Uno – Második kör /Bastian Schweinsteiger novella/

Sziasztok!

Szerda lévén meg is hoztam a Bastianos novella következő részét!:) Remélem ezt is annyira szeretni fogjátok, mint az elsőt!:) Köszönöm a sok-sok kedves és biztató komit, nagyon jól estek! Igyekszem válaszolni rájuk!:)

Jó olvasást kívánok!:)

Kérdés, óhaj-sóhaj esetén: ITT tudtok a legegyszerűbben és akár névtelenül elérni!:)

Mae Bluebell

Elsa Brandner egy óvatos mozdulattal a rövidke szoknyáját a feneke alá igazította, majd felhajtotta a jól ismert zongora fedelét, mely a fekete és fehér billentyűket védelmezte. Az összekulcsolt ujjait a következő pillanatban kilazította, megropogtatta, majd néhány váll- és fejkörzést követően, elkezdte leütni a számára oly kedves Fergie sláger első hangjait.

A hangszer, a finom és szakavatott ujjak hatására csodás dallammal töltötte meg az eldugott müncheni kávézó falait. A néhány vendég egy aprócska pillanatra abbahagyta a kávéja szürcsölését vagy a beszélgetést a partnerével, és a sarokban lévő zongorát megszólaltató lányt kezdte figyelni. A szőke hajú leányzó egy díszes ruhában és a vállaira terített kabátkájában zongorázott csukott szemekkel, érzelmes arccal. A finom vonásai teljes beleélésről árulkodtak, a copfja heves táncot járva asszisztált a lapockái fölött, a megkapó látványhoz.

- Ez az a dal! – kiáltott fel fojtottan egy vendég hirtelen, a nagy bögre tejeskávéja mellől. - I hope you know, I hope you know - kezdte el énekelni a 2007-es év egyik nagy durranását remek hanggal, a megfelelő időben belépve. - That this has nothing to do with you – állt fel az asztala mellől a szürke kisegérnek kinéző lány, hiszen hatalmas szemüveget, bő kockás inget, trapéz farmert és tornacipőt viselt, majd hosszú lépésekkel a helyiség túlsó felén elhelyezkedő zongorához sétált. Elsa érzékelve a mellette termő személyt, kinyitotta a szemeit és egy hatalmas mosollyal ajándékozta meg a bátor vendéget. Szerette, ha a modern dalok „klasszikus átiratait” felismerik az emberek, és azt főképp, ha valaki veszi a bátorságot és még éneklésbe is kezd! - It's personal, myself and I… – csatlakozott ő is az daloláshoz, majd csak a külsőre gyámoltalan egérkének kinéző lánnyal közösen fejezte be a dalt.

- Bravo! – tapsoltak és gratuláltak a produkciónak a kávézó vendégei, majd néhány másodperc után visszatértek a dal előtti tevékenységükhöz. A kevés vendég közül csak néhány figyelt továbbra is tüntetőleg a párosra, hogy „ők bizony várják a következő dalt”.

- Ez klassz volt! Szuper a hangod! – dicsérte meg Elsa lelkesen, a váratlan duettpartnerét.

- Köszi! A tied is remek! – pirult el a lány, a hosszú barna haja mögé dugva az arcát. Ezzel a mozdulatával ismét visszaváltozott a bögréje mögé bújó szürke kisegérré. – Tudod, őszintén ilyet még sose csináltam, csak ez a dalt ment egész nap a fejembe és mikor elkezdted zongorázni… - motyogott zavartan és halkan, magyarázat után kutatva a fejében. Ő sem értette a bátor, főképp ösztönös reakcióját, hiszen mindig is félt mások véleményétől, a tömegtől, a szerepléstől…

- A zongora varázsa sok mindenre képes! Szeretnél még egyet énekelni? – érdeklődött barátságosan Elsa.

- Nem, köszi! Jobb, ha megyek! – fújt visszavonulót azonnal, majd már az asztalánál is termett.

- Hé, várj! – rohant utána a szőkeség. - Sokszor vagyok itt, csak úgy zongorázni! A tulaj imádja, szóval gyere bátran máskor is énekelni! Kapnánk érte ingyen kávét és sütit – kacsintott játékosan a szégyenlős lányra. – Mi a neved?

- Margaret… - szedelődzködött közben az induláshoz. – Meglátjuk, nem tudom, nem vagyok biztos benne…

- Nem gondoltál még arra, hogy énekes legyél? – kíváncsiskodott tovább Elsa. – Lenne tehetséged szerintem! Tökéletes helyen léptél be, végig a ritmusban voltál, nem csúszkáltál, tudtad a hangnemet…

- Nézd, mennem kell! – próbált szabadulni Margaret az újdonsült ismerőse fogságából.

- Csak gondold meg, én a Zeneművészetire járok zongoraművész szakra, de azt tudom, hogy az énekes képzésünk sem elhanyagolható! – bólogatott kissé jobbra döntött fejjel, bevetve minden rábeszélő készségét.

- Szia, örülök, hogy találkoztunk! – viharzott el a szürke kisegér, akit hacsak néhány perc erejéig, Fergie dalának és Elsa megkapó zongoraművészetének sikerült előcsalogatni a rejtekéből.

- Elsa, drágám! A sütid és a kávéd a szokásos asztalnál vár! – tette a ráncos kezeit a tulaj, a leányzó hátára. – Remek spontán duett volt, de mégis mitől menekült így el, az a szegény kislány? Még jó, hogy a pultnál előre fizetős rendszer van, mert akkor még a számláját is elfelejtett volna rendezni a nagy rohanásban…

- Csak beszélgettünk… - komorodott el hirtelen, hiszen eszébe jutott a jövetele tényleges célja. – Próbáltan ismét előcsalogatni a biztos csigaházából – vakarta meg zavartan a füle mögötti selymes bőrfelületet.

- Ugye zongorázol még? – kérdezte csillogó szemekkel Franz, a tulaj.

- Találkozóm van, de még egy dal szerintem belefér… - pillantott a karcsú csuklóján pihenő órájára. – Játszom egy klasszikust! – sóhajtott idegesen, hiszen tíz percen belül befut Bastian, hogy megbeszélhessék a hétvégén történteket.

- Csak nem randi? – érdeklődött az ősz férfi játékos hangsúllyal.

- Nem igazán…

A finom vonásokkal megáldott lány ismét helyet foglalt a kissé kopottas hangszer előtt, mely az eldugott kávéház tulajdonosának dédnagyapjáé volt. Kaufmann úr a legnagyobb bánatára nem tudta megszólaltatni a számára legkedvesebb családi örökséget, így mikor egy fiatal fruska megérdeklődte, hogy játszhat-e rajta, kapva-kapott a lehetőségen.

Elsa gyors ütemben nyomta le a megfelelő fehér és fekete billentyűket, amit Mozart egyik remekműve megkívánt tőle. Teljesen belefeledkezett az egyik kedvenc klasszikusába, így nem vette észre, hogy Bastian pontosan befutott a megbeszélt időpontra.

 A bajor sportoló jól öltözötten és illatosan érkezett meg a városa egyik legeldugottabb helyén lévő kávéházába, amit a találkozópartnere javasolt neki. A futballista edzésről érkezett, amit a vállán lógó címeres sporttáskája sejtetett. A táskát csak azért nem hagyta a kocsija csomagtartójában, mert nem volt kedve kikutatni belőle és a kezébe vennie a pénztárcáját, a telefonját és egy újonnan vásárolt kártya paklit.

A szőkített frizurájú férfi, amint belépett az aprócska és kissé lepukkant helyiségbe, azonmód lecövekelt és bámulni kezdett. Csillogó tekintettel figyelte, ahogy az általa annyira vágyott és kívánt lány micsoda beleéléssel zongorázik.  Őszintén szólva nem is értette, hogy volt képes szóba állni és kapcsolat kezdeni egy ilyen szépséges, tehetséges, jófej és értelmes lány bugyuta és semmirekellő húgával. Noha, akkor sosem ismerte volna meg Elsát, az első Brandneréknél tett családi látogatáson. A sportoló legszívesebb abban a minutumban felhívta volna Saraht, és szakított volna vele, nem éppen a legetikusabb módon…

- Nagyszerű volt! – kezdte el összeütni a férfias kezeit, amint Elsa befejezte az előadását. – Elsa, szia! Itt vagyok! – emelte máris a magasba a hosszú és kidolgozott karját, hogy a lány észrevegye. Az aprócska leányzó kipirult arccal közelített felé, ingerlően megnedvesítve a nyelvével az ajkait. A középpályásnak magába kellett csípnie, nehogy egy heves csókkal köszöntse a találkozópartnerét a közös ügyük tisztázása előtt.

- Szia! – állt a magas sportoló elé tétován Elsa, ugyanis nem tudta, hogyan is kéne köszönnie, kéne-e még valamit hozzátennie az üdvözlőszócska mellé? A múltkori üdvözlés és búcsúzkodás is kimerült csupán egy hangos ’sziában’ Sarah és a Brandner házaspár vigyázó szemei előtt.  – Gyere, ott az asztalom! – mutatott inkább bárminemű puszi, vagy ölelés nélkül a zongorához legközelebb eső bútordarabra, melyen már két bögre és két sütemény várakozott.

- Már rendeltél is?

- A tulaj szereti, ha zongorázom és ezt ingyen sütivel illetve kávéval hálálja meg, na meg, ma csak úgy megemlítettem neki, hogy találkozóm van… - tördelte az ápolt kezeit, rá nem jellemző módon a szőkeség.

- Értem! – bólintott egy aprót a mondata mellé a középpályás zavarában. - Tessék, foglalj helyet! – húzta ki a széket nagy gonddal a barátnője nővére előtt, egy udvarias gesztussal.

- Köszi, igazi úriember vagy! – foglalt helyet az asztalnál Elsa, majd a tekintetével végig követte, ahogy az izmos sportoló leveszi a válláról a sporttáskáját és szembe vele leül. – Szóval, hogy ne legyen ilyen kínos – kezdett matatni a földön fekvő táskájában, hoztam egy csomag Unot! – tette le gyengéden kettejük közé a meglelt paklit, vigyázva nehogy felborítsa a bögréket, egy százas vigyort villantva mellé. – Játszunk? Ha jól emlékszem ott tartottunk, hogy négy kártyát kéne felhúznom és főképp egy plusszosat, hogy visszahívhassalak! – próbálta feloldani a köztük súlyosan ülő kínos érzést.

- Basti – lett vidám az eddig zavart és tanácstalan női arc, majd a kezeit a kártyákra rakta.

- Gondoltam, így nem lesz annyira kínos… - fogta meg hirtelen a kártyakupacon nyugvó finom kezeket. – Nézd, nem fogok kertelni, az nem én lennék! Szeretnélek téged jobban megismerni, elvinni randizni! – emelte a hosszú szempillával keretezett tekintetét, a vele szemben ülő lányéra.

- A barátnőd a húgom! – fújta ki hevesen a használt levegőt a tüdejéből, majd megsimította a hüvelykujjával a férfi tenyerét. – Szeretném én is, de ez nem egy egyszerű szituáció!

- Szakítani fogok vele, nem való hozzám, vagyis nem Ő való hozzám – nézett mélyen bele a kékes-szürkés színű szemekbe, szorongatva a neki borzasztóan tetsző lány végtagjait.

- Sarah a testvérem, nem tehetem ezt meg vele! Én nem vagyok…„Ugye nem akarsz mártírt játszani? Ne mondj le Bastianról a családi béke miatt…” – jutottak Elsa eszébe hirtelen Anke szavai, mielőtt folytatni tudta volna az akadékoskodását.

- Biztos, nagyon ki lesz bukva, de idővel belenyugszik majd! Tudod, mikor először megláttalak egyből megtetszettél és mikor kiderült, hogy vicces is vagy és egy csomó közös dolog van bennünk… - folytatta a meggyőzést a szőkített labdarúgó.

- Te is az elejétől kezdve érdekeltél, csak hát tabu voltál… - kúszott egy félénk és biztató mosoly a finom ívű arcra.

- Jó ezt hallani – csillant fel a férfi szeme, már maga elé képzelve az első közös találkájukat, ahol már kötetlenül és szabadon közeledhet a leányzó felé.

- A húgom mesélte, hogy miért nem szívleljük egymást úgy igazán? Mesélt a Kevin-ügyről? – kérdezte hirtelen, kiszakítva a középpályást a gondolataiból. – Na, meg a többi ügyes-bajos dolgáról? Mennyire ismered őt igazán?

-          Miféle Kevin-ügy? – ismételte meg a férfinevet értetlen ábrázattal a bajor sportoló.

Bastian elhűlt képpel hallgatta végig a hivatalos barátnője viselt dolgait az elmúlt percekben. A morál azt kívánta volna meg tőle, hogy fenntartásokkal fogadja Elsa szavait, ám a leányzó olyan őszintén és mégis oly tárgyilagosan fogalmazott, ismertetve az Ő részességét is néhol, hogy a focistának eszébe sem jutott megkérdőjelezni a csodaszép beszélgetőpartnere történeteit. A férfi mindig is érezte valahol mélyen, hogy Sarah nem igazán önmaga mellette. Folyton visszafogta magát, nem mutatta meg neki az igazi énjét, ám ezt a focista már egy cseppet sem bánta, tudva a lány egy-két húzásáról. Még abban is kételkedni kezdett, hogy Sarah őszintén közeledett hozzá és lépett vele romantikus kapcsolatba, nem pusztán amiatt, hogy ő a német focivilág legtehetségesebb ifjonca. A bajor azonban a lányok szüleit tudta a legkevésbé megérteni. Nem igazán állt össze neki, hogy egy ilyen aljas húzás után, mint a Kevin-ügy, mindennemű büntetés vagy elbeszélgetés nélkül hagyták rá a dolgot Sarahra és kérték Elsa megbocsátását. Mintha, mi sem történt volna, folytatták a családi életüket: békében, szeretetben és összetartásban…

-          Menjünk át hozzátok és beszéljük minél előbb Sarával, meg a szüleiddel! – indítványozta azonnal a középpályás, ahogy Elsa befejezte a mesélést.

-          Ugye tudod, hogy nem lesz egyszerű! Sarah jelenetet fog rendezni, belekeveri Kevint, meg ki tudja még, mit ránt elő a cilinderéből…

-          Nem érdekel Sarah, az ő hisztije, Kevin vagy bárki más! Engem egyedül csak Te érdekelsz! – pattant fel hirtelen a helyéről, majd Elsa előtt termett és leguggolt, hogy egy szintben lehessen a széken ülő személlyel. Két erős kezével megfogta a lány finomvonású arcát, mélyen a szemébe nézett, majd összeillesztette a homlokaikat. – Mikor legelőször kártyáztunk együtt, még a legelső családi bemutatkozások egyikén, már akkor hihetetlenül vonzódtam hozzád, hiába ült mellettem szinte belém csimpaszkodva a húgod. Nem mentél ki a fejemből! – susogta a szőkeségnek, hogy aztán finoman birtokba vehesse a kívánatos ajkakat.

Fergie - Big Girls Don't Cry