A Telecinco madridi stúdiójában lázasan forogtak a kamerák, ugyanis a napi sporthírek felvétele zajlott, Sara Carbonero főszereplésével.
- A műsör végén pedig következzen egy kis sportbulvár! – nézett bele az éppen őt vevő készülékbe a
csodaszép nő, majd egy kis szünetet tartva folytatta a mondandóját. –Újabb trónörökös várható a La Furia Rojanál! – jelentette ki emelkedett hangon. - A híresztelések szerint,- melyet a világ, vezető sportlapjai is tényként kezelnek-, Xavi Hernández felesége, Aurora, várandós! – húzta mosolyra a dús ajkait Sara, a hosszabb mondata végén. – A hírt, egy fénykép is alátámasztja, hiszen a mindig karcsú Aurorát, gömbölyödő pocakkal kapták lencsevégre egy utcai büfésnél. – vágta be a műsorba a szerkesztő az ominózus képet, majd ismét visszaváltott Sara arcára. – Reméljük a pletyka igaznak bizonyul, hiszen a katalán középpályás köztudottan nagyon vágyott már egy gyermekre! – döntötte kissé oldalra a fejét, majd ismét elmosolyodott a bemondó. - Ezen örömhír után, már csak annyi dolgom maradt hátra, hogy megköszönjem a figyelmüket! Tartsanak holnap is velünk! – búcsúzkodott Carbonero, majd pillanatok múltán leálltak a kamerák.
- Sara, te biztos tudod, hogy igaz-e dolog! Útban a ’kis maestro’? Iker csak ismeri az igazságot, ő meg, megosztja veled… - kíváncsiskodott hirtelen az egyik kamerát kezelő férfi.
- Nem tudom! – rázta a fejét a nő. – Ha igaz, ha nem, úgyis ki fog hamarosan derülni! – kacsintott egyet vigyorogva, majd a mikrofonjától megszabadulva elindult az irodája felé. - Kíváncsi leszek, hogy kisfiú vagy kislány lesz-e… - gondolkodott magában.
*
- Hölgyeim! Csinálhatnék esetleg egy képet önökről, hogy itt voltak? – kérdezte a három barátnőtől az
étterem kopaszodó tulajdonosa, ahol a barátnők vacsoráztak.
- Persze, csak bártan! – egyezett bele elsőként Aurora, majd Catalina és Raquel is rábólintott. A három barátnő éppen „a heti csajos program” miatt tartózkodott a férfi éttermében.
- Akkor, 3, 2, 1 és csíííz! – nyomta meg az okostelefonja megfelelő gombját a tulajdonos, majd a vaku már villant is. – Köszönöm! – nézegette pár pillanatig elégedett arccal a végeredményt a készülék kijelzőjén. - További jó szórakozást! – hagyta máris magára a triót, öles léptekkel.
- Hé és megmutatni kifogja? Lehet éppen vállalhatatlan fejet sikerült vágnom… - zsörtölődött azonnal a férfi után Catalina, emelt hangerővel.
- A lesifotósok sem tudnak mindig az előnyös oldaladról lekapni – pillantott a barátnőjére Raqu.
- Jó, de ha már idejött és megkért minket… - kortyolt bele a koktéljába még mindig fejcsóválva.
- Ne aggódj! Biztos jó kép lett, hiszen csodaszép vagy ma este is, mint mindig! – bókolt Aurora a barna hajú leányzónak.
- Bizony! – bólogatott Raquel is Cat felé.
- Lárifári…ezt két terhes nő mondja, akik szinte leragyognak a boldogságukból fakadó szépségükkel! –hozta a szokásos stílusát a leányzó. – Ti cuki kis babruhákat és kellékeket nézegettek földöntúli mosollyal, míg én, ráncolt homlokkal a szőnyeg közepéről takarítom fel a kutya kakiját! Kellet nekem belemennem Cristian hülyeségébe…
- Albert akkor nem egy jól nevelt kölyökkutya? Pedig nem úgy sózták rátok, hogy a tisztes neveltetésén kívül már szobatiszta is? – kérdezte egy elfojtott mosoly kíséretében Rori.
- Jó…, nem kell ezt annyit emlegetni! – nevette el magát Catalina. – Igen, sajnos elhittük a tenyésztő minden egyes szavát…
- Ne aggódj, Albert már rég szobatiszta lesz, mikor mi még serényen a koszos pelenkákat fogjuk kidobálni – vetette közbe Raquel, hogy meggyőzni a barátnőjét, a helyzete cseppet sem világrengetően rossz.
- Pontosan – grimaszolt a szőke hajú leányzó. – Különben is, még mindig jobb kakit takarítani, mint nehéz szüléseket nézni DVD-ről…
- Xavi nem akar leállni? – kérdezte vihogva Catalina.
- Már félek hazamenni, sosem tudhatom, hogy aznapra milyen filmet szerzett be! – ráncolta a szemöldökét komikusan. – Értem, hogy ezzel csak azt akarja nekem megmutatni, hogy a szülés egy természetes dolog és bármi történjen is, ő szeretni fog továbbra is, de kissé megrettentem – ecsetelte a leányzó, a gyűrűjével játszva.
- Elképzelni sem tudom, ahogy arra vár egy tál pattogatott kukoricával a kezében, hogy hazamenj és megnézzetek egy ilyen filmet – hitetlenkedett Raqu kacarászva. – De jó, hogy Javi nem viselkedik így!
- Pedig pontosan ez volt tegnap este! – bizonygatta az igazát Aurora. – Szörnyű volt! – rázta ki a hideg a lányt.
- Akkor ma este mondj nemet a dologra! – tanácsolta Cat játékosan gesztikulálva.
- Te nem láttad még olyankor a férjemet! –közölte Rori egy félmosoly kíséretében. – Kutyaszemekkel nézz rád, egy angyali mosoly kíséretében miközben a képernyő elé tuszkol!
- Legközelebb javaslom neki, hogy járjatok terhes jógára is együtt! – tört ki hangos nevetésben Catalina, amint elképzelte Xavit a szituációban.
- Persze, azt kéne még csak! Biztosra veszem, hogy párnát tömne a pólója alá és úgy csinálná velem a gyakorlatokat…- röhögött már Aurora is hevesen.
- Csajok! Értékeljük már a törekvéseit! – mondta két vihogás között Raqu, a már láthatóan kerekedő hasára téve a kezét. – Hiszen ezzel azt bizonyítja, hogy osztozni szeretne veled a teljes dologban! Örülj, hogy nem csak a pocakodat simogatja, aztán magadra hagy a rosszullétekkel, az érzelmi ingadozásaiddal és a többi nem olyan mézesmázos dologgal… - komolyodat el az arca, hogy hangsúlyozza a mondandója fontosságát, majd a barátnőjére pillantott.
- Tudom, és ezért nagyon is hálás vagyok neki, csak néha úgy érzem, hogy átesik a ló túlsó oldalára. De ezt majd tisztázom vele!
- Az lesz a legjobb mindenkinek! – mosolyogtak össze egyetértően és remekül szórakozva a barátnők.
Az idő gyorsan rohant, így mire eljött a Ballon d’or éves díjátadó ceremóniája, Raquel már boldog édesanya volt. Fiona Gonzales Moreno, 2900 grammal és 39 centiméterrel jött a világra teljesen egészségesen, a szülei legnagyobb örömére.
Aurorának is már csak napjai voltak hátra a kiírt időpontig, de Xavi féltő tiltakozás ellenére is, megjelent a foci gáláján.
A férfit ismét jelölték az év labdarúgója díjra, mint 2008-ban, így Roriban fel sem merült annak a lehetősége, hogy ne kísérné, és ne támogatná egy ilyen fontos eseményen a férjét. A nagy pocakja sem gátolta meg abban, hogy lenyűgözően fessen, noha a plusz súlytól már kicsit nehézkesen mozgott a magassarkújában. Ám úgy gondolta, hogy a rövid ünnepélyes bevonulást ki fogja tudni bírni valahogy, azután pedig csak ülnie kell…
Rori, a svájci hotelszobájuk kanapéján üldögélt, még a díjosztó kezdete előtt, mikor megérezte az első,
aggodalomra okot adó fájást. Hirtelen oda is kapott a hasához, mire a nyakkendőkötéssel foglalatoskodó párja fel is figyelt.
- Minden rendben? Biztos menni fog ez az egész felhajtás? – kérdezte féltően, majd mikor tökéletesnek érezte a nyakkendőcsomóját, oda is rohant a szerelméhez, hogy erről maga is megbizonyosodhasson.
- Persze, persze! – erőltetett egy mosolyt a leányzó, az arcára. – Nagyon jól nézel ki! – igazított egy picit ő is, a férfi kiváló nyakkendőcsomóján.
- Te is! Csodaszép vagy, még így is! Csak a pocakod árulja el a dolgot! – szorította meg a felesége kezét Xavi. – Szeretlek!
- Én is! – bújt szorosan a labdarúgó karjaiba, majd egy heves csókban egyesítette az ajkaikat. – Hiányoznak az együttléteink – utalt az intimitás szüneteltetésére a leányzó.
- Nekem is, de már mindjárt túl leszünk ezen! – tette a kezét a lány óriási hasára. – Azután pedig, már egy boldog családként folytatjuk az életünket!
*
Aurora a hosszadalmas ceremónia alatt, minden megtett, hogy senki ne vegye észre rajta, az óriási fájdalma
jeleit. Pedig ezek már ismétlődő és egyre erősödő fájások voltak…
Ő azonban semmiképpen sem szerette volna kihagyni ezt a jeles alkalmat, ’mivel valami’, a férje győzelmét súgta neki. Tudta, hogyha szólna a férfinak, azonnal rohannának a kórházba és kihagyná élete egyik legnagyobb elismerésének lehetőségét! Ezt pedig végképp nem akarta a leányzó, így inkább némán tűrte a rátörő görcsöket. A kezét folyamatosan a hasára szorítva imádkozott, hogy valami csoda folytán bírja ki a díjosztó végéig. Ahányszor észrevette, hogy a kamera őt mutatja, mindig egy csodaszép mosolyt erőltetett az arcára, hogy az első sorokban ülő szerelmét megnyugtassa. Tisztában volt vele, hogyha Xavi mellette ülne, nem sokáig tudná ezt a játékot folytatni, ám meg akarta adni a férfinak ezt a lehetőséget! Szerette volna, ha kiélvezhetné ez a pillanatot! Vagyis annak az esélyét, hiszen nem volt benne biztos, hogy a középpályásé lesz a díj. Valami azonban nagyon is azt súgta neki!
- Most pedig következzen a Ballon d’or legjobban várt kategóriája! – jelentette be a díjosztó vége felé az est házigazdája. – Vajon ki lesz az idei év játékosa!? – kérdezte a tévénézőktől,és a helyszínen lévőktől egyaránt, a "házigazda".
- Istenem, ez borzasztóan fáj… - harapta be hirtelen az ajkait Aurora, majd elkezdte gyakorolni a „terhes jógán” megtanult légzést.
- Hölgyem, jól érzi magát? – kérdezte rögvest a lány mellett ülő vendég franciául, aki a sportág egyik elöljárója volt. – Ne hívjak orvost? Láthatóan hatalmas fájdalmai vannak! – magyarázott tovább az őszes hajú férfi,aggodalmas tekintettel.
- Nincs semmi baj! – erőltetett magára egy mosolyt Rori, a „szomszédjára” nézve, ami inkább egy vicsorgásra emlékeztetett. – Mindjárt vége a ceremóniának, majd utána… - vette kezdetét az eredményhirdetés, a boríték már az átadó kezében lapult.
- Az idei év labdarúgója nem más, mint… - tartott hatásszünetet a futball egyik élő legendája, aki a díjat készült átadni - …Xavi Hernández! A teremben, a név hallatán, lelkes tapsvihar tört ki. A kamera azonmód a labdarúgó döbbent, ám boldog arcára siklott. – Gratulálok! – mondta a „legenda” a mikrofonba, a díjat szorongatva, majd a Barcelona középpályása felállt és elindult a színpad felé, átvenni a sportág legnagyobb elismerését. Rori mindeközben a fogait összeszorítva, de mosolyogva tápászkodott fel, hogy megtapsolhassa a szerelmét. Hihetetlenül boldog és büszke volt rá, ám egyre nehezebben viselte a rátörő fájásokat. Mielőbb a kórházban akarta magát tudni.
- Nagyon köszönöm! – vette át a díjat a katalán, majd a mikrofonhoz lépett, hogy egy rövid beszédet mondhasson. – Te jó ég! Hihetetlen! – szólt a nézőkhöz vigyorogva. – El sem hiszem! Köszönöm! – ingatta a fejét. – Számomra ez egy hatalmas elismerés! – terült még szélesebb mosoly az arcára. - Gondolom önöknek is jobb már a változatosság! Végre nem Messi kapta… - poénkodott csillogó szemekkel, mire a teremben lévő nézőközönség felnevetett. – Tudják, ezt a díjat egy nagyon fontos személynek szeretném ajánlani! – nézett a díjosztó termében Aurora irányába, majd vissza az öt vevő kamerába. - Mégpedig a feleségemnek, aki most is itt van, még a terhessége legutolsó napjaiban is! – folytatta a mondatát. - Képzeljék, nem tudtam lebeszélni róla, hogy kihagyja a díjátadót! Mindenképpen szeretett volna itt lenni! Örülök, hogy ilyen makacs volt! Gondolom a női ösztöne megsúgta a dolgot! – kacsintott. - Boldog vagyok, hogy átélheti velem ezt a nagyszerű pillantott! – váltott a kamera Aurora arcára, melyen a kedves szavak hallatán kicsit lazább mosoly ült. – Köszönöm Rori, hogy itt vagy! Köszönöm neked, hogy támogatsz és legfőképp, hogy megajándékozol engem két gyönyörű kisfiúval! – csúszott ki a focista száján a nyilvánosság elől eddig eltitkolt információ. A terem egy emberként mordult fel a hír hallatán. – Bizony, képzeljék, kétpetéjű ikreket vár! Két kis csöppséggel bővül a családunk! Hátha az egyik még nálam is tehetségesebb focista lesz… - újságolta a dolgot tovább vidáman. Aurora érezte, amint minden szempár és kamera rászegeződik a helyiségben, így a hasát még erősebben szorítva próbálta játszani a „szerepét”. – Köszönöm neked szerelem, hogy a világ egyik legboldogabb férfijává teszel! – folytatta tovább a monológját Xavi a színpadon, a világ szeme láttára.
- Auu – szisszent fel hirtelen a szőke hajú lány, majd inkább visszarogyott a székébe, mivel egy még erősebb fájás nyílalt belé. – az egyik kamera ezt közvetítette is, így ennek is ezernyi szemtanúja volt, mind a képernyők előtt és a teremben.
- Kérem, szedje le a színpadról és hívja ide azonnal! – markolta meg rögvest a mellette ülő férfi karját Aurora, eltorzult arccal. – Azt hiszem a fiaim meg akarnak születni – kapkodta a levegőt kétségbeesetten, a kín intenzitásától. – Mégpedig most! – suttogta könnybe lábadt szemekkel. Xavi mindeközben folytatta tovább a színpadon, a romantikus monológját.
- Mon dieu!* – esett totális kétségbe a futball egyik francia elöljárója, majd heves karcsapásokkal magához intette a gála egyik szervezőjét.
Megszülettek
a katalán középpályás ikrei!
Spanyol idő szerint hajnali fél kettőkor, megszületettek Aurora és Xavi Hernández kétpetéjű ikerfiai Zürichben – közölte a sportoló képviselője.
Aarón és León Hernández egyenként, közel két kilós súllyal és harminc centiméterrel láttak napvilágot makkegészségesen – áll a közleményben. A szülésnél maga, a frissen aranylabdássá vált futballista is jelen volt!
Az újdonsült család „otthona” pár napig még a svájci kórház marad, előreláthatólag csak pénteken térnek vissza Barcelonába.
Xavi
Hernández 'aranyestéje'!
A Barcelona „maestro-ja” a mai napot joggal kiálthatja ki, élete egyik legboldogabb és legemlékezetesebb napjának! Életében először megkapta a futballvilág legnagyobb elismerését, az aranylabdát, majd nem sokkal a ceremónia után megszülettek a fiai is! A középpályás feleségének, a kurátorként tevékenykedő Aurorának, még a díjosztó alatt elkezdődtek a fájásai, ám a tényleges szülés csak az elismerés átadása után indult be.
Szerencsére a kétpetéjű ikerfiúk türelmesen megvárták, míg az édesapjuk megkapja és átveszi a díjat, majd csak ezek után jelezték az édesanyjuknak, hogy útban vannak már. Maga, az ikerterhesség bejelentése is hatalmas meglepetést váltott ki, mind a tévénézők, és mind a helyszínen tartózkodók körében, mivel a focista, a köszönőbeszédében fedte fel a dolgot. Ezek után, már csak hab volt a tortán, a gálán meginduló szülés.
A szerkesztőségünk egy emberként gratulál az újdonsült szülőknek!
*
2 és fél évvel később
Egy négytagú család sétálgatott a blanesi botanikus kert ösvényein.
Egy szőke és egy sötét hajú kisfiú totyogott kacarászva, a kézenfogva sétáló szülei előtt, pár méterrel.
- Fiúk! Picit lassabban! - szólt a két kisgyermekre az édesapjuk szelíden. – Még elestek! Na, erről beszéltem! – csattant fel, mikor látta, hogy az egyik kisfiú felbukott.
- León, drágám! – nevetett fejcsóválva az anyuka, mikor észrevette, hogy a fia, azonmód felpattan és folytatja tovább a ’futkározást’ a testvérével, Aarón-nal.
- Nagy kópék! – pillantott a lenyűgöző szépségű feleségére Xavi. – Igazi rosszcsontok lesznek!
- Már rég azok! – mosolygott szeretetteljesen Aurora a szerelmére. – Mi lesz majd velük az oviban…
- Ki fogják borítani az óvónőjüket! - húzta magához közelebb a szerelmét a focista, majd a kézfogást, derékölelésre váltotta fel.
- Abban biztos vagyok! – görbítette mosolyra a csókra csábító ajkait Rori.
- Szerelmem! – torpant meg hirtelen a labdarúgó, abbahagyva a lassú sétát. – Ezen a csodás helyen szeretném neked ismét megköszönni, hogy megajándékoztál velük! – simította meg gyengéden a nő arcát, majd hevesen a karjaiba zárta. – Szeretlek! – egyesítette az ajkaikat pár pillanat múltán. – Tökéletessé és kerekké tettétek az életemet! – vallotta meg a gyöngéd érzelmeit.
- Anya, apa! Gyejtek má! - szaladt vissza hirtelen a szüleihez, az aprócska Aarón, kinek sötét haja és tengerszínű szemei voltak.
- Ne majadjatok le! – tartott a testvérével a szőke hajú és csokoládészemű León is.
- Csöppségeim, szaladjatok csak nyugodtan előre! Mindjárt megy utánatok anya és apa is! – mondta rögtön a fiainak Aurora.
- Azért, ne kolbászoljatok el nagyon messzire! – figyelmeztette őket Xavi.
- Oké, pejsze! – bólogatott a hatalmas barna tekintetével León, ’mit az édesapjától örökölt.
- Gyeje, León! Vejsenyezzünk! – csillant meg a tengerszínű tekintete Aarónak, mely kísértetiesen hasonlított az édesanyjáéra.
- Azért csak óvatosan! Nem kellene megint véresre horzsolni a térdeinket… – figyelmeztette Rori is a fiúkat. – Szóval, hol is tartottunk? – mondta kicsivel később a férjének, amint az ikerpár eltávolodott tőlük.
- Ott kedvesem, hogy nagyon szeretlek és köszönöm, hogy vagy nekem! – nyomott egy puha csókot a női szájra.
- Én is szeretlek! S tudod, nekem is nagyon jó, hogy vagy… - harapta be az ajkait játékosan Aurora.
- Csak nagyon jó? – kérdezett vissza megjátszott sértődéssel a hangjában a focista.
- Nagyon, nagyon, nagyon jó… - bújt a férfi ölelésébe buzgón, majd egy hosszú és édes csókban forrtak össze.
*Istenem! – franciául.
VÉGE
Elsőként szeretném megköszönni nektek, hogy velem tartottatok! Hosszú utazás volt! Mikor elkezdtem, nem hittem volna, hogy be fogom fejezni, erre tessék...:) Köszönöm, köszönöm, köszönöm!
Köszönök minden egyes véleményt, kommentárt, pipát és 'olvasást'! Szeretném kiemelten megköszönni azoknak, akik folyamatosan kommentáltak! Nagyon hálás vagyok nektek, hiszen ti segítettek át a mélypontokon, nélkületek nem biztos, hogy sikerült volna!:) Ismételten csak köszönöm, köszönöm és köszönöm!:)Nem igazán találok szavakat, most se! Élveztem írni a történetet, a szereplők szinte hozzám nőttek, volt olyan is, hogy velük álmodtam!:) Remélem ti is ennyire a szívetekbe zártátok őket(vagy csak fele annyira)!:) A folytatásról pedig annyit, hogy most egy kisebb pihenőre megyek! Szükségem van egy kis töltekezésre! Természetesen készülök valami újjal, ebből annyi már biztos, hogy a blog át fog alakulni! Még nem tudom mikor, de hamarosan nagy változásokat fogok eszközölni! Természetesen az eddig "publikált" irományaim elérhetőek maradnak!:)
Remélem most utoljára, ismételten számíthatok a véleményetekre! Remekül esne, ha csak egy-két sorban, vagy akár egy-két szóban leírnátok, hogy mit is jelentett számotokra a WHYB?!
Puszi, Olivia
