8 bites szerelem - 1.fejezet – Mindörökké, a legjobb barátom leszel!

Sziasztok! 

Meghoztam az első fejezetet! Köszönöm a prológushoz érkező, rengeteg komit és pipát!  Ígérem, válaszolni is fogok rájuk! 

Ugyan, kicsit rövidebb lett a tervezetnél a fejezet, de most "ennyit tudtam". Remélem azért, elnyeri a tetszéseteket! Jó olvasást!

Olivia

Egy szimmetrikus vonásokkal megáldott, gyönyörű nő lépdelt, a Madrid szélén elterülő, erdővel szegélyezett temetőben. A tekintete végig, a cipője orrát pásztázta, míg elérkezett a jövetele céljához - egy visszafogott, vésett sírkőhöz. 

- Hola, Hack! – köszöntötte a „legjobb barátját”, majd leült a kővel szembeni, frissen kivágott fa, csonkjára. Az óriási nyúlt növényt, az ő kérésére vágták ki a temető emberei, mivel félő volt, hogy egy nagyobb vihar alkalmával, kárt okozhat a sírhelyben. – Ismét eljöttem, mint mindig… – beszélt a vésett kőtömbhöz halkan. – Most is hoztam friss virágot, mint minden alkalommal… - harapta be az ajkait vehemensen, hogy a hirtelen rátörő zokogás, ne bukjon ki belőle azonnal. – Istenem, – nyögte, miközben legördült egy kövér könnycsepp a bronzbarna arcán -, már négy éve, hogy elmentél ezen a napon – temette az arcát hevesen, a kezeibe. A sírás elemi erővel rázta meg a testét, szinte fojtogatta a tagjait és a lelkét. 

Blas még 2009-ben vesztette életét, egy rossz helyen lévő vérrög következtében, mely elzárta a szívébe tartó verőeret. A férfi keringése összeomlott, megszűnt dobogni a legfontosabb szerve és meghalt. A programozó nem szólt senkinek a fellépő gyógyíthatatlan betegségéről, melynek következménye a végzetes vérrög volt, így Brunát letaglózta, a legjobb barátjának, hirtelen halála. Az egyik pillanatban még vígan nevetgéltek az albérletük kanapéján, a következőben pedig a földön haldoklott a barátja… 

A nő, az eltelt években heti rendszerességgel kijárt, a legjobb barátja sírjához, megosztani vele az élete legújabb fejleményeit, a legapróbb mozzanatoktól kezdve. Órákig képes volt, hangosan és lelkesen mesélni, vagy csak csendben ücsörögni a sírhely mellett. A munkájában fellépő nehézségekre is, a „rideg sírtól kért és várt megoldást”. Hitte, hogy ha elmondja a problémáját, Blas segíteni fog neki, üzenni fog valamilyen úton. Ezen szokásait, a szűk környezetében, sokan túlzottnak gondolták, mivel attól féltek, hogy sosem lesz képes, igazán elengedni a férfit, ám a súlyos veszteség tényét, önmagában,  már „elfogadottnak” tekintette. Véleménye szerint, az idő gyógyító ereje, négy év alatt, „csodát” művelt vele, de a halála évfordulóját általában gyötrelmesen viselte. Még ennyi év távlatából is, hiszen a „kezei” között lehelte ki a lelkét, a számára egyik legfontosabb személy. Nem volt rá igazán felkészülve! Váratlanul érte a dolog.

A mai napig nem nyúlt, a legjobb barátja fontosabb személyes dolgaihoz, - a laptopjához és a fekete bőrkötésű noteszához -, csak őrizte azokat, a szekrénye, egy elzárt fiókjában. A férfi szobáját is, a halála után, hosszú hónapok elteltével volt csak képes kiüríteni, néhány barátja segítségével. Azóta, az a szoba üresen áll, még a lakás, felújításakor sem engedte be a szakembereket, hiába erősködtek néhányan, hogy legalább festesse ki a helyiséget. Ő azonban nem akarta, hogy bárki idegen belépjen oda, és „felfordulást” okozzon. Az üres helyiség, a szívében fennmaradó űrre emlékeztette, amit a férfi hagyott maga után, és amit betölteni, senki nem tud és nem is lesz képes… 

Minden erejével, minden idegszálával, az élete részének akarta tartani az elhunyt barátját, akit testvéreként szeretett. Szinte az élete központját képezte még mindig a férfi és az emléke, amit Bruna nem akart , vagy nem volt hajlandó tudomásul venni.

- Hiányzol Hack! Olyan boldog lennék, ha még itt lehetnél velem! – állt fel a rönkről, szipogva és kicsit csillapodva a nő, majd a sírkőhöz sétált. – Miért nem avattál be!? Miért titkoltad el előlem a betegséged? Négy éve ezen rágódom… - simogatta meg a hideg és rideg anyagba vésett feliratot, majd ismét záporozni kezdtek a sós könnyei. –Mindörökké a legjobb barátom leszel! A szívemben őrizlek… - rogyott rá az emlékhelyre.

- Bruna, kedvesem! – szólította meg, a roskadva gyászoló nőt, egy reszelős férfihang. Szívet tépő élmény volt neki, így látnia az egyik, legeslegjobb barátját. Kívülről a nő, mindig gondtalannak, közvetlennek és boldognak tűnt. Sokakkal képes volt elhitetni, hogy rendben van teljesen, még néha napján vele is. Ám a nő legszűkebb környezete, azok az emberek, akiket a bizalmába fogadott, bizony tanúja volt, a tragédia, mindennapos árnyékának és azok hatásainak. Nem akarta, nem tudta elengedi Blast!

- Sese – fordult a hang irányába, a barna hajú szépség, kinek szemei vöröslöttek a rengeteg sírástól. – Sese, úgy hiányzik! – nézett végtelenül sebezhetően és összetörten a magas, és izmos focistára. – Ezen a borzalmas napon, még örültebben hiányzik…

- Tudom, tudom – iramodott meg a törékeny nő felé, a Real Madrid védője, majd a karjaiba zárta, felemelve a hideg sírról. – Semmi baj, itt vagyok! – simogatta a barátja hátát, mely a zokogástól rázkódott, már sokadjára, ezen a napon. – Rám számíthatsz! – nyomott egy apró puszit a lány hullámos hajára. - Őt pótolni lehetetlen, de én itt vagyok neked, melletted állok és támogatlak – vigasztalta szeretetteljesen, belélegezve a parfümje édes illatát. 

Négy éve, hogy megismerkedtek a nővel, mikor Bruna, belépett a Real Madrid hatalmas családjába. Már kezdetekkor megtalálták a közös hangot, remekül kijöttek a másikkal. Sergio ezen időszak alatt, többet is szeretett volna a nőtől, ám ennek két akadálya is volt. Az első, Lara volt – mára már az exe -, akivel akkortájt vállalták fel a kapcsolatukat, a nagy nyilvánosság előtt is, a másik pedig Blas és később a halála. A sportoló nagyon jól emlékezett arra a gálavacsorára, mikor elkapta őt Hack, a férfimosdóban. Játékosan figyelmeztette őt, hogy ’meg ne próbálja’ összetörni Bruna szívét, majd kérte, hogy vigyázzon rá. Ám ezt olyan tekintettel, olyan hangsúllyal és olyan éllel mondta, amit a labdarúgó nem igazán tudott hova tenni, abban a pillanatban. Blas pillantása szinte könyörgő volt, ám a hangja mérhetetlen bizalomról árulkodott. - Mintha arra próbálná rávenni, hogy vegyem, át a helyét… - futott át akkoriban a hátvéd agyában a megérzés, amit rögtön ki is kergetett onnan. Azonban, mikor a nő, zokogva hívta fel, már megértette! Megértette, hogy rá lett bízva Bruna. Egy pillanatig nem habozott, és nem gondolkodott el azon, hogy miért is kéne neki ezt tennie! Ösztönből, „felsőbb utasításra” cselekedett, hiszen annak a csodaszép nőnek segítenie kellett. Támogatóra volt szüksége, aki mellette áll mindenben és segít neki feldolgozni a tragédiát. 

A védő már négy éve „ez” volt a szépséges nőnek, s lassacskán el is felejtette, hogy a kezdet kezdetén, másképp tekintett rá… - Gyere, menjünk inkább! – javasolta halkan Sergio, miután a karjaiban zokogó nő, kissé nyugodni látszott.

- Rendben… - egyezett bele fakó hangon Bruna. Jelen pillanatban a Real focistája jelentette neki a kiutat, a kapcsot a világgal, a gyász, kínzó bugyraiból. Sokat köszönhetett ennek a különleges férfinak, aki mindig mellette volt, ha kellett. A személyében egy nagyon jó barátra és támaszra lelt, akivel a „jobb napjain” remekül ki is jött. Sokat bolondoztak és nevettek együtt! Blas után, Ramos vált, a legfontosabb személlyé az életében. Néhanapján rengeteget gondolkozott azon, hogy miért is vette pártfogásába a férfi. Hack halála előtt, ugyan jóban voltak, de nem volt kimondottan szoros a barátságuk. Inkább csak incselkedtek egymással…

Ramos gyengéden támogatta a temető kijáratáig a nőt, majd a tulajdon kocsijához vezette. A gyenge és apró női kezet, mely szinte el is veszett, az óriási tenyerében, féltő gonddal szorította. Egy pillanatra nem akarta elengedni, tervezte, hogy még a vezetés közben sem fogja, hiszen az automataváltó megkönnyíti a dolgát.

- Holnap első dolgom lesz visszajönni az autódért, mivel most, nem fogom hagyni, hogy egyedül, a volán mögé ülj! Nem is értem, miért nem taxival jöttél…

- Rendben – nyugtázta ezt is Bruna, még mindig valamiféle letargiában, miután beszállt a drága luxusautóba, aminek ajtaját, kinyitotta előtte a focista. Az érzelmeit mindig mélyen és hosszan megélte. Szinte átadta magát nekik, had marcangolják a bensőjét…

- Kislány… - sóhajtott hirtelen és aggodalmasan a focista, miután Ő is helyet foglalt a járműben, a kormánykerék mögött. – Kérlek, próbálj kicsit kiszabadulni az érzelmeid fogságából! Magadat lököd folyton vissza, a gödör mélyére! – gesztikulált aggodalomittasan. - Tudom, hogy nehéz, de az érzelmeid mélysége, még ki fog egyszer teljesen készíteni! Ha ez már nem történt meg idáig… 

- Sajnálom, csak…, tudod, én ilyen vagyok. – vonta meg a vállát, Bruna. - Megélek mindet, amit érzek, sokkalta jobban az átlagnál. – rázta a fejét, egy grimasszal, mely a tehetetlenségét fejezte ki, az állapotával kapcsolatban.

- Ritkán szoktalak ilyen mértékben, ilyen intenzíven, nevetni és örülni látni! Tudod, tavaly már egész jól viselted ezt a napot, de ma… - dobolt, a bőr borítású autóülés szélén, Sergio.

- Tavaly más volt!  Az este, vele álmodtam – célzott, a halott legjobb barátjára, a nő. A hangja fáradtan és siváran csengett. – Újraéltem minden pillanatát, annak a szörnyű napnak – jelent meg egy fájdalmas rándulás ,a szépséges arcon. – Ismét, a kezeim között halt meg – hajtotta le a fejét, a tekintetét a combjaira szegezve.

- Istenem – csúszott ki rekedten, a férfi szájából, az első gondolata. 

*

Cristiano Ronaldo, a jól megérdemelt szabadnapja estéjét, a családja körében töltötte. Kilenc óra felé a szerelmével és a fiával készülődött, egy animációs filmet megnézni, mikor megcsörrent a telefonja.

- Szia, haver! – szólt bele a telefonba, miután konstatálta, hogy ki kezdeményezte a hívást. – Hogy van? Megnyugodott már? – kérdezte rögvest, a vonal túlsó végén lévőtől.

- Kicsit jobban, de eléggé ki volt…- sóhajtott egy mélyet Sergio, a telefonba. A tekintetét, a tőle kissé távolabb szuszogó nőre függesztve. Az angyali szépségű vonások, az álmok birodalmában kisimultak és nem csüggedeztek tovább, ahogy azt, az egész napon át tették. – Az este vele álmodott, újra átélte, ahogy meghalt a kezei között. – ecsetelte halkan, a barátjának a történteket, a sportoló.

- Te jó ég! – hüledezett a ténytől, Ronaldo is. – Nála maradsz az éjszaka is?

- Maradnék, őrizném az álmát, nehogy megint… 

- Csak Pilar… - vágott a hátvéd szavába hirtelen, a portugál.

- Igen, Ő ezt nem képes megérteni…

*

Pilar Rubio, a futópadján próbálta csillapítani és kiadni magából a heves érzelmeit. A gép, ugyan a leggyorsabb fokozaton zakatolt, és mutatta a tempót, de ezt a nő, könnyedén tudta követni. 

A feje zsongott, szét akart robbanni, oly annyira dühös és mérges volt. Szétvetette az ideg, a testét és a lelkét egyaránt, hiszen ismét alulmaradt Brunával szemben! A férfi, azonmód felrúgta a közös programjuk tervét, mikor nem tudta utolérni azt a nőcskét, „ezen a tragikus napon”. Nem volt képes felfogni, hogy a focista nem látja, ennek a dolognak a visszásságát! Pilar, úgy gondolta, hogy nincsen barátság nő és férfi között! Brunában, a kezdetektől fogva, ellenfelet, riválist látott, akivel a szerelme, túlontúl sok időt tölt, és túlontúl közeli a kapcsolata. Mikor amaz füttyent a hátvédnek, ő máris ugrik és rohan hozzá! Ki szerint normális ez!? 

- Mikor udvarolt nekem, nem kötötte az orromra, hogy az anyja és a barátosnéja után következhetem csak… - fújtatott vehemensen, mint egy vágtató ló.