8 bites szerelem - 2. fejezet - Fatális véletlen

Sziasztok!

Itt is van a második fejezet! Kedves olvasóm, P szavai ösztönöztek arra, hogy már pénteken hozzam, a frisset.  Nagyon boldoggá tett vele, hogy ennyire érdeklődött a folytatásról!:) Meghozta az íráshoz, a kedvem!:)

Az első fejezethez érkező, megannyi komit és persze pipát, nagyon-nagyon köszönöm!:)*.* Remekül estek a dicsérő szavak!:) Válaszolni is fogok, majd "rájuk"!:)

A következő fejezet, őszintén szólva, nem tudom, hogy mikor fog jönni! Az egyetemen, most érünk a félév hajrájába, így a ZH-k megszaporodtak, a beadandók határidejei pedig, vészesen közel kerültek. Ígérem igyekezni fogok az írással, ahogy csak tudok!:) 

Jó olvasást!:)

A bézs és krémszínekben pompázó hálószobában mindent, a hold hideg fénye vont körbe. A lakályos helyiségben, ahol egy angyalarcú lány aludta az igazak álmát, csend és béke honolt, a késő éjjeli órának megfelelően.

Bruna, a háta mögött hagyott zaklatott nap ellenére, nyugodtan és lidérces álmok nélkül pihent, míg egy erőteljes hanghatás meg nem zavarta ebben. Az első pillanatokban fel sem fogta, hogy mi lehetett az a zaj, mire felriadt, csak mikor ismét és ismét meghallotta azt: egy erőteljes, azonos időközönként felhangzó horkolást…

A barna hajú nő, kikecmeregve a párnák és a puha takaró nyújtotta biztonságból, az útját a nappali felé vette, ahonnan a zaj forrását tippelte. A tegnapi farmerja és a pólója gyűrötten tapadt a testéhez, mivel a kanapén érte az álom, ahonnan a legjobb barátja, csak bevitte a hálószobájába és gondosan betakargatta. Valószínűsíthetően, ezek után nála maradt, hogy őrizze és óvja az álmát, amiért a nő, rendkívüli hálát és szeretetet érzett iránta, noha épp az imént ébresztette fel őt. 

A nappaliba érve, vicces kép fogadta Brunát, ugyanis a termetes focista, a szoba legkisebb méretű karosszékében próbált szunyókálni, méghozzá tágra nyitott szájjal. A hosszú és izmos karjai, ernyedten lógtak le a karfákról, a lábai kinyújtott állapotban pihentek a földön, a feje pedig, hátravetve támaszkodott, a fotel támláján.  Percekig, vigyorogva figyelte, ahogy a világklasszis futballista jóízűen horkol és motyog álmában, majd nekiállt felébreszteni, ugyanis nem szerette volna, ha a férfi, reggel beállt izmokra ébredne. Főképp, mivel csak napok voltra hátra a szezon első derbijéig, az ősi rivális, a katalán csapat ellen.

- Sergio, ébredj! – keltegette gyengéden, finoman rázva a sportoló kimunkált vállait. Olyan közel merészkedett a férfihoz, hogy szinte érezte a belőle áradó hőt és energiát, mely még álmában is sütött belőle. – Kérlek, kelj fel, nem szeretném, ha elaludnád a tagjaidat! – susogta neki, noha közben rájött, hogy az 1,89 méter magas barátja, a szintén aprócska kanapéján sem fog kényelmesen pihenni. Sőt, Blas üres szobájában sem fog tudni. – Haza sem vihetlek, mert a kocsim, a temetőnél maradt - magyarázott a még mindig szendergő focistának -, a tieddel meg nem szívesen mennék, hiszen akkor, Pilarnak kéne visszahoznia engem. Különben is, elég későre járhat…

- Mi? Mi történt? – tért magához hirtelen a hátvéd, sűrű pislogások közepette. Az arcaikat csak milliméterek választották el egymástól. 

- Nagyon kényelmetlen itt, ha már maradtál, hogy vigyázz rám, akkor megérdemelsz egy puha ágyat! Gyere! – nézett mélyen a ködös tekintetbe a nő, hogy tudatosítsa az álomkóros sportolóban, a mondanivalóját. Hosszú pillanatokig szinte elveszett a révedt barna szemekben, melyek lágyan simogatták a vonásait.

- Hova, mi? – ízlelgette még az álmai ízét Ramos, zavartan el-el bóbiskolva.

- Gyere! Mindjárt visszaaludhatsz! – biztatta Bruna a barátját, miközben próbálta ébren tartani és felhúzni a fotelból. A férfi, miután nagy nehezen feltápászkodott a karosszékből, megindult a göndör hajzuhatagú nő után, egyenes a hálójába. Beérve a helyiségbe, ahol egy hatalmas franciaágy kapott helyet, a hátvéd, már dobta is le magáról a szűk farmerjét, és pólóját, hogy egy szál alsónadrágban zuhanhasson be, a paplanok közé. – Sergio ne…- próbálta leállítani, a sportoló ösztönös cselekvését Bruna, de mire elkezdte a mondatát, a labdarúgó már ismét húzta a lóbőrt. Ezek után a nő, csak annyit tudott tenni, hogy betakarta, majd pizsamára váltotta a kényelmetlen utcai viseletét és bebújt mellé háttal, az ágy másik térfelére. Remélte, hogy ez, a figyelmességből fakadó gesztus, nem fog másnap, sem később kellemetlen pillanatokat okozni számukra. Már félálomban volt, mikor egy izmos testet érzett meg maga mögött, szorosan.

- Szeretlek…Pilar – motyogta az andalúz hirtelen, a legjobb barátja fülébe. – Te vagy, a legjobb dolog az életemben!

Bruna szemei hirtelen kipattantak, majd, mint akit a tűz égetett volna meg, kiugrott az ágyból, a hátvéd

öleléséből. Percek múltán, ő foglalt már helyet a nappali, aprócska foteljében. Az agya lázasan kattogott, az előbb „elhangzottakon”. Eddig nem igazán „esett le” neki, hogy a barátja ténylegesen szerelmes Pilarba. Azt hitte, hogy csak szórakozik, eltölti kellemesen az időt, a nővel. Ám, ha sportoló, már álmában is - „öntudatlanul”-, szerelmes szavakat suttog, akkor az a kapcsolat bizony komoly! Bruna szívébe, mintha egy éles szilánk fúródott volna, ezen gondolat hatására. Nem értette miért, de féltékenységet érzett! Elkezdte félteni a férfi szívében elfoglalt, előkelő helyét. – Ennyire önző, csak nem lehetek! – bukott ki belőle hirtelen és hangosan. – A barátom boldogságát kell, szem előtt tartanom! Ha Pilart szereti, akkor Őt! Eddig végtelenül nem érdekelt, hogy mennyi viszálynak voltam az okozója,sőt az sem lett volna rám nagyobb hatással, ha miattam szakítanak, de ezentúl félre kell állnom! – gondolta lázasan. - Nem szabad, hogy a kapcsolatuk útjába álljak, hiszen melyik nő szeretné, ha egy másik lenne folyton a szerelmével… - temette az arcát a kezeibe. A szívében lévő szilánk okozta féltékenység, csak nem akart szűnni…

Bruna az éjszaka hátra levő részét, éberen, gondolkodással töltötte. Elhatározta, hogy amennyire csak lehet, "támogatni" és segíteni fogja a legjobb barátja és annak a választottját. Még akkor is, ha nem igazán kedveli a nőt. Megpróbál végre felnőni és Sergio nélkül létezni, persze bizonyos keretek között, ugyanis a férfi barátságáról nem akart lemondani. Áldozatok meghozatalára viszont képesnek érezte magát! – Majd több időt töltök Crissel és Irinával, Ikerékkel vagy bent a munkahelyemen, a munkatársaimmal – kutakodott az agyában, a lehetséges alternatívák után. Most tudatosult benne igazán, hogy mennyi időt töltött nap, mint nap a férfival, menyire támaszkodott rá. – Bárcsak, nekem is lenne valakim, akit szerelemmel szerethetnék! – született meg benne az igény, egy párkapcsolatra. – Szerelmes szeretnék lenni! – tört utat magának a vágy, elemi erővel. 

Bruna, elég régóta volt már „magányos”. Blas halála előtt, ugyan volt egy-két, hosszabb ideig tartó kapcsolata, ám négy éve csak a gyásznak, a barátainak és a munkájának élt.

Kora reggel, mikor a nap első sugarai, már meleg fénybe burkolták az otthonos szobát, a barnaság idejét érezte, hogy felöltözzön és nekilásson a reggelinek. Azt tervelte ki, hogy meglepi a kedvencével a hátvédet, ezzel is megköszönve neki, hogy támogatta a tegnapi, fájdalmas napon. Harminc perc alatt, elkészítette a férfi kedvenc reggeli fogását, kávét főzött, megterített, majd friss narancslét is facsart, hogy vitamindúsan kezdődhessen a napjuk. Éppen a hálójába indult, felébreszteni a sportolót, mikor dühödt

kopogásra és csengőszóra lett figyelmes. Ráncolt homlokkal sasszézott a bejárati ajtajához, hogy kileshessen a kémlelőn. Egy ingerült és végtelenül felzaklatott nőt látott…

- Nyissátok ki! Beszédem van veletek! – dörömbölt az ajtón Pilar, hangosan és hevesen. A  tengerkék tekintetű nő, egy szemhunyásnyit sem aludt az éjjel, mivel folyton azon agyalt, hogy „azok ketten” mit csinálhatnak éppen. Hiába próbálta Segio, az esti hívása alkalmával, ártatlan, baráti gesztusnak beállítani azt, hogy Brunánál marad az éjszakára, Pilar ezt nem tudta elhinni, sőt nem is igazán akarta. A zsigereiben érezte, hogy őt bizony, baleknak nézik!

- Ó, te jó ég! Mit keres ez itt!? – rettent meg azonmód Bruna, a nőt látva, hirtelen nem is tudta, hogy mit tegyen. Rövid mérlegelést követően, inkább kinyitotta a bejáratot, a féktelen düh vezérelte személynek, mielőtt betörné azt, vagy a szomszédjai, ráhívnák a rendőrséget. Pilar szinte beesett az otthonos, ám parányi lakásba.

- Bruna! Mi folyik itt? – jött ki szintén ebben a pillanatban, a zajtól felriadt Sergio a hálószobából, egy szál alsóban. – Lefeküdtünk? – kérdezte meg az első gondolatát, ami az eszébe ötlött, majd újra az alsójára pillantott és vissza a legjobb barátjára, várva a választ. A szeme csak másodpercekkel később siklott rá, a legjobb barátja mellett álló, hívatlan vendégre. – Pilar! – képedt el rögvest, amint a tudata feldolgozta, hogy a kedvese is jelen van, és éppen egy ilyen kompromittáló helyzetben találta, a „féltékenykedésének tárgyánál”.

- Annyira tudtam, hogy ti ketten! – remegett meg a méregtől, Pilar. A hatalmas szemei szinte szikrákat szórtak, az egész testéből áradt az izzó harag és düh.

- Ez nem az, aminek látszik! – próbálta máris „menteni a menthetőt” Bruna, az éjjeli elhatározásából fakadóan. – Csak egy fatális véletlen, ami teljesen másnak látszik, mint ami…- magyarázott gyorsan és pergőn. Nagyon remélte, hogy hinni fog neki Sese kedvese, noha erre a legkisebb esélyt látta…

- Nem vagyok kíváncsi az újabb hazugságokra! – jelentette ki üvöltve és a fejét rázva. Ezzel is jelezve, hogy már hisz el a "párosnak" semmit. – Sergio, csak arra válaszolj, hogy akkor én minek kellettem!? – nézett most izzóan az andalúzra, aki eddig csak némán figyelte az eseményeket. – Miért akartál velem járni és összeköltözni, ha vele vagy!? – bökött a fejével, egy undorodó grimasszal az arcán, a vetélytársára, Bruna felé. – S úgy mégis, mióta? – remegett meg hirtelen a hangja, a tekintetébe könnyek szöktek.

- Pilar… - szólalt meg végre a focista is, ám ennél többet megint csak, nem volt képes mondani. A fejében hatalmas zűr és zagyvaság tombolt, mivel nem igazán tudta összeilleszteni a tegnapi nap emlékeit azzal, hogy a legjobb barátja ágyában érte a reggel. 

- Ennél inkább nem is kell több! – csattant fel hisztérikusan a nő, mivel Ramos „hallgatása”, a dolog igaz és kegyetlen mivoltát erősítette. Már a kérdései várt válaszok sem izgatták, csak az, hogy játszottak vele. - Remélem élveztétek az estét! Biztos jó volt rajtam röhögni! Jó étvágyat a romantikus reggelihez! – viharzott ki rögvest, a lakás előteréből Pilar, miután észrevette a lakás amerikai konyhájában, a díszesen megterített étkezőasztalt és rajta a focista kedvenc fogását. Az ereje  abban a percben hagyta alább, s nem szerette volna, ha látják összetörni. A könnyei azonmód eleredtek, ahogy bevágta maga mögött az ajtót. Hihetetlenül dühös és csalódott volt egyszerre. Teljes mértékben átejtve érezte magát! Nem igazán értette, hogy Sergio miért költözött vele össze és miért hitegette, ha mindeközben Brunával kavart folyamatosan. Ki tudja mióta…

- Pilar, te meg!? – szólította meg hirtelen a társasházból kifelé tartó nőt, egy férfihang.

- Hagyj most békén, Cristiano! Menj csak, a kedvenc kis barátaidhoz! – rázta le magáról, az őszintén aggódó kezet, majd sebesen kilépett az épületből.

- Mégis mi a fészkes fene történt? – bukott ki megrökönyödve a portugálból félhangosan, aki csak Bruna autóját hozta el a temetőből, Sergio kérésére. Összeráncolt homlokkal lépcsőzött tovább felfelé, a megfelelő lakásig, ahol Bruna Garrido lakott.

Sergio és Bruna szótlanul szemlélte és méregette egymást, miután a reggeli vendég kitette a lábát a lakásból. A nagy csendet, a barna hajú, csodaszép nő elégelte meg elsőként.

- Sese, az isten szerelmére, menj már utána! Gyorsan öltözz fel és szedd a lábad! – lépett a közvetlen közelébe a hátvédnek, majd ugyanúgy megrázta a kidolgozott vállait, mint ahogy az éjjel tette, a keltegetésénél. – Komolyan mondom, nem ismerek rád! Ne csak állj itt némán és letaglózva!

- Mi ketten, az este…

- Dehogy is! – rázta a fejét, a göndör hajzuhatagával táncot járva. - Azért ébredtél az ágyamban, mert nem akartam, hogy beálljon vagy megfájduljon valamid, a kicsi fotelem miatt! Nem történt semmi közöttünk! – nyomatékosította a mondandóját, a gesztusaival is. – Sőt, az éjszaka nagy részét, én töltöttem inkább a fotelben! – magyarázott hevesen, próbálta észhez téríteni a férfit, hiszen az éjjeli elhatározásához tartani akarta magát. – Szereted Pilart! Ő a legjobb dolog az életedben, menj már! – idézte vissza a sportoló szavait, amiket az ő fülébe sugdosott.

- De miért vagyok alsógatyában? – akadékoskodott tovább a focista, mint aki szeretné azt hinni, hogy Bruna és közte történt valami…, noha arra emlékeznie kéne.

- Mert, olyan álomkóros voltál, hogy azt hitted, otthon vagy! – győzködte elszántan tovább a barátját, a nő. – Szereted őt! Beszélj vele! – nézett mélyen a hatalmas barna és melegséget árasztó szemekbe, melyek most valamiféle tanácstalanságról árulkodtak. – Kérlek, tedd meg értem! – vitte be azt a mondatot, melyről tudta, hogy hatni fog. Az addig eggyé fonódó tekintetek, hirtelen szétváltak, megszakítva az intim pillanatot.

- Igazad van! – tért észhez, és vissza a „régi Ramos”. – Beszélnem kell vele, meg kell neki magyaráznom ezt a végzetes tévedést! – rohant be a ruháiért, a hálószobába.

- Különben is, ha velem töltötted volna az estét, akkor arra emlékeznél… - kiáltotta a szélsebesen mozgó sportoló után viccelődve, a gyönyörű nő. A szívében lévő szilánk sajogni kezdett, újra érezte a rátörő féltékenységet. 

- Srácok, most találkoztam Pilarral! Eléggé feldúlt volt! Mi történt? – lépett be a nyitott ajtón hirtelen, a portugál csillag, Cristiano Ronaldo. Az arca értetlenségről és kíváncsiságról árulkodott.

- Szia, te meg? –eszmélt fel az érkező, újabb vendég látván Bru. – Ma az egész pereputty látogatására számíthatok?

- Én is örülök neked! - hagyta figyelmen kívül a nő pikírt megjegyzését, aki köszönettel tartozna neki, ha tudná, hogy visszahozta az autóját.

- Ugye visszahoztad Bruna kocsiját? – rohant ki a hálóhelyiségből a hátvéd, meghallva a csapattársa hangját.

- Igen, azért jöttem! – bólintott egy aprót Cris.

- Remek! Én, akkor rohanok! – hagyta el futólépésben a lakást Sergio, magára hagyva a két barátját. Búcsúzóul csak biccentett mindkettejüknek, mert nem akarta tovább húzni az időt, minél előbb utol akarta érni a kedvesét.

- Mégis mi a csuda van? – tette fel ismét a kérdést a csatár, mert hihetetlenül frusztrálta, hogy még mindig nem tudott meg semmit sem.

- Gyere, reggeli közben elmondom! – intett maga után Bruna, hogy kövesse őt a focista, majd leült, a szépen megterített étkezőasztalhoz és nekilátott enni. Cristiano követte a példáját, miután Ő is helyet foglalt, beavatást nyert a reggeli és az éjjeli dolgokba. Sőt a nő, még az elhatározását is megosztotta vele…