2014. január 31., péntek

8 bites szerelem - 6.fejezet – Melyben megoldást is látott egyben…

Sziasztok! 
Szeretnék megköszönni az előző fejezethez érkező hozzászólásokat! Köszönöm  a dicsérő és bízható szavakat! Remekül estek!
Következzen is a 8 bites szerelem utolsó, befejező része! Jó szórakozást hozzá! +18
Nagyon kíváncsian várom a véleményeket, pipákat!
Az epilógus remélhetőleg, a menetrendben foglaltak szerint fog érkezni!
Olivia

Bruna szinte réveteg állapotban fogta meg, az aprócska erkélyre nyíló szoba egyik támlás székét, majd remegő kezekkel elkezdte kifelé, a balkonra vonszolni. A fából készült ülőalkalmatosság éles hangot kiadva karcolódott a kemény kőnek, mikor kiért a helyiség puha padlószőnyegéről. A zaklatott és hisztérikus állapotban lévő nő, egyenesen az erkély vaskorlátja elé húzta a széket. 
A parányi lakásban tartózkodó többi ember még mindig torkaszakadtából üvöltött egymással, a saját sérelmeit és sebeseit vijjogva, nem is figyelve a körülöttük készülő cselekedetre. A szomszédos vagy szemben lévő épületek erkélyei viszont csendben árválkodtak és készültek néma szemtanúja lenni az elkövetkező tettnek. A barnaság körültekintően lépett a szék párnázott felületére először az egyik, aztán a másik lábával, majd egy hosszú sóhajt követően felegyenesedett és megcsodálta, az elé táruló panorámát: a szürkületi fényben fürdőző Madridot. Tisztában volt vele, hogy életében utoljára adózik a spanyol metropolisz szépségének, így miután minden aprócska kis részletet megfigyelt, behunyt szemmel gondosan el is raktározta azokat magának. Mikor ismét felnyitotta az egykoron füstösen kisminkelt szemhéját, Blas mosolygó arcát és alakját látta maga előtt a távolban. Ekkor nyert benne teljes bizonyosságot, hogy "helyesen döntött", a cselekedete jutalmául ismét, a valaha volt legjobb barátjával lehet. Mellette minden a régi lesz, gondtalan, vidám és legfőképp problémamentes. A tekintete előtt megvalósult alak, most önmaga felé intett, boldogan hívogatta…
Bruna mindkét kezével a vaskorlát hideg és csúszós felülete után nyúlt, majd erősen rámarkolva, a mezítelen talpát is ráhelyezte. Az arcán a könnyek, ismét patakokban folytak, a szemei előtt életre kelt látomás hatására, mely egyre csak integetett neki. Az egyensúlyt megkeresve, majd a zokogás okozta remegést kissé lecsendesítve, a másik végtagját is a korlátra rakta. Több méteres magasságban, Madrid egyik kihaltabb része felett guggolva egyensúlyozott, a hideg hengeres felületen. A szája hisztérikus mosolyra görbült mikor megérezte Blas kezeit a vállán. A barátja karja teljes erejéből húzta maga felé, a város fölé, a levegőbe, a semmibe…
Bruna elszánt szemekkel egyenesedett fel a csúszós felületű korláton, csupán a talpa közepére támaszkodva.
A lábujjai a spanyol főváros, míg a sarka az erkély egy aprócska szeglete fölé lógott. Kapaszkodó híján remegve dülöngélt a szédítő magasságban, csak pillanatokra talált egyensúlyt. Egy ilyen pillanatban a kezeit oldalra tárta, hogy megízlelhesse előre, milyen is lesz a természet szeszélyeinek kiszolgáltatni a testét. A szél, amely a főváros utcáin csak egy jóleső fuvallatnak hatott, az méteres magasságokban orkán erejűvé duzzadt, a gesztenyebarna tincsek örvényszerűen áramlottak a zaklatott és örülten ragyogó arc körül.
Brunában semmi félelem nem volt, csak az emésztő vágy, hogy a legjobb barátja, a fogadott testvére mellet lehessen újra. – Szeretlek Blas! – üvöltötte és elkezdte felidézte magában a legkedvesebb emlékeit a férfival kapcsolatban. – Minden a régi lesz! Problémák és bonyolult érzelmek nélkül! - a szemeit a távolba függesztve kezdett előre dőlni, mikor hirtelen vaspántszerű kezek fogták közre a derekát, és rántották vissza irgalmatlan lendülettel a korlátról. A pillanatnyi zuhanást követően, a háta hatalmas erővel csattant egy széles mellkas ruganyos izmainak, melynek tulajdonosa az erkély kemény kövére érkezett, az útban lévő széket maguk közé gyűrve.

- Sergio! – sikoltotta páni félelemmel Pilar, a hatalmas kék szemét a földön heverő személyre meresztve, mikor kiért a helyszínre, a kiáltásokat és a robajt követően. – Úristen! Sergio!? – szólongatta hisztériázva, hiszen azonnal tudatosult benne, hogy a hatalmas zaj, a szerelme földre érkezését jelezte a kemény kőre. - Sergio, kicsim – eredtek el a könnyei már harmadjára a napon, mikor a földön terjedő vértócsára siklott a szeme, mely valószínűsíthetően a hátvéd fejéből folyt. Gyorsan az eszméletlen testhez szaladt és mellé rogyott.
- A kurva életbe! – csattant fel egy öblös hang Pilaré mellett. Pirro Bejar megrendülve és hitetlenkedve szemlélte a történteket. – A mentőket, hívom a mentőket! Bruna, mégis, miért csináltad ezt?! – térdelt le rögvest a másik földön fekvő személy mellé a kusza gondolatait egyből kiadva. – Bruna! Szépségem… – szólongatta, hiszen a nő nyitogatni kezdte a szemeit, visszatérve a jelenbe, a való életbe. – Mid fáj? A lábad nagyon csúnya és eszelősen vérzik, de a csípőd állása a legrémisztőbb – hadarta sokkosan és megrémülve, miközben a telefonját kutatta a zsebében.
- Hívd már az istenverte mentőket Pirro! Meg fog halni, vérzik a feje! – rikácsolta az őrület határán, a zokogástól remegve Pilar. 
- Mi történt? Nagyon fáj a testem alsó része… - suttogta hirtelen alig hallhatóan Bruna. – Sergio… Blas mellett akartam újra érezni magam...- motyogta, majd a szemei fennakadtak és ismét elnyelte a sötétség. 

6 hónappal később
Az egyenletesen szuszogó nőt, az arcára vetődő langyos napsugár ébresztette fel, a fájdalommentes és szenvedések nélküli álmából. Bruna Garrido a pilláit tétován nyitogatva ébredezett, mikor a hónapok óta tartó, már jól ismert fájdalom újból az izmaiba és a csontjaiba költözött. A sápatag kezével azonnal a franciaágya mellett elhelyezkedő éjjeliszekrényen kezdett kutatni a „szokásos”, reggeliként funkcionáló fájdalomcsillapító pirulái után. Mikor megérezte az ujjaival a számára kikészített bogyókat, egy nagyot szisszenve felült és a szintén odakészített pohár víz kíséretével, bevette azokat. Percek múltán a fájdalom, már ép ésszel elviselhető érzéssé „szelídült”, így a nő megpróbálkozhatott felkelni a párnák közül, hogy egy újabb küzdéssel és kihívásokkal teli nappal nézzen szembe. Az öngyilkossági kísérlete után, melyet az egykoron legjobb barátja akadályozott meg, hosszú hónapokra kórházba illetve ágyba került. Mindkét lába eltört, a kőre és a székre érkezés következtében, az egyik végtagja csak „szilánkosan”, míg a másik nyíltan. A nyílt töréskor a csontja szinte elemi erővel szúrta át az izmát és bőrét, szegecsekkel kellet a helyére illeszteni, hogy a funkcióját betölteni tudó és használható végtaggá forrjon össze. Nem csak a sípcsontja volt az egyetlen hely, ahova a spanyol orvosoknak bravúros eljárásokkal fém szegeket kellet elhelyeznie, ugyanis a medencecsontja is darabokra tört, amit egy csípőficam színesített tovább. 
Bruna már a gyógyulása második fázisában járt, a rehabilitációban, mikor a 10-12 hétig gipszben feküdt beteget kiszabadítva a börtönéből, újra járni tanítják. A barnaság, a hosszú és fájdalmakkal teli rögzített fekvést, az utolsó napokban már borzasztó nehezen bírta, ám arra nem számított, hogy a gyógyulás következő szakasza még pokolibb lesz. Hiába forrtak eggyé a csontjai, az izmai elsatnyultak, elsorvadtak, nem tudta őket mozdulásra bírni, és az azzal együtt járó újabb adag fájdalom még jobban próbára tette. Az intenzív kín ellenére, nap, mint nap egyre többet gyakorolt, hogy a kitűzött célját záros határidőn belül teljesíteni tudja. Elhatározta, hogy ismét járni, futni, sőt táncolni fog! 
- Jó reggelt, szépségem! – töltötte be a világos és elegáns berendezésű helyiséget egy öblös férfihang. – Kész a reggelid! Várj, segítek! – szelte át a szobát hatalmas léptekkel Pirro, az ágyban fekvő menyasszonya megsegítésére. – Szeretnél te magad lemenni, vagy felhozzam? Esetleg levigyelek? – sorjázta vidáman a kérdéseit, így is megpróbálva átragasztani a párjára, a pozitív életérzést.
- A mankót add, menni fog! – közölte elszántan a férfival a nő, akinek rendkívül sokat köszönhetett a szülei mellett, hiszen Ő volt az a harmadik személy és az "egyetlen", aki igazából törődött vele és támasza volt. Rendkívüli módon hálás volt az üzletembernek a gondoskodásáért és a figyelméért mellyel kitüntette, noha meg sem érdemelte volna, hiszen ha úgy veszi megcsalta, felszarvazta. Ám Pirro Bejar szilárdan küzdött és kitartott mellette, mikor senki más nem. A feléje érzet mérhetetlen hálából és szeretettből mondott neki Igent a leánykérésre.
- Csak bátran, menni fog! – adta át a mankókat egy laza mosoly kíséretében a kedvesének, aki az elmúlt hónapok hatására sápatag és nagyon sovány lett. A sok gyógyszer mellékhatásától nem igazán volt étvágya. – Beszéltem a gyógytornásszal, ma kettőre jön kivételesen, de a pszichológust szerencsére előre tudtam hozni délre, így semmiféle ütközés vagy elmaradt alkalom nem lesz! – cseverészett tovább a női nemet megszégyenítő módon, mióta Bruna az övé lett, minden nap a felhők felett járt.
- Köszönöm – szűrte át a fogai között nagy nehezen a nő, ugyanis éppen a mérhetetlen fájdalmával és a korcsos izmai merevségével küszködött.
- Gyerünk, ügyes vagy! Menni fog! – bíztatta tovább. Húsz perc küzdelmes és verítékkel teli lépcsőzést követően, mely normálisan egy két perces út lenne az emeleti hálószobából a földszinti konyhába, Bruna megérkezett az étkező asztalhoz, ahol már várta a vőlegénye által készített reggeli: egy nagy pohár frissen facsart narancslé és két kisebb szendvics. Unottan falatozott mikor a háttérzajnak szolgáló tévében számára érdekes és egyben szívszorító információkat hallott.


„ Sergio Ramos a hétvégi derbin, a súlyos fejsérülését követően, először léphet pályára a kezdőcsapatban!
Az Európa - és Világbajnok hátvédet hat hónapos kihagyás után nevezte a Real Madrid edzője a kezdő tizenegybe, jelezvén a közvéleménynek és az érte aggódóknak, hogy az andalúz teljes mértékben felépült és játékra kész!
Ramos élete rendeződni látszik: visszaszerezte helyét a királyi gárdában, illetve bejelentette, hogy gyermeket várnak a barátnőjével, Pilar Rubioval.”


A frissen facsart narancslé hangos csörömpöléssel terült el a konyha kövén…

Bruna az öngyilkossági kísérlete után nem látta viszont a sportolót, csak azt tudta, amit mindenki a médiából: súlyos fejsérülést szenvedett miközben megakadályozta, hogy leugorjon. A férfi nem kereste fel őt, még azután sem, hogy kiengedték előbb.
Bruna zaklatott tekintettel pörgette vissza az elmúlt hónapokat kiváltó borzalmas eseményeket…
A szeretkezésüket követően hisztériázva vezetett haza a Ronaldo rezidenciáról, oly annyira megzavarodottan és kibukva a tettük súlya miatt, hogy a lakásába érve törni-zúzni kezdett. 
A vandalizmusában, a húsz perccel később betoppanó Sergio próbálta megállítani, ám az örület határán táncoló nőt, már nem volt képes „visszahozni”. A barnaság akkora már elérte azt a pontot, ahonnan nem lehetett Őt, a normális énjét visszahívni. A mai napig fel tudta idézni magában azokat a mélyről feltörő zaklatott érzelmeket és gondolatokat, melyek akkor jellemezték. Az egész dolgot, az egész életét, az érzéseit egy hatalmas, ólomsúlyú lufivá fújta a fejében, melynek megszüntetésére csak egy mód volt: „ki kellett pukkasztania”! 
Heves csatározásuk közepette megérkezett Pirro is a lakásba, hiszen aznapra randevút beszélt meg a nővel. Sergio meglátva a vetélytársát, egyből a másiknak esett, vetekedni és üvöltözni kezdett. Bruna kikészült idegeit még az érte folyó viaskodás is tovább feszítette, így mikor Pilar is beesett Irina jóvoltából, és megtudta a történteket, már nem bírta tovább ép ésszel. Akkor fogalmazódott meg benne az a gondolat, melyben megoldást is látott egyben.
„ Ha Blas mellett lehetnék, minden rendben lenne…”


2 évvel később
Zene
Egy kristálytiszta, kellemes csengésű hang töltötte meg, az ízlésesen berendezett és kidekorált szobát, ahol egy gesztenyebarna hajú nő, a helyiség közepén állva ringatózott és énekelt a karjaiban fekvő másfél hetes csecsemőnek. Az újszülött, a szemeit behunyva hallgatta a neki szóló nyugtató és altató dalt, mely az édesanyja szíve legmélyéből fakadt. 
- I am flying high looking at you, everything new, you are my life*- énekelte bársonyosan és érzelmesen a nemrég született fiának, Vincenté Blas Bejar-nak, Bruna. A kisbaba, akinek neve emléket állít egy elvesztett barátnak és egyben segít végleg felszabadulni a halála alól, pár perc múltán angyalarcúan szuszogott az ölelő karokban. – You bring me hope when I can't breathe, you give me love, you're all I need*- már szinte csak suttogta a dal szövegét ritmusra, nehogy felriassza a gyermekét. Az ének végére érve óvatosan tette bele a kiságyába Vincentét, majd egy hosszú puszit intézett a hajas fejecskéjére. – Szeretlek titeket… - motyogta a fiára és a legjobb barátjára gondolva. Hosszú és megterhelő folyamat árán sikerült végre, hat évvel a történtek után, teljes mértékben feldolgoznia a barátja halálát, ami így már nem vet nyomasztó és súlyos árnyékot a jelenére. Szakszerű segítségéggel és a férje támogatásával tette mindezt, hiszen az öngyilkossági kísérlet is részben a halál el nem fogadása miatt történt. A kísérlet estéjén hitte, komolyan hitte, ha leugrik, akkor találkozik Blassel és ugyanolyan életet, tényleges életet élhetnek, mint a valóságban… Bruna már nem járt olyan gyakran a sírhoz, már nem tette szerves részéve az életének az elhunyt férfit. Pusztán emlékezett és emléket állított neki, mivel nem akarta,nem tudta teljes mértékben elfelejteni Hacket. Pirro és most már a fia mellett nyugalmat és boldogságot talált, a régi életével és kapcsolataival teljes mértékben leszámolt, kivéve Ronaldot. Elvétve még beszélt a portugállal, Sergioról is csak tőle hallott. Brunára már csak a név felemlegetésétől heves érzelmek törtek rá, amikre borzalmasan későn ébredt rá és melyeket már sosem fog tudni elfeledni...
A spanyol üzletember békés mosollyal az arcán szemlélte a gyerekszoba ajtajában ácsorogva, a helyiségben történteket. Órák hosszát képes lett volna elnézni a feleségét és az újszülött gyermekét. Saját maga számára is igazolást nyertek a tettei, hiszen nem lett volna kötelező a nő mellett állnia az öngyilkossági kísérlet után, mivel "megcsalta" őt, ha úgy veszi. Ám ő a szívére hallgatva, kitartott a kedvese mellett, hiszen a legnemesebb szervét már az első találkozásukkor, az étteremben elrabolta… A férfi azonban tudta, hogy a felesége hiába érez iránta valamit, hiába szereti őszintén és hálásan, a szíve ösztönös, felsőbbrendű lángolása az andalúzé, s a hátvédé is fog maradni örökké.
Ám Pirro ezzel már megbékélt, neki ezt osztották, így megpróbálta megtalálni benne azokat a pontokat, melyek maradéktalanul boldoggá tették. A hosszú beszélgetéseket, a közöttük fennálló eredendő egyetértést és már a közös fiúkat is. Lassú léptekkel közelítette meg a feleségét, aki még mindig a kiságy mellett állt, majd a kezeit a már lapos hasára csúsztatta. Percekig ölelkeztek ily módon némán, majd a férfi maga felé fordította a barnaságot és egy csókot nyomott a csábító ajkaira. 
- Gyere, táncoljunk! – suttogta a felesége fülébe, a szokásukká vált dolgot, mellyel emlékeztették magukat, hogy nincs legyőzhetetlen akadály, hiszen Bruna sikeresen felépült az öngyilkossági kísérlete súlyos következményeiből. A férfi az egyik kezét a nő derekára helyezte át, a másikat kitartotta oldalra a párjáéval együtt, majd keringőzni kezdtek a csendes helyiségben, a szunyókáló közös gyermekük felett.



 * A fejezetben Christina Aguilera: All i need c. dalából találhatóak szövegrészletek.

Nos itt lenne a történet vége, de mint látható fentebb, egy rövidebb epilógus fog még érkezni! Egészen pontosan jövőhét ilyenkor!:) Szerintem majd, akkor fogom összefoglalni a történettel kapcsolatos gondolataimat, érzéseimet! Addig is kérlek, őszintén írjátok meg mit gondoltok!:) Számítottatok egy ilyen húzásra? Meglepő volt, megdöbbentő? Tetszett, nem tetszett? Az epilógustól mit vártok ezek után?



8 megjegyzés:

  1. Szia!

    Úgy néz ki, hogy én leszek az első és valószínűleg a véleményem se fogsz tetszeni se neked, se a többi olvasónak... de ez majd kiderül.
    Az elején azt se tudtam, hogy mi van, mi történik. Teljes homály, de amikor már olvastam, hogy az erkélyre tart Bruna már sejtettem, hogy mire készül. Nem mondom, hogy megértem, mert az nem lenne igaz. Sétált volna ki egyszerűen a lakásból, tűnt volna el mindenki életéből, de ez nem megoldás. Persze olyan állapotban az ember nem gondolkodik, így talán várható lépés a feladás. Az nagyon sokat elmond, hogy a fejetlenség közepén is Sergio volt az, aki törődött annyira vele, hogy észrevegye, hogy ő nincs ott.
    Ez az egész után pedig reménykedtem. Aztán amikor olvastam, hogy Pirro meg vőlegény, az a lelkesedés, amivel neki estem olvasni a fejezetet teljesen alább hagyott és őszintén azon is elgondolkodtam, hogy nem is olvasom tovább a részt. Én hittem abban, hogy a végén mégis csak rájönnek, hogy nekik együtt kell lenniük, hiába van Pirro meg Pilar. Aztán, amikor jött Pilar terhessége, és hogy Sese nem kereste azóta Brunát, már feladtam minden reményem. Mert érthető, hogy miért nem kereste, mert szerintem az egészért magát okolta, hogy miatta akar leugrani Bruna, azért, ami történt köztük, még ha hallotta is, hogy Blasnak kiabál.
    Ezek után pedig már csak olvastam. Persze ez a te történeted, te alakítod a szálakat és biztos vannak olyan olvasóim, akik másként akartak olvasni nálam valamit, de én akkor is így érzek. Nekem ez a vég így nem tetszik, én Bruna-Sergio párost akartam és akarok még mindig. Nem hiszem, hogy ebből lesz bármi is, hiszen mindkettőjüknek meg van a saját életük...
    Az Epilógusban talán találkozni fognak, talán beszélgetni is fognak, de nem hiszem, hogy ez változtatna a jelenlegi helyzeten. Mármint azon, hogy nem is tudnak a másikról. Nem lesznek barátok, mert nem tudnának csak barátok lenni és mivel családjuk van, így nem fogják tartani a kapcsolatot.
    Sajnálom, hogy ha rosszul esett, amit írtam, de én így érzek most. Már az első két fejezet után azt vártam, hogy mikor fognak összejönni és ez így, egy kicsi csalódás, amiért nem fognak, hiába szeretik egymást.
    Ne haragudj!

    Puszi,
    Catalina

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:)
      Nem esett rosszul sőt!:) Köszönöm, hogy leírtad őszintén! Számomra az igaz és szívből szóló vélemény a legfontosabb! Ebből tudok tovább építkezni a jövőre nézve!:) Én valahogy, így láttam jónak a szálak alakítását, noha az epilógus még hátra van, de azt még a befejező résszel együtt megírtam, és azóta nem változtattam rajta, nem is szándékozom, csak pár formaiságon. Remélem azt azért, még átfutod!:)
      Köszönöm, hogy írtál nekem!:)
      Puszi, Olivia

      Törlés
  2. Szia! :)

    Catalina állítását megcáfolva, nem ő lesz sajnos az egyetlen, akiből furcsa érzéseket váltott ki ez a fajta befejezés. Bevallom, én is csalódtam egy kicsit, mert egyértelműen érezhető volt, hogy Sergio és Bruna szeretik egymást, hogy nekik együtt kellene lenniük. És valóban, az sokat mond számomra is, hogy a nagy fejetlenség közepette Sergio előbb észrevette, hogy Bruna mire készül, mint bárki más. Az pedig, hogy a hátvéd nem kereste a lányt, nálam megmagyarázhatatlan, legalább annyira találkozniuk kellett volna, hogy tisztázzák a helyzetüket, és esetleg elengedjék a másikat. Akkor el tudtam volna talán fogadni Pirro jelenlétét, de így nem tudok örülni nekik. Aztán kitudja, mit tervezel az epilógusba, de jobbnak gondoltam, ha tényleg őszintén leírom, jelenleg hogyan is érzek. Remélem nem haragszol meg rám, mert nagyon szeretem, ahogy írsz,! :)
    Kíváncsian várom az epilógust!

    Puszillak,
    Nomi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:)
      Dehogy haragszom!:) Sőt, köszönöm az őszinte szót!:) Nem tetszett minden, mindig!:) Ez így van rendjén!:) Én így éreztem "jónak" a történet alakulását, de ezt máshogy is lehet gondolni!:)
      Sese azért nem kereste a nőt, mert azt hitte miatta vetett volna véget az életének, hiszen csak a kiabálást hallotta, a pontos mondandót nem. Pirro pedig, ott volt, mindig, mindenhol...:)
      Örülök, hogy szereted a stílusomat!:) Köszönöm a bókot és a véleményt!:)
      Puszillak, Olivia

      Törlés
  3. Szia!
    Az előttem szólókkal egyet kell most értenem. Belőlem is sikerült furcsa érzéseket kiváltanod. Egyszerűen túl zavaros volt számomra a rész, sokszor nem is értettem az egész helyzetet. Mellesleg nem is számítottam ilyenre. Másképp gondoltam, hogy megoldod. Megértem, amiért ilyen véget akartál, ami egyébként tetszik, hiszen az Élet nem mindig happyand. Csak nem úgy sikerült, ahogy kellett volna. Nem is tudom igazából még mit mondhatnék. Kissé összecsapott érzésem is volt, - pedig biztos rengeteget dolgoztál rajta -, és ezzel nem akarlak megbántani, csak őszintén elmondom a véleményemet. Az első pár mondattal mindent elmondtam. Pirro karaktere a végére még jobban tetszett, mint eddig, bár azért én nem érzem köztük olyan erősnek ezt a dolgot Brunával.
    Attól függetlenül még kiváncsian várom az epilógust! :)
    Puszillak,
    Vivian

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:)
      Sokat gondolkodtam azon, hogy csak így bele vágjak-e in medias res a dolgokba, de így láttam jobbnak, mikor írtam. Néhol, én is éreztem, hogy rezeg a léc, nem biztos, hogy átjön-e pontosan az amit én tudatni szerettem volna, de most sem csinálnám másként, max. kiegészíteném további részletekkel, magyarázatokkal!:) Elsőként másképp terveztem megoldani a kapcsolatot, de egyik éjszaka, egy ihletroham közepette ez született meg!:) A szokásoshoz képest gyorsabban összejött mint szokott, nem ültem annyit rajta, így elismerem, kapkodtam vele. Összecsapott tűnhet, most talán nem sikerült kiadnom magamból pontosan azokat a körülményeket és ok-okazokat ezért lehet zagyva.:) Nem bántottal meg, sőt!:) Köszönöm az őszinteséget!:) Ez a legjobb mindenkinek, hiszen nem lehet szuper és remek minden és mindig!:)
      Köszönöm a komit!:)
      Puszillak, Olivia

      Törlés
  4. Szia Olivia!
    Furcsa érzések kavarognak benne, de meg kell, hogy mondjam nekem tetszett, hogy írtad meg az egész történetet, hogy ilyen vége lett. Nagyon megsajnáltam Brunát, sajnos elképzelni nem tudom milyen lehet így elveszteni egy legjobb barátot. Én valahol megértem, hogy újra Blas mellett akart lenni, de iszonyat nagy szerencséje volt, hogy Sese visszarántotta. Nagyon érdekelne, hogy ő benne mi zajlott le az egész baleset alatt. Szerintem mindketten hiányoznak egymásnak, kíváncsi vagyok mi lesz az epilógusban. Külön örülök neki, hogy Bruna megtalálta a boldogságot kisbabája és a férje mellett! :)
    Várom a pénteket ;)
    puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:)
      Köszönöm a komit!:) Örülök, hogy tetszett, de a fura érzések is "normálisak"!:)
      Elgondolkodtam a komid elolvasása után, hogy a nagyjából megírt epilógust kiegészítsem kicsit, de úgy döntöttem, hogy nem fogom. Én akkor így láttam jónak!:) Igen, Bruna azért boldog, noha nem teljesen...:)
      Köszönöm ismét, hogy írtál!:)
      Puszillak, Olivia

      Törlés