1.rész

Sziasztok!:)

Nos...nagy levegő...itt van az első rész! Remélem megtetszik nektek Rori kalandos élete, és rendszeres olvasói lesztek!:D Hát akkor kezdjünk is neki...Szívesen veszem a pipákat meg a kommenteket!:)

Puszi, Olivia

„15 évvel ezelőtt”

Egy szép nyári délutánon a kertváros egyik házában nagytakarítás zajlott. Az idő tiszta és száraz volt, egy felhőt sem lehetett felfedezni az égen. A ház összes ablaka nyitva volt, beengedve az édes illatot.

A takarítás a vége felé tartott, már csak a terasz kövének felmosása volt hátra a sorban. Egy karcsú szőke nő kezelte a felmosórongyot. Igen nagy hévvel maszatolta a járólapra a vizet, közben egy hatalmas mosolyú másik nővel csevegett felszabadultan.

Így nem vette észre, hogy mögötte egy rakoncátlan szöszke kislány a piszkos kis talpával összejárja az éppen megtisztított felületeket. Csupán a halk gyermeki kuncogás volt hallható…

 A nő a terasz végén egy óriási sóhajjal megfordult, hogy megszemlélje a munkája gyümölcsét. Ám mikor meglátta, hogy mit csinált a bajkeverő gyerkőc azonnal elfutotta a méreg az arcát.

- Aurora! Ezt nem hiszem el! – rivallt rá a gyerekre.

- Bocsi mama, de olyan szépen ott marad a talpam nyoma. – mondta egy kis mosollyal a szája szélében a kislány.

- Nem érdekel, folyton ezt csinálod! Tönkreteszed a munkámat. Sőt már az életemet is tönkretetted az érkezéseddel…- fakadt ki üvöltve a szőke hajú nő. 

- Marion! Ilyet nem mondhatsz!- kelt a gyerek védelmére a másik nő, Barbara.

- Neked könnyű! Te csak a keresztanyja vagy! Az se sokáig, hiszen elköltözöl Barcelonába Paolohoz!- vágta Barbara fejéhez Marion, iszonyúan dühösen.

- Gyakran visszajövök Nizzába. Ígérem.

- Nekem az nem elég! A segítséged nélkül mi lesz velem?! Dolgoznom kell, egyetemre járnom…- lett egyre kétségbeesettebb Marion hangja. – Henry is elfoglalt…

- Drágám!- ment oda Barbara a barátnőjéhez, hogy megölelje.

- Tudom, hogy Rori rosszkor jött 4 évvel ezelőtt, de egy gyerek az élet nagy ajándéka! Attól még elismert szobrász lehetsz!

- Tudom, tudom, de te is elmész Barcelonában és ott folytatod a képzőművészetit…- könnyek gyűltek az anyuka szemébe.

- Mama, ne sírj! Nem akartam összepiszkolni a padlót. - mondta a kislány hátratett kézzel és lefelé görbülő szájjal.

- Jajj, Rori! A mama nem azért sír, ne aggódj. - mondta nevetve Barbara a kis tündérnek. – Illik ilyenkor a keresztanyut megajándékozni egy nagy mosollyal és a mamát egy öleléssel.

*

Egy magassarkú egyenletes kopogása volt csak hallható a sötét előszobában. A cipő tulajdonosa felettébb nőies idomú, szőke hajú lány volt. Laza nyári pamutruhát viselt az előbb említett cipők királynőjével. Mikor meglátta, hogy a keresztanyja éppen a teraszt mossa fel, háttal neki, pajkosan felcsillant a szeme…

Gyorsan kibújt a lábbelijéből majd mezítláb elindult a nyitott teraszajtó felé. Mikor kiért akkor nesztelenül és lassan lépdelt tovább már a felmosott sávban. Ám pár lépés után a keresztanyja hirtelen megállt és csak hallgatózott.

- Ugye nem megint…- fordult meg hirtelen, elég nagy hévvel Barbara , ahhoz hogy lefröcskölje a lányt.

-  Keresztanyu!- nevetett hatalmasat Rori.

- Te kis csibész!- nevetett Barbara is a keresztlányával. – Gyere, adj egy puszit! Rég voltál nálunk! 

- Sajnálom, csak hát vizsgaidőszak van, meg a galériában is elég sok mostanság a dolgom. – magyarázott kapkodva a lány. 

- Ne magyarázkodj! Tudom, tudom. - simogatta meg Barbara Rori vállát.

- Ám képzeld keresztanyu, nagyon jól fogynak az új munkáid!

- Ajánlom is neked, hogy az összes darabot eladd!

- Paolo? 

- Szerintem az esti H’n’P fogadást szervezi még. –Gyere, egyél valamit!- tette rá Barbara Rori hátára a kezét és betessékelte a házba.

Pár óra múltán Aurora már a tükör előtt igazgatta a haját. Utolsó simításként még egy kis lakkot fújt rá, hogy úgy álljon minden szála, ahogy ő azt megtervezte. Mikor már a kiegészítőket is magára aggatta elégedetten mustrálta a tükörképét. Egy élénkzöld színű, földig érő ruha mellett döntött kihívóbb dekoltázzsal. Ehhez málna színű cipőt és táskát passzintott.

- Aurora, drágám! - nyitott be a szobába Barbara. –Készen vagy? Paolo már dühöng, hogy el fogunk késni.

- Igen, Barb. Mehetünk. – fordult oda hozzá a lány.

- Csodálatosan festesz!

- Köszönöm. - küldött egy mosolyt a keresztanyja felé. - Te is csinos vagy, nagyon!

- Ó kedvesem, köszi. – kacsintott rá cinkosan.

- Végre lányok!- sóhajtott megkönnyebbülten Paolo, mikor látta, hogy a szívének két legkedvesebb hölgye már a lépcsőn tart lefelé.

- Ezért megérte várnod Paolo!- mutatott Barb Rorira.

- Gyönyörű vagy kicsim!- ámult el keresztapja. - Folyton rajtad kell tartanom a szemem ma este. Nehogy valami szoknyavadász focista felszedjen.

- Jajj keresztapu! Sokat ismerek ám már az irodádból!- nevetett kacéran a lány.

A kis család beült egy fekete BMV-be és elindult a fogadás helyszínére. Paolo Casas a leggyorsabban fejlődő spanyol sportlapkiadó résztulajdonosa. A társa és egyben barátja Héctor Escobar volt. Így lett a kiadó neve H’n’P Editorial. Minden sportággal foglalkoztak ám a futball volt a kiadványaik fő témája. 

Az idei spanyol bajnokság véget ért a héten, így ez a fogadás ennek a tiszteletére/ünneplésére szolgált. Meghívtak minden csapatot, edzőt, barátnőt és a sort még estig lehetne folytatni.

- Írd már meg ki lesz ott!- jelent meg Rori telefonjának kijelzőjén ez az üzenet Raqueltől.

- Ne félj, ha Mr. Szexi eljön, azonnal szólok.:P:P- pötyögte a választ a lány.

- Remélem nem lesz ott, mivel 39 fokos lázzal nehezen tudnék felkelni és odamenni.-érkezett pár pillanat múlva az újabb szöveg.

- Jobbulást! De ne aggódj mivel Barcelona a központunk, nem hiszem, hogy a „szerelmed” benézne…

- Hééé, ne hívd így!!!:D:D Remélem igazad lesz! Igyekszem jobban lenni! Köszi!

- Aurora! Megjöttünk! - szólt Paolo a lánynak. - Bújj ki a telefonodból!

- Oké, csak Raqunak írtam, hogy jobban van-e már.

- Én is jobbulást kívánok neki, de ideje bemennünk.

 Paolo kisegítette a feleségét és a keresztlányát az autóból. Megálltak fényképezkedni a kiadó hivatalos fotósának majd befelé vették az irányt az épületbe. Egy csodálatosan kivilágított villában tartották a rendezvényt nem messze Barcelonától. Az épület csak úgy roskadozott a szebbnél szebb festményektől és szobroktól. Rori imádta a művészeteket. Oda volt a festményekért, a szobrokért, a porcelánokért bármely kor ihlette is azokat. Legnagyobb célja az volt, hogy elismert kurátor lehessen, aki pompás és monumentális kiállításokat hozz össze. Akár a leghíresebb múzeumoknak vagy a legexkluzívabb kiállítótermeknek.

Paolo szerzett a „hölgyeinek” egy-egy pohár pezsgőt majd mindhárman szétváltak és elvegyültek a színes társaságban.

- Végre megvagy!- fogta meg a barátnője, Catalina vállát a lány. Catalina apja volt Héctor a kiadó társtulajdonosa.

- Hola Rori! – üdvözölte őt Catalina. – Nagyon jó kis bulit hozott össze az apám meg a keresztapukád. – Igazi csemege! Annyi, de annyi jó pasi van itt! - dörzsölte össze a tenyerét vigyorogva.

- Gondolom már választottál is egyet magadnak! –nevetett Rori a barátnőjére.

- Ismersz, mint a rossz pénzt. - csavargatta a csokoládészínű haját.

- Ki vele!

- Cristian Tello. - mondta ki a nevet egy kis drámai színezettel.

- Cris? A Barcából?

- Teee, ismered őt?- nézett Aurorára nagy szemekkel.

- Múltkor dumáltam vele Paolo irodájában. Megkértem őt, hogy igazítson már meg egy festményt, mert csálén állt. Én meg nem értem fel…- kezdett bele a sztoriba a lány.

- Bemutatnál neki? Kérlek!- vágott közbe Catalina, szorongatva a vele szemben álló kezét.

- Simán. A szavaiból úgy vettem ki, hogy nincsen barátnője. - nézett „olyan tudod, mit kell tenned csaj” fejjel Catre. Ezután Rori megragadta a lány kezét és elindult Crist megkeresni. Gyorsan rá is talált a szemével, majd bátran odalépdelt a focistához és az „őt” körülállóakhoz.

- Hola Cris! - búgta a lány magabiztosan egy magas, barna hajú fiú fülébe.

- Hola Rori!- fordult felé a focista, majd puszival köszöntötték egymást.

- Bemutatom a barátnőmet, Catalina Escobart. Biztos láttad már a szerkesztőségben, hiszen Héctor lánya.

- Nem még nem!- csillant fel a fiú szeme. Majd "hosszú percekig" jól megnézte magának Catalina Escobart.

- Ha az úriember nem mutat be…-mondta Rori a Crist körülállóknak-akkor én megteszem azt!- mosolyodott el kacéran. – Aurora Rocher-Gacilly, Paolo Casas keresztlánya. Ezt a beszólását nagy vigyorgások követték.

Majd sorra bemutatkozott neki a többi srác is: Cuenca, Sánchez, Pedro és Thiago.

- Hű de bunkó voltam. Ő itt…-tért észhez Cris.

- Haver, veled mindig ez van!- mondta nevetve Cuenca.

- Skacok, nem tudjátok, hol lehet még pezsgőt kapni? Esetleg nem akarjátok megmutatni nekem?-karolt Rori Thiagoba és Pedroba. A 2 másik focistát a pillantásával tartotta fogva.

Elégedetten bólintott, mikor látta, hogy a fiúk elindulnak vele, kettesben hagyva a barátnőjét és az ifjú titánt.

- Itt a pezsgőd. - adta Cuenca lágyan a lány kezébe a poharat.

- Nos, fiúk, ki mikor jött rá, hogy hivatalosan is ezt a sportot szeretné űzni?- érdeklődve, csillogó szemekkel fordult Rori a focisták felé.

A vacsora kezdetéig az újdonsült ismerőseivel maradt, akik lesték minden mozdulatát és nem győzték feljebb licitálni a másikat. Meg is egyeztek, hogy a fogadás után együtt mennek bulizni. Ám a vacsoránál a lány a keresztszüleivel és az Escobar családdal ült egy asztalnál. Catalina mint a tejbe tök úgy vigyorgott a lányra. Szinte percenként kifejezve a háláját…A desszert után a közelgő labdarúgó EB került a központba az asztalnál, így csak 3-an maradtak ülve. Héctor, Paolo és Rori. Rori odavolt a fociért, de nem csak a helyes pasik miatt. Ezt csak egy plusz pontnak tekintette. A taktikai vonatkozások izgatták igazán.

A társalgás már egy jó ideje folyt, mikor egy titokzatos bariton zavart közbe.

- Csatlakozhatnék én is?- zengett egy ismeretlen férfihang, bár Rori arcán egy meglepett rándulás futott végig.

- ÁÁÁ Xavi, drága barátom! Természetesen. - pattant fel Paolo a helyéről, hogy kezet rázzanak a focistával.

Mikor meglátta a lány, hogy valóban ki fog leülni a társaságukhoz, már egy látványos szemöldökíveléssel fejezte ki az érzelmeit.

Eközben Héctor is felállt és kezet fogott a Barca sztárjával.

Most Rorin volt a sor, hogy ő is felemelkedjen a helyéről.

- Lehet találkoztatok már a szerkesztőségben, de kötelességem bemutatni a gyönyörű keresztlányomat Aurora Rocher- Gacillyt. –mutatott Pao a lányra. A focista rejtélyes tekintetében megmozdult valami.

- Futólag már találkoztunk Aurorával. - mondta a focista és 2 puszival üdvözölte a lányt. – Tudod azért éreztem én azt! Na, meg a bocsánatkérés is elmaradt…- tette hozzá olyan halkan a focista, hogy csak Rori hallja.

- A Rorit jobban szeretem, mint az Aurorát. - javította ki mintha nem is hallotta volna az előbbit. 

- Ígérem, megjegyzem. - válaszolta a férfi nyugodtan, majd helyet foglalt a lánnyal szemben. A tekintetét a szép női arcra függesztette. Jól emlékezett az első találkozásukra. Éppen Paolo barátja irodájából jött ki, miközben a telefonjával babrált. Az sms írása közben gyakran felnézett, hogy szabad-e az út előtte ám egyszer csak egy karcsú és igen formás női fenék állta az útját. Kitérni előle már nem tudod, mivel túlkésőn nézett fel a kijelzőből. Inkább a két kezét gyorsan a lány derekára téve próbálta feltartóztatni. Ám az ágyékon vágta még így is. Ekkor a csinos fenék tulajdonosa hirtelen megmerevedett, majd nagy hévvel megfordult, hogy mégis mi történt. A lenyűgöző finom vonásokat méreg és düh fűszerezte. Sokáig csak farkasszemet néztek a másikkal, majd a lány megtörte a csendet.

- Mégis mit csinálsz?! - kérdezte kissé feldúltan.

- Ezt inkább én kérdezhetném tőled. - mondta szemrehányva a férfi, a kezét még mindig a lányon tartva.

- Ezt a nehéz kisplasztikát próbáltam arrébb húzni. - lépett ki az „ölelésből”, így a sportoló jól láthatta a kardigánon nyugvó szobrot. – Oda kéne elvinnem-mutatott egy sarok részre-, de mint tudjuk hátul nincs szemem. –szúrt oda Aurora.

- Rori, visszajöttem! Téves riasztás volt. Szóval hova kell raknom a szobrot? - bukkant fel hirtelen a portás megakadályozva a szópárbaj kialakulását.

- Úgy látszik én ide, már nem kellek. Pedig szívesen segítettem volna. - vonta meg a vállát a focista majd sietősen beszállt a liftbe. Ám nehezen tudta csak kiverni a szép vonásokat a fejéből.

*

A társalgás már a Bundesligáról folyt, amit Aurora csak hümmögve hallgatott, hiszen neki is az a bizonyos ütközés járt az agyában. Két héttel ezelőtt ő és a keresztanyja kitalálták, hogy feldobják a H’n’P Editorial épületét néhány műalkotással. Így ha ő bármi odaillőt talált a munkahelyén a BCN Galeríánál, akkor megvette azt és elvitte a székházba.

Aznap éppen egy kisplasztikát talált oda. A galériában az egyik munkatársa besegítette a szobrot a kocsijába, ám a helyszínen már a portást kellet megkérnie, hogy segítsen neki.

Julioval 10 perc alatt 5 különféle helyre cipeltette a plasztikát, ám pont mikor megtalálta a megfelelőt a férfinak egy hívás miatt sürgősen el kellett mennie. Így Rori fogta magát és a kezébe vette az irányítást. A kardigánját a földre terítette, majd nagy nehezen rászenvedte a szobrot és elkezdte a padlón húzni. Gyorsan haladt a tökéletes „hely” felé. Ekkor viszont beleütközött valamibe. Igazából valakibe…

*

- Drágám, te mit szólsz ehhez?- kérdezte a lánytól a keresztapja.

Rori azonnal magához tért, vissza a jelenbe. - Bocsánat nem figyeltem éppen az este további alakulásán gondolkoztam. –válaszolt mentegetőzve a legmegnyerőbb mosolyát bevetve.

- Gondolom bulizni mentek Catalinával és a Barcásokkal. -mondta ráncolt szemöldökkel Héctor.

- Csak nem a kölykökkel?- nézett fel hirtelen a focista, abbahagyva a szalvétával való játékot. Egyenesen Rori szemébe.

- Ha Tello, Cuenca, Sanchez , Pedro és Thiago ötösre gondolsz, akkor velük. - csillant meg a lány szeme. Erre a férfi még jobban fixírozni kezdte a csodálatos női szemeket. Olvasni próbált belőlük. Ezt Rori nagyon is érezte, így ő is viszonozta fürkészést. Percekig szempárbajt vívtak a másikkal. Bár a focista arcáról nem igazán lehetett leolvasni semmit sem még a tekintete is zárkózott volt.

- Túl sok a buli…Catalina nem teljesít jól az egyetemen.

- Én Rorival meg vagyok elégedve. - nézett a lányra melegen Paolo. Ösztöndíjas volt ebben a szemeszterben.

- Szép teljesítmény. Ha Cat is a legjobbak között lenne, egy szót sem szólnék a sok buli miatt.- folyt a társalgás a kiadó tulajdonosai között.

- Hova jársz egyetemre? - kezdett privátbeszélgetésbe Xavi.

- A képzőművészetire .- közölte lazán a lány.

- Festő lesz belőled vagy szobrász, mint a keresztanyád? - gesztikulált. 

- Kurátor. - mondta büszke fejtartással.

- Az igen…- hümmögött a focista.

- Ezért is jöttem ide Nizzából az érettségi után, mert itt a legjobb a kurátorképzés. - magyarázott Rori, bár jól tudta, hogy az anyja viselkedése is nagy szerepet játszott abban, hogy a nagykorúságát betöltve a keresztszüleihez költözött.

- Mióta vagy itt?

- Lassan már egy éve. - billentette jobbra a fejét.

- Akkor nagyon fiatal vagy még. - jelentette ki a férfi megrendült tekintettel ám az arca semmi egyéb érzelemről nem árulkodott.

- Igen, még csak 19…

11 felé a Barcás ötös fogat és a 2 leányzó néhány WAGet begyűjtve továbbindult BCN egyik legmenőbb klubjába.

*

Másnap reggel Rori fáradtan ébredt, csak a kávé szó ismétlődött a fejében. Hajnalban már csak egy gyors sminklemosásra és a ruhája ledobására volt ereje, így fehérneműben aludt el. Félig nyitott szemekkel elvette a lazac színű köntösét a szék támlájáról majd belebújt. Ám nem kötötte meg csak a kezeivel fogta össze maga előtt. Ha a saját kis lakásán lenne még ennyit se csinált volna.

Lassan és kómásan sétált be a konyhába majd egy „jó reggeltet” mormolva elkezdte a kávéját csinálni.

- Aurora! –szólt rá kicsit erősebben Barbara.

- Igen? –fordult Barb felé a lány a kezében a kávéval és a főző egyik tartozékával. Természetesen szétnyílt a köntöse.

- Hola! – intett felé egy ismerősen fürkésző barna szempár.

- Hoppáá…- kapta maga elé Rori a kezét.