19.rész

Sziasztok! Itt is van a 19.rész!:):) A további folytatás lehet kicsit később érkezik, ugyanis nekem is megkezdődött a félévem a suliban. Azért igyekezni fogok!:) Köszönöm az előző részhez érkező komikat és pipákat!:) Sok erőt merítek belőlük, hogy érdemes folytatnom!:) Köszönöm ismételten!:) Nos, a mostani aktuális részről csak annyi, hogy ismét találkozni fognak...;) Jó olvasást!:)

Várom a véleményeiteket és pipákat!:)

Puszillak titeket, Olivia

A nap első sugarai melegében egy mintás ruhában lévő szőke szépség futott a tenger hűs habjai között. A mintás ruha, mozgása közben, csak úgy kavargott a csodás teste körül, így is kiemelve a nőies formáit. Hirtelen feltűnt egy fehér öltönybe burkolózó alak, aki a hatalmasra kitárt karjaival már várta a leányzót. Miután a férfi megérezte a nőt az ölelésében, felkapta és megforgatta a tengelye körül. 

- Végre hazaértél! Végre, itt vagy újra a karjaimban. – duruzsolta a szőke lány fülébe a sötét hajú alak.

- Hiányoztál! Tudod, miattad fogadtam el igazán a múzeum ajánlatát. – villantott egy széles mosolyt a leányzó a párjának.

- Szeretlek Aurora! – suttogta elfúlóan Xavi.

- Én is téged! – válaszolt gyengéden, majd az ajkaik egy heves csókban forrtak össze. Hosszú percekig ízlelgették a másik régen látott ajkait, majd csak némi levegőért váltak el. Ekkor Aurora szerelemittasan felpillantott az imént megcsókolt férfira, ám meglepetésére az alak arca a focistáéból Rickyévé változott. 

- Én, nem beléd vagyok szerelmes! –csúszott ki Rori száján rögvest, majd azon nyomban felriadt a tündérmeseként induló álomból.

*

Aurora büszke fejtartással sétált végig a mai fogadás helyszínéül szolgáló termen. Ma lesz az ő tiszteletére rendezett gálaest, ahol „hivatalosan” is bemutatják, mint az intézmény új kurátorát. Azon felül pedig bejelentik a nevével fémjelzett projektet, amiből egy kis ízelítőt is tartani fog a nagyérdeműnek. Csak egy rövid, negyed órás szösszenet lesz, a következő tematikus este előfutáraként. 

- Aurora, itt kávéd! – jött oda a szépséges leányzóhoz a „frissen kapott” asszisztense.

- Köszönöm, Sebastian! – nézett a barnás hajú férfira melegen. Még mindig eléggé furán érezte magát amiatt, hogy fiatalabb az alkalmazottjánál is.

- Izgulsz mi, ezért nem tudtál az este aludni!? Ez ma már a harmadik kávéd.– karolt bele bizalmasan Roriba a férfi. Hanglejtése és tipikus viselkedése árulkodott arról, hogy ő bizony a „másik kapura játszik”.

- Tudod, mióta két hete megérkeztem minden este ugyanazt az álmot látom. Minden alkalommal zaklatottan ébredek fel belőle, utána pedig nehezen alszom vissza. Gondolom, a stressz miatt van. – fejtette ki a dolgot Rori, noha tudta az igazi okát az álmának. Ám még magának is csak félve merte bevallani…

- Édesem. – csóválta a fejét színpadiasan Seb. – Javaslom, hogy igyál valami nyugtató teát minden este a lefekvés előtt. Nekem az segíteni szokott. – magyarázott lendületesen. – Ám, de most beszéljünk a legfontosabbról! Melyik ruhát fogod ma viselni?

- A kéket.

- A legjobb választás, drágaságom. – bólogatott helyeslően a férfi.

*

- Csodásan festesz! – adott egy apró puszit Aurora arcára Ricky. Már a lány irodájában voltak, a múzeumban, pár perccel az est kezdése előtt.

- Köszönöm. – mosolygott hálásan a bók miatt a leányzó.

- Izgulsz? Vagy csak izgatott vagy? – ültette a csodás nőt az ölébe, gyengéden a férfi.

- Kicsit izgatott vagyok, de főleg amiatt, hogy hányan jönnek el. A többi pedig menni fog. – legyintett magabiztosan az előadására gondolva Rori. Nem a beszéde, a tömeg, vagy az „új szituáció” miatt izgult, hanem amiatt, hogy vajon végre viszontláthatja-e Őt. Tudta, hogy erre az eseményre sokakat meghívtak a csapatból, Xavit is.

Két héttel ezelőtt még magabiztosan állította, hogy túllépett a férfin, megtalálta a boldogságot Ricky oldalán, ám ez korántsem volt így. Sydneyben és Svájcban minden sokkal egyszerűbbnek tűnt. Ott valahogy tudott „gyűlölködve” a focistára gondolni. Hazaérve, viszont megszállták őt, az eddig a mélyben megbújó érzések, amiket nem a düh és a keserűség itatott át. S erről az a bizonyos álom tanúskodott a legjobban. - *„Odi et amo, quare id faciam, fortasse requiris; nescio, sed fierí, sentio et excrucior”

(„Gyűlölök és szeretek. Kérded tán, mért teszem én ezt. Nem tudom, érzem csak: szerteszakít ez a kín.”) - motyogta el hirtelen az ide vágó latin idézetet. Mikor ezt a középiskolai irodalomórán tanulta, még nem igazán értette a lényegét. Ám, most már tökéletesen át tudta érezni a mondanivalóját.

- Tessék? – kérdezte élesen Ricky mivel nem értette pontosan, hogy az előbb mit is suttogott a lány.

- Semmi, semmi! Csak eszembe jutott egy latin idézet, ami pont ide vágott. – tért vissza hirtelen a „jelenbe” Aurora, megmondva az igazat, noha nem szándékozta.

- S mi volt az? – érdeklődött túlságosan is a férfi, ráncolt szemöldökkel.

- Édeseim, ne most hancúrozzatok! Itt az idő a kezdésre! – rontott be kopogás nélkül az irodába Sebastian megmentve ezzel Rorit a válaszadás elől. Azután sietősen kitessékelte az este főszereplőjét a helyiségből, le a fogadás helyszínére, a nagyterembe. A terem szinte zsúfolásig megtelt csinosabbnál csinosabb emberekkel, akik közül sokan a „helyükön” ültek a damaszttal megterített asztaloknál, míg néhányan ácsorogva beszélgettek. A hangulat kellemes és emelkedett volt a háttérben szóló jazzmuzsika, és a töménytelen mennyiségű pezsgő jóvoltából. A vendégseregen elismerő morajlás futott végig, amint meglátták az est főszereplőjét kecsesen besétálni a monumentális terembe, amit a földszínek uraltak. A sötétebb barnás és zöldesebb árnyalatok remek alapot adtak a harsány képeknek. Mivel az óriási falfelületeken különböző stílusú kortárs művek lógtak, megmutatva a múzeumi gyűjtemény sokszínűségét. Egy pincér máris Aurorához rohant és a legfinomabban gyöngyöző pezsgőből kínálta. Az intendáns beszédéig még hátra volt néhány perc, így a lány, csevegésbe kezdett a meghívottak tagjaival.

- Elbűvölően festesz ma este! – talált a leányzóra a múltjából, egy idősebb páros pillanatokon belül. 

- Köszönöm Joaquim! – nézett hálásan a bókért, a páros férfi tagjára Rori.

- Gratulálok neked az új pozíciódhoz! - érintette meg gyengéden a lány vállát a nőtag, Maria, Xavi édesanyja.

- Köszönöm! – nézett kedvesen a most is kifogástalanul öltözködő asszonyra.

- Ha szabad ezt mondanom, erről beszéltem akkoriban! Ám azt végtelenül sajnálom, hogy nem te vagy a „menyem”. Az a mostani…- forgatta a szemeit.

- Maria! – szúrta le Joaquim a feleségét a lehető leghalkabban. – Ez az este nem Isabellről és nem is Xaviról szól. Most Aurorát ünnepeljük! – jelentette ki határozottan a gesztusaival is egyetemben, az idősebb úr. – Különben is, a fiunk szúrta el a dolgot…- csóválta a fejét rosszallóan.

- Ők is itt vannak? – kérdezte Rori a lehető legsemmitmondóbb hangsúlyával, mint aki csak pusztán udvariaskodik.

- Még nem értek ide, de a fiam ragaszkodott hozzá, hogy eljöjjön. Még az a bestia sem tudta, semmilyen fortéllyal sem, lebeszélni erről a dologról. Látni szeretne, a történtek ellenére. - bizalmaskodott Maria. – Tudod, miután elmentél hónapokig rá sem ismertem a fiamra, most se az igazi "Xavi". Nem lehetne, hogy ti ketten ezt valahogy...

- Drágám! Ez már tényleg nem a mi dolgunk! – pillantott egy szúrósat az asszonyra Joaquim, megszakítva a felesége mondatát. – Csak köszönni és gratulálni szerettünk volna, ami ilyen esetben illendő. – zárta rövidre a dolgot az úr, határozottan.

- Köszönöm, hogy eljöttek! Remélem, felkelti az érdeklődésüket a rövid szösszenetem és a legközelebb esedékes esten is, itt lesznek! – vette elő Rori a legudvariasabb és legszemélytelenebb modorát egy üzleti mosollyal karöltve. – További jó szórakozást! – lépett el határozottan a házaspártól.

- Hát ők meg mit akartak? – karolt a leányzóba hirtelen Catalina az oldalán Raquval.

- Csak köszönni. – sóhajtott egy nagyot Rori.

- Nekem nem úgy tűnt. – ingatta a fejét Raquel.

- Maria, csak a szokásos stílusát adta. – vonta meg a vállát a szőke hajú lány. - Pocskondiázza az éppen aktuális barátnőt. – nyomott el egy félmosolyt a barátnőire.

- A történtek ellenére, még köszönni és beszélni mertek veled? – ívelte fel magasra a szemöldökét Cat.

- Csak udvariasságból jöttek oda – vagyis Joaquim -, hiszen ismertük egymást. Ez a normális viselkedés! Ők aztán végképp nem tehetnek a dologról. – magyarázott Aurora.

- Igen, igen. – helyeselt hevesen Raquel is.

- Itt az idő! – zavarta meg a barátnői diskurzust Sebastian. – Az intendáns már szeretné kezdeni.

A kissé őszes úriember, aki a vezető tisztséget töltötte be a múzeumnál a lehető legrövidebb és legszórakoztatóbb beszédet tartotta. A drága öltönyében kifogástalanul festett, mikor felhívta magához az emelvényre a létesítmény „legújabb kincsét”. Sziporkázóan mutatta be Aurorát, a sikereit és a projektjét, majd átadta a szót a lánynak. Rori elővette az összes eszközét, hogy felkeltse és lekösse a nagyérdeműt. A Svájcban tanult kommunikációs fogásokat itt is előszeretettel alkalmazta és kamatoztatta. Örömmel látta, hogy sikerült elérni a célját, ugyanis elvarázsolta és felcsigázta a közönséget. Majd hirtelen a tömegben megpillantotta azt a bizonyos barna szempárt. Egy pillanatra megbicsaklott a hangja, mikor a tekintetük ennyi idő elteltével találkozott. Mintha egy láthatatlan szalag elszakadt két része lennének, amire most egy csomó került, hogy ismét egységet alkothassanak. Aurorát elfogta az, az ismerős érzés, amit mindig a férfi közelében érzet. A bizsergést, a rezgést, a vágyat. A labdarúgón nem látszott meg az elmúlt három év, legalábbis külsőre nem. Ugyanolyan sármos és férfias volt, aki el tudja őt varázsolni egyetlen érintésével. Rori gyorsan kapcsolt, megrázta a fejét és elvette a tekintetét a sportolóról, majd folytatta az előadását. Miután befejezte, hatalmas tapsvihar fogadta. Sokan gratulálni és pár szót szeretettek volna vele váltani, amiket a leányzó örömmel fogadott. Ricky eközben a szerelme mellé állt és tüntetőleg átkarolta a kedvese derekát. Mivel szemtanúja volt a focista megérkezésének és a leplezetlen pillantásainak. Ám a sportoló csak nem akart „köszönni” a volt barátnőjének. Inkább a terem egy üres sarkában susmorgott a nála egy fejjel magasabb barátnőjével. Az estély kellemesen folytatódott tovább, miután mindenki „megtalálta” Aurorát, aki szerette volna. A beszédek után a vendégek, a minden földi jóval megrakott svédasztalnál lebzseltek és falatoztak. Rori is így tett, mivel délután óta alig evett és két pohár pezsgő már benne volt. Nem akart egy ilyen fontos estén becsiccsenteni. Mikor a nagyérdemű jóllakott, akkor a bátrabbak felálltak és elkezdtek táncolni a remek jazzütemekre. Ricky egyből felkérte Aurorát egy táncra, amint meglátta, hogy a sportoló az asztaluk felé tekintget „ostromlóan” nem foglalkozva a barátnőjével, Isabellel. Rori szívesen ment táncolni a férfival, hiszen vágyott már egy erős kar ölelésére és támogatására. A zenekar éppen egy lassúbb ütemre váltott, így Ricky szorosan magához húzta a karcsú női testet és a kezét gyengéden a hátára tette. Rori az állát a férfi vállába fúrta és onnan pillantgatott ki néha, a többi vendégre. A lány felettébb furcsának találta, hogy a többi Barcás csapattag és barátnő elszeparáltan beszélget a Xavi és Isabell párostól. A labdarúgó megérezte, hogy figyelik őt, így elkezdte keresni a kutakodó szempárt. Hamar megtalálta Rori tengerszínű tekintetét, amivel ismét hosszasan fogva tartották egymást, olyan módon, amennyire a tánc közbeni mozgás engedte. Majd egyszercsak, a középpályás néhány szót a vele lévő nő felé vágott és határozottan elindult az andalgó páros felé. A terem szinte megfeszült a jelenettől, titkon mindenki erre várt…

Ricky is megérezte a hirtelen hangulatváltást, így kiengedte a szorításából a lányt és körülkémlelt. A tekintete azon nyomban összeszűkült, amint meglátta a feléjük masírozó játékost. Rögvest Aurora elé állt, a teljes testével, védelmezően.

- Esetleg felkérhetném a partnerét egy táncra? – kérdezte markánsan a focista, odaérve a pároshoz, a nála fiatalabb férfitól. A tömeg szinte izgatottságtól remegve várta a feleletet.

- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne. Nem kéne feltépni a régi sebeket. – válaszolta szinte vicsorogva Ricky, a középpályásnak. Csak úgy áradt belőle a féltékenység és a versenyszellem.

- Jobb, ha erről Aurorát is megkérdezzük, ugyanis nem igazán szereti, ha a feje fölött ítélkeznek. - vágta nyersen Rickyhez Xavi. - Rori? – pillantott a lányra megannyi érzelemmel és mondanivalóval a szemeiben.

- Egyszer már elintézted, hogy Ausztráliáig meneküljön miattad, így jobb, ha távol tartod magad tőle! – fenyegetőzött Ricky vehemensen a focistának.

- Elég lesz ebből! – lépett elő határozottan Aurora mielőtt a vita elfajulhatott volna. – Ma este a múzeumot és projektet ünnepeljük!- nézett magabiztosan a két férfira. – Jobb lesz, ha én most kicsit elvonulok az irodámba és felfrissítem magam. Addig pedig lesz időtök lehiggadni! – közölte nyersen Xavival és Rickyvel, majd a tömeg felé tekintet. – Elnézést ezért a kis közjátékért! Folytassák inkább a táncot és a csevegést! A zenekar egy lassú után, úgyis mindig valami gyors üteműt játszik! – villantott egy széles mosolyt a jelenlévőkre, majd kecsesen elindult kifelé a teremből, az irodája felé. Útközben egy zaklatott és féltékeny zöld szempárral találta magát szemben. Isabell…

Az irodájában a leányzó ledobta a magassarkúját és gyorsan belehuppant a puha és párnás székébe. A lábát egyszerűen felrakta az asztalra. Kicsit sok volt ez neki. Találkozott a „nem annyira” lezárt múltja és a jelene. Naivan azt hitte, hogy ha ismét látja a középpályást, akkor már semmit sem fog érezni iránta, vagyis semmi monumentálisat, semmi bizsergetőt. Ám nem így lett. Még mindig szereti Xavit, de egyszerre gyűlöli is őt, valamilyen szinten! Amire minden oka megvan! Hiszen megcsalta, majd kegyetlenül összejött azzal a nővel, hónapokkal a botrány után. De a szívének nem tud parancsolni. A katalán levegő újra a férfi karjaiba tudná sodorni…, ha hagyná! – De nem fogom!- fogadta meg elszánt arccal Rori magában. Pár perc múltán halk kopogás hallatszott a hatalmas faajtó irányából. – Drága keresztanyám, nincs semmi baj! Mindjárt megyek, nem kell aggódnod! – válaszolta, ugyanis gyanította, hogy Barb aggodalmaskodik érte. Ám ismét halk kopogás volt hallható. –Barb ha te vagy az, akkor most kérlek, hagyj magamra egy picit! Tényleg mindjárt megyek, ne aggódj! – mondta most is, csak már jóval nagyobb hangerővel, hogy hallja az ajtón túl álló is. Újból kopogtak. –Tényleg minden rendben keresztanyu, de most hagyj egy kicsit békén!– üvöltötte ki már kissé ingerülten Rori.

- Én vagyok az! – jött be puhán Xavi az ajtón, majd halkan becsukta maga mögött azt. - Kérlek hallgass meg! – könyörgött a hangjával, a tekintetével.

- Mit akarsz? – nyögött fel fájdalmasan Aurora a székében, amint meglátta, hogy ki lépett be a helyiségbe. Az eddig mélyen csillapuló érzései most a felszínre törtek elemi erővel. A szíve hevesebben kezdett verni és minden tagjában megindult az, az ismerősen édes bizsergés, amit a férfi jelenlétében érzett hajdanán.

- Először is szeretnék gratulálni neked! Az álmaidat megvalósítottad, le a kalappal előtted! – lépdelt a lány íróasztala elé puhán.

- Köszönöm, ezek után már békén is hagyhatsz! – csukta be a szemeit közönyösen, megpróbálva leplezni a heves reakcióit. 

- Kérlek, szerelmem…- hagyta abba rögvest a mondatot a sportoló.

- Nem volt még elég? Direkt csinálod? – pattantak ki hirtelen a lány szemei. –Nem elég, hogy megcsaltál, megaláztál azzal, hogy összejöttél Mirjammal, azután még idejössz parádézni a barátnőddel? Utána pedig a szerelemednek mersz nevezni? Mégis, hogyan képzeled ezt? – kérdezte ingerülten, dühtől kavargó tekintettel. Majd határozottan felugrott a székéből és odasétált a férfi elé. – Arra van az ajtó! Kikísérlek!- mutatott a méregtől remegve a kijárat felé.

- Nem aláztalak meg! – rázta a fejét magabiztosan a labdarúgó. – Nem, azt sosem tettem volna! Tudom a hibám megbocsáthatatlan, de én még mindig téged szeretlek! Azon a végzetes napon, nem kellet volna maradnom a felvétel után szórakozni, hanem haza kellet volna rohannom hozzád és megcsókolni téged! Méghozzá így! – ragadta magához a csodás női testet és vadul birtokba vette a csábos ajkakat. Három év magánya, hiánya és szenvedélye itatta át a csókot. Aurora csak a kezdetekben mutatott ellenállást, amit a középpályás gyerekjátékként tört át az ajkaival, a nyelvével. A lány vadul túrt a férfi dús hajába és simogatta a tarkóját. Legbelül érezte, hogy neki Xavi mellett a helye. Ilyen érzelmeket sem Ricky, sem senki más nem tud belőle kiváltani. Ám nem engedheti meg még egyszer senkinek sem, hogy összezúzzák…

- Elég volt, ezt nem szabad!- tépte ki magát Rori a heves ölelkezésből, miután észhez tért. - Nem hagyom, hogy ismét a padlóra küldj! – jelentette ki ellentmondást nem tűrően.

- Ígérem, hogy …- közeledett ismét a sportoló ajka.

- Ne ígérj semmit! Hagyd ezt abba! – zárta rövidre az előző szenvedélyes kirohanásukat Aurora. Egy nagyobb lépést hátrált is, hogy kiléphessen a férfi „bűvköréből”.

- Rendben, sajnálom. – dermedt meg Xavi. Ismét azt, az „érzéketlen” és zsibbadt szempárt látta viszont, mint azon a fájdalmas napon a Casas házban három évvel ezelőtt. Sosem tudta elfelejteni, ahogy akkor a Szerelme ránézett. – Csak még valamit szeretnék... - kezdett el a zsebében kotorászni. – Tessék ez a tied! – vett elő egy karikát pár pillanat múltán a nagy keresgélés befejeztével, amin két kulcs függött.

- Ez mégis mi? – szaladt magasra Rori szemöldöke.

- Annak a villának a kulcsai, ami a legjobban tetszett neked akkoriban. – adta a kulcsokat a leányzó tenyerébe. 

- Micsoda? – kérdezett vissza egyből a leányzó hol a tenyerére, hol a játékosra meredve.

- Ez még azon a napon történt. –utalt a végzetes tv-s felvétel napjára. – A műsor készítésének kényszerszünetében többször is megpróbáltalak hívni, ám te sosem vetted fel. Ez megijesztett. – sóhajtott egy óriásit a középpályás. –Ráébredtem, hogy a makacsságommal és a hülye rigolyámmal, a kapcsolatunkkal játszom. – nézett mélyen a vele szemben álló lány hitetlen tekintetébe. – Majd ezek után felhívtam az ingatlanost, és elindítottam a vásárlás folyamatát.

- Azt vetted meg, amelyik félútra van „mindkettőnktől”?

- Igen, egy 20 perces kocsiútra Matadeperától és egy 20 perces kocsiútra Barcelona belvárosától. - tette hozzá a férfi. – Gondoltam, ez a lehető legjobb kompromisszum mindkettőnk számára, amire te már egyből rá akartál vezetni. Hogy én milyen marha voltam!? Miért vállaltam el azt az átkozott interjút!? – temette az arcát a kezeibe. –Szóval ezt legyen inkább a tied – nyerte vissza a „nyugalmát” pillanatok múltán a középpályás- a riasztó kódja a döntő napja. Jobb, ha most megyek! – fordult egyet hirtelen és már csukta is be maga mögött az ajtót. – Sajnálom szerelmem…- dőlt neki kívülről az iroda masszív faajtójának. - Miért kellet azon a napon ottmaradnom a stúdióba? Most vele lehetnék...

Aurora csak megdermedve és döbbenten nézte a kezében lévő fémes csillogású tárgyat. Nem teljesen értette a dolgot, csak annyit érzett a zsigereiben, hogyha Mirjam "nem kavart volna be", most boldogan élhetnének együtt a középpályással abban a csodaszép házban. Szerelemben és harmóniában. 

*Caius Valerius Catullus
(Ford.: Devecsei Gábor)