29.rész

Sziasztok!:) Meghoztam a friss részt! Őszintén szólva nagyon nehéz szülés volt! Az előző részt, szinte fénysebesen megírtam, de ezt, nem igazán! Megszenvedtem vele! Ez is magyarázza a rövidségét...Bár izgalomfokozásnak remélem megfelelő, még ha nem is lett a kedvenc részeim egyike! Elnézést az esetleges hibákért, nem néztem át annyira!

 Ezek után már csak egy rész  van hátra és egy epilógus!:) Az epilógust csak mostanában iktattam be, mivel nem úgy alakultak/nak az események végül, ahogy elterveztem. Köszönöm a 28.részhez érkező komikat és pipákat! Mindig remekül esik, hogy tetszik a munkám!:) Remélem most is számíthatok rájuk!

Olivia

Egy őszes úr kopogtatott megállás nélkül a fia ajtaján, rendületlenül és hangosan. Keményen püfölte a viseltes bejáratot, a csontos és ráncos ujjaival, ezáltal éles zajt keltve a társasház magányos folyosóján.

- Alex! Nyisd ki! – verte az ajtót Joaquim. – Három napja nem is hallottunk felőled! Aggódunk érted! – beszélt az idősebb férfi majdnem az egész Hernández család nevében, azért csak majdnem mert a nászútját élvező fiának egy szót sem szólt a történtekről. – Alex! Kérlek! 

- Jó napot! Segíthetek esetleg? – lépett ki hirtelen egy férfi, a szemközti ajtó mögül, megelégelve a ricsajt. – Alex-ot hiába keresi, egy hete nem láttam hazajönni! – hívta fel magára Joaquim figyelmét a szomszéd. - Szeretne neki esetleg üzenni? – kérdezte kelletlenül, mert kezdett nagyon elege lenni a szemközt lakó viselt dolgaival és annak idegesítő velejáróival…

- Bizton tudom, hogy otthon van! Csak itt lehet! – ellenkezett feszülten a férfival Joaquim, aki nem szerette, ha a tulajdon dolgába illetéktelenek beleszólnak. 

- Szerintem elutazott valahova egy hosszabb időre, mert egy nagyobb bőrönddel láttam távozni…

- Magának hobbija a fiam kukkolása, hogy ennyire tudja? – ripakodott rá az idősebb úr a kotnyeles szomszédra. – A fiam a családjával utazott el egy fontos eseményre, csak valószínű előbb visszatért…- osztotta meg a szomszéddal, noha nem szerette volna. – Alex! Az isten szerelmére, nyiss már ajtót! – folytatta a bejárat ütlegelését hevesebben.

- Nem csodálom, hogy kattant a srác, ha ilyen az apja… - közölte gunyorosan a férfi. – Ha nem hagyja abba rövid időn belül, akkor kihívom a rendőrséget csendháborítás miatt! – vetette oda foghegyről a szomszéd, majd egy határozott mozdulattal bevágta maga mögött az ajtót.

- Alex! – folytatta tovább a hangoskodást Joaquim, fittyet hányva az elhangzott fenyegetésre. – Kérlek, nyisd ki!

- Miért nem lehet békén hagyni az embert? – került elő végre, a lázasan keresett személy, az eddig csukott ajtó mögül. 

- Kisfiam! Végre megvagy! – sóhajtott egyet megkönnyebbülése jeléül az idősebb férfi, meglátva a szeretett gyermekét. – Miért tűntél el? Az esküvői incidens óta szinte a színedet se láttuk! Minden rendben? Gyere, beszélgessünk!

- Minek? Menj el! – ellenkezett rögvest Alex.

- Beszélgetnünk kell a történtekről! Engedj be! – erősködött továbbra is Joaquim.

- Dehogy kell! Kérlek, hagyj békén! Magányra vágyom! – tiltakozott továbbra is a fiatalabbik Hernández.

- Érzem, hogy valami nincs rendjén veled! Beszéljük meg! Segítek! – gesztikulált bőszen, a fia meggyőzése érdekében az ősz úr.

- Apa, minden rendben! – bizonygatta Alex. - Most pedig, kérlek, tűnj el innen! – hadarta, majd megpróbálta behúzni az ajtót a hívatlan vendége előtt, ám amaz gyorsabb volt, és a lábát odatéve megakadályozta a cselekedetet.

- Fontos lenne beszélnünk! Engedj már be, kérlek! – fixírozta Alexet, Joaquim, miután meghiúsította az elzárkózást. 

- Nem kell…

- Kisfiam, ismerhetnél már annyira, hogy addig nem tágítok innen, míg nem beszéltünk! – lépett még közelebb a gyermekéhez.

- Jó… gyere akkor – forgatta a szemeit Alex. – Hamarabb szabadulok… - sóhajtotta megadóan, mivel tudta, hogy milyen kitartó emberrel is került szembe.

- Egek! – kiáltott fel meglepődöttségében az idősebb férfi, mikor bebocsátást nyert a fia hajlékába. – Jézusom! – adott hangot ismét a döbbenetének, mivel a lakásban mocsok és bűz fogadta. Még a szokásosnál is rendetlenebb és elhanyagoltabb volt Alex rezidenciája. – Ha ezt édesanyád látná… - nézett körbe-körbe tágra nyílt szemekkel, ahogy besétált a nappaliba.

- A Mamának semmi köze nincsen a tulajdon lakásom állapotaihoz! Ha csak ezért jöttél, akkor…

- Alex! – vágott a gyermeke szavába Joaquim. – Eddig is tudtam, hogy mostanában valami bánt téged, de ezt látva… - mutogatott körbe a lakás szemétdombra emlékeztető nappalijában, ahol a legnagyobb számban az üres alkoholos üvegek és alumíniumdobozok voltak jelen. – Mi a baj? Mi miatt akadtál ki ennyire a bátyád esküvőjén? Ott, a helyszínen jobbnak láttam, ha nem kérdezősködöm… 

- Fogd fel, hogy nincs nekem semmi bajom! Hagyjál ezzel! – hárított máris Alex hevesen.

- Hónapok óta figyellek és a lagzin történtek óta…

- Nem történt ott semmi különleges! – csattant fel vehemensen, izzó szemekkel a fiatalabbik, a szoba közepén állva. - Csak berúgtam! – közölte feldúltan. 

- Fiam, te nem csak szimplán berúgtál, neked valami rohamhoz hasonló dolgod volt! Szegény Aurorára is jól ráhoztad a frászt élete napján!

- Meg is érdemelte az a hazudós cafka… - harapta el a mondata végét, ugyanis rájött közben, hogy ezt talán mégsem kellene az apja orrára kötnie.

- Mi? Miért hívód így Rorit? – döbbent meg ismét Joaquim. 

- Mindegy! Semmi! – tiltakozott indulatosan. - Jobb, ha most elmész! – kezdte el kifelé tolni az édesapját ingerülten.

- Fiam! Higgadj már le egy kicsit! – mordult fel határozottan Joaquim, mire Alex abbahagyta a taszigálást. Mi ez sok belső agresszivitás? Egyáltalán mi lett belőled? Egy erőszakos és iszákos állat! – válaszolta meg a tulajdon kérdését ingerlékenyen a férfi. – Azonnali magyarázatot követelek! Most! – villámlott meg az ősz úr tekintete. – Kezdve azzal, hogy az esküvőn történtek után miért szívódtál fel!?

- Megtaláltál, nem szívódtam fel! – közölte kelletlenül Alex.

- Rosszabb vagy, mint kamaszkorodban! Bár akkoriban legalább nem voltál gyáva…

- Nem vagyok én gyáva! – csattant fel most a fiatalabb Hernández felpaprikázva.

- De gyáva vagy, mert nem mersz a családodtól segítséget kérni!

- Minek kéne nekem segítséget kérnem? Minden rendben van velem! – jelentette ki határozott, emelkedett hangon. – Ezt te magad sem hiszed el!- replikázott máris egy hang a fejében.  - Te is tudod, hogy mostanában örülten kezdesz viselkedni…- mondta egy másik. - Ideje lenne diliházba menned, ám ott aztán meg végképp nem választana téged Aurora!- közölte egy harmadik, egy eddig nem hallott hang. Alex csak zavartan, csukott szemekkel rázta a fejét, hogy elhalkuljon a fejében lévő hangzavar…

- Hahó! Most mi történt? – kérdezte Joaquim a gyermekétől. Mivel ismételten aggodalomra okot adóan kezdett viselkedni…

- Aurora igazából engem szeret! – jelentette ki üvöltve, zaklatott tekintettel Alex, mivel zsongott a feje a sok-sok tanácstól és beszédtől...

- Tessék!? – képedt el már sokadszorra aznap Joaquim.

*

Aurora percek óta letaglózva bámulta a kusza sorokat a kezében lévő papiroson.

- Ez mégis mi a fene? – futott át az agyán elsőre. – Ez most komoly? Tényleg azt hiszi, hogy mi ketten? Örült! –járatta szemeit zavarodottan a padló és a levél között. – Viszont, akkor igazam volt!- jutott hirtelen eszébe a lagzis eszmefuttatása. - Tényleg ő, a hibbant hódolom, és ezért volt ennyiszer a nyakunkon…, de mégis honnan szedi ezeket a képtelenségeket!? Még hogy én és ő? Istenem! – szalad ráncba a homloka hirtelen. – Ha ezt Xavi meglátja…- gyűrte össze idegesen az egyébként is viseltes papírt, hiába védte eddig boríték. Simán bekavarhat az eddig remekül induló házasságunkba! Mindent tönkretehet! – pattant fel idegesen a helyiségben lévő ágy széléről. – Amint hazaértünk megkeresem  és beszélek azzal az idiótával! – határozta el magában a dolgokat Aurora, még ha ezzel titkolóznia is szükséges az újdonsült férje előtt. Valahogy jobbnak látta most ezt a dolgot titokban tartani egyelőre, noha nem szívesen, mivel ez igencsak gyanúba keveri… 

Viszont mégis ki szeretné azt hallani a mézeshetei vége felé, hogy a felesége csalja a tulajdon testvérével, még ha ez csak egy szemenszedett hazugság is!? Nem igazán akarta elrontani az eddig paradicsomi útjukat, másrészről pedig túlontúl félt a levél által kiváltott reakciótól is.

*

Joaquim hosszú napok óta kiábrándultan és leverten elmélkedett Alex vallomásán. Valahogy sehogy-sem tudta megemészteni a hallottakat, egyszerűen nem akarta elhinni az egész történetet. 

A legkisebb fiáról még a legvadabb álmában sem gondolta volna, hogy képes lenne ilyet tenni a tulajdon vérével, a szeretett és nagyra becsült bátyjával! Ez a tett bizony tönkre fogja tenni a fiai kapcsolatát, megeshet, hogy végérvényesen, mely az egész család hangulatára kihathat!

Aurorában pedig a végletekig csalódott, mivel Ő már első percektől kezdve bizalmat szavazott a leányzónak, mikor a család nagyobb része akadékoskodott a fiatal kora miatt.

Egyszerűen nem tudta összerakni a dolgot! Valahogy nem illet össze semmi! Ám az bosszantotta a legeslegjobban, hogy ebből az egész afférból nem tűnt fel neki semmi! Sőt még csak nem is gyanított semmit sem, ahogy szinte senki a családból, a barátokból és még a szenzációra éhes médiából sem! Fogadni mert, hogy ez Xavit is hidegzuhanyként fogja érni…, pedig remélte, hogy hamarosan nagyapa lehet…

A legrosszabb mégis az volt számára az egészben, hogy nem tudta mégis, hogyan kezelje ezt az egész helyzetet. Mindennap idegőrlő órákat tanakodott arról, hogy elmondja-e a feleségének, a szűkebb családnak és legfőképp Xavinak az értesüléseit, ám ő inkább mégis a titkolózást választotta. Valami azt súgta neki, egyre erősebben, hogy utána kéne járnia dolgoknak vagy csak megvárni, míg ismét Barcelonában nem lesz az ügy összes főszereplője.

*

A fehér gépmadár kereke vészesen közeledett a barcelonai reptér kettes kifutójának aszfaltcsíkjához, mely pirosan és sárgán villódzva jelezte pontos hollétét.

A repülő pilótái egy könnyed manőver keretében tették le a földre az égi masinát, melynek kimerült utasai csak ezért a pillanatért ácsingóztak  szinte az utazás kezdetétől fogva.

- Hölgyeim és Uraim szerencsésen megérkeztünk Barcelonába, ahol a pontos idő: hajnali három óra, az időjárás pedig kellemesen meleg. Köszönöm, hogy a mi légitársaságunkat választották, jó szórakozást kívánok a katalán fővárosban a személyzet minden egyes tagja nevében! –töltötte be a Miami – Barcelona járat kapitányának reszelős hangja, a gép fedélzetét. 

Ezek után a jármű, pár méter gurulás után állt be véglegesen, a megfelelő ’kapuhoz’, majd a mindig mosolygós stewardesek nekiláttak sürgölődni, hogy az utasok azonmód elhagyhassák a fedélzetet. 

A reptér várótermében Aurorát és Xavit, a páros legnagyobb meglepetésére, Raquel és párja, Javier

üdvözölte néhány álmos fotós társaságában.

- Hola! – szaladt a barátnője elé Raqu, hogy minél előbb megölelhesse. – Üdv itthon, ismét! – intett közben Xavinak is mosolyogva.

- Hola, kismama! – viszonozta a gesztust a szőke hajú lány is. – Hát ti? – kérdezte kíváncsi hanglejtéssel, ugyanis a hajnali landolásuk végett, nem számítottak semmiféle köszöntőbizottságra a sajtó képviselőin kívül.

- Csak nem hagyhattuk, hogy taxival menjetek haza – lépett oda a csoportosuláshoz Javier is, majd üdvözölte a frissen megérkezetteket.

- Ó, micsoda gesztus! Köszönjük! – eresztett meg egy hálás mosolyt a labdarúgó Javier felé, hiszen teljesen kimerült volt a hosszú utazástól és semmi kedve nem volt még a taxi rendelésével és megvárásával foglalkoznia. Minden vágya az volt, hogy hamar a saját ágyába kerüljön, majd Rorit átkarolva elaludjon.

- Köszönjük! – válaszolta Aurora energikusan. Ő aztán teljesen be volt sózva, nem számított a hajnali időpont és az órákig tartó fárasztó utazás. – Gyönyörű pár vagytok! Csodás szülők lesztek! Annyira örülök nektek! – tárta szét a kezeit a barátai felé, hogy most ő kezdeményezhessen egy ölelést.

- Gratulálok! – csatlakozott a középpályás is a felesége szavaihoz, noha furcsállta, hogy most ennyire beszédes és felszabadult, mivel a nászútjuk utolsó napjaiban kissé feszült és gondterhelt volt valami miatt. Valami miatt, amit nem osztott meg vele!

- El kell mesélnetek mindent! Mit mondott az orvos, hány hónapos a gyerkőc és legfőképp minden rendben van vele? – lendült bele a dolgokba Rori, ugyanis Raquel a telefonba csak annyit tudott közölni, hogy tényleg terhes és, hogy Javier nagyon is örül neki.

Mindeközben a boldog négyes komótosan elindult a csomagokkal a járművük felé, majd iparkodva bepakoltak a bőröndöket. Fél órás kocsikázást követően  meg is érkeztek a házaspár villájához, ahol egy érdekes dologra lettek figyelmesek. Az építmény nappalijában égett a villany. A házaspár nem érette a dolgot, mivel üresen hagyták itt a házat és csak annyit bíztak a Hernándezékre, hogy locsolják meg a növényeket és szellőztessenek ki néhanapján.

- Lehet a szüleid, vagy a keresztszüleim – közölte Rori, mivel tudomása szerint csak nekik volt pótkulcsa és riasztókódja a villájukhoz.

- Vagy betörő… - aggodalmaskodott Raqu.

- Csak nem olyan amatőr, hogy felkapcsolja a villanyt, mikor az már messziről látszik az utcában – felelte Xavi, Raquelre nézve. – Biztos még egy szerettünk, aki meg akart minket lepni, csak nem a reptéren – indult el határozottan egy bőrönddel a kezében a tulajdon háza felé. A kulcs elfordítása után, kattant a zár és már bent is találta magát a villa előterében.

- Alex! – nézett a focista szeretetteljesen az öccsére. – Jó téged látni! – A többiek is itt vannak, jól gondolom? – pakolta le a csomagot a kezéből a fal mellé. – Mi ez a szag? Mintha kocsmát nyitottál volna…

- Alex!– lépett be a házba Aurora is, majd ráncba szaladt homlokkal konstatálta, hogy ki a’ meglepetésvendég’.

- Nincsenek, csak én vagyok… - válaszolta felszínes nyugalommal a férfi, akinek szemei zavartan kavarogtak.

- Köszi, öcskös, hogy megvártál minket üdvözölni, de hulla fáradtak vagyunk, ha nem gond , majd holnap mesélünk – csevegett a középpályás.

- Nem üdvözölni jöttem titeket…, hanem Auroráért! - jelentette ki.

- Tessék? – értetlenkedett a focista, a Raquel és Javier párossal egyetemben.

- Alex! – szólította meg jeges hangon, szinte fenyegetően Aurora, a legfiatalabb Hernándezt.

- Jól hallottátok! – szorult ökölbe Alex keze. - Szerintem itt az ideje a szennyes kiteregetésének, mégha ez egyeseknek fájni is fog…