5.rész

Sziasztok!
Újra itt vagyok, frissen és sok-sok ötlettel felszerelkezve!:):D 

Őszintén szólva "nehéz szülés" volt ez a fejezet! (Valamilyen holtpont féleség) Remélem azért ez a kicsi mosolyszünet, nem ment a színvonal rovására.

Nagyon meg szeretném köszönni az előző részhez érkező véleményeket!:):D 

Nos hát akkor nem is húzom tovább az időt!:D Jó olvasást hozzá! Várom ismételten a kommentjeiteket!:D Puszi, Olivia

Aurora magabiztos és határozott léptekkel haladt az irodája felé. Lábai rendületlenül vitték előre, ám gondolatai vissza,vissza kalandoztak a közelgő ebédhez. Éppen a megfelelő éttermen tanakodott mikor eszébe jutott valaki fontos, aki az egész randi útjába állhat.

Azon nyomban megtorpant, tágra nyitotta a szép szemeit, majd fejvesztve a telefonját kezdte keresni. Természetesen ilyenkor nem találja azt az ördögi ketyerét az ember, idegtépő és hosszú percekig. Amikor végre a kezébe akadt, pillanatokon belül tárcsázni kezdte a megfelelő számot. De a hívott fél nem reagált, ahogy az elkövetkezendő másik 4 próbálkozására sem. Ekkor a lány eszeveszett tempóban visszarohant az épület előterébe, ahol az információs pult foglalt helyet.

- Vilma!- nézett a felettébb undok és mindenki által a pokolba kívánt munkatársára. – Bent van már Ricky?- pihegett szaporán.

- Ma még nem láttam. - válaszolt flegmán a nő rá sem nézve Rorira. – Lehet, hogy be sem jön…- vonogatta a vállait.

- Ha mégis látnád, szólnál neki, hogy mindenképpen keressen meg?- nyomta meg a mondata utolsó szavait Aurora. 

- Hát persze, hisz ez a munkám…- válaszolt epésen, még mindig az asztalát bámulva. – Nem is az, hogy a betérő látogatókat eligazítsam és felvilágosítsam a galériánk kiállításairól, aukcióiról, művészeiről…- nézett végre a lányra, folytatva a mondandóját.

- Néha csodálkozom, mégis hogyan van annyi látogatónk és vevőnk, ha mindig ilyen segítőkész vagy. - mondta gúnyosan Rori szikrázó szemekkel.

- Ha a kötelezettségeimről van szó, akkor természetesen máshogy viselkedem. – vicsorgott a nő az asztala mögül. - De tudod, nincs ínyemre, szívességet tenni annak, aki csak a keresztanyja miatt dolgozhat itt. Elvéve mástól a gyakornoki lehetőséget. - tett egy lekezelő gesztust a lány felé, nyomatékosítva a szavait.

- Érdekes meglátás, de ha jól rémlik, neked még a mai napig nem sikerült bejutnod az egyetem kurátori képzésére…- vágott ördögien magabiztos mosolyt Aurora. – Pedig az a bizonyos felvételi szükséges egy gyakornoki álláshoz… 

- Haha. – rándult meg a felső ajka Vilmának. –Nem papír kell, hanem tapasztalat, amiből már öt évem van. - mondta büszkén, páváskodva. - Bármelyik pillanatban, kaphatok egy gyakornoki állást!

- Reménykedj csak!- csattant fel derülten a lány. - Viszont az annál kínosabb, hogy nem megy a beugró teszt. Pedig csak általános intelligenciát igényelne. - folytatta rosszindulatúan. 

- Már rég nem áll szándékomban oda jelentkezni, hiszen látszik, milyen embereket képeznek. - mutatott a dühtől remegve Rorira.

- Pontosan, olyanokat, akik kezdettől fogva a főkurátor mellett tevékenykedhetnek, hogy aztán betöltsék a főbb pozíciókat. - közölte öntudatosan Aurora. Ekkor olyan érzés járta át, mint aki éppen most „ vitte be” a halálos találatot a főellenségének.

- Csakis a keresztanyád befolyása miatt…- hajtogatta önmagát ismételve a nő. Igaz egyre idegesebben és hangosabban dobolt a hegyesre reszelt műkörmeivel.

Ezt a lány inkább válaszra sem méltatta. Ádáz mosolyt követően megfordult majd határozott léptekkel az irodája felé menetelt. 

Egy percig nem érdekelte őt a másik féltékeny véleménye… Vilmának mindig is csípte a csőrét, hogy 19 évesen, jól fizetett részmunkaidősként már a főkurátor mellett dolgozhat. Az csak még nagyobb szálka a szemében, hogy a munkaidejét az egyetemi óráihoz, vizsgáihoz igazítják. Ahova ő képtelen bejutni...

Már 5 éve csak nyűgi azt az információs pultot arról álmodozva, hogy főkurátor lesz semmi végzettség és megfelelő elszántság nélkül. Aurora első napján is, ilyen bicskanyitogató stílusban fejtette ki a lánnyal szembeni előítéleteit. Ezáltal nem kedveltette meg magát vele, főleg, hogy majdnem minden munkatársával ilyen stílust mert felvenni. Nem beszélve az át nem adott üzenetekről és a válogatott rosszindulatú pletykákról, amiknek rendszerint ő a forrása. Kivételt képez persze minden alól a nagyfőnök…

A leányzó ismét telefonon próbálta elérni Rickyt.

Miután megint csak hosszú percekig „kicsöngött”, inkább feladta a dolgot. Bízott benne, hogy a haverja meg fogja keresni…

Nagy szerencséjére, így is lett. Hatalmas lármával huppant le mellé a srác, evvel is magára hívva a figyelmet.

- Miért hívtál ennyiszer? Gond van a gépeddel?- kérdezte dallamosan.

- Végre Ricky! Miért van neked telefonod, ha fel sem veszed?! – dorgálta meg játékosan a fiút.

- Hosszú időbe telt, míg megtaláltam a kis drágámat. - forgatta meg a mobilját a kezében. –Tudod a tegnapi, haveri sörözés átlépett egy durvább univerzumba… - vigyorgott szélesen az informatikus.

- Mi lehetett a levegőben éjjel, ugyanis a mi csajos bulink is félresiklott kissé. – kacsintott Rori.

- Félresiklott?- mosolygott kajánul a rendszergazda a kolléganőjére. - El tudom képzelni…

- Jaj már, ne légy idióta!- könyökölt az oldalába a lány.

– Aúú…- dörzsölgette a fájó helyet a srác. Ezt nem érdemeltem meg! - meredt rá szúrós szemekkel. - Szóval miben állhatok rendelkezésére a kedvenc munkatársamnak?- mondta kissé ironikusan.

- Nincs semmi probléma a géppel, csak szólni akartam, hogy ma nem tudunk együtt ebédelni. Bocsi, hogy csak így lemondom... 

- Ó!- vált csalódottá a rendszergazda arca. – Pedig lenne mit mesélnem a buliról, ahogy neked is.

- Majd holnap bepótoljuk!- simogatta meg a haverja vállát Rori.

- Az értekezlet miatt, ugye?- csettintett egyet Ricky, jelezve, hogy beugrott neki a lehetséges ok. - Ezek szerint nem lesz semmi normális társaságom a szünetben!?- kérdezte kissé kétségbeesett hangsúllyal a következtetése után. 

- Dehogy , nem amiatt. - rázta a fejét Aurora. – Randim lesz, abban a másfél órában. - villantotta fel a legnagyobb mosolyát. - Gondold csak el, mégis, hogyan venné ki magát, ha te is ott lennél?! – grimaszolt amint elképzelte a komikus szituációt.

-Ó!- lepődött meg az informatikus ismét „ózva”. Majd egy csüggedt rándulás futott végig az arcán. 

- Ne félj, hamar találsz magadnak egy másik jelentkezőt az ebédhez. - Nem fogsz unatkozni!- vigasztalta a rendszergazdát a lány, mert ennek tudta be az előbbi elkenődött arcot.

Pedig egyáltalán nem annak szólt, sokkal inkább a randinak és a titokzatos partnernek, aki nem ő volt….

- Nincs kedvem, mással ebédelni. – grimaszolt fanyalogva Ricky. - Te már elfogadtad, hogy nem étkezem éppen kulturáltan. Egy „új” ember előtt kissé vissza kéne fognom magam.

- Kissé?- horkantott fel Rori túlzóan.

- Jó, akkor nagyon. –forgatta a szemeit a kolléga. – De ismerd csak be, hogy ezért szeretsz velem ebédelni. – kacsintott.

- Imádom nézni amikor gusztustalankodsz! - mondta szarkasztikusan Aurora. 

- Én megmondtam. – bólintott a srác.

- Gondolom, azt várod tőlem, hogy megfelelő társaságot szerezzek neked. – kérdezte csúfondárosan a leányzó. A fiú erre ismét bólintott. - Mit szólnál Vilmához?- gonoszkodott vigyorogva Aurora.

- Tudtam, hogy kitalálod, kit is szeretnék…- mondta gunyorosan Ricky. 

- Látod, látod, egy jó barát mindig tudja, mit akar a másik…- űzött csúfot belőle.

- Egy jó barát nem mondja le holmi randevú miatt a közös ebédet. - vágott vissza a rendszergazda határozottan.

- Oké, igazad van…, de tudod fontos nekem ez a találkozó. – magyarázott Aurora bűnbánó tekintettel.

- Áhh…gonosz vagy, mert tudod, hogy nálam ez a nézés mindig beválik…- zsörtölődött a munkatárs, majd egy „megbocsátó” mosolyt eresztett a barátja felé.

A következő fél órában még együtt volt a baráti duó, mert a közös ebéd helyett, egy rögtönzött közös kávészünetet tartottak. Utána, a délelőtt további részében Rori az értekezlet előkészítésén fáradozott. Ám, ahogy közeledett a fontos meeting , ő úgy vált egyre idegesebbé. Nem a tárgyalás miatt…

Hiszen még mindig nem kereste a férfi, az időpont fixálása végett. Félt, hogy pont az értekezlet alatt fogja hívni, de akkor ő, meg nem lesz elérhető. Igazán nem akarta, hogy Xavi azt feltételezze,hogy meggondolta magát. Ekkor azonban, egy csoda folytán rögvest megszólalt a mobilja. Ismeretlen szám villogott a kijelzőn, így Aurora reménykedni kezdett.

- Igen tessék?- szólt bele a telefonba izgatottan.

- Hola Rori! Itt Xavi! – hangzott a rekedtes férfihang, ami nem árult el semmilyen érzelmet.

- Hola, Xavi!- köszönt megkönnyebbülten a leányzó.

- Csak azért hívlak, hogy akkor biztos-e a 13:00?

- Igen, addigra pont vége a meetingnek így kezdődhet az ebédszünetem. –ecsetelte egy tollal játszva a kezében.

- Rendben, akkor egyre ott leszek. - közölte határozottan a sportoló.

- Oké, szuper!- mosolyodott el Rori a telefonba.

- Van már valami ötleted az éttermet illetően?- érdeklődött utána a férfi.

- Itt az utcában, található néhány kedves vendéglő. Gondoltam a közelben kéne maradnunk. – sugallta a lány könnyed hangon.

- Persze én is ilyesmire gondoltam. Így azt a másfél órát teljes hosszában egymással tudjuk tölteni. – jelentette ki karakánul a labdarúgó.

- Pontosan. –helyeselt vidáman Rori.

- Akkor egykor találkozunk! Szia!- búcsúzott hirtelen majd bontotta a beszélgetést a középpályás.

- Szia!- köszönt el a lány is. Majd még sokáig somolygott a messziségbe meredve. Hiszen végre érezte a férfi hangján, hogy Ő is izgul… 

*

Nyugtalan sóhajtások közepette parkolta le az autóját a sportoló. Ideges mozdulatokkal megigazgatta a haját, a gallérját és a kezén lévő óráját. Csak ezek után szállt ki a járműből. Pár lépés után egy lenyűgöző és impozáns üveg épület előtt találta magát, ami csak úgy hívogatta befelé az utca emberét. Azon nyomban Ő is megindult a széles ajtók felé.Belülről még lélegzetelállítóbb látvány fogadta. Másodpercekig csak tátott szájjal ámult körbe s körbe. Majd gyorsan észbe kapva tárcsázta a lány számát. Zaklatottan várta ma már másodszorra, míg az, az édesen csilingelő hang beleszól. Akkor kellően nyugodttan közölte vele, hogy „itt” van. Őszintén remélte, hogy Aurora nem veszi észre rajta azt a határtalan izgalmat, amit a randi miatt érez. 32 éves felnőtt ember létére… 

Míg rá várt, elhatározta, hogy jobban körülnéz ebben a pazar létesítményben. Többet akart tudni a leányzó munkahelyéről. Néhány feltérképező fejfordítást követően a szeme megakadt a színes prospektusoktól roskadozó információs asztalon. Az irányt a pult felé vette, mikor odaért, az alkalmazott még mindig háttal telefonálva „végezte a munkáját”. Ezt megpróbálta kihasználni. Hangtalanul kísérelte meg 2 prospektus leemelését a kupacból. Balszerencséjére azonban, a nő pont ekkor fordult vissza, rögtön felismerve a híres sztárt.

- Csak nem a nagy Xavi Hernándezhez van szerencsém?! – mondta mézesmázosan a nő a sportolónak. Erre a férfi csak felvont szemöldökkel bólintott. - Miben segíthetek Önnek?- folytatta az izzadság szagú jó modort Vilma a pult mögül.

- Csak nézelődni jöttem, amíg várok valakire!- közölte az igazsághoz hűen a labdarúgó.

- Kér esetleg addig is kávét, sütit vagy bármi mást? –pattant fel hirtelen, az asztalától kapkodva.

- Nem köszönöm. - rázta a fejét a középpályás.

- Pedig szívesen tenném, egy ilyen sikeres embernek. - próbálta fenntartani a kettejük közötti szemkontaktust. - Így biztos jobb szívvel ad nekem aláírást. – nevetett mesterien.

- Ezek nélkül is szívesen teszem. - mondta kissé lódítva a férfi. De a rajongóknak bármit.- gondolta.

- Nos Vilma Dolores Pereznek szeretném. – mutatott a dekoltázsára „véletlenül”. –Kérem azt is írja oda, hogy sok szeretettel Xavitól! –mondta követelőzve. 

- Természetesen. - vette el a tollat a pultról a focista, hatalmas ellenérzésekkel. Majd heves vonásokkal firkálni kezdte a nevét egy Vilma által adott papírra.

- Ne vegye tolakodásnak. –folytatta bizalmasan a férfi felé hajolva. – Maga mindig is nagyon tetszett nekem a képernyőn keresztül. – susogta. – Tudja, - tette rá a műkörmös kacsóit a férfi asztalon támaszkodó kezére - 2 percen belül kezdődik az ebédszünetem, ha gyorsan végez a találkájával, nem jönne el velem az egyik közeli étterembe?- rebegtette a pilláit a meghívás sikeressége érdekében. 

A labdarúgó csak megkövülten hallgatta a „felkínálkozást”. Hirtelen nem tudott mit mondani, annyira váratlanul érte az egész. Gyorsan lerázta a nő mancsait magáról, majd kimért arcvonásaival Vilmára tekintett.

- Xavi már foglalt ebédidőre. - csatlakozott hozzájuk rögvest Rori, meggátolva a férfi reakcióját. A lány szintén elkapta a „kedves” kolléganője ajánlatát.

- Miért zaklatsz ma engem, Aurora?! - kérdezte szenvedő arccal Vilma. Nem vagyok rád kíváncsi!- mondta gorombán. – Különben is… nem látod, hogy el vagyok foglalva?- forgatta a szemeit. 

- Azt látom. –grimaszolt Rori.

- Távozz kérlek, ugyanis éppen egy privát beszélgetést folytattunk. - közölte erélyesen, a pracliját ismét a férfi felé közelítve. Ám Xavi látva a szándékot, szélsebesen elkapta onnan a végtagját. –Viszont, nem szeretném sokáig feltartani a híres középpályást, mert találkozója van. – intett azzal a kezével „inkább”, hogy kotródjon már el a számára idegesítő lány.

- Tudod, rám várt. - mondta egy magabiztos mosoly kíséretével Aurora. 

- Hiszi a piszi!- guvadt ki Vilma szeme. – Nos, a válasza?- nézett kérlelően és szerinte kacéran a focistára. 

- Jobb lesz, ha megyünk, kedvesem!- fogta meg Rori kezét a férfi egy mosolyt villantva a lány felé. –Nehogy a hölgy még ennél is kínosabb szituációba keveredjen. –fintorgott a pult mögött álló alkalmazottra.

Majd a Barcelona sztárja kivezette a szabadba Aurorát. Ott a lány, inkább a középpályásba karolt, így kezdve meg a lassú sétát az előre kigondolt vendéglő felé.

- Elnézést az előzőért. - nézett a férfira hatalmas szemekkel, jobban szorítva Xavi karját. 

- Ugyan, mindenhol dolgoznak „nehéz” esetek. - legyintett kisfiúsan a focista, majd a kezét a másik kezére tette. Nagyon finom tapintású volt a lány bőre...

- Ez igaz. - dőlt neki járás közben Rori ugyanis még közelebb akarta "magához érezni" a vonzó személyt. – Bár szerintem, őt nehéz túlszárnyalni- ráncolta a homlokát.

- Azt csak hiszed!- kacsintott a sportoló, mert élvezte, hogy a lány ilyen „közvetlenül” viselkedik vele. – Volt egy olyan sportorvosunk, aki egyszerűen nem volt hajlandó bárkihez is hozzáérni, úgy meg nehéz diagnosztizálni... - kezdett sztorizni felszabadultan. 

Öt perces sétát követően a párocska meg is érkezett a vendéglő elé. 

Az asztalukat elfoglalva, egymással szemben helyezkedtek el a terasz szélén. Leadva az italrendelést, Xavi beszélgetést kezdeményezett:

- Mit ajánlasz ebédre?- kérdezte kíváncsian, mielőtt kinyitotta volna az étlapot.

- Hmm…odavagyok a lazacukért, nem is beszélve a kagylós ragujukról. - említett néhány kedvencet Aurora csillogó tekintettel. 

- Ezek szerint, imádod a „tengeri” fogásokat!- konstatálta a sportoló somolyogva az állát a bőrkötéses „könyvre”támasztva.

- Igen, így van. Minden mennyiségben jöhetnek. - nevetett a lány a férfire. Az a legjobb, mikor a piacról hozom a sok friss falatot és magam készítem el!- simogatta meg kislányosan a hasát.

Hogy lehet ilyen édes…- gondolta a focista.

- Őszintén szólva, én nem annyira kedvelem őket. - rázta a fejét. - A klasszikusabb dolgok sokkal közelebb állnak hozzám. – nézett mélyen már a kacér szempárba. - A többi hússal, hogy állsz?- tett fel ismét egy kérdést.

- Csak a csirke és hal. - ismerte be a lány a „szűk” ízlését.

- Na és a marha?- húzta magasra a szemöldökét a focista. - Egy igazán jól elkészített steak, az valami földöntúli. - futott össze rögtön a középpályás szájában a nyál. – Tudod, miről beszélek, nem!?- hajolt közelebb a partneréhez, hátha így könnyebben megérteti vele a mondandóját. 

- Ettem egyszer, de nem igazán ízlett. Főleg, hogy nem volt átsütve, pedig én direkt úgy kértem. - fintorgott Rori.

- Van egy ötletem!- jelentette ki váratlanul a focista. Közben pajkosan vibrált a tekintete.

- Milyen ötlet? - kérdezte kíváncsian egy hajtincsét csavargatva Aurora.

- Rendeljünk meg a „szeretett” fogásunkat a másiknak. Így mindketten megtapasztalhatjuk, egymás ízvilágát.

- Jó! – lett izgatott a lány. Egyből bevillant neki, hogy mit is szeretne rendelni a labdarúgónak. Azért látszólag mégis átfutotta az étlapot. Azonban a választható ételek helyett inkább a férfi arcát kezdte tanulmányozni. Próbálta kideríteni a sportoló érzéseit…ám nem igazán járt sikerrel. Néha még rajta is kapta őt. Ilyenkor aztán hosszú percekig egymásba fonódott a tekintetük. A Barcelona sztárja sem volt gondban, hogy mégis mit akar a szépséges lánnyal kipróbáltatni. Már csak azt, az étterem kínálatában is meg kellet találnia. Így lázasan böngészte az étlapját, ám bárhányszor felnézett, Rori fürkésző tekintetével találta szembe magát…

Mázlijára pont megtalálta a felsorolt fogások között azt amit keresett. Már csak a kivitelezés módja volt számára kérdéses. Igaz, ha most nem ízlik Rorinak, legalább eggyel több oka lesz elvinni egy második randevúra. Vacsorázni, a kedvenc éttermébe, ahol már kifogásolhatatlan módon tálalják fel a választott ételt.

- Mit hozhatok? – jött az asztalukhoz a pincér, Aurora irányába pillantva.

- Feketekagylót kérnék vörösboros mártásban. – mondta a lány az asztaluk mellett álló férfinak. 

- Rendben. - könyvelte a pincér. - Hozzá egy zsályás-vajas rizottót?

- Igen, köretnek az tökéletes. - mosolyodott el Rori elégedetten, becsukva az étlapot.

- Önnek, uram? - fordult tisztelettudóan Xavi felé.

- Argentín módra elkészített steaket szeretnék, jól átsütve. Kevés burgonya körettel.

- Coulis-t hozzá?- érdeklődött a kötényes.

- Csak egy keveset a húsra. - mondta csillogó szemekkel a labdarúgó.

- Rendben, amint tudom, hozom. - vette el az asztalról az étlapokat a pincér. És már szaladt is…

 A párocska ismét kettesben maradt.

- Coulis? Hiszen az egy édes zöldséges-gyümölcsös mártás. Azt a húsra? - grimaszolt a leányzó.

- Hidd el ízleni fog! Persze, ha jó étterembe hoztál! Ahol úgy készítik el a kedvencemet, ahogy azt kell. - mondta a férfi egy százas mosollyal.

- Szóval, ha nem ízlik, akkor ráfogjuk a séfre?- nevetett felszabadultan Aurora hátradőlve a széken.

- Így is lehet fogalmazni. - somolygott kisfiúsan, meleg tekintetekkel a sportoló.

- Cseles vagy!- dorgálta meg játékosan Xavit, ismét a közelébe hajolva.

- Vagy ha "mégsem ízlik", akkor legközelebb elviszlek oda, ahol tudom, hogy a legjobban készítik. - vetette fel az ötletet a középpályás.

- Szóval erre játszol?- somolygott Rori a sportolóra pillogva. – E nélkül is szívesen elmegyek veled.

- Én nem játszok semmire. - mondta „ártatlanul” a focista visszafogva a nevetést.

Raqu és Catalina eközben a barátnőjük keresésére indultak Barcelona belvárosában. Még a nagytakarítás közben találták ki, hogy meglepik és kifaggatják Aurorát a reggeli lelépéséről.Tudták, hogy ilyenkor ebédelni szokott, az utcában található éttermek egyikében. Ám valami oknál fogva már vagy 12 perce nem lehetett elérni...

- Ezért van neki telefonja!?- bosszankodott Cat, ismét hallva a hangposta fiókot jelző sípszót.

- Biztos, lenémítva felejtette. Aztán úgy vágta be a táskájába még indulás előtt. Ismered, milyen helyzetek uralkodnak ott. - nevetett csúfondárosan Raquel.

- Az tuti! Igazi "feketelyuk" az összes kézitáskája…- nevetett a másik lány is.

- Ha szerencsénk van, akkor az utcafronton lévő asztalok egyikén eszik, a szabadban.-közölte egyszeriben Catalina.

- Mindig ott szokott, kivétel, ha szakad az eső.

- Igaz, igaz. - bólintott.

- Nézd csak!- állította meg hirtelen Raqu, Catalinát a karjánál fogva.

- Áúú, hé! Ez fájt!- nézett a barátnőjére durcásan. Mi van?

- Oda nézz! Jobbra! Ott!- igazgatta a csoporttársa fejét Raquel.

- Hiszen az Rori! De kivel ebédel kettecskén?!- nagyra tágítva a szemét Cat. Szerencsétlenségükre a barátnőjük partnere háttal ült nekik. - Nem lehet, hogy Ricky az? Tudod, néha említi, hogy mindig azzal a rendszergazdával eszik.-folytatta.

- Nem hiszem, hogy ő Ricky lenne. Én már találkoztam a sráccal. Nem így néz ki hátulról. - ecsetelte Raqu.

- Amikor te találkozol valakivel, a hátát szoktad figyelni? - akadékoskodott a másik lány.

Ám ekkor Aurora ’titokzatos’ partnere felállt az asztaltól és elindult befelé az étterembe. 

Profilból már rá ismertek arra, a bizonyos személyre…