14.rész

Sziasztok! Már meg is hoztam a frisset!:):) Kicsit hosszabb lett az átlagosnál, de így érzem kereknek a dolgot!:):) Jó szórakozást! Várom a véleményeiteket!:)

Puszi, Olivia

Egy hangulatos hálószobában sötétség honolt, csak a zajos nagyváros fényei derengtek néhol. A helyiségben terpeszkedő hatalmas franciaágyon egy pár pihent egymás karjaiban, a rohanós hétköznapok fáradalmai után. A férfi gyengéden simogatta a mellkasán fészkelő lányt, majd egyszer csak megszólalt:

- Szeretlek, szépségem! – ejtette ki a varázslatos szavakat tovább cirógatva a leányzót.

- Én is szeretlek téged!- nézett fel a férfi meleg, barna szemeibe, majd egy gyengéd csókkal pecsételte meg a nagy alkalmat. 

*

Egy csodásan faragott asztalon Aurora izgatottan dobolt az ujjaival, jelezve, hogy igazán vár valakire. Mikor megunta az ujjai játékát, akkor egy aprót kortyolt a mellette lévő bögre langyos kakaóból. 

- Mikor hazatértek Máltáról, akkor is kakaóztak egy jót az éjjel. – gondolta magában. – Csak az még hideg tejjel készült, ám most, így november derekán már jobb, ha langyos az a kakaó. – játszott közben a fekete bögre fülével. – Milyen jó is volt, az-az első közös nyaralás…- révedt el a tekintete az emlékek tengerét járva. Felrémlettek előtte a csodás máltai élmények, majd az izgalmas és kalandos augusztus, ahol szerelmet vallottak egymásnak, aztán az ősz boldog hónapjai a mai napig. Ez kétségtelenül egy örömteljes periódus volt mindkettejük életében, ami remény szerint, talán soha nem ér véget.

Ezek után meghallotta az apró csengetést. – Végre! – pattant fel az asztal mellől a mintás pizsamájában, majd ajtót nyitott.

- Megjöttem, édesem! – lépett be hangosan köszönve, a Barcelona 6-os számú mezének tulajdonosa. – Bocsánat, csak a „Mamá” a fele hűtőt be akarta csomagolni és elküldetni velem. – mosolygott csibészesen, amint meglátta a szívének választottját.

- Hola, szerelem! – röppent a férfit megölelni és megcsókolni üdvözlésképpen. – Semmi baj!- simított végig a férfi borostáján. - Gondoltam, hogy anyukád sokáig fog ott tartani, hiszen alig látott ezekben a hónapokban.

- Ezalatt a vacsora alatt megpróbálta belém tömni a kimaradt étkezések összesét!- ütögette meg a láthatóan nagyobbá vált hasát. – Ám jó volt végre a teljes famíliával együtt enni és beszélgetni, rohanás nélkül!- mosolyodott el, közben a táskáját ledobta az előszoba padlójára.

- Mi finomat ettél? –érdeklődött a lány.

- Hű, azt nehéz lenne mind felsorolni, de a makarónira emlékszem a legjobban.

- Gondolom, jó sok gombával kaptad! – fintorgott Rori, mert ő nagyon nem kedvelte a párja egyik kedvencét.

- Igen tele volt, finom és ízletes rovello gombával. Ami köztudott, hogy a gombák „Maradonája”.

- Drágám egyszer ígérem, elmegyek veled gombászni, de most nem bújnák már ágyba végre? – dörzsölgette meg álmosan a szemeit Aurora.

- Egyszer a szavadon foglak! – fenyegette meg játékosan, a mutatóujjával a labdarúgó.

- Oké!- bólintott beleegyezően a lány.

- Te tényleg nagyon fáradt lehetsz, ha csak így belemész a dolgokba. – somolygott gonoszkásan.

- Inkább megvárlak az ágyban, siess és ne a szád járjon! –grimaszolt a focistára, majd elindult a hálószobába. Ott elvette az éppen aktuálisan olvasott könyvét az éjjeliszekrényről, majd megpróbált „belefelejtkezni”.

- Már itt is vagyok! – huppant le, a lány mellé, az ágyba a férfi, egy 20 perc múltán. – A legfontosabbat el is felejtettem mondani!

- Van a gombáknak Guardiolája is?! – szemtelenkedett vigyorogva Rori.

- Ha-Ha…- grimaszolt rá gyerekesen a középpályás. – Szóval, az édesanyám meghívott minket egy családi ebédre Matadeperába. Pont jól időzített, mivel már én is javasolni akartam, hogy bemutatom azt a csodás nőt, aki boldoggá tesz engem. –simított hátra egy tincset Aurora füle mögé. 

- Mikorra? – kérdezte hirtelen a leányzó kavargó tekintettel. Kicsit megijedt a dologtól, mivel tudta, hogy a férfinak milyen fontos a családja. Mi lesz, ha nem fog nekik tetszeni?!

- Vasárnapra gondoltam, mert holnap este koncertre megyünk, ugye emlékszel?! – futatta végig az ujjait a lány ajkán.

- Igen azt tudom!- bólintott aprót Aurora. - Rendben jó lesz a vasárnap. – mondta ki hangosan. – Hiszen az holnapután van! – gondolta kétségbeesetten. 

- Ne aggódj! Imádni fognak! – nyugtatta a lányt, kiolvasva a tekintetéből az aggodalma forrását.

- Remélem! – sóhajtott halkan.

- Jajj, szerelmem!- húzta magához a leányzót. – Csak légy az a csodaszép és intelligens nő, aki vagy! Akkor nem lesz itt gond! – nyomott egy puszit a feje búbjára.

- Rendes csókot már nem is kapok? – panaszkodott vigyorogva. Ezek után a férfi gyengéden megcsókolta, majd álomba cirógatta Rorit.

*

- Képzeld, holnap Matadeperában fogok ebédelni a Hernández házban. – közölte Shakirával a nagy hírt Aurora, miközben a női wcben igazgatták a sminkjüket, a Sergio Mendez koncert után.

- Hű, Rori! Az hatalmas dolog! – nézett rá hirtelen a „tükörben”, a kolumbiai énekesnő.

- Én kicsit félek a dologtól, pedig nem vagyok az aggódós típus. – igazgatta helyre a rakoncátlan tincseit Rori.

- Nyugi, jól fog sikerülni! Csak add önmagadat! – közölte egyszerűen. – Tudod mikor engem mutatott be Geri a szüleinek, én is picit tartottam tőlük. Féltem, hogy a híres dívától félteni fogják a fiúkat, de miután rájöttek, hogy én is csak egy egyszerű ember vagyok elkezdtek feloldódni és nyitni felém. - csukta be a kompaktpúderét a mondandója végén.

- Hiszen te nem vagy az a férfievő nőstény! Lady Gagától inkább féltettem volna Gerardot…- vigyorgott szélesen Aurora.

- Azt meghiszem! –kacagott fel dallamosan Shaki. - Reménykedem benne, hogy az édesapja ízlését örökli ilyen téren a fiam. - indult el kifelé a mosdóból. – Kérlek, legyen jó ízlésed a nők terén, mint az apukádnak! – susogta aztán a pocaklakójának somolyogva.

Másnap Rori már korán reggel felkelt és nekiállt kitalálni, hogy mégis mibe menjen a fontos ebédre. Miután nagy nehezen összerakta a megfelelő szettet, azután nekiállt sütni valami finomat.

A süti már negyvenöt perc múltán a sütőben pihent és ontotta magából az íncsiklandozó illatot, mikor kócosan és borostásan megjelent Xavi is a letisztul formavilágú konyhában. Komótosan leült az egyik pultnál lévő bárszékre, és csak figyelte a lányt, ahogy sürög-forog a konyhában, egy kötényben és lisztel az arcán. Aurora nem vette észre a férfi érkezését, így a sütőt bűvölve felhívta a keresztanyját.

- Szia, keresztanyu! Nem akar felemelkedni! Tisztára össze van esve!- mondta a telefonba kétségbeesve. - Mi? Még csak húsz perce… rendben, akkor addig a krémet csinálom hozzá. Puszi – süllyesztette vissza a mobilt a köténye zsebébe. A focista csak somolyogva nézte Rorit. Ilyen szerepben, így „háziasszonyként” még nem volt alkalma megcsodálni. 

- Ne aggódj jó lesz! – mondta rekedten. 

- Hát te meg…- fordult Aurora rögvest a pult felé, a hang irányába. – Ideje volt már felébredned, én már talpon vagyok 7 óta!

- Hajnali fél tízkor, ráadásul vasárnap, mégis mire készülsz ilyen hatalmas erőkkel? – pimaszkodott a hajába túrva a labdarúgó. – Elfoglalod a világot „Mrs Liszt”? –heccelte somolyogva.

- Egy francia sütit csinálok a családi ebédre. –tette csípőre a kezét. - Emiatt a szemtelenség miatt, pedig nem kapsz kóstolót. – törölgette meg a homlokát szórakozottan, de csak még lisztesebbé változtatta az arcát.

- Gyere egy picit ide! – hívta magához hirtelen a szőke hajú leányzót. - Csak még lisztesebb lettél.

- Jó reggelt! – próbált adni egy csókot a férfinak Rori, de amaz előtte letörölte a „fehér maszkot” a csodás női arcról.

Pontosan délután egy órakor kiléptek Aurora lakásából, és elindultak a fekete négykerekűhöz. A fejedelmi Jaguárhoz egyszerűen eljutottak, hiszen annyira már nem voltak érdekesek a sajtó számára. Mostanában „csak” pár kattintást kaptak, természetesen minden egyes alkalommal, amint együtt az utcára léptek. 

A Hernández házhoz egy órás út vezetett, tele kacskaringós utakkal és csodás tájakkal. Terassán keresztülhajtva mentek Matadeperába, a katalán kisvárosba, ahol Xavi és a családja jelenleg él. Terassában - ahol még a férfi született- végigmutogatta a számára oly fontos helyeket, mivel csak pár évvel ezelőtt költöztek el „onnan”. Kisfiús mosollyal mutatta meg szülővárosa főterét, a „la plaza del progrés”, ahol minden egyes délután focizott a haverjaival. Kihajtva a nagyobb városból, egy tízperces kocsikázást követően bekanyarodtak a Hernández rezidencia ápolt portájára. Egy lazac színben pompázó igazi nagybetűs családi ház elé gurultak. Az épületet kovácsoltvas kerítés ölelte körbe, a bejáratig vezető ösvényt pedig gondosan nyírt sövény kísérte. Aurora vett egy mély levegőt, hogy lecsillapítsa a háborgó lelkét, majd megpróbált felkészülni élete egyik legnagyobb vizsgájára. Magabiztosan és bátran szállt ki a négykerekűből, aminek az ajtaját a férfi gondosan kinyitotta előtte, majd kézenfogva és a friss sütit cipelve megindultak a bejárat felé.

Pár órával ezelőtt, Matadeperában

- Drágám, miért van megannyi pletykaújság az asztalon? – kérdezte egy idősebb úr a feleségétől.

- Csak tájékozódtam, hogy mégis kit várunk ma ebédre. – jött a hangos válasz a konyhából, az asszonytól.

- Ezekből? – vitt be néhányat Joaquim a helyiségbe, a feleségének Marianak.

- Tudom, nincs sok közük a valósághoz, de azért jobb, ha tisztában vagyunk. – hadonászott a fakanállal a kezében.

- Mit eszünk ma? – lépett be a csempézett helyiségbe hirtelen, egy barna hajú 20 körüli srác.

- Alex drágám, ugye, hogy jobb, ha tudjuk, hogy mire számíthatunk?- próbált támogatókat találni a maga igazolásához Maria.

- Érdekes olvasmányok, de szerintem a fele sem igaz! – vont vállat lezseren a fiú. – Bár arra kíváncsi vagyok, hogy élőben is olyan csinos-e, mint a képeken!

- Már megint a bátyus új nője a téma? – slattyogott be egy kócos, és eléggé fiúsan öltözködő nő is. – Még csak reggel tíz óra van! Miért kell, hogy minden körülötte forogjon ilyen korán? – grimaszolt undokul.

- Ariadna! – dorgálta meg Joaquim. – Ő mégiscsak Xavi választottja, és láthatóan boldog vele!

- Túl fiatal hozzá!- szólt közbe azonnal a szőke hajú Maria, majd belekóstolt az éppen lázasan gőzölgő mártásba. – Xavi már lassan gyermeket szeretne, amit egy 19 éves lány még aligha…

- Lehet, hogy végre egy olyan barátnőt talált, aki korán szeretne szülni. – vetette közbe Alex.

- Ha olvastátok volna, azokat a cikkeket, akkor tisztán látnátok, hogy ez nem így van. –nézett fel a főzésből az asszony.

- Megint azok a szennylapok…- fújtatott egyet az idősebb úr a gránitpultra támaszkodva. 

- Az tény, hogy a lány egyetemre jár, és hogy nagy karriert szeretne! – kiáltotta az éterbe már a hús kockázása közben Maria.

- Előbb ismerjük meg azt a szegény kislányt! Ne skatulyázzuk be így előre, látatlanba! – mondta határozottan Joaquim, ezzel le is zárva a beszélgetést.

Délután 2 óra környékén

- Megjöttek! – húzta félre a míves csipkefüggönyt Maria, majd kikukucskált a bejáratra néző ablakon.

- Na, végre! – sietett az ablakhoz Joaquim is.

- Egy újabb magassarkús maca…- forgatta a szemeit Ariadna, a szülei mellé állva.

- Drágám, azért mert te nem szeretsz nőiesen öltözködni, attól még nem kéne elítélni senkit sem! – ráncolta a szemöldökét az asszony, a legkisebbik gyermekére.

- Csinos! – csillant meg Alex tekintete, ahogy kiszállt Aurora az autóból.

Közeledve a bejárati ajtóhoz, Rori és Xavi annál jobban ki tudta venni a négy leskelődő alakot az ablakból.

- Ne aggódj szerelmem, minden rendben lesz! – állt meg hirtelen a középpályás és egy csókot nyomott a lány szájára.

- Biztosan minden rendben lesz! – mosolygott nyugodtan Aurora a párjára. Ugyanis rájött, hogy ha izgul attól könnyebb és jobb nem lesz semmi…

- Sziasztok! Gyertek beljebb! – tárta ki a széles faajtót, a korához képest csinosan öltözködő szőke hajú, dundi asszonyság. – Örülünk, hogy épségben megérkeztetek és itt vagytok! – tessékelte beljebb az előszobába, a párt. A házban csodás illatok terjengtek és egy kis halk jazz muzsika szolgáltatta az alapot.

- Sziasztok! – köszönt a párosnak egy őszes ám annál sármosabb úr.

- Helló! –jelent meg egy fiú és egy lány is.

- Mamá! –puszilta meg Xavi az édesanyját. – Szeretném bemutatni neked Aurorát, a barátnőmet! – nézett szerelmesen Rori felé.

- Üdvözöllek, Aurora! Én Maria vagyok, Xavi édesanyja. – mutatkozott be mosolyogva az asszony, ám a szemeiben valami aggály időzött.

- Jó napot! Ha az rövidebb, a Rorit is szeretem! – mondta dallamosan és szikrázóan mosolyogva Marianak, majd két puszival tették teljessé a bemutatkozást.

- Én Joaquim vagyok, ennek a csodalábúnak az édesapja! – mosolygott őszintén az ősz férfi a lányra. Rajta érződött, hogy teljesen tiszta lappal és nyitottan szeretné megismerni az „új családtagot”.

- Örvendek, uram! – udvariaskodott Aurora, majd a két puszi itt is elcsattant.

- Hola! Alex vagyok! – köszönt a lánynak, egy a középpályásra nagyon hasonlító fiú, csak pár évvel fiatalabb kiadásban. Őt is üdvözölte Rori, majd az utolsó családtag felé fordult.

- Hola! Ariadna. –intett neki távolról a rövid barna hajú nő, egy maszkulin szettben.

- Ők a testvéreim. – szólt közbe Xavi. – Még van egy másik is, csak ő úgy látszik, késik. – majd finoman átkarolta Aurora derekát, hogy érezze a támogatását. 

A kisebb csoport ezek után bement a nappaliba és leült egy kicsit ismerkedni, egy pohár étvágycsináló társaságában. Miután helyet foglaltak, a focista utolsó testvére, Óscar is befutott a feleségével egyetemben. Mint később kiderült két gyermekük is van, akit a nő szüleinél hagytak.

Rori és Xavi ült középen a bőrkanapén, a többiek mind velük szemben, különböző helyeken szétszóródva.

- Hmm, nagyon finomnak látszik! – kortyolt bele a sárgás színű aperitifbe Aurora. – És az is! – mondta mosolyogva.

- Örülök, hogy ízlik! – mosolygott Maria is a lányra. – Serkenti a gyomrunkat, hogy még többet tudjunk enni az ebédből! 

- Jaj, tényleg, szerelmem! El is felejtettük, hogy a sütihez a krémet a hűtőbe kéne raknunk!

- Tényleg, jó, hogy mondod! – pattant fel hirtelen Rori.

- Milyen süti? – csillant fel a focista apukájának a szeme.

- Rori csinálta a reggel! – biccentett elismerően a lány felé, a középpályás. – Még én sem kóstolhattam meg!

- Egy francia desszert, amit kislánykoromban nagyon szerettem. –vigyorgott gyermekien. 

- Gyere, megmutatom, hova tudod rakni! – állt fel Maria is, majd megvárta, míg Rori előkeríti az előszobában hagyott csomagot. Aztán mutatta csak az utat a még mindig meleg konyhába. – Mi ez pontosan? – kíváncsiskodott közben.

- Almás kosár Créme Anglaise-zel. – nyitotta fel a lezárt tálat Aurora, hogy megmutathassa a remekművét.

- Csodás illata van! Biztos finom! – mosolygott végre a szemeivel is őszintén az asszony. – Nehéz volt megcsinálnod? 

- A liszttel már kiskoromban sem kötöttünk nagy barátságot! Így minden csupa liszt lett otthon, és természetesen én is…- kuncogott közvetlenül. – A keresztanyámat, meg háromszor hívtam fel, hogy nem jön fel szépen a tészta, pedig csak türelmetlen voltam…- somolygott tovább. 

- Én sem tudtam sohase megállni, hogy legalább 10 percenként ne nyissam ki a sütő ajtaját! Ám ezt nagyon sok desszert nem tolerálja…- nevetett Maria is a lányra, majd miután berakták a krémet a hűtőbe visszamentek a homokszínben pompázó nappaliba. Xavi már az apjával és a két fiútestvérével diskurált bőszen a harmadosztály eredményeiről, így Aurora a nőkkel próbált csevegni. Maria végre megkezdhette a „kifaggatást”. Kérdezett Rori keresztszüleiről, Nizzáról, a költözésének az okairól és a tanulmányairól is. Ariadna végig csak csendben figyelt és méregette a leányzót. Óscar felesége, Pilar viszont kedvesen próbált belefolyni a „kihallgatásba”. Aurora megpróbált minden kérdésre körültekintő és világos magyarázatott adni, hiszen mindig is könnyen beszélt magáról. Ám az édesanyjával való kapcsolatát nem nagyon részletezte. A többfogásos ebéd alatt is csak Aurora volt a téma, amit Xavi néha próbálkozott elterelni, azonban nem nagy sikerrel…

- Mik a terveid a jövőre nézve? – kérdezet hirtelen Maria a desszert előtt Roritól.

- Elsőként szeretném befejezni az egyetemet, majd elhelyezkedni valahol kurátorként. A legnagyobb álmom az lenne, ha a Barcelonai Művészetek Múzeumában megkapnám az egyik „ilyen” állást. Bár ehhez spanyol állampolgárnak kéne lennem…- tette hozzá hirtelen. – Ám már annak is örülnék, ha a mostani munkahelyemen én lennék az egyik vezető kurátor.

- Franciaként, nem az lenne az álmod, hogy a Louvreban legyél fejes? – kérdezte hirtelen Ariadna.

- Nem szeretnék visszamenni Franciaországba. – ingatta a fejét Aurora.

- Nincs honvágyad? – vitte fel egy oktávval magasabbra a hangját Ariadna.

- Nem volt egy túl boldog gyermekkorom Nizzában. Mindig is itt, Spanyolországban éreztem magam otthon. – válaszolta őszintén Rori.

- Ez érdekesen hangzik! Mi nem volt szép a Francia Riviérán?

- Ariadna! – szólt rá Joaquim és Xavi rögvest.

- Nem voltam túl jó kapcsolatban az édesanyámmal és ez, a mai napig így van. Inkább érzem az anyukámnak a keresztanyámat. – folytatta az őszinteséget a leányzó. Eddig próbálta kerülni az „anyuka témát”, erre tessék…

- Barcelonai Művészetek Múzeuma? Szép tervek! Ha kell hozzá állampolgárság, majd a bátyó elvesz feleségül. – csevegte Alex közbe, oldva a nővére által kreált kellemetlen hangulatot.

- Apropó, mikorra tervezed a családalapítást? – vágta közbe egyből, Xavi édesanyja.

- Majd csak később, előbb az egyetemre, majd a karrieremre szeretnék koncentrálni. – jelentette ki. - Ám gyermeket mindenképp szeretnék.

- Mamá! – csóválta a fejét szórakozottan a labdarúgó. - Még össze sem költöztünk! És te már a gyermekáldásról beszélsz!

- Az összeköltözés mikorra várható? – kérdezte azonnal Maria.

- Erről még nem igazán beszéltünk, ugyanis mindkettőnknek megvan a markáns véleménye, hogy hol is éljünk. – vette át a szót a focista, közben a lány combjára tette a kezét.

- Ezt hogy érted, fiacskám? – szaladt az asszonyság szemöldöke az égbe.

- Rorit Barcelonába köt minden, engem meg ide. Én kifejezetten nem szeretnék abban a zajos nagyvárosban élni, meg ti is itt vagytok. – csillant meg a szeme. - Öreg vagyok én már! Természetesen, heti kétszer még élvezem, hogy egy órát tovább aludhatok, de hosszú távon nem hiszem, hogy bírnám abban az őrületben. – fejtette ki a középpályás.

- Igen, Aurora még fiatal, szemtelenül fiatal. – bólogatott, az ajkát harapdálva Maria. – Neki még élnie kell! Karriert építeni! – eresztette szabadjára a véleményét. – Viszont neked fiam, már ideje családot alapítanod. Nem fog ez így hosszú életű lenni!

- Mamá! – szaladt ráncba a focista szemöldöke.

- Mariá! Majd ezt a fiatalok eldöntik! –csitította Joaquim is a feleségét.

- Hosszú távra tervezünk! – fogta meg a lány kezét Xavi, a nyomatékosítás végett.

- Igen, hosszú távra! – bólogatott Aurora is döbbent arccal. Váratlanul érte ez a kirohanás.

- Ne értsetek félre, látni rajtatok az őszinte szerelmet, de fiam valamelyik nap azt mondtad, hogy már igazán szeretnél gyermeket. – folytatta Maria a monológját.

- Ha megvan hozzá a tökéletes nő, akkor tudok rá várni! Még úgyis van bennem pár év a pályán! Dicsőn szeretnék visszavonulni!

- Én is csak 25 évesen éreztem készen magam a házasságra. Aurora még nálam is ambiciózusabb. – állította magabiztosan Mrs Hernández.

- Majd kötünk valami mindkettőnk számára előnyös kompromisszumot! A mai világban egy anya már dolgozhat és nevelhet is egyszerre. – szállt be a vitába Rori is.

- Igen ám, de az iszonytatóan nehéz! – emelte fel a pufi mutatóujját, az asszony. 

- Maria, még félévesek sincsenek, korai még ilyenekről beszélni! – próbálta menteni az ebédet „Xavi apuka”.

- Nem Joaquim! – ment neki a férjének is. - Ha az ilyen fontos dolgok, túl későn derülnek ki, akkor az egyik fél időpocsékolásnak fogja tartani az addig szép kapcsolatot.

- Rori, ez nem ellened van! – nézett mélyen a lány szemébe Maria. - Csak a véleményemet mindig is szerettem egyenesen közölni! Eddig messze te vagy a leghozzáillőbb a fiamhoz, csak ne lennél ennyire fiatal… - sajnálkozott.

- Kóstoljuk meg inkább azt a francia sütit! – szólt közbe Pilar.

- Rendben! – vágták rá a férfiak.

Miután megkóstolták az almás kosarat, a beszélgetés biztonságosabb vizekre evezett. Mrs Hernández elment mosogatni a konyhába, így a legnagyobb „veszély” elhárult. Közben Xavi gyermekkorából mesélt Joaquim vicces történeteket, majd beállítottak a férfi gyerekkori barátai is. Justri és Ruben a két szomszédsrác, azután „El Cholo” a legjobb iskolai pajtás. Mint Aurora megtudta, a férfi szenvedélyesen imád csocsózni, így a haverjai érkezésével nekiálltak a szokásos játszmáknak. Rori egy ideig elnézte a fiúk „bénázását”, majd felidézve a nizzai kocsmákban tanult trükköket kihívta őket egy meccsre. A középpályás először nem vette komolyan a lányt, de amint meglátta az elszánt csillogást a szemeiben tudta, hogy nem viccel. 

- Rendben drágám! Akkor gyere, legyél a csapatomban. – hívogatta magához nagy mozdulatokkal.

- Nem, ugyanis én is elől játszok! – mondta határozottan.

- Barátom, belevaló barátnőt fogtál ki magadnak! – vigyorgott Justri a labdarúgóra.

- Gondolom hátul is tudsz játszani!

- Félsz mi, hogy lepipálnálak a posztodon? – gonoszkodott játékosan Rori.

- Gyere a helyemre! Justri, jól védekezik! – mondta Ruben hirtelen.

- Köszönöm! – villantott egy hálás mosolyt a férfi felé, majd beállt a helyére. – Nullázzátok le a számlálót! – tűrte fel magabiztosan a kardigánja ujját.

- Szerelmem, csúnyán ki fogsz kapni! Mi Choloval verhetetlen páros vagyunk! – ijesztgetett öntelten a játékos.

- Meglátjuk! – mosolygott Rori elszánt arccal. – Mehet? –kérdezte a fiúktól, majd bedobta a labdát a pályára. Tíz perccel később az állás 5-0 volt a Rori - Justri páros javára. 

- Rori, te ez hol tanultad? – kérdezte Ruben a lánytól kíváncsian.

- Nizzában sok kocsmában lehet csocsózni…- illegette a pilláit ártatlanul. – 6-0! – esett le ismét a labda a kapuba. - Szerelmem, szóval ki a verhetetlen?- dörgölte a frissen kialakult eredményt Xavi orra alá.

- Hallom, verik a fiamat csocsóban! Ezt látnom kell! – csatlakozott Joaquim a társasághoz. A végeredmény 8-2 lett a lány javára. Néhány másik menet után, a középpályás elindult megmutatni a házat Aurorának. Olyan otthonos és vidám volt minden ebben a hatalmas családi fészekben. Szinte minden szabad helyen, polcon, komódon családi fotók sorakoztak mintás keretben. A férfi szobája kissé egyszerű volt, ám ő mindig is praktikusságot tartotta a legfontosabbnak. 

Este nyolc óra magasságában ültek be ismét a Jaguárba, majd a férfi hazavitte Rorit.