Uno – Ráadás /Bastian Schweinsteiger novella/

Sziasztok!

Eljött ez a nap is, meghoztam a Bastianos novella ráadás részét!:) Kicsit rövid lett, olyan szösszenet féle, de számomra így kerek. Megpróbáltam az összes levegőben logó kérdésre választ adni vagy valami magyarázatot, remélem senkiben sem fog kétség  maradni!:) Igyekeztem elvarrni az összes szálat!:) Köszönöm az előzőhöz és természetesen az összes részhez érkező komikat illetve pipákat! Ti vagytok a legjobbak, hálás vagyok értük!:)

Egy picit a jövőről is: nem tudom pontosan, hogy mikor jelentkezek újra, csak azt, hogy megint egy novellával, melynek főszereplője Manuel Neuer lesz!:) (Vagy egy másikkal, melynek a főszereplője Thomas Müller. Melyiket sikerül előbb megírnom!?) 

ITT elértek óhaj-sóhaj esetén!:)

Jó olvasást!

Mae Bluebell

Elsa izgatottan gyűrögette a viseltes kártyalapját, olyannyira szorított a szerelmének és a hazája válogatottjának, a brazil rendezésű világbajnokság döntőjének kétszer tizenöt perces hosszabbításában. Azt a bizonyos lapot már hét hosszú éve őrizgette és vitte folyton magával, mikor Bastian tétmeccset játszott. Ott volt minden Bundesliga, Német-kupa, Európa-bajnokság, Bajnokok ligája döntőn és jelenleg: a riói VB döntőn is.

A szőkeség a párja mezében drukkolt a húga, Margaret és a többi focistabarátnő vagy feleség körében.

-         Ezt nem hiszem el, már megint őt találták el szándékosan a labda helyett – morgolódott nagyfokú aggodalommal a hangjában Margaretnek. -  Úristen! – kapta a kezeit a szája elé, hiszen felszakadt a szerelme arca, mely ismét hosszadalmas ápolás vont maga után. – Szétakarják szedni a tizenegyesek előtt? – ugrott fel a hangja a legmagasabb hangtartományba.

-       Nyugi, Els! Minden rendben lesz! – ragadta meg a barátnője ápolt kezét hevesen Marg, hogy a támogatásáról biztosítsa. A barna hajú lány divatos szerelésben, sminkben és kontaktlencsében szorított Elsa párjának és a hazája csapatának. A hosszú tincseit, melyek mögött mindig menedéket talált, már évek óta röviden hordta, kiemelve ezzel a szép vonásait és a nagy szemeit, az ellenkező nem legnagyobb örömére. – Odáig nem jutunk el! Fáradtak a srácok, de menni fog, győzni fognak! – mondta biztatóan a kitűnően diplomázó és azóta elismert énekesnővé vált lány.

Margaret pár héttel az első éneklésüket követően felkereste Elsát és a segítségét kérte, hogy bejuthasson a Zeneművészetire. A felvételire való készülés közben nagyon jó barátnők lettek, így mikor mindketten a kezükbe kapták a világszerte elismert intézmény bőrkötéses és pecsétes bizonyítványát, egy közös show megtervezésébe fogtak. Az interaktív műsorukkal, mely ügyesen ötvözi a klasszikus és modern zene jegyeit, óriási sikereket értek el, szinte a világ minden pontján koncerteztek már az elmúlt évek alatt.

-          Én is bízom bennük, mert maximálisan megérdemelnék! Győzni fognak, világbajnokok lesznek! – emelte a tekintetét az égiek felé, hogy onnan is támogatást kérvényezhessen a Szerelmének és a Csapatának. -  Harjá! Hajrá!– kiáltotta el magát hangosan, amihez a mellettük ácsorgó néhány focistabarátnő is csatlakozott.

-        Itt is vagyok! – toppant a női csoportosuláshoz hirtelen és lendületesen a hosszú haját dobálva Sarah. - Borzalmasan hosszú a sor a vécéknél… - forgatta a szemeit. – Mi volt? Mit hagytam ki? – affektált a szokásához híven.

-          Már megint… - hadonászott idegesen a karjaival Elsa. – Ezt, Bastit ütik, rúgják! - nézett élesen a nála egy fejjel magasabb húgára, aki az eltelt évek alatt kissé megkomolyodott és átváltozott egy hosszabb távon is „elviselhető” személlyé. Néhanapján, azért voltak még periódusok az életében, mikor megint csak előbújt belőle az aljas húzásairól elhíresült manipulatív primadonna, de ezeket szerencsére a kollégáin vezette le.

Sarah egy évvel később, miután bevetett minden szétválasztó taktikát a tarsolyából, „belenyugodott” az exe és a nővére kapcsolatába, sőt mi több, már nem foglalkoztatta mindenáron Elsa „tönkretétele”, a családja illetve Bastian legnagyobb örömére. 
A Brandner házaspár viszonylag hamar megbékélt a dologgal, látva, hogy a fiatalok komolyan gondolták és beismerve, hogy Sarah bizony csúnyán kijátszotta őket egymás ellen, noha a családi béke fontosságát a problémák kibeszélése helyett még mindig előrébb tartották. Erről a téves és hibás meggyőződésükről már nem tudtak illetve nem is akartak leszokni...

A párost nem zavarták a kezdeti nehézségek, ők végig kitartottak a kapcsolatuk mellett, minden nehézséggel és akadállyal szembe nézve: boldogan, békében illetve szerelemben.

A Nationalelf-nek drukkolok tábora egy emberként meredt a zöld gyepre, a hosszabbítás hosszabbításának második felében, mikor Schürrle megindult a baloldalon és átívelte a 88. percben becserélt Mario Götzének. A huszonkét éves Bayern csillag a mellkasával levette a labdát, majd egy határozott szívből jövő mozdulattal elküldte az argentin Romero kapuja felé. A játékszer le sem pattanva száguldott fénysebességgel egyenesen a hálóba, hogy a megérdemelt trónjára emelje a klasszis és bivalyerős csapatot. A gól hatására a szimpatizánsok örült tombolásba kezdtek, így biztatva a fennmaradó percekben a csapatukat. Elsa a fogát összeszorítva nézte, hogy továbbra sem kímélik a kedvesét, aki a hosszadalmas ápolásai és az őt ért durva belépők után, még mindig képes volt folytatni és a csapata egyik vezére lenni.

A 125. percben a bíró rápillantva az órájára végre kétszer a sípjába fújt, jelezve, hogy a meccsnek vége és utat engedve az érzelmekkel teli ünneplésnek. A lányok hatalmas sikításokkal kezdtek el ugrálni és tapsolni, hogy a számukra legfontosabb embereknek végre beteljesült a legnagyobb álma. Elsa a hosszú, várakozásokkal teli perceket követően, rohamos léptekkel szabadult be az előttük megnyitott futballpályára a Szerelméhez, aki a sorozatos ölelések és elérzékenyülés után a gyepen feküdve pihegett. – Basti! – huppant rá lendületesen a középpályásra a kamerák kereszttüzében, ő sem kímélve a bajor klasszist. – Gratulálok édesem, megérdemelted, a legjobbak vagytok! – tette a szerelme mellkasára a kopottas piros egyest, amelyre számára a világ legcsodálatosabb szava volt ráírva, majd egy forró csókot intézett az izzadt, holtfáradt, de borzasztóan boldog férfi szájára. – Még hét hosszú év után is szerelmes vagyok beléd! – bújt oda hozzá, nem foglalkozva azzal, hogy a párja csapzott, a földön vannak és körülbelül több millió ember követi valószínűsíthetően a jelenetet.

-         Egyetlenem! Én is! – simította meg gyengéden a finom vonású arcot, nem is érzékelve a pihekönnyű lány súlyát, hiszen számára az egyik legfontosabb és legszeretettebb személy fészkelt rajta. – Megengeded, hogy a lap nálam legyen végig?

-       Persze – kacsintott játékosan a bajorra. – Na, de most ideje felkelnünk, hiszen folytatnod kell az ünneplést a fiúkkal és át kell venned a díjad – tápászkodott fel nehézkesen a mondandója közepette a sportolóról, miután hosszú pillanatokon keresztül ölelkeztek és csókolóztak. – Még jó, hogy ma farmert vettem fel és nem ruhát, mert akkor bizony megmutattam volna a világnak a fenekemet… - villantotta meg a szabályos és hófehér mosolyát a szőkeség, amire egy gyöngyöző és szívből jövő kacajt kapott válaszul.

-      Akkor legalább az egész világ tudná, hogy milyen szerencsés fickó is vagyok én… - közölte csillogó szemekkel és büszkén kihúzva a mellkasát Bastian. - Szeretlek!

-          Én is téged! – válaszolt mosolyogva, határtalan boldogsággal a szívében az elismert zongoraművész, majd egy gyors csókot követően lassú léptekkel megindult a kispad felé, magára hagyva az ünneplő bajtársakat.