alumíniumdobozok voltak jelen. – Mi a baj? Mi miatt akadtál ki ennyire a bátyád esküvőjén? Ott, a helyszínen jobbnak láttam, ha nem kérdezősködöm… 
- Fogd fel, hogy nincs nekem semmi bajom! Hagyjál ezzel! – hárított máris Alex hevesen.
- Hónapok óta figyellek és a lagzin történtek óta…
- Nem történt ott semmi különleges! – csattant fel vehemensen, izzó szemekkel a fiatalabbik, a szoba közepén állva. - Csak berúgtam! – közölte feldúltan. 
- Fiam, te nem csak szimplán berúgtál, neked valami rohamhoz hasonló dolgod volt! Szegény Aurorára is jól ráhoztad a frászt élete napján!
- Meg is érdemelte az a hazudós cafka… - harapta el a mondata végét, ugyanis rájött közben, hogy ezt talán mégsem kellene az apja orrára kötnie.
- Mi? Miért hívód így Rorit? – döbbent meg ismét Joaquim. 
- Mindegy! Semmi! – tiltakozott indulatosan. - Jobb, ha most elmész! – kezdte el kifelé tolni az édesapját ingerülten.
- Fiam! Higgadj már le egy kicsit! – mordult fel határozottan Joaquim, mire Alex abbahagyta a taszigálást. Mi ez sok belső agresszivitás? Egyáltalán mi lett belőled? Egy erőszakos és iszákos állat! – válaszolta meg a tulajdon kérdését ingerlékenyen a férfi. – Azonnali magyarázatot követelek! Most! – villámlott meg az ősz úr tekintete. – Kezdve azzal, hogy az esküvőn történtek után miért szívódtál fel!?
- Megtaláltál, nem szívódtam fel! – közölte kelletlenül Alex.
- Rosszabb vagy, mint kamaszkorodban! Bár akkoriban legalább nem voltál gyáva…
- Nem vagyok én gyáva! – csattant fel most a fiatalabb Hernández felpaprikázva.
- De gyáva vagy, mert nem mersz a családodtól segítséget kérni!
- Minek kéne nekem segítséget kérnem? Minden rendben van velem! – jelentette ki határozott, emelkedett hangon. – Ezt te magad sem hiszed el!- replikázott máris egy hang a fejében.  - Te is tudod, hogy mostanában örülten kezdesz viselkedni…- mondta egy másik. - Ideje lenne diliházba menned, ám ott aztán meg végképp nem választana téged Aurora!- közölte egy harmadik, egy eddig nem hallott hang. Alex csak zavartan, csukott szemekkel rázta a fejét, hogy elhalkuljon a fejében lévő hangzavar…
- Hahó! Most mi történt? – kérdezte Joaquim a gyermekétől. Mivel ismételten aggodalomra okot adóan kezdett viselkedni…
- Aurora igazából engem szeret! – jelentette ki üvöltve, zaklatott tekintettel Alex, mivel zsongott a feje a sok-sok tanácstól és beszédtől...
- Tessék!? – képedt el már sokadszorra aznap Joaquim.

*
Aurora percek óta letaglózva bámulta a kusza sorokat a kezében lévő papiroson.
- Ez mégis mi a fene? – futott át az agyán elsőre. – Ez most komoly? Tényleg azt hiszi, hogy mi ketten? Örült! –járatta szemeit zavarodottan a padló és a levél között. – Viszont, akkor igazam volt!- jutott hirtelen eszébe a lagzis eszmefuttatása. - Tényleg ő, a hibbant hódolom, és ezért volt ennyiszer a nyakunkon…, de mégis honnan szedi ezeket a képtelenségeket!? Még hogy én és ő? Istenem! – szalad ráncba a homloka hirtelen. – Ha ezt Xavi meglátja…- gyűrte össze idegesen az egyébként is viseltes papírt, hiába védte eddig boríték. Simán bekavarhat az eddig remekül induló házasságunkba! Mindent tönkretehet! – pattant fel idegesen a helyiségben lévő ágy széléről. – Amint hazaértünk megkeresem  és beszélek azzal az idiótával! – határozta el magában a dolgokat Aurora, még ha ezzel titkolóznia is szükséges az újdonsült férje előtt. Valahogy jobbnak látta most ezt a dolgot titokban tartani egyelőre, noha nem szívesen, mivel ez igencsak gyanúba keveri… 
Viszont mégis ki szeretné azt hallani a mézeshetei vége felé, hogy a felesége csalja a tulajdon testvérével, még ha ez csak egy szemenszedett hazugság is!? Nem igazán akarta elrontani az eddig paradicsomi útjukat, másrészről pedig túlontúl félt a levél által kiváltott reakciótól is.

*
Joaquim hosszú napok óta kiábrándultan és leverten elmélkedett Alex vallomásán. Valahogy sehogy-sem tudta megemészteni a hallottakat, egyszerűen nem akarta elhinni az egész történetet. 
A legkisebb fiáról még a legvadabb álmában sem gondolta volna, hogy képes lenne ilyet tenni a tulajdon vérével, a szeretett és nagyra becsült bátyjával! Ez a tett bizony tönkre fogja tenni a fiai kapcsolatát, megeshet, hogy végérvényesen, mely az egész család hangulatára kihathat!
Aurorában pedig a végletekig csalódott, mivel Ő már első percektől kezdve bizalmat szavazott a leányzónak, mikor a család nagyobb része akadékoskodott a fiatal kora miatt.
Egyszerűen nem tudta összerakni a dolgot! Valahogy nem illet össze semmi! Ám az bosszantotta a legeslegjobban, hogy ebből az egész afférból nem tűnt fel neki semmi! Sőt még csak nem is gyanított semmit sem, ahogy szinte senki a családból, a barátokból és még a szenzációra éhes médiából sem! Fogadni mert, hogy ez Xavit is hidegzuhanyként fogja érni…, pedig remélte, hogy hamarosan nagyapa lehet…
A legrosszabb mégis az volt számára az egészben, hogy nem tudta mégis, hogyan kezelje ezt az egész helyzetet. Mindennap idegőrlő órákat tanakodott arról, hogy elmondja-e a feleségének, a szűkebb családnak és legfőképp Xavinak az értesüléseit, ám ő inkább mégis a titkolózást választotta. Valami azt súgta neki, egyre erősebben, hogy utána kéne járnia dolgoknak vagy csak megvárni, míg ismét Barcelonában nem lesz az ügy összes főszereplője.

*
A fehér gépmadár kereke vészesen közeledett a barcelonai reptér kettes kifutójának aszfaltcsíkjához, mely pirosan és sárgán villódzva jelezte pontos hollétét.
A repülő pilótái egy könnyed manőver keretében tették le a földre az égi masinát, melynek kimerült utasai csak ezért a pillanatért ácsingóztak  szinte az utazás kezdetétől fogva.
- Hölgyeim és Uraim szerencsésen megérkeztünk Barcelonába, ahol a pontos idő: hajnali három óra, az időjárás pedig kellemesen meleg. Köszönöm, hogy a mi légitársaságunkat választották, jó szórakozást kívánok a katalán fővárosban a személyzet minden egyes tagja nevében! –töltötte be a Miami – Barcelona járat kapitányának reszelős hangja, a gép fedélzetét. 
Ezek után a jármű, pár méter gurulás után állt be véglegesen, a megfelelő ’kapuhoz’, majd a mindig mosolygós stewardesek nekiláttak sürgölődni, hogy az utasok azonmód elhagyhassák a fedélzetet. 
A reptér várótermében Aurorát és Xavit, a páros legnagyobb meglepetésére, Raquel és párja, Javier
üdvözölte néhány álmos fotós társaságában.
- Hola! – szaladt a barátnője elé Raqu, hogy minél előbb megölelhesse. – Üdv itthon, ismét! – intett közben Xavinak is mosolyogva.
- Hola, kismama! – viszonozta a gesztust a szőke hajú lány is. – Hát ti? – kérdezte kíváncsi hanglejtéssel, ugyanis a hajnali landolásuk végett, nem számítottak semmiféle köszöntőbizottságra a sajtó képviselőin kívül.
- Csak nem hagyhattuk, hogy taxival menjetek haza – lépett oda a csoportosuláshoz Javier is, majd üdvözölte a frissen megérkezetteket.
- Ó, micsoda gesztus! Köszönjük! – eresztett meg egy hálás mosolyt a labdarúgó Javier felé, hiszen teljesen kimerült volt a hosszú utazástól és semmi kedve nem volt még a taxi rendelésével és megvárásával foglalkoznia. Minden vágya az volt, hogy hamar a saját ágyába kerüljön, majd Rorit átkarolva elaludjon.
- Köszönjük! – válaszolta Aurora energikusan. Ő aztán teljesen be volt sózva, nem számított a hajnali időpont és az órákig tartó fárasztó utazás. – Gyönyörű pár vagytok! Csodás szülők lesztek! Annyira örülök nektek! – tárta szét a kezeit a barátai felé, hogy most ő kezdeményezhessen egy ölelést.
- Gratulálok! – csatlakozott a középpályás is a felesége szavaihoz, noha furcsállta, hogy most ennyire beszédes és felszabadult, mivel a nászútjuk utolsó napjaiban kissé feszült és gondterhelt volt valami miatt. Valami miatt, amit nem osztott meg vele!
- El kell mesélnetek mindent! Mit mondott az orvos, hány hónapos a gyerkőc és legfőképp minden rendben van vele? – lendült bele a dolgokba Rori, ugyanis Raquel a telefonba csak annyit tudott közölni, hogy tényleg terhes és, hogy Javier nagyon is örül neki.
Mindeközben a boldog négyes komótosan elindult a csomagokkal a járművük felé, majd iparkodva bepakoltak a bőröndöket. Fél órás kocsikázást követően  meg is érkeztek a házaspár villájához, ahol egy érdekes dologra lettek figyelmesek. Az építmény nappalijában égett a villany. A házaspár nem érette a dolgot, mivel üresen hagyták itt a házat és csak annyit bíztak a Hernándezékre, hogy locsolják meg a növényeket és szellőztessenek ki néhanapján.
- Lehet a szüleid, vagy a keresztszüleim – közölte Rori, mivel tudomása szerint csak nekik volt pótkulcsa és riasztókódja a villájukhoz.
- Vagy betörő… - aggodalmaskodott Raqu.
- Csak nem olyan amatőr, hogy felkapcsolja a villanyt, mikor az már messziről látszik az utcában – felelte Xavi, Raquelre nézve. – Biztos még egy szerettünk, aki meg akart minket lepni, csak nem a reptéren – indult el határozottan egy bőrönddel a kezében a tulajdon háza felé. A kulcs elfordítása után, kattant a zár és már bent is találta magát a villa előterében.
- Alex! – nézett a focista szeretetteljesen az öccsére. – Jó téged látni! – A többiek is itt vannak, jól gondolom? – pakolta le a csomagot a kezéből a fal mellé. – Mi ez a szag? Mintha kocsmát nyitottál volna…
- Alex!– lépett be a házba Aurora is, majd ráncba szaladt homlokkal konstatálta, hogy ki a’ meglepetésvendég’.
- Nincsenek, csak én vagyok… - válaszolta felszínes nyugalommal a férfi, akinek szemei zavartan kavarogtak.
- Köszi, öcskös, hogy megvártál minket üdvözölni, de hulla fáradtak vagyunk, ha nem gond , majd holnap mesélünk – csevegett a középpályás.
- Nem üdvözölni jöttem titeket…, hanem Auroráért! - jelentette ki.
- Tessék? – értetlenkedett a focista, a Raquel és Javier párossal egyetemben.
- Alex! – szólította meg jeges hangon, szinte fenyegetően Aurora, a legfiatalabb Hernándezt.
- Jól hallottátok! – szorult ökölbe Alex keze. - Szerintem itt az ideje a szennyes kiteregetésének, mégha ez egyeseknek fájni is fog…



2013. április 1., hétfő

23. rész


Sziasztok!
Meghoztam a frisset!:):) Nagyon köszönöm a pipákat és a komikat, az előzőhöz!
Elsőként kellemes húsvéti ünnepeket kívánok mindenkinek! Másrészt lenne néhány fontos dolog, amit szeretnék megosztani veletek!:) A WHYB aktuális részéhez annyit fűznék hozzá, hogy a "végjáték elkezdődött". Ne aggódjatok, még lesz pár rész!:):) Számszerűen hét darab, ha minden úgy megy, ahogy kiterveltem, de lehet, hogy több is előfordul.:) Sosem gondoltam volna, hogy idáig el fogok jutni! Általában mindent félbe hagyok és gyorsan megunok, de TI :) erőt adtatok nekem, hogy folytassam!:):) Köszönöm nektek!:) Nélkületek nem biztos, hogy itt tartanék...sokszor segítettetek át egy mélyponton, egy alkotói válságon! :) (Most is ez történt velem, remélem azért tetszeni fog!)
Jó olvasást!
Puszi, Olivia

[Emlékeztetőül:

A labdarúgó még nem akart a hivatalos barátnőjével beszélni, de halogatni sem akarta tovább a dolgot. Jobb, ha túlesik rajta és közli vele, még ha létezik is ez a gyerek, Ő, akkor sem fog vele maradni.]


Egy barna hajú, vékony testalkatú nő, aggodalomittas tekintettel rakta le az előbb használt mobilját, a szobában lévő dohányzóasztalkára. Percekig csak bámulta a vele szemközti falat és közben újra és újra visszaidézte az előző hívás párbeszédét a fejében. Egyszerűen nem volt képes elhinni, amit a vonalban hallott! Biztos volt a terhesség „ütőkártyájában”, ám ez, mint most kiderült egyáltalán nem jött be! Ugyanis Xavi szakított vele…
- Most mi legyen? – járatta idegesen az ujjait Isabell, magában beszélve. – Azt hittem, ezzel meg tudom akadályozni, hogy visszatérjen ahhoz a nőcskéhez! De még így is kitette a szűrömet! Nem lesz ez így jó! – ingatta a fejét bosszúsan. – Még semmi komolyabb ajándékot nem adott, nem íratott semmit a nevemre, tehát nincs pénzem, másfél év kemény munka után! Pedig én aztán mindent elkövettem, hogy jól játsszam a szerelmes focistabarátnő szerepét! – mormolta már mérgesen. – Még ha az a nyamvadt gyerek tényleg létezne, akkor nagy összegű gyerektartást kaphatnék, és még azt a pojácát sem kellene tovább elviselnem, de hát nem vagyok terhes. És most már késő teherbe esnem, az már felettébb furcsa lenne…Francba! – öklözött szikrázó szemekkel a levegőbe. – Miért írtam ki twiterre, bár neki már előbb mondtam, szóval bármilyen gyanús körülmény esetén, első dolga lenne apasági tesztet végeznie…- gondolkodott tovább hangosan. – Talán még az lehetne nyerő, ha kijátszanám az elhagyott terhes barátnő szerepét, akit megcsaltak és elhagytak. Majd a megpróbáltatások következményeként „elvetélnék”…- kezdett el körvonalazódni egy „ördögi” terv a fejében. Húsz perc múltán már lázasan posztolt egyet a twitterjén, megkezdve az „offenzíváját”.


Isabell Carlos ’ EXHernández’ @ isacarloffc
„Látlak mással. Vele is olyan vagy, mint velem? Örvénylő folyam? […]
Ölelni nem, - s most ölni volna kedvem.” *


2 perccel később egy újabb tweetet osztott meg a nagyközönséggel.


Isabell Carlos ’ EXHernández’ @ isacarloffc
Mégis, hogy tehetted ezt velem, velünk? Én azt hittem szeretsz, ezért is vágtunk bele a családalapításba, de te szembeköptél mindent, ami valaha is fontos volt számunkra!
Vajon mióta csaltál meg vele? Mióta visszatért a városba?


Pár percre rá ismét tweetelt.


Isabell Carlos ’ EXHernández’ @ isacarloffc
Ő is rá fog jönni, hogy te okoztál minden szenvedést az életében, és akkor el fog dobni, úgy, ahogyan most te engem…


Ezek után elégedetten csukta le a laptopja fedelét, majd izgatottan várta a sajtó hívásait, ahol elmesélheti a „gyötrelmes” történéseket…

Mindenre fény derül!
Újra együtt Aurora R.-G. és Xavi Hernández?
Bulvármagazinunk végre válaszok birtokába került, a mai napon mindenkit lázban tartó történésekkel kapcsolatban! Az információk, egyenesen Xavi exétől - Isabell Carlostól(29) - származnak, a frissen szingli kismamává vált nőtől!
Xavi  Hernández (36) volt kedvese, megtört és meggyötört hangon avatta be a drámai ügy részleteibe, a riporterünket. Elfúlóan ecsetelte, hogy pár hónappal ezelőtt milyen boldogan és reményekkel telin vágtak bele a családjuk bővítésének terveibe, majd rátért a pár órával ezelőtt lezajlott telefonhívásra, melyben szakított vele a férfi, mégpedig a francia nő miatt!
[…]
Ha meg szeretné tudni az ügy további szaftos és meghökkentő részleteit, akkor kapcsoljon a TV1 este tíz órakor kezdődő ’Jorje Show’ műsorának a különkiadására!
Ott személyesen Isabell fogja elmesélni a történéseket, exkluzívan csak a TV1nek!
Ma este 22:00 órakor, Jorje Show a TV1-en!
A műsorban válaszokat kaphatnak, hogy mégis mióta folytattak titkos kapcsolatot egymással a volt szerelmesek, és, hogy R. Ledesma miért is bántalmazta a francia nőt!

Isabell elégedett arccal nyugtázta, a sürgősségi utalással elküldött eurók százait a bankszámláján. Amint kiposztolta azokat az idétlen sorokat, a telefonja szinte izzani kezdett a rengetek hívástól és ajánlattól. Végül sikerült neki a legnagyobb összeget kínáló újsággal megegyeznie, ám húsz perccel később egy tévétársaság rálicitált a lapra, egy talkshow szereplést is felajánlva. Örült lett volna kihagyni egy ilyen alkalmat, így aztán rábízta az egyik legnagyobb tévétársaság és az újság ügyvédjeire, hogy egyezzenek meg, őt csak nagyobb összegű csekk érdekelte. Eddig egy kisebb méretű sportcsatorna bemondója volt, most végre megnyíltak előtte a legnagyobb stúdiók is…
A show felvétele élőben fog majd zajlani, így a nő hatalmas figyelmet fordított, hogy minden – őt lebuktatni képes – részlet a helyén legyen. A ruhája alá felvett egy testszínű bodyt, amibe egy kispárnát gyömöszölt, így keltve a pocak hatását. A sminkjét kissé egyenletlenül dolgozta el, így hozva a szomorú magára hagyott nő képét. A megfelelő ruha megtalálása után még a cipő választásánál időzött sokat. A végére egy extra magas és platformos magassarkú csodánál állapodott meg.
Isabell még nem tudhatta, hogy ez a lábbeli fogja a vesztét okozni…

*
- Jó estét kívánok, minden kedves tévénézőnek! – nézett a piros fénnyel ellátott kamerába, egy, a harmincas évei végén járó, kopaszodó férfi. – Önök, a Jorje Show exkluzív kiadását látják, melyben megannyi pikáns és meghökkentő titok felszínre szokott kerülni! Ez ma este sem lesz másképpen – gesztikulált még mindig ugyanazon kamerába. – Megéri velünk maradni! – kacsintott bele a felvevő készülékbe, majd a szakmai stáb beadta a showműsor várható tartalmát. – Akkor most, következzen az a személy, aki az este főszereplője lesz! Kérem, fogadják tisztelettel Isabell Carlost! – üvöltötte a kopaszodó férfi, majd az egyszerűen berendezett stúdióba vezető, meredek lépcső felé mutatott. Minden reflektor a lépcső tetejére cikázott, a hangos bevonuló zene felszólalt, így Isabell már csak a stábtag jelzésére várt, hogy beléphessen és eljátszhassa a megtört és elhagyott nő szerepét az óriási gázsiért. 
- Indulhat! – jelzett a fülhallgatós és ’stáb’ feliratú pólóban lévő nő. Isa csak bólintott, majd az extra magas és platformos cipőjében útnak indult, hogy kecsesen végiglépkedjen a stúdió lépcsőjén. Az első pár lépcsőfokot gondtalanul vette, ám hirtelen elvakította az újonnan ráérkező reflektor fénye, amitől megszédült, elvesztette az egyensúlyát és legurult…

Botrány! Az évszázad hazugsága!
Isabell Carlos (29)  bevallotta - miután legurult egy showműsor felvételén, a stúdió lépcsőjéről - , hogy  mégsem terhes! Az egész dolgot csak kitalálta, mert  maga mellett akarta tartani Xavi Hernándezt (36)!
„ Legyen ebből elég! Nincs semmi bajom, nem kell kórház és ultrahang! Nincs semmiféle baba!” – bukott ki hirtelen a műsorvezető száján, megelégelve a sok fontoskodó ember tanácsát, hogy mindenképpen szállítsák be őt egy kórházba, a magzat miatt. „Beismerem, nem vagyok terhes, ezt az egészet csak azért találtam ki, hogy magam mellet tarthassam Xavit. Ám még ezzel sem sikerült…, ugyanis azt a szőke cafkát választotta!” – fakadt ki aztán a nő, a jelenlévők és a kamerák kereszttüzében, miután pár pillanatig mérlegelte, hogy bizony saját magát buktatta le, a szorult helyzetében.  „Tudják, milyen érzés egy olyan fickóval együttélni, aki végig mást szeret és másért kesereg? Másfél év után, még egy nyamvadt értékesebb ékszert sem volt képes nekem venni!” – leplezte le magát és a szándékait végleg, miután a producer előzőleg, kerek perec kijelentette, hogy a kórházi vizsgálatok alatt a kameráknak jelen kell lenniük, mivel a kisebb sportcsatornánál dolgozó nő, 1 órás ’ anyagra ’ szóló szerződést írt alá a csatornának.

R. Ledesmát gyorsított eljárásban elítélték!
A tárgyalás zártkörűen zajlott, ám a bíróságon minden érintett megjelent.
„ Ledesma urat a törvényszék fél év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte - a büntetlen előélete miatt – (szerk.), azonban kötelezte, hogy vegyen részt egy dühkezelő tanácsadáson. Hovatovább még egy távoltartó nyilatkozatot is életbe léptetett, hogy a vétkes, a védencemet nem közelítheti meg két méterre, különben az ügy felfüggesztett büntetése életbe lép.” – nyilatkozta az újságunknak a Casas család megbízott ügyvédje.

Aurora sérülései mind a bőre- és a lelke felszínén begyógyultak. Xavi oldalán ismét biztonságban és teljesen egésznek érezte magát. A botrányok lecsengései után, már nyugodtabban tudtak egymás társaságában, az utcán, a nagyközönség előtt mutatkozni.
A hónap végén boldogan költöztek össze a mindent „elindító” villába, ahol megkezdhették a közös életük első napjait.
*
Xavi gyengéden lehelt egy apró puszit, az ágyban szuszogó kedvese ajkára. 
- Rori, elmentem edzésre! Lassan neked is készülődnöd kéne, ha nem akarsz elkésni a csajokkal való találkozódról. – simította meg a csodaszép női arcot megannyi érzelmet belevéve.
- Hmm..- ébredezett Aurora. Rendben, mindjárt felkelek…- motyogott miközben mosolyra húzta a dús ajkait.
- Felhívlak, ha odaértem az edzőközpontba, mert gyanítom, hogy hamar visszaalszol…- nevetett fel egy aprót, amint észrevette az egyenletes szuszogást ismételten.
Xavi végtelenül boldogan tette fel a napszemüvegét és indult el a garázsban pihenő autójához. A kocsijában ülve, az egész út alatt, a rádióban felcsendülő megannyi dalt dúdolta és énekelte, még ha nem is ismerte igazán a szövegüket. Azonban a férfi nem zavartatta magát, egy hatalmas mosoly kíséretében szinte mindent végig dudorászott. 
Az elégedett és boldog mosoly még az öltözőbe is elkísérte, sőt még az edzésen is az arcán ragadt. A megerőltető és fárasztó gyakorlatokat szinte játszi könnyedséggel bírta végig, azzal a vigyorral az arcán, a legfiatalabbakat is leiskolázva. 
Puyol nézd! – bökte meg Villa, a mellette erősítő csapattársa vállát. – Figyeld Xavit! – mutatott a tőlük kissé odébb nyújtó katalánra David. Xavi egyfolytában, a rádióban hallott egyik vidám és szerelmes számot dudorászta hamiskásan, egy földöntúli mosoly kíséretében. 
- Szerelmes! – vigyorodott el Carles Davidre, majd ezek után ő is figyelni kezdte a dúdoló bajtársát. – Geri, nézd! – bökte meg ő is, a mellette nyújtó focistát, aki a szőke hátvéd volt. Gondolta, ez Piquének tutira tetszeni fog.
- Vajon mit dúdol ilyen borzalmasan, és még a fejét is az ütemre mozgatja – röhögött halkan Gerard, Puyolnak intézve a szavait.
- Fogalmam sincs…- somolygott ő is a szőke labdarúgóra.
- Cesc, figyelj! – szólt most Geri, a mellette elhelyezkedő focistának.
- Nézd Xavit! – mutatott a sztárközéppályás felé.
- Fiúk! – szólt rájuk a másodedző. – Nem cseverészünk, nyújtunk! Mégis mi lehet olyan fontos, amit ennyire most kell megbeszélnetek, az edzés közepén? – kérdezte a két jómadarat Roura.
- Xavit nézze! – mutatott nevetve Cesc a játékosra, kissé hangosan, ezáltal az eddig rendesen dolgozó sportolók is felkapták a fejüket és Xavit kezdték el fixírozni. 
A középpályás viszont ebből az egészből, szinte semmit sem vett észre, ő csak lehajtott fejjel egyre hangosabban dalolt és Aurorára gondolt. Pontosabban egy közelgő meglepetésén járatta az eszét, ami egy hatalmas lagzival végződne, ha minden jól menne. – És miért ne menne minden jól! – csattant fel hirtelen Xavi, csak úgy a semmiből. Erre az edzésen résztvevők, akik már pillanatok óta csak őt figyelték, elkezdtek hangosan hahotázni.
- Most mi történt? – kérdezte vigyorogva, a mellette a nevetéstől fuldokló Villát.
- Semmi különös, csak folytasd nyugodtan…- préselte ki két kacaj között a szavakat David.
- Mit? – ráncolta érdeklődve a homlokát, a középpályás. Erre a válaszra még élénkebben kezdtek nevetni a focisták.
- Na jó, fiúk! – teremtett rendet Roura. – Inkább örüljünk, hogy a csapattársunk végtelenül boldog, mert így még jobb teljesítmény fog tudni nyújtani a pályán! – Gerard, ha az emlékezetem nem csal – kezdett bele a férfi, a sztorizgatásba - , mikor megszületett Milan, te olyannyira föld felett jártál, hogy még a sípcsontvédődet is kifordítva próbáltad magadra erőltetni, a legkomolyabb elszántsággal…És David, ha az emlékezetem nem csal, te pedig a harmadik világrajötte után simán eljöttél felszerelés nélkül edzésre! – idézte fel az edző, a fiúk hasonló okból eredő történeteit.

Aurora egy széles mosoly kíséretében szelte át a Barcelonai Modern Művészetek Múzeumának a főtermét. Mielőtt a barátnőivel ment volna strandolni, még beugrott a munkahelyére valamit elintézni. Az éppenséggel a múzeumban tartózkodók szinte tátott szájjal figyelték a spanyol közélet egyik csillagát, Rori pedig mosolyogva köszönt nekik, nem is igazán figyelve. Ő, csak egy téma körül járatta a gondolait, ami hatalmas hatással lenne az életére, és amit igazán, a teljes szívéből szeretne.
Múlt este később feküdt le aludni, mint Xavi. Mikor bebújt a férfi mellé az ágyba, és amaz automatikusan átkarolta őt, egy igazán különös mondatot motyogott félálomban, neki címezve. „Remélem, igent mondasz, és a feleségem leszel …”


*Jatzkó Béla

2013. március 23., szombat

22. rész


Sziasztok!:) 
Meghoztam a frisset!:) Köszönöm az előzőhöz érkező sok-sok komit és pipát!:) A mostani és a további részekhez csak annyit fűznék hozzá, hogy néhol a jelen eseményeit is bele fogom szőni!:)
Jó olvasását!:)
Puszi, Olivia

Egy fekete Jaguár hasított kora reggel, a gyér napfényben fürdőző utakon. A jármű minden lóerejét bevetve vitte, az aggodalomtól terhes gazdáját,’kit, hidegen hagyott mindenféle sebességkorlátozás. A sofőr inkább arra koncentrált, hogy minél előbb a kisebb utazása céljánál, a rendőrkapitányságnál lehessen. 
- Istenem…- dobolt idegesen a kormánykeréken, amikor egy piros lámpa megfogta az örült tempóját. – Az a szemét állat! Hogy volt képes bántani egy nála gyengébb nőt? – nyomta tövig dühében a gázpedált, amint a lámpa sárgára váltott. Xavi rekordidő alatt ért be, a belváros egyik rendőrőrsére. Hiszen, amint felhívta Őt, az a tiszt, egyből kocsiba pattant és faképnél hagyta Isabellt. Mivel egy cseppet sem tudta érdekelni a „hivatalos” barátnője, inkább a Szerelme miatt aggódott. – Miért nem mentem vele, hiszem kellően frusztrált volt az arca, mikor az előtte álló beszélgetésre gondolt, azzal az erőszakos tulokkal! – suhant át a kocsijából kipattanó, középpályás agyán. – Sejtenem kellet volna…, ám én Isával és a gyerek dologgal voltam elfoglalva!
- Xavi! – könnyebbült meg a leányzó, amint meglátta az épületbe belépő focistát. Tudta, már biztonságban van és támaszra lel a sportolóban. Ám a könnyei még mindig az arcán csillogtak.
- Rori! – gyorsította fel a lépteit a férfi. – Úristen! – torpant meg hirtelen mielőtt a lány, a karjaiba borulhatott volna. – Megölöm azt a szemetet! – csillogott zaklatottan a sportoló tekintete, amint közelebbről is megvizsgálhatta Aurora sérüléseit. Nem akart hinni a szemeinek! Gyengéden a kezeibe vette a leányzó egyik alkarját, és lágyan végig simított vörösesen duzzadó tenyérnyomatokon. Majd a felkarján lévő mély marásra siklottak az ujjai. – Ezt még nagyon meg fogja keserülni! –fakadt ki ingerülten, Rorit a karjaiba vonva. – Minden rendben lesz! Ezentúl én fogok vigyázni rád! – susogta a leányzó fülébe nyugtatásképp.
- Kérlek, vigyél el innen! – nyöszörögte Rori szipogva.
- Gyere! – terítette a vállára, a széken maradó takarót, amit a segítőkész rendőr vitt oda Aurorának. – Köszönöm, hogy vele volt és, hogy értesített! – fordult a labdarúgó az eddig csendben üldögélő tiszt felé, majd a kötelező formaiságok után elindult a leányzóval az oldalán, a kocsija felé.
- Köszönöm, hogy idesiettél! Remélem Isabell nem így tudta meg a dolgot…- kezdett halkan beszélni Rori a könnyeit felszárítva, már az elegáns járműben ülve.
- Kit érdekel most ő? – csattant fel a focista aggodalomittasan. – Orvos látott már?
- Csak látleletet vettek, ám ott nem ítélték súlyosnak a sérüléseimet. – rázta a fejét fáradtan Aurora.
- Jobb, ha elviszlek a csapat orvosához, Bernardohoz. – vette a kezébe az apró női tenyeret, majd egy puszit lehet rá. – Ugye kezdeményezted a feljelentést? 
- Igen. – hajtotta le a fejét kimerülten Rori. – Én ezt sosem gondoltam volna róla…- csuklott el a hangja, majd ismét apró cseppek kezdtek gyülekezni a szemeiben.
- Édesem! – ölelte magához a focista. – Ígérem neked, minden rendben lesz! Meg fogja kapni a méltó büntetését, erről gondoskodom!
- Folyton az üvöltözte, hogy megérdemeltem! Sőt még jobban el kellet volna látni a bajomat…- tört ki heves zokogásban, a férfi vállába fúrva az arcát.
- Ne foglalkozz azzal a vademberrel! Aki bántani mer egy nála gyengébb nőt, az nem ember, az egy gyáva féreg!
- Megcsaltam őt! Sőt még a szemére is hánytam, hogy nem ér fel hozzád…
- Nem számít mit tettél és, hogy mit mondtál neki, akkor sem kellet volna kezet emelnie rád! Egy ilyet el lehet rendezni normális módon! – simogatta a leányzó hátát.
- Áúú…- sziszegett fel Aurora, mikor a férfi véletlenül hozzáért a hátán lévő sérüléshez.
- Ott is megütött? – kérdezte rögvest a labdarúgó. – Mutasd! – szinte követelte, hiszen izgult a szerelmese állapotáért. – Ezt mégis hogyan…? – akadt el a középpályás lélegzete, amint meglátta az „A5-ös lapméretű” zúzódást, közepén egy fekete színben pompázó ’ kisebb’ folttal. 
- Az ajtónak vágott, mikor benne volt a kulcs, mert megpróbáltam kinyitni…- hüppögte Rori.
- Jobb, ha minél előbb elmegyünk Bernardohoz! – vette elő máris a kocsi kulcsát a zsebéből, majd már adta is a gyújtást Xavi. Ám mielőtt a gázpedálra lépett volna, még gyorsan elővette a mobilját, hogy értesítse a doktort az érkezésükről, mivel kora reggel nem igazán tartotta tanácsosnak csak úgy betoppanni bárhova is. 
A készüléke kijelzőjén viszont egy tucatnyi nem fogadott hívás villogott Rori keresztszüleitől, amit abban a pillanatban, inkább figyelmen kívül hagyott, és tárcsázta az orvos számát.

Bernardo Fausto amint meghallotta a szörnyű történetet, egyből kipattant a puha ágyából és a sportoló rendelkezésére állt. A doktor, a házának az alaksorában, egy kisebb rendelőt tartott fent, itt fogadva a magánpraxisába érkező pácienseket.
- A hátán lévő folt nagyon csúnya! Ha pár napon belül nem kezd zsugorodni a közepén lévő feketeség a kenőcs hatására, akkor be kéne jönni a csapatnak fenntartott rendelőbe és ott megröntgeneztetni! – közölte pár perc vizsgálat után a doktor. – A kezein lévők viszont relatíve hamar el fognak tűnni, ha gyakorta kenegeti! De a hátán lévőt kérem, nagyon figyelje! – egészítette ki a diagnózisát az őszes úr. – Felírok még egy altató-nyugtató keverékek is! Ettől fog tudni aludni…
A recepteket eltéve visszamentek a kocsihoz.
- A keresztszüleidnek gondolom szóltál, hogy én megyek érted!– érdeklődött már ismét a kocsi légterében ülve a focista, Aurorától. - Ezért hívogatnak, nem? 
- Nem, mivel nem hoztam magammal a telefonomat a lakásból. – rázta a fejét sápadtan a leányzó.
- Akkor ők nem is tudnak erről az egész szörnyűségről? De, akkor miért rezeg folyton a zsebem a hívásaiktól? Honnan veszik, hogy "együtt" vagyunk? - ráncolta a homlokát Xavi.
- Elviszel hozzájuk? – pillantott oldalvást a férfira Rori, nem törődve a "furcsa" körülményekkel.
- Persze! – szorította meg lágyan a kedvese kezét.

Barbara és Paolo szinte hisztérikus állapotban járkált fel-alá az impozáns otthonukban. Mióta kora reggel értesültek a szörnyű dologról, azóta megállás nélkül próbálják elérni a szeretett keresztlányukat. Ám hiába…, hiszen sem Aurora, sem Xavi nem veszi fel a készülékét. Váratlanul azonban, megszólalt Barbara telefonja, jelezve egy új szöveges üzenet érkezését a katalán focista számáról.

„Nem tudom mennyit és mit tudtok, de a történtekhez képest jól vagyok, már amennyire ilyenkor jól lehet az ember. Xavival már hozzátok tartunk. Mindjárt ott leszünk. R.”

A Casas házaspár lélegzetvisszafojtva várta a keresztlányuk érkezését. Barbara előrelátóan teleengedte a kádat forró vízzel, lecserélte a leányzó szobájában az ágyneműt és előkészített néhány frissen készült croissant. Paolo mindeközben a család ügyvédjével tárgyalt. Minél előbb intézkedni akart, hogy az a „mocsok”- Ricky - megkaphassa a büntetését. Ám Xavira is kellőképpen haragudott, hiszen az a cikk is megírta, hogy ő állhat a háttérben...
- Vajon megint mit követett el Rori ellen!? Már megint a „kislányom” szenved miatta…- ráncolta össze a homlokát a férfi idegesen.

*
- Édes kislányom! – zárta védelmezően a karjaiba Rorit Barbara, amint belépett az ajtón, mögötte a középpályással. –Annyira aggódtunk érted! – szorította jó erősen magához a leányzót. Xavi csak csendben, a háttérből figyelte az eseményeket. 
- Aurorám! – vonta karjaiba most Paolo a lányt. 
- Gyere kicsim, fürödj, meg aztán egyél valamit! – kezdeményezett Barbara, majd gyengéden a fürdő felé kezdte terelni Aurorát. Rori csak némán hagyta, hogy a szeretett személyek átvegyék felette az irányítást. Most csak droid módjára akart létezni, kizárva a gondolatait és az érzelmeit a fejéből.
- Mégis mi történt? Miattad volt az egész ? – támadott neki ingerülten Paolo az eddig a háttérben húzódó focistának. – Nem tudsz kimaradni a keresztlányom életéből? – villant meg feldúltan az idősebb férfi tekintete.
- Pao! Kérlek! Ne bántsd őt!- torpant meg hirtelen a lány a keresztanyja oldalán, majd visszament az előtérben hagyott két férfihoz. Sejtette, hogy ismét fel kell idéznie a történteket…
- Rorim, te most sokkos állapotban vagy…- lágyult meg Pao hangja. – Kérlek, menj Barbbal ő majd ellát téged. – simította meg a leányzó vállát, azt gondolván ott talán nincsen súlyosabb sérülés.
- Paolo, Barbara! – hívta oda a keresztanyját is a leányzó. – Jobb, ha elmondom, még mielőtt azt bántjátok, akit nem kéne…
- Üljünk akkor le! – javasolta Barb. 
- Szóval – kezdett neki az elmúlt pár óra történéseinek Aurora, már a kanapén ülve, a szerettei között-, én és Xavi rájöttünk, hogy nem tudunk egymás nélkül élni. - mosolyodott el egy pillanatra Xavi meleg tekintetében időzve. - Megbeszéltük, hogy újra kezdjük, ám ez Rickynek nem tetszett… és… hát… bedurvult. –csuklott el a hangja, már a kezén lévő nyomokat fixírozva. Most csak nagyvonalakban akarta a keresztszüleivel megosztani a történéseket, a többit majd idővel.
- Kicsim! – szorította meg Rori kezét Barb támogatóan. 
- Gondoskodom, hogy az az állat megkapja a méltó büntetését! – csattant fel markánsan Paolo szemügyre véve a keresztlánya „látható” sérüléseit.
- Eljárást indítottam ellene a kapitányságon. – közölte a kimerülés szélén állva Rori.
- Jobb, ha most Barbarával mész és lefürdesz, addig kiváltom a recepteket. – szólt közbe a focista is. 
- Miért nem minket hívtál azonnal? Miért egy internetes szennylapból kellett megtudnunk? – kérdezte hirtelen Pao, még mindig szúrósan tekintve a katalán labdarúgóra.
- Csak az irataimat tudtam magamhoz venni, több időt nem hagytak a rendőrök. Képzelhetitek milyen volt egyedül végigcsinálni két kihallgatást és egy személytelen kórházi látlelet vételt…- jelentek meg könnycseppek a lány csodaszép tekintetében.
- Istenem! – kiáltott fel Barbara, együttérezvén a lánnyal. 
- Milyen internetes szennylap? – szaladt magasba a középpályás szemöldöke mindeközben.
- Valami firkász pont azon a kapitányságon volt, ahova Rorit is bevitték…
- Hát ez nagyszerű! Miért vannak mindenhol ott azok a hiénák!? – csapott mérgében a sportoló, a térdére.
- Megkérhetlek arra, hogy elhozd a telefonomat a lakásból és néhány cuccomat? – kért szívességet Xavitól Aurora halkan, nem reagálva a sajtó cikkének a hírére.
- Persze, szerelmem! – biztosította azon nyomban a leányzót. 
A rövid „kupaktanács” után, Barbara végre féltő gonddal kezelésbe vehette a meggyötört keresztlányát. Paolo mindeközben útra kelt a patika felé, kiváltani a Barcelona csapatorvosa által felírt a pirulát és a kenőcsöt, Xavi pedig elindult az ingatlanhoz.
Rori frissen fürödve és néhány falatot leküzdve vette be az orvos által felírt pirulát, aminek hatására mély és álomtalan alvásba kezdett. Barb megrendült arccal ecsetelte szeretett férjének, hogy milyen súlyos sérüléseket látott a keresztlányuk testén. Ugyan,Rori előtt próbálta erősnek mutatni magát, ám Paolo ölelésében ő is elpityeredett belegondolva min mehetett keresztül a leányzó. A Barcelona középpályása is hasonló arccal szemlélte a hajnalban történtek helyszínét. A rendőrség láthatóan már teljesítette a tőle elvárt intézkedést, így az apartman fel volt dúlva, a „perdöntő” bizonyítékok pedig jól láthatóan meg voltak jelölve. Xavi célirányosan az ajtó közelében lévő női táskát felmarkolta, majd bemenet a "páros" hálószobájába. Ott kinyitotta a szekrényt, kivett egy nagyobb bőröndöt és elkezdte összeszedni a leányzó cuccait, amiről úgy gondolta, hogy biztos kellhet neki. Amilyen gyorsan csak tudott, úgy csomagolt, mert Ricky dolgainak a jelenléte csak egyre dühösebbé tették. Igazság szerint, legbelül önmagát okolta, hogy Aurorával ez történt. - Talán, ha akkor nem megyek utána a múzeumba és nem indítom el a lavinát a csókkal és a ház kulccsal… - rándult össze a gyomra, amint kilépett a bőrönddel az ajtón . - De akkor még mindig szenvednék a hiányától, ám így most ő szenved. Igaz, Ricky agressziója bármikor előbukkanhatott volna és lehet csúnyább véggel...
Ismételten a Casas a rezidencia felé vette az irányt, ahol már Catalinával és Raquval kiegészült csoport várakozott Rorira, hogy felébredjen. A férfi érkezése megtörte a családias, „együtt aggódunk a szerettünkért” hangulatot. Barbara is csak udvariasságból invitálta meg a labdarúgót a körükbe. Mindenki hidegen és idegenül fogadta a középpályást, éreztették vele, hogy hibásnak tartják, aki csak fájdalmat tud okozni az általuk szeretett személynek.
Amint a labdarúgó helyet foglalt közöttük a konyhában lévő pultnál, azon nyomban Catalina kezdte kezelésbe venni.
- Már megint te miattad járt így Rori! Végre visszakaptuk, ám te csak nem tudod békén hagyni… - közölte kelletlenül Cat a férfival. – Láttam, ahogy utána mentél a múzeumban!
- Majd, ahogy távoztál onnan az sem volt piskóta! Mintha közszemlére tetted volna, hogy ti bizony lerendeztétek egymást! – pirított a férfira Raqu is, villogó tekintettel felnézve a telefonjából.
- Ricky is látott mindent! – nyomatékosította a dolgot Catalina feszülten.
- Hogy mi van? – csattant fel hirtelen Raquel, a mobiljából felpillantva.
- Mi az? – kérdezték a leányzótól többen egyszerre.
- A barátnőd tényleg terhes? – szegezte a labdarúgónak a kérdést Raqu hitetlenkedve.
- Micsoda? – háborodott fel egyszerre a csoport.
- Ezt mégis honnan veszed? – szaladt magasba a focista szemöldöke.
- Ő maga írta ki twitterre! – tette le Raquel a telefonját, a férfi elé.
- És így is belement, hogy kezdjétek újra? – kérdezte egyből Barbara a játékostól.
- Újra kezditek? – döbbent le Catalina. – Mikor és hol beszéltétek ezt meg? –faggatózott.
- Én nem engedem egy ilyen helyzetbe bele Rorit! – csattant fel atyáskodva Paolo. A konyha hangulata pattanásig feszült. Minden jelenlévő a focistát fixírozta feldúltan. Igaz,mindannyian más-más okból és indíttatásból haragudtak a sztárfocistára, ám ők csak a szeretett barátjukat vagy családtagjukat védték.
- Nézzétek! – emelte fel maga elé védekezően a kezeit a középpályás. – Én teljes szívemből szeretem Aurorát! És az éjjel kiderült számomra, hogy ő is engem minden hibám ellenére! – jelentette ki ellentmondást nem tűrően. – Akkor jobb lesz, ha tisztázzunk néhány dolgot! –túrt a hajába feszülten a férfi. –Igen, utána mentem a múzeumba, miután majdnem nekem jött az a mocsok. Ott csak egy csók csattant el köztünk…- nyomatékosította a történteket a labdarúgó a lányok felé. Aztán szóról-szóra elmesélt a jelenlévőknek mindent. Isabell hirtelen tett nagy bejelentését, a három évvel ezelőtt vásárolt villát, Rori késői smsét és az utána következő találkájukat. Beavatta őket az újrakezdésük meghitt párbeszédébe és még a tiszt megrázó hívásába is. 
- Én nagyon gyanúsnak tartom ezt a terhesség dolgot. – vallotta meg őszintén a kétségeit a focista a hosszú monológja végén, visszautalva az azt kirobbantó tényre. – Nem igazán vettem észre rajta a jeleket, bár az igaz, hogy nem értek hozzá!
- Azt mondta, hogy két hónapos terhes? – érdeklődött kíváncsian Barb.
- Igen. –bólintott egy aprót a labdarúgó.
- A múzeumi estélyen egy igazán testhez álló ruhát viselt és egy apró pocak sem látszott még rajta! Pedig két hónap az két hónap! – csóválta a fejét Barbara.
- Ilyen szerencsés alkat senki sem lehet, itt valami turpisság van! – gesztikulált hevesen Raqu.
- Őszintén, mit várunk attól a nőszemélytől? Nyilvánosan 'mackóz' téged! – forgatta a szemeit komikusan Cat. 
Erre a csipkelődő felszólalásra végre, a mai napon először, mindannyian elnevették magukat. Ezek után már kissé hátrébb húzott agyarakkal viseltettek a középpályás iránt, ám azért még éreztették vele, hogy a három évvel ezelőtti dolgokat ők nem tudják csak úgy "egycsapásra" elfelejteni…, de képesek lesznek rá, majd egyszer! 

*
Xavi a Casas villa tökéletesen rendben tartott kertjében sétálgatott, ugyanis egy kis egyedüllétre vágyott. Az idő már késő délután fele járt, így a reggeli eset óta nem nézett telefonja tömve volt a nem fogadott hívásokkal és olvasatlan üzenetekkel. A legtöbbet Isabell és az édesanyja kereste.

„ Kisfiam! Miért az internetről kell megtudnom, hogy végre valahára nagyi leszek!?” – írta az édesanyja egy smsben, még a nap elején.
„ Mackó! Merre vagy? Hiányolunk a "kisboccsal!” – pötyögte Isabell szintén a nap eleje felé.
„ Mackó! Miért van telefonod? Kérlek, vedd fel! Aggódom!” – érkezett az előző üzenet után fél órával egy újabb.
„ Kénytelen leszek felhívni a családodat! Miért nem beszélsz velem? Valami rosszat tettem? Nem akarsz minket?” – írta Isa megint csak. 
„ Felhívom az édesanyádat! Ez kezd nagyon frusztráló lenni! Nem szabadna a terhes kedvesedet ilyen stressznek kitenni!” – zaklatta tovább a nő, a párját.
„ Fiam! Miért nem válaszolsz? Isa aggódik érted! A terhes barátnőd mellett a helyed!” – érkezett meg pár perce az előző rövid üzenet után a másik, ami már az anyjától volt.
„ Xavi! Sejtem hol lehetsz! De neked már Isáért és a gyerekedért kell felelősséget vállalnod! Sajnálom, ami Rorival történt, de az,már nem a te dolgod!” – állt egy újabb smsben, ami szintén az édesanyjától jött.
„Nézd sosem kedveltük úgy igazán Isabellt, de te őt választottad, mi ezt elfogadtuk! Most vállald is a következményeit ennek! Szerinted, ő nem tudja pontosan, hogy hol lehetsz!? Csak úgy tesz…, zeng a sajtó a dologtól!” – üzent ismét az anyukája.
„ Xavi Hernández! Görcseim vannak, annyira ideges vagyok amiatt, hogy hol lehetsz!” – ez volt a legfrissebb üzenet, ami Isabelltől jött. A labdarúgó még nem akart a hivatalos barátnőjével beszélni, de halogatni sem akarta tovább a dolgot. Jobb, ha túlesik rajta és közli vele, még ha létezik is ez a gyerek, Ő, akkor sem fog vele maradni.


*
Aurora ölelő karok között kezdte nyitogatni az eddig ólomsúllyal terhelt pilláit. Meglepődve konstatálta, hogy a keresztszüleinél van és Xavi szuszog mellette, amit hirtelen nem igazán tudott hova rakni. Ám pár pillanat múltán, az agya kegyetlen része, mely az emlékeket tárolja, a szeme elé küldött néhány „útbaigazító” képet.
- Drágám! Végre felébredtél! Hogy vagy? – kérdezte rögvest a labdarúgó "felriadva", amint érzékelte, hogy megmozdultak mellette.
- Hát…éhesen. – adta meg végül a ’ gyermeki’ választ és tette a kezét a gyomrára, ami azon nyomban egy fojtott morgást hallatott.
- Megyek és szólok Barbarának, hogy felébredtél és hogy farkaséhes vagy! – ugrott ki lendületesen a nagy franciaágyból.
- Várj még egy picit! – nyújtotta a férfi felé a kezét. – Egész nap itt voltál és őrizted az álmomat?
- Igen. Cattel és Raquval együtt. Később többen is befutottak, és felőled érdeklődtek.
- Itt vannak még? – csillant fel a leányzó szeme a barátnői neve hallatán.
- Szerintem igen, bár én késő délután feljöttem ide melléd és azóta nem tudom, hogy mi zajlik lent. – ecsetelte a férfi, Rori hajával játszva, az ágyon ülve.
- Akkor beszéltél Isabellel, ha végig itt voltál? – faggatózott óvatosan Aurora.
- Beszéltem vele telefonon, ám…
- Telefonon? – szaladt magasba a lány szemöldöke.
- Kérlek hallgass meg! – kérdte határozottan a lánytól, a focista. Rori csak aprót bólintott a beleegyezése jeléül. – Szóval, miután a múzeumból hazamentünk otthon bejelentette, hogy valószínűleg terhes tőlem. – préselte ki magából a nehéz szavakat. A súlyos mondat után félve pillantott Aurora arcára, ám ott nem az ilyen helyzetben elvárt érzelem tükröződött. 
- Úgy látszik ez nem az én napom! – mosolygott fanyarul, majd vállat vont. – Köszönöm, hogy értem jöttél, és hogy vigyáztál rám, de itt az ideje visszamenned a barátnődhöz és a születendő gyermekedhez! Mellettük a helyed! – mondta látszólag könnyed hangnemben, ám legbelül ismét az összeomlás szélén. Gondolta, az éjjel csak nosztalgiázott vele a férfi, ám a kötelességei Isabell mellé szólítják, és most ezt próbálja közölni vele. Ezt teljes mértékben képes volt megérteni, hiszen Xavi már három évvel ezelőtt is, egy gyerekről álmodozott. - Talán túlságosan is, az érzelmeim befolyásoltak ott, a házban...és utána már szívből cselekedtem mikor "lerohantam" Őt, az éjszaka közepén. - cikázott át az agyán.
- Szerelem! Ne is kezd el ezt! Én nem megyek vissza Isabellhez! – rázta a fejét hevesen Xavi.
- Végre teljesül a nagy álmod! Apa leszel! – érvelt a lány. – Tudom, hogy te is azt szeretnéd, hogy ha egy teljes családban nőne fel a gyermeked!
- Több mint családban fog felnőni! Ugyanis lesz egy csodás pótmamája! – fogta meg a Rori kezét. Már döntöttem! Mi ketten, csak együtt lehetünk igazán boldogok! – simított végig gyengéden a csodás női arcon.
- Anyukád mit fog szólni!?
- Engem csak te és a közös jövőnk érdekel! Természetesen minden felelősséget vállalok, ha tényleg igaz az egész dolog…
- Van rá esély, hogy csak kitalálta? – zavarodott össze a leányzó, mivel Xavi nagyon határozottan jelentette be a terhesség tényét.
- Én, és még páran kételkedünk benne. Gyanúsak a körülmények, csak nem akartam, hogy azt hidd, hogy ügyeskedéssel akarlak meggyőzni…, és főleg nem akartam veled ezt közölni még ott az autóban. Túl szép volt a pillanat és előre sejtettem, hogyan fogsz reagálni...
- Szóval, ha jól értem, szerinted csak kitalálta, hogy gyereketek lesz. - summázta a dolgot Aurora.
- Pontosan. – bólintott a férfi. – Aurora! – váltott megint drámai hangszínre a sportoló. – Én nagyon sajnálom, hogy nem tartottam veled, mikor ahhoz az állathoz készültél hazamenni és beszélni! – kezdett bele egy másik témába.
- Nem a te hibád! – jelentette ki ellentmondást nem tűrően Rori. – Ha nem reggel akartam volna vele beszélni, akkor is egyedül tettem volna meg. Rájött a múzeumi dologra, majd arra, hogy hozzád rohantam az éjszaka közepén és bepöccent…ennyi. – vette egy mély levegőt zaklatottan a lány. – Persze ezt egy üveg whiskyvel is megerősítette…, végülis, ha jobban belegondolok, mikor ivott még jobban elvesztette a kontrollt a dühe felett. – ecsetelte üres tekintettel visszagondolva a három évvel ezelőtti, nyáron történt „balhéjukra”, vagy a kapcsolatuk alatt előfordult számos összetűzésükre.
- Szerelmem! Ígérem, mostantól tíz méterre sem közelíthet meg téged! – emelte fel Aurora állát, hogy a csodaszép szemeibe nézhessen.
- Kérlek, beszéljünk inkább másról! Hogy van a térded? - simogatta meg lágyan a sportoló említett testrészét.
- Jobban már! A keddi Milan elleni BL meccset már vállalom, bár már érzem magamon, hogy öregszem és még kéne pár nap.
- Ugyan már! Te még mindig az, az ereje teljében lévő csodálatos pasi vagy! – pecsételte meg egy csókkal az előbbi mondását. – Szeretlek!
- Én is téged! Mindennél jobban! – húzta magához közelebb, hogy jobban birtokba tudja venni a csókra termett női ajkakat.