2014. február 7., péntek

8 bites szerelem - Epilógus


Egy szőke hajú kislány szedte az aprócska lábait sebesen, az édesapja felé, aki a játszótér szélén elhelyezkedő padon ülve beszélgetett egy másik apukával. - Apci, Apci! – hívta fel magára a figyelmet már méterekkel az ülőalkalmatosság előtt, a vékonyka hangján.
- Mi az, hercegnőm? – pattant fel máris a csöpp kislány édesapja a padról, hogy elé siethessen. – Baj van? Mi történt? – guggolt le egyből mikor elért a lányához, hogy egy szintben kommunikálhasson vele.
- Apci, egy kisfiú sír a bokrok között, a mamáját keresi – hadarta el a kislány egy szusszal. – Megígértem neki, hogy odaviszlek téged, te majd segítesz neki – illesztette máris a piciny tenyerét az édesapjáéba. – Gyere… - próbálta húzni a nála sokkal magasabb és erősebb szülőjét.
- Rendben, mutasd az utat! – egyenesedett fel a férfi azonmód, majd követte lányát, miután odaintett a hirtelen faképnél hagyott beszélgetőpartnerének, hogy nincs semmi komolyabb gubanc.
- Te majd segítesz neki, igaz? Mondtam is neki, hogy az én apukám egy hős, meg egy híres focista… - cseverészett Sophia. – Apci, ha nem lesz meg az anyukája, akkor odaköltözhet hozzánk? Mindig is vágytam egy öcsire, csak most…
- Kicsim, biztos megtaláljuk az édesanyját! – vágott a lánya szavába határozottan, de mégis gyengéden. - Tudod, nagyon aggódhat érte – magyarázott türelmesen, mikor a bokrok közvetlen közelébe érve, meghallotta a halk szipogást. – Szia, Sophia papája vagyok! – torpant meg egy kicsit távolabb, a hirtelen kirajzolódó pityergő fiúcska előtt, akit két évvel gondolt fiatalabbnak a tulajdon gyermekénél. – Mondta, hogy nem találod a mamád – guggolt le az idegen kisfiú szintjére, lassacskán. – Elmeséled, mi történt? – próbálta felvenni a „kapcsolatot” és bizalmat ébreszteni a riadt kisemberben.
- A mamámat keresem, nem találom… - nyafogta keservesen, a kezével a kis arcocskáját eltakarva. – Pedig Ő mondta, hogy ne menjek messzire… - kezdett hevesebben zokogni.
- Ne aggódj, megtaláljuk! Nincsen semmi baj! – biztosította a pityergő fiúcskát a hátvéd.
- Minden rendben lesz, Apci segít, csak mond el neki, hogy mi történt pontosan! – kotyogott bele a dolgokba a hosszú, szőke hajú kislány, ki az édesanyja hatalmas kék szemeit örökölte.
- Pár hónapja költöztünk csak ide és mondta, hogy ne menjek messzire, mert nem ismerjük még annyira a környéket, de bújócskáztunk és nem akartam, hogy olyan hamar megtaláljon… - hüppögte a barna hajú fiúcska szakadozva, a könnyes tekintetét a labdarúgóra emelve. – A bácsi Sergio Ramos! – képedt el hirtelen az előbb még nagyon szomorú arc. –  Szeretem a focit és a Real Madridot! 
- Én is szeretem, képzeld, Apci ki is szokott vinni néha a meccseire… - csevegett közbe ismét a kislány.
- Sophia! – csitította a szigorú barna tekintetével a tulajdon gyermekét az andalúz. - Ha jól értem itt laktok a környéken? – ráncolta a homlokát, miközben a valahonnan ismerős, ártatlan szempárba tekintett.
- Igen, egy ehhez nagyon hasonló környéken, de mégsem és én összezavarodtam, mert olyan egyforma itt minden… - járatta körbe idegesen a könnyektől csillogó tekintetét a gyér és alacsony bokrokon túl elhelyezkedő tájon.
- A közelben két játszótér is található, ami hasonló ehhez és azt is óriási házak veszik körül… - próbálta megvigasztalni a védő az ijedt gyermeket, hiszen bárkivel előfordulhat, hogy megkavarodik és eltéved. - Ne aggódj! Minden rendben lesz! Hogy hívnak?
- Vincenté Blas Bejar… - szívogatta közbe az orrát.
- Vincenté Blas Bejar… - ismételte hitetlenül Sergio a kisfiú nevét, miközben egy zsebkendőt halászott elő a farmere zsebéből, amit át is nyújtott a gyermeknek. – Te…, mármint, Bruna…
- A mamámat Brunának hívják, igen! Honnan tudta a bácsi? Ismeri Őt? Őt akarom! – követelődzött hirtelen nagyon akaratosan Vince. 
- Csss…, nyugalom! Meg fogjuk találni – csillapította a hevesen kitörő kissrácot, mikor az Ő szíve is eszméletlen módon kalapálni kezdett az elkerülhetetlen találkozás izgalma és fájdalma végett. – A papád neve… 
- Pirro, Őt is ismeri a bácsi? Azt is tudja, hogy a Papának már új barátnője van? Nem szereti már Mamát…
- Az én Mamám sem szereti már Apcit… - kotnyeleskedett ismét közbe a szőke hajkorona tulajdonosa.
- Sophia! – szólt rá már kissé erélyesebben a lányára, a sportoló.
- Kisfiam, Vince merre vagy? Kicsim? – csapta meg a fülüket egy távoli, aggodalomittas női kiáltás. – Itt vagy, ezen a játszótéren? Kérlek, gyere elő! – érződött, hogy a hang tulajdonosa a sírás és a kiborulás szélén egyensúlyoz.
- Mama! Mama itt vagyok! – pattant fel a barna hajú kisfiú és a kiabálás irányába kezdett szaladni, hogy megpillantva és odaérve hozzá, a szeretett személy karjai közé vethesse magát. 
- Kicsim! – zárta a karjaiba a koszos és kisírt szemű kisfiút Bruna. - Istenem, halálra aggódtam magam! – puszilgatta hevesen. - Mondtam, hogy ne menj messzire, kérlek, ne csinálj ilyet többet! – feddte meg azonnal.
- Bocsi Mama! – vetette be a gyerekek által kitűnően kifejlesztett kiskutya szemeket, melytől minden szülő azonmód megenyhül egy csöppet. - Az a bácsi meg az a kislány vigasztal…és ő képzeld híres… - mutogatott a tőlük kissé arrébb lévő bokrok felé, ahol egy felettébb magas és ismerős alak álldogált a tündéri kislánya mellett.
- Sergio! – ismert egyből rá a múltjára, ahogy az közeledett felé. 
- Hola, Bruna…


Sziasztok!
Az epilógussal végére is értünk egy újabb történetnek! Remélem, azért szerettétek és élveztétek, köszönöm az érkező rengeteg komit!:) Jól esett mindig, mikor olvashattam a véleményeiteket!:) Köszönöm ismét!:)
Mikor megláttam ezt az idézetet a weheartit-on, egyből tudtam, hogy tökéletesen ráillik a 8 bites szerelemre! Ebben a pár mondatban minden benne van, amit gondolok és érzek a sztorival kapcsolatban. ("Néha, az Igazival rossz időben találkozol, néha a "NemazIgazival" jókor. Ám, mikor jókor, jó helyen megtalálod az Igazit, az azért van, mert titeket egymásnak teremtettek. A sors megfogta mindkettőtök kezét.")
A végére megkapták az esélyt...:)
A jövőt nézve, őszintén szólva nem tudom mi lesz...
Valahogy, már nem érzem a kihívást az egészben, nem jönnek úgy az ötletek, a gondolatok és a mondatok.
Lehet erre a folyamatos rossz kedvem és hangulatom is hatással van, valahogy elvesztettem a motivációmat mostanában. Ezért szünetet "hirdetek", nem tudom előre mennyire időre is: elképzelhető, hogy csak 1-2 hét, de több hónap is lehet belőle. Sőt az is lehet, hogy végleg, mármint a fanfictionok terén. Úgy érzem, most más felé kell nyitnom és fordulnom, de majd kiderül idővel minden. 
Nem terveztem eltűnni teljesen, akinek a történetét figyelemmel és szeretettel követtem/követem az természetesen számíthat rám a továbbiakban is!:) 
Puszi, Olivia



5 megjegyzés:

  1. Szia! :)
    Izgatottan vártam már az epilógust, ami nagyon tetszett! :) Így, most a Vámpírnaplók és az epilógusod után tisztára fel vagyok dobva! Tetszett, hogy a gyerekeken keresztül oldottad meg az újabb találkozást. Sergionak és Brunának is elragadó gyermeke van, sajnálom, de valahogy mégsem, hogy mindkettőjüket elhagyta a párja. Ők szerintem - most már úgy érzem - annyira összetartoznak. Hm... kérdéseket hagytál bennem, hogy mi lesz velük, de ha úgy döntesz tényleg nem folytatod ezt, akkor számomra ők összejöttek :D Szünet miatt szomorú vagyok, de megértelek és, ha bármiféle új történetbe kezdenél - akár nem fanfic - szívesen olvasom ;)
    puszi

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Már vártam az epilógust. Az előzőhöz képest ez tényleg jobb lett. Bevallom őszintén, jobban is tetszett! :) Ez a megoldás eszembe se jutott, de érdekes egy verzió volt. Sajnálom, hogy egyikőjüknek sem jött össze a párjaikkal. Kicsit furcsa volt így olvasni, de nem rossz értelemben. Sergio lánya és a csacsogása, istenem, nagyon tündéri volt. Egy kétesélyes véget hagytál nekünk, mindenkire rábíztad mit képzel el. Talán ez volt a legjobb megoldás. Az az idézet tényleg illet rájuk, megadtad Nekik az esélyt.
    Annyira furcsa, hogy végig olvastam egy történetet Sergioval, de nem bánom! Örültem, hogy olvashattam. A szünet dolgot teljes mértékben megértem, azért remélem, egyszer még visszatérsz!
    Puszillak,
    Vivian

    VálaszTörlés
  3. Szia! :)
    Vártam, epekedve vártam az epilógust, és nagyon tetszett, így már rendbe került minden a sztorival kapcsolatban az én kicsi lelkemben, szóval minden jó és én nagyon boldog vagyok, hogy olvashattam, teljesen magával ragadt. :)
    Valahogy én nem sajnáltam, hogy nem jött össze a főhőseinknek a párjaikkal, mert így most van esély rá, hogy ők esetleg újra együtt legyenek valamikor. Sergio lánya nagyon édes volt, a kis csacsogásai, tündéri volt nagyon, ahogy Bruna kisfia is nagyon aranyos volt, teljesen előttem volt a megszeppent kisfiú képe, aki krokodilkönnyekkel keresi az anyukáját.
    A fantáziánkra bíztad a véget, ami szerintem jó, mert elhiszed az olvasóidról, hogy van annyi képzelőerejük, hogy el tudják maguknak képzelni a folytatást, és én ezt becsülöm az íróknál, akik ilyenek. :) Én személy szerint megmaradtam a jó öreg, a páros ismét egymásra talál és boldog családként tengetik tovább a mindennapjaikat végnél. :)
    Köszönöm, hogy olvashattam Tőled ezt a sztorit, mert nagyon jó volt, nagyon szerettem! A szünetet megértem, de remélem azért hamar visszatérsz közénk. :)
    Puszillak,
    Nomi

    VálaszTörlés
  4. Szia, Olivia!(:
    Rég írtam már neked, de mint olvasó mindig jelen voltam, mivel imádom, ahogy írsz. :D Igazából minden rész olvasása közben elterveztem, hogy na, most majd írok komit, aztán a végére mindig csak a halogatás maradt, és végül azon vettem észre magam, hogy az epilógust olvasom. :/
    Na, mindegy! Nagyon tetszett ez a történet, szinte minden mozzanatával. Az elején imádtam Blas karakterét, de sajnos nem élvezhettük túl sokáig a társaságát. :( Bármennyire is nem bírom a Realt, itt mégis szerettem Ramost és még Ronaldót is, de nem képzeltem sose oda a portugál egoista fejét. xD Amikor kicsit úgy tűnt, hogy Bruna és Sergio összejöhet, annyira szurkoltam nekik, de olyan hülyék voltak. Épp ezért, nagyon bejön az epilógus. :))) Számomra egyikük választottja sem volt szimpatikus, szóval örülök, hogy külön mentek. Igazából nem tudnám megfogalmazni, hogy miért voltak ellenszenvesek. Talán, mert annyira szurkoltam a Bruna-Sergio párosnak. Last but not least a gyerekeik annyira édesek!!! ♥
    Puszi! ♡


    ui.: Várom visszatérésed, ha nem is fanfictionnel, de valami teljesen önnálló írással mindenképp!

    VálaszTörlés
  5. Szia!

    Én is megérkezem, végre!
    Az előző részhez képest természetesen már jóval lelkesebben olvastam, mert valahol reménykedtem benne, hogy ők azért találkozni fognak. De azért még mindig bennem van egy kis tüske, hogy vakvágányra tértek ki, ráadásul semmi sem garantálja, hogy most végre összejönnek. Persze megértem, hogy a mi fantáziánkra bízod és azt is, hogy nem minden történetnek kell happy end-del zárulnia, de én nagyon szerettem volna, ha az övéké az lesz! Persze így is meg van rá az esély, hogy boldog lesz viszont ott van akkor is az a lehetőség, hogy nem és ez engem zavar.
    Az Epilógus egyébként nagyon tetszett és ahogy haladtam, tudtam, hogy a kis srácnak Bruna az anyukája, viszont arra nem számítottam, hogy egyikőjüknek se jött össze a saját kapcsolata. Ez amolyan középút, nálam viszont valami vagy fekete vagy szürke, köztes megoldás nem nagyon létezik. Természetesen pont az a szép az egészben, hogy mind máshogy képzeljük el, de az én pici világomnak ezzel a szemlélet móddal, a párjaikkal maradtak volna és ez amolyan beteljesületlen vágy, álom maradt volna. vagy is nem, mert én összehoztam volna őket. Ha nem is akkor, amikor a baleset történt, később észbe kaptak volna, hogy valami nem stimmel, nem a megfelelő emberekkel vannak.
    Az egésznek az lett volna a lényege, hogy nagyon szerettem a történetedet, az utolsó két részt leszámítva, mert azt nem csípem annyira, de bocsásd ezt meg nekem. Ettől függetlenül nagyon örülök, hogy olvashattuk ezt. Természetesen megértem, hogy most pihenned kell, én is ezt tenném a helyedben. Ami pedig az írást jelenti, szerintem nem olyan meglepő, hogy úgy érzed, elég volt a fanficekből. Szeretem Szöszimet, de gyakran gondolok arra, hogy kellene írnom nélküle, nélkülük. Valami olyat alkotni, ahol mindenki az én agyamból pattant ki. Szerintem, ha van valami ötleted, akkor nyugodtan kezdj bele, mert biztos olvasni fogjuk!

    Puszi,
    Catalina

    VálaszTörlés