YGMS - 4.fejezet - A randevú

Egy meseszép, szőke hajú lány tűnt fel a kora esti városkép nyüzsgésében. A szél lengén fújdogálta az aranyszínű tincseit, a csinos ruha pedig tökéletesen kihangsúlyozta a nőies idomait. Járása kecses volt, a mozdulatai és a nézése magabiztosságról árulkodtak. Lendületesen lépkedett a tér közepe felé nem kis feltűnést keltve. Ekkor az eddig rejtőzködni próbáló, felettébb magas és szálkás alak meglátta a csodás teremtést és eléje sietett.

- Hola Adelina! – tolta fel egy férfias mozdulattal a napszemüvegét, a lány elé siető csatár.

- Hola Cris! – viszonozta a köszöntést egy mosollyal Ada.

- Nagyon csinos vagy! – bókolt őszintén a labdarugó, amint a leányzóba karolt. – Ha nem nagy gond, innen kocsival megyünk, mert nem szeretném, ha útközben egy valag ember leszólítana egy aláírásért vagy egy képért. Már így is sokan megtették, amíg rád vártam. – magyarázott bőszen.

- Pedig a szokásomtól eltérően, most nem késtem többet, mint két perc. Komolyan ennyire ismert labdarúgó vagy? – tárta a szét a kezét „csodálkozva” Adelina. – Mármint, biztosan, nem akartalak ezzel megsérteni, ám én őszintén bevallom nem ismertelek fel, ott a klubban. –csicseregte Crisnek szélsebesen. - Szóval ezért is, még az elején közlöm veled, hogy én Bayern München rajongó vagyok! – villantott egy hamiskás vigyort a csatárra.

- Bajor drukker ? Akkor már mindent értek!- kacsintott egyet csibészesen Cristian. Mindeközben megérkeztek a férfi négykerekűjéhez, mely egy elegáns ám mégis sportos BMVM3 Coupé volt.–Visszatérve, ismernek és szeretnek a Barca drukkerek, aminél többet nem is kívánhatnék. – válaszolta meg diplomatikusan, a lány előző, kissé pikírt megjegyzését a csatár, miután besegítette őt a járműbe.

- Természetesen elismerem, hogy a Barcelona joggal sikeres és megbecsült klub, ám a szívem az a „münchenieké”. – ecsetelte tovább a dolgot a leányzó, már a kissé hűvös bőrülésekbe süppedve.

- Fiatalkorukban az emberek néha örültségekért képesek rajongani, ám idővel rájönnek mi a jó…- csipkelődött vigyorogva a katalán már ő is az autó légterében.

- Biztosan…- forgatta a szemeit viccesen Adelina, a heccelésre. – Szóval, hova is megyünk vacsorázni? – illegette a pilláit.

- Legyen meglepetés, ám annyit elárulhatok, hogy egy nagyon klassz helyre! – fordította el a kulcsot az indítóban Cristian, majd a négykerekű jármű szelíd dorombolásba kezdett. A rövid utat végig csevegték a lenyűgöző panorámával a háttérben. Tíz perc multán már le is álltak egy, a tengerparthoz közeli étterem parkolójában. A csatár azon nyomban kipattant, hogy készséggel kinyithassa az ajtót elbűvölő partnerének.

- Micsoda úriember! – mosolygott szélesen a lány, a fiú viselkedése láttán.

- Egy ilyen rendkívüli hölgy társaságában…- ejtett el őszintén egy újabb kedveskedő megjegyzést Tello.

Az étterem egy felettébb hangulatos hely benyomását keltette a letisztul asztalok és székek dizájnjával. Az uralkodó szín mindenhol a tört fehér volt, amely visszaköszönt a drapériákon és még a pincérek egyenruháján is. Az emberek többsége a tengerre néző terasz egyik asztalánál foglaltak helyet, így Cristian is, egy ilyen asztal felé vezette Adelinát. Miután ismételten egy udvarias gesztust követve kihúzta a széket a lánynak, gyorsan elvette és lefordította a „Foglalt Tello névre” kártyácskát.

- Meseszép! –nézett körbe elismerően Adelina.

- Várj csak, amíg megkóstolod a főztjüket! – gesztikulált hevesen az ifjú titán.

- Akkor lássuk csak azt, az étlapot! – csapta össze a tenyereit a leányzó izgatottan. Erre a labdarúgó az asztalon nyugvó két bőrkötéses könyvecskét felemelte, majd az egyiket átnyújtotta a vele szemben ülőnek. Pár perc múltán megjelent a pincér is, hogy elsőként az italrendelést felvehesse. A páros megállapodott, hogy étvágycsinálónak legurít egy Sangriát, majd rendeltek még néhány üveg szénsavas ásványvizet. Mire az alkalmazott meghozta az italokat, addigra már mindketten eldöntötték, hogy is mit is szeretnének rendelni. A választásuk egy közös tengergyümölcsei tálra esett, mivel időközben rájöttek, hogy odavannak a „tengeri fogásokért”, így máris egy közös pontra találtak.

- Mi jót csináltál ma? – kérdezte Cristian, miután a pincér elmenet, magával véve az étlapokat és ott hagyva a szomjoltókat.

- Egy kissé kellemetlen beszélgetésben volt ma részem Giroval…- kortyolt egy aprót a Sangriából Ada.

- Ő az a barátod, akit a neten ismertél meg. – jelentette ki a sportoló, emlékezve a lány mondandójára még a buliból.

- Igen, és ő az, akit olyan csúnyán csőbe húztál…- emlékeztette a leányzó csúfondárosan.

- Hát hogy is felejthetném el a szörnyű tettemet. – csipkelődött szemforgatva. - Ám miatta, most veled vacsorázhatom, így megérte a dolog, minden szörnyűsége ellenére… - mondta komolytalan hangsúllyal, poénra fogva az egészet Cris.

- Volt olyan szörnyű, hogy felajánld a tettedért az öltözőlátogatást! – dőlt hátra Adelina a széken, a fejét kissé megbillentve.

- Oké, beismerem ismét, lehet kissé túllőttem a célon. – tette fel a két kezét védekezően. – Szóval miért is volt kellemetlen? – rezdült meg kérdőn a különleges árnyalatú tekintet.

- Tisztáznom kellet vele egy fontos dolgot. – simított egy rakoncátlan tincset a füle mögé Adelina. - Mégpedig azt, hogy én nem táplálok iránta a barátságnál mélyebb szálakat.

- Gondoltam, hogy valami ilyesmiről lehet szó, ám mikor megemlítetted az öltözőlátogatást, akkor nem haragudott már többé rád, nem!? – nézett mélyen a leányzó tengerszínű szemeibe.

- Igen, akkor végre a normális „modorú” Girot láttam benne. Ám addig igencsak pokrócként viselkedett! – közölte Ada. Remélte, hogy miután tisztázta a dolgot a barátjával, kellemesen tudják majd élvezni a nyaralást, méghozzá egymást társaságában. Nem lesznek kínos szituációk és goromba beszélgetések. Az a Giro, akivel délután találkozott igazán antipatikus és ellenszenves volt számára. – Ám gondolom, nem róla szeretnél beszélni, térjünk át inkább valami más témára. – javasolta lágyan Adelina a labdarugó szemeit igézve.

- Tanulsz még vagy dolgozol? – kezdett bele rögvest egy olyan témába Cristian, ami őt sokkal jobban érdekelte, mint az előző. Néhány perc múltán az étel is megérkezett az asztalukra, így a finom fogás fogyasztása közben remekül ment a párbeszéd. Hamar a tetoválásokra terelődött a téma, ugyanis mindketten teljesen odáig voltak „értük”. Igaz a lányon csak egy apró felirat volt, méghozzá az alkarján, ám a focista Adához képest „szét volt varrva.”

- „Trust your struggle” – simított végig lágyan Cris, Ada alkarján, ahol ezek a fekete betűk helyet foglaltak. – Igényes munka, és telitalálat a betűtípus.

- Nekem is tetszik! – bizsergett a bőre a focista ujjai alatt. - Egy feltörekvő tetováló műve, aki a csoporttársam az egyetemen.

- S miért pont ezt választottad? Mit jelképez neked? – tartotta még mindig a kezét a leányzó alkarján.

- Az ember, akkor tudja igazán megismerni önmagát, ha éppen a padlón van.

- Nagy igazság! Mióta van meg? – kezdett el gyengéden körözni a napbarnított bőrfelületen.

- A szakításom után csináltattam. – mondta kissé visszafogottan, mivel nem akarta mutatni, hogy milyen óriási hatással is van rá a focista tevékenysége. – És a tieid? – söpörte le hirtelen az ifjú csatár ujjait a kezéről, majd ő kezdte el böngészni a szálkás férfikart. Túlságosan is megrémült attól az érzéstől, amit a játékos egyetlen „ártatlan” mozdulata kiváltott belőle.

- Maradjanak az én titkaim! Mit szólnál, ha egy randin csak egyet árulnék el?! – kacérkodott a lánnyal csibészesen Cris. - Viszont készülj fel, ugyanis nagyon sok van!

- Azért a ’ rózsafűzért ’ még én is felismerem. - bökött rá csúfondárosan a csatár csuklójához közel gyűrűző mintára, Ada.

- Akkor, ha most megtalálod, hogy hol van a nevem a bőrömre varrva, elárulom és megmutatom az összest még itt és most. – incselkedett tovább a hanglejtésével is. - Azonban, ha nem akkor addig kell velem találkozgatnod, míg be nem mutattam az összes remekművet a testemen.– rezdült meg kajánul a focista tekintete.

- Gondolom, nem csak a kezed van kivarrva…és biztosan tudom, hogy a neved sem a látható régiókon belül lehet – jött rá egyből a mesterkedésre a leányzó. - Különben is, már belementem a plusz másik három találkába, ha teljesíted az öltözőlátogatást.

- Igaz, igaz…- tartotta fogva a női tekintetet a csatár. – Pusztán csak szeretném, hogy ameddig Barcelonában vagy, addig kellően sokat találkozzunk. – szorította meg Adelina asztalon nyugvó kezeit.

- Miért is? – ívelte fel a szemöldökét, az ajkait csábosan beharapva.

- Szerintem tudod te azt nagyon jól!- hajolt egyre közelebb a lányhoz, az asztal felett a labdarúgó.

- Sejtem…- közelített Ada is Cristian felé.

- Elnézést! Kérnek még valamit? Desszertet? – törte meg a pillanatot a pincér karcos hangja. Erre a páros gyorsan szétrebbent és mindkét tagja hátradőlt a széken, hogy a lehető legnagyobb távolságot vegyék fel egymástól.

- A számlát szeretném! Vagy Ada esetleg valami desszert? – nézett hirtelen a leányzóra.

- Nem, nem kérek köszönöm. – rázta a fejét Adelina.

Mialatt a számlára vártak, a kellemes időjárásról csevegtek és elhatároztak, hogy egy ilyen laktató vacsora után, sétálgatnak még egy keveset a tengerparton. 

Kiérve a partra, a lány levette a magassarkúját és mezítláb élvezte a homokos fövény simogatását. Önkéntelenül is kézen fogva kezdtek el egy idő után andalogni. Körülöttük a sötét parton csak egymásba felejtkező párok lebzseltek, akik sejtelmesen susogtak a másik fülébe. Ilyen környezetben, egy lehengerlő focista társaságában mégis mihez tud kezdeni az emberlánya?

- Minden este ez megy itt? – kérdezte vigyorogva a párokra célozva Adelina.

- Szenvedélyes és romantikus férfiak a katalánok…- villantott egy hamisítatlan mosolyt a labdarúgó, amitől a lányok olvadozni szoktak. – Látod? – húzta magához nagyon közel Adelinát a focista. Az ajkuk szinte csak milliméterekre volt egymástól. A csatár keze lágyan cirógatni kezdte a karcsú és formás vállakat, majd egy szélfújta tincset visszaigazított a helyére. Ada mindkét kezét a nála magasabb férfi nyaka köré kulcsolta és mélyen lélegezte be a csodás illatot, ami a testéből áradt. Sokáig csak nézték egymás ajkait, majd az ifjú titán a kezébe vette a kezdeményezést. A karjait lecsúsztatta Adelina karcsú derekára, és még jobban a testéhez préselte a csodaszép teremtést. Szinte érezte a lány heves lélegzetvételét a bőrén és az ereiben a lüktető vért. Ekkor Ada résre nyitotta a csókra termet ajkait, amit a labdarugó azon nyomban birtokba vett. A csókja pimasz és lehengerlő volt, mint a személyisége maga. Hosszú percekig örült játékot játszott a nyelvük és a szájuk, miközben a kezük egymás testét fedezte fel. Csak az élethez szükséges levegőért váltak el. A sportoló különleges mézes-mogyorós árnyalatú szeme a csók után étcsokoládé színűen égett.

- Jajj, istenem…ki zaklat ilyenkor!? – sóhajtott kissé ingerülten Cris, amint bebizonyosodott számára, hogy az ő mobilja csipog a zsebében. – Megengeded, hogy ezt felvegyen? – kérdezte udvariasan Adától.

- Természetesen. –bólogatott kissé kábultan a lány, még a csók hatása alatt állva. Így még Ádám sem, az első nagy szerelme sem csókolta meg…sosem. Majd ekkor ő is rezgést érzett a táskájában. – Vajon ki lehet az? – suhant át az agyán, rosszat sejtve a telefonja után kutakodva. – Te meg? – forgatta a szemeit 'értetlenül', amint meglátta a kijelzőn villogó nevet. 

Másodpercekig tanakodott, hogy fogadja-e a hívást, ám győzött a kíváncsisága, így lenyomta a megfelelő gombot.

- Mit akarsz? – kérdezte gorombán magyarul, a készüléket a füléhez emelve.

- Szépségem! Még mindig ennyire fújsz rám? – halotta meg a fölényeskedő és magabiztos hangot a vonal másik végén.

- Miután szakítottál velem, mégis mit vársz tőlem, Ádám? –kérdezte kissé ingerülten.

- Eltűntél Ada! – járta át egy kis kétségbeesés a magabiztos hangszínt. - Nem látom a Facebook profilodat és semelyik, közös barátunk sem hajlandó rólad elárulni bármit.

- Letiltottalak és megkértem rá őket. – közölte határozottan Adelina. - Te már egy másik lánnyal vagy gondolom, így nem szeretném látni a boldogságtól kicsattanó posztjaitokat. Le szeretnélek zárni magamban.

- Kérlek Ada, ne tedd! Hiányzol! Vissza szeretnélek kapni! – kérlelte szenvedélyesen Ádám.

- Ezzel már elkéstél!– jelentette ki ellentmondást nem tűrően.

- Beszéljük meg! Itt vagyok az utcátokban.

- Nem vagyok otthon. – ingatta a fejét serényen Adelina.

- Akkor hol vagy, oda megyek!

- Nem vagyok Magyarországon.

- Mi?? – ugrott egy oktávval feljebb a magyar srác hangja.

- Barcelonában töltöm a nyár fennmaradó részét. – dörgölte az orra alá Ada.

- Elmentél ahhoz a kis mitugrászhoz? Már skypeon is lerítt róla, hogy lúzer! Gondolom fele annyira sem jó, mint én… - vette elő ismét a fölényeskedő stílusát. – Mindig ilyen stílusban beszélt velem? – suhant át a leányzó agyán, ugyanis ellenszenves volt ez a machós hozzáállás Ádámtól.

- Ne sértegesd Girot! A barátom és nagyon szeretem. –védte meg határozottan és hangosan Girot.

- Jézusom, te kavarsz vele?

- Csak a barátom! Joval és Márkkal nyaralunk itt.

- Ada! Bocsánat, hogy megzavartalak telefonálás közben, de holnap edzésem lesz kilenctől, nem baj, ha indulnánk? Természetesen haza viszlek! - érintette meg finoman a lány vállát felhívva magára és a mondandójára a figyelmet Cristian. Adelina ösztönösen elrakta a fülétől a mobiltelefont és a kezeivel letakarta nehogy a hívó meghallja a történéseket.

- Persze, persze! – bólogatott. –Nem baj, ha ezt a kocsi felé gyorsan befejezem? – mutatott a telefonra és a beszélgetésre utalva.

- Dehogy! Csak nyugodtan! – mosolygott melegen a csodaszép leányzóra, majd kézen fogta és elindultak vissza a partról, az autó felé.

- Megismételnéd? Csak közben mondtak nekem valamit. – váltott ismét magyarra és a telefonba magyarázva Adelina.

- Mégis kivel vagy? Az előbb halottam, amint…

- Nem mindegy az neked? – kezdett türelmetlenkedni a leányzó.

- Már éjfél is elmúlt te meg holmi idegen, fura akcentusú angolt beszélő férfival időzöl!? – folytatta a számonkérést Ádám.

- Semmi közöd a dolgaimhoz! Már rég nem vagyunk együtt! Azzal találkozgatok, akivel csak akarok! – közölte felpaprikázva a vonal másik felén lévővel.

- Valami edzésről beszélt az a tag! Miféle ember? – kukacoskodott tovább Ádám.

- Ismétlem semmi közöd hozzá!

- Kérlek, nekünk közös múltunk van! Mi már ismerjük egymást, ezzel senki nem veheti fel a versenyt!

- Ebben nagyot tévedsz! Ha igazán tudni szeretnéd, a Barcelona egyik feltörekvő focistájával randizom. – vágta Ada fölényesen az exe fejéhez.

- Mi? Most ugratsz! Féltékennyé akarsz tenni! – hápogott.

- Nem. Én nem a te módszereiddel játszom…Jó éjt! – nyomta ki a telefont határozottan Adelina.

- Valami baj van? – kérdezte közelebb húzva magához a lányt Cristian.

- Ennyire látszott?

- Igaz, egy kukkot sem értettem belőle, de eléggé feldúltan magyaráztál és gesztikuláltál. Néha féltettem a kezem épségét, ugyanis olyan erősen szorítottad. - vigyorodott el.

- Ne haragudj! – nyomott egy gyors puszit a sportoló kézfejére. - Csak egy otthoni kellemetlenkedő volt. Ne is beszéljünk róla!

A fehér autócsodát hamar elérték, majd pillanatokon belül már a katalán város kissé lecsendesült utcáit rótták. Húsz perc múltán már az ismerős mediterrán stílusú bérház előtt álltak meg. Cris az ajtóig kísérte a lányt, ahol még hosszú időn keresztül csókolóztak búcsúzkodás gyanánt.

- Jó éjt neked! Mert, ha ezt tovább folytatjuk még egy pillanatig, akkor nem állok jót magamért… - susogta igazán felhevült állapotban Cris.

- Jó éjt neked! –köszönt el a lány is.

- Holnap hívlak az edzésem után! Összehozhatnánk valamit.

- Rendben, megbeszéljük. – majd egy futó puszit váltottak és Adelina bemenet a súlyos faajtókon. Nagyon jól érezte magát, ezen a kellemes találkán. Amit csak Ádám hívása zavart meg egy kis időre…