2013. december 23., hétfő

8 bites szerelem - 3. fejezet - Felismerések

Sziasztok!
Itt is van a 3. fejezet! Köszönöm az előzőhöz érkező rengeteg komit és pipát!:) Remélem most is tetszeni fog és aktívak lesztek, hiszen kíváncsi vagyok a véleményetekre!:)
Kellemes ünnepeket kívánok!:) ( Remélem a karácsonyi novellát fogom tudni hozni a napokban.)
Jó olvasást!:)

Bruna lassacskán másfél órája, hatalmas grimaszokkal a laptopja előtt ülve, próbált összehozni egy bizonyos
listát, mely tíz „elvárt és szükséges” tulajdonságot tartalmazna, a leendő partnerével kapcsolatban. A felsorolást és annak ötletét Irina hozta szóba, a legutóbbi telefonbeszélgetésük alkalmával, mikor Bruna megemlítette neki az újdonsült elhatározását. Noha a barnaság, nem igazán értette, hogy miért avatta be a dolgába a modellt, hiszen sosem volt annyira bizalmas a kapcsolatuk, azt meg főképp nem tudta mire vélni, hogy miért csinálja mégis, az idiótának és haszontalannak tűnő javaslatát. Igaz, ebben a témában a fiúbarátaihoz, - főleg Sergiohoz -, nem tudott fordulni, annak ellenére, hogy Cristianot beavatta, így arra a kevés nőismerősére kellet hagyatkoznia, aki volt neki. 
A szupermodell, miután megtudta, hogy Bruna pasit szeretne fogni magának, azon nyomban elkezdte magából ontani a magazinokból kölcsönvett hasznosabbnál hasznosabb közhelyeket és praktikákat. Egy ilyen „pár teremtő” tipp volt, egy tízes lista elkészítése is, mely összefoglalja, hogy a szerelmet kereső nő, milyen személyiségű férfire is vágyik igazán, melyet vizualizálva, akár meg is teremthet magának…
A webdesigner számára nehezen jöttek a szavak, hosszú percekig nézte a villogó kurzort, mire egy-egy ponthoz eszébe ötlött valami hasznos, amellyel jellemezhetné a leendő partnerét. Igazából csak összehasonlításokat volt képes írni, melyben a legjobb barátjához mérte a „jövendőbelijét”.
- Na, ki a klassz barátnő!? – törte meg a helyiségben tomboló csendet a legnépszerűbb közösségi oldal csilingelő hangja, mely azt tudatja a felhasználóval, hogy új üzenete érkezett. Bruna egy kattintással az aktuális dokumentum oldalát a tálcára tette, majd kíváncsi tekintetekkel olvasni kezdte a friss üzenetét, a felugró ablakban.
- Úristen! Mit csináltál? – ráncolta gyanakodóan a homlokát a barnaság, kifejezve a balsejtelmét, miközben a válaszát gépelte Irinának. 
- Összehoztam neked egy randit, az egyik barátnőm testvérével, ma estére! – jelent meg pár pillanat múltán, az orosz modell újabb üzenete.
- Tessék? – képedt el azon nyomban a spanyol nő, mivel beigazolódott a legrosszabb gyanúja. – Mit csináltál?– grimaszolt még jobban, mint a tízes lista összeállításánál.
- Igen, ma este randid lesz Fabiánnal, Madrid egyik legsikkesebb éttermében! – írta máris Irina.
- Biztos nem megyek el rá… - rázta gépelés közben hevesen a fejét, Bruna.
- Valahogyan muszáj elkezdened újra, a randizást! 

*
A csodaszép nő, már egy órája élvezte a randipartnere társaságát…
A vele szemben ülő, kissé pökhendi ficsúr, egy újabb pénz - és hatalomközpontú anekdotával próbálta
lenyűgözni Brunát, miközben a nő, az üdítőjével szórakozott. A barnaság egy tündéri kislányt idéző módon buborékoltatta a koktélját, a színes szívószálán keresztül. Ez a mozzanat, a velük átellenben ülő magányos férfi figyelmét, felettébb fel is keltette. Az elegáns öltönybe bújtatott úriember, az okostelefonját félretéve, inkább a páros asztalát kezdte figyelni.
- Mivel így egyértelműen nem volt a kedvenc kaviárunkból, hiába próbáltak átvágni valami ocsmány hamisítvány felszolgálásával, inkább továbbálltunk egy olyan étterembe, ahol tudtunk, hogy biztosan tartanak belőle… - ecsetelte a kisebb vagyont érő karóráját piszkálva Fabián.
- Érdekfeszítő történet, igazán! – pillantott fel egy kényszeredett mosoly kíséretében Bruna, noha a vacsorapartnere szavai az egyik fülén be, a másikon pedig kifelé vették az irányt. Hirtelen azonban, a tekintetét elrabolta és fogságban tartotta egy, az őt fürkésző elegáns férfié. – Miért bámul? – cikázott át rögvest az agyán, egy szemöldökívelést követően. - Ha megengeded, ki kell mennem a toalettre! – közölte a vacsorapartnerével a korábbi elhatározását, majd könnyeden felállt és a mosdók felé vette az irányt, az idegen tekinteté a hátában érezve. Bru a női wc-ben, megpróbálta elérni Irinánat, ugyanis meg szerette volna kérdezni tőle, hogy ezt mégis hogyan gondolta „jó párosításnak”!? A szupermodell azonban érezte a vesztét, mivel kikapcsolta a telefonját. – Nem lesz mindig kikapcsolva! – forgatta meg a szemeit kissé frusztráltan, ugyanis jobban is el tudta volna tölteni az estéjét, mint ezzel a fickóval. - Jobb lesz, ha ennek mihamarabb véget vetek! Borzalmas ez az egész randi, úgy ahogy van, kezdve Fabiánnal… - nézett sóhajtva a tükörképére, miután megigazította a sminkjét és haját. A barnaság csigalassúan és fancsali képpel indult vissza az asztala felé, mikor is útközben valaki megszólította.
- Nem igazán élvezed a randevúdat, ha jól sejtem! – közölte magabiztosan és céltudatosan a gyönyörű nővel az útjába állva, egy elegáns öltönybe bújt férfi.
- Ehhez mégis mi közöd van? – szaladt magasba Bruna mindkét szemöldöke, ugyanis ki nem állhatta, ha ilyen stílusban közelednek felé.
- Nem szeretem, ha egy ilyen szépséges teremtés, arra alkalmatlan alakokkal tölti az idejét… - folytatta az öltönyös, mindenre elszánt tekintettel.
- Majd én eldöntöm, hogy kivel töltöm az időmet és kivel nem! A partnerem már vár! – hagyta azonnal faképnél a pimasz frátert. Miután leült ismét randipartnerével szemben, azon nyomban rájött, hogy kihez is volt szerencséje az előbb, ugyanis a velük átellenben lévő asztal üres volt. – Komolyan hova tart ez a világ? Gyaníthatja, hogy valószínűleg randim van, de azért megpróbál felszedni… - háborgott magában a nő.
Újabb fél óra után, Bruna megelégelte az egész estét, így a lehető legfinomabb módon véget vetet a találkozónak és a további dolgoknak Fabiánnal. Miután a férfi sértődve elviharzott az étteremből, a nő rendelt magának egy dupla whiskyt jéggel, hogy egy kicsit lenyugtassa a kedélyeit. Szüksége volt valami erős ital megnyugtató és lélekmelegítő hatására, főképp hogy az előbb nem úgy végződött a randevú, mint ahogy azt Irina illetve Fabián elképzelte. Szerencsére Bruna taxival érkezett, így nyugodtan a pohár fenekére nézhetett, amit meg is tett, miután a pincér, elé rakta a kért nedűt.
- Jól döntöttél, hogy elküldted… - foglalt helyet hirtelen, a barnasággal szemközti széken egy ismerős, ám mégis ismeretlen férfi.
- Nem szeretem a rámenős pasikat! – közölte kelletlenül Bruna, a hívatlan vendéggel. – Ha ez, még mindig nem egyértelmű a számodra…
- Mi a neved? – folytatta mit sem törődve az előbbi válasszal, az öltönyös túlontúl magabiztosan és céltudatosan. A férfinak, aki a harmincas évei vége felé járhatott mélyen ülő sötét szemei, dús fekete haja és rekedtes hangja volt.
- Nem fogsz békén hagyni, igaz? – kérdezte félvállról a barnaság, miután az utolsó cseppig magában tudta az italát.
- Pincér, még egy kört a hölgynek és nekem is! – intett és szólt a legközelebbi pingvinruhásnak azonnal a férfi.
- Mindig ilyen vagy? Ki nem állhatom, ha helyettem döntenek vagy csinálnak bármit is…
- Szóval ott tartottunk, hogy mi a neved!?
- Bruna Garrido – osztotta meg a tulajdon nevét, mivel érezte, hogy addig úgysem fogja békén hagyni a kellemetlenkedő.
- Örülök, hogy megismerhetlek! Pirro Bejar – mutatkozott be a férfi is. – Mivel foglalkozol, kedves Bruna? –
kezdett el érdeklődni. A szépséges barnaság az első percekben még folytatta az undok, egyszavas válaszait, ám egy idő után feloldódott és egy jót beszélgetett, nevetett az üzletemberrel. Kellemesen csalódott a férfiban, sok közös dolgot fedezett fel magukban, hiába volt köztük jókora korkülönbség. Pirro, a rámenős stílusát félretéve, megnyerő és jó társaságnak bizonyult, ami remek humorral párosult. Bruna sokszor felejtkezet bele, egy-egy szívdöglesztő mosolyba, mely jóleső érzéseket szabadított fel a bensőjében. Kezdte úgy érezni, hogy az este mégis jól alakult a számára, noha ezt nem Irinának köszönhette...



*
Sergio Ramos erősen szorongatta a hideg fémes tárgyat - egy kulcscsomót, az ujjai között, miközben lifttel, a
legjobb barátja második emeleten lévő lakása felé tartott. A hátvéd, mivel napok óta nem találkozott Brunával, azt tervelte ki, hogy meglepi a nőt, a váratlan felbukkanásával. Mióta az a bizonyos incidens megtörtént, a barnaságot mintha kicserélték volna Pilarral kapcsolatban. Ujjongva fogadta a hírt, hogy a labdarúgó és a műsorvezetőnő kibékültek, majd különböző ajándékjegyekkel és asztalfoglalásokkal lepte meg a szerelmeseket. Az elmúlt héten szinte csak telefonon volt hajlandó beszélni Sergioval, ugyanis folyton arra buzdította a barátját, hogy „töltse az estét inkább” a barátnőjével, mint vele. Ezt a hirtelen pálfordulást a világ - és Európa-bajnok focista nem igazán értette, így mindenképpen beszélni szeretett volna Brunával. Hiányzott neki a nő lénye és személyisége, most döbbent rá csak igazán, hogy kétnaponta mindig szakítottak egy kis időt arra, hogy összefussanak. 
Természetesen a kialakult helyzetet Pilar nagyon élvezte, aki miután nagy nehezen elhitte az abszurd történetet, képes volt túllendülni a dolgon és onnan folytatni a sportolóval közös kapcsolatát, ahonnan az incidens előtt volt. Főképp, mivel bizonyítást nyert a számára, hogy mennyire is szereti a férfi, egy tetoválás formájában, amit Sergio azon nyomban magára is varratott a megbocsátás után. Az andalúz tényleg érzett valami Pilar iránt, de ez az egy hét Bruna nélkül töltött idő, felettébb furcsa és megmagyarázhatatlan érzéseket keltett benne. A kezében szorongatott kulccsal kiszállt a liftből a megfelelő emeleten, majd gyorsan kinyitotta a 23 – as számú ajtót. 
- Meglepetés! Na, ki van itt! – rontott be hatalmas hévvel Sergio, hátha ráijeszthet a legjobb barátjára. A legnagyobb döbbenetére azonban, üres lakásba érkezett meg, Bruna hűlt helyét találta csak, amire a széjjelhagyott dolgaiból és a hibrid állapotba tett laptopjából következtetett. – Visszament volna dolgozni? De hát, amikor délelőtt telefonáltuk akkor azt mondta, hogy korán végez és otthon lesz… - csukta be maga mögött a bejárati ajtót finoman. – Fel sem hívhatom, hogy mit csinál, mert egyből levágná, hogy hol vagyok, olyan hetedik érzéke van – mormolta maga elé, végiggondolva a kialakult helyzetet. – Akkor a legjobb lesz, ha megvárom – vetette le magát az aprócska szófára. 
A Real Madrid sztárja már húsz perce unatkozott a legjobb barátja capuccino színű kanapéján, mikor elhatározta, hogy addig elfoglalja magát Bruna laptopján, míg vár rá. A számítógép, a szófa előtti dohányzóasztalon nyugodott, pontosan szemben a focistával. 
Az andalúznak nem kellet a szomszédba menni egy kis csínytevésért, így mikor az alvó üzemmódba tett hordozható gépet életre keltette és meglátta, hogy a barnaság nem jelentkezett ki a legnépszerűbb közösségi oldal fiókjából, azon nyomban egy ördögi tréfa kezdett el megfogalmazódni benne. Jobbnál jobb állapotfrissítések és idézetek jutottak az eszébe, amiket kiposztolhatna a nő falára, vicces perceket idézve ezzel elő magának és persze Brunának is, aki vevő az ilyesmire, még ha ő is az elszenvedője. Tudta, hogy a legjobb barátja nem közösségi háló függő, így nem nézi negyedóránkét az okostelefonját a történtekért, ezáltal csak sokkal később fogja felfedezni a „trollkodást” remélve akkor, amikor a labdarúgó is jelen lesz. Sergio egy gonosz, mélyről feltörő, öblös kacajt hallatott, majd belefogott a terve megvalósításába, mikor a jobb oldali sarokban hirtelen észrevette a barátja Irina Shaykal való beszélgetését. A férfinak nem volt szokása beleolvasni mások privát chatelésébe, de a „randizás”, a „vacsora” és egy bizonyos „Fabián” szavak megragadták a tekintetét.
- Bruna randizik? Mi a csoda? – ráncolta a homlokát, míg teljes egészében értelmet nyertek a fejében az olvasottak. A szíve hevesebben és egy furcsa érzéssel a közepén kezdett dobogni, mikor meglátta, hogy a modell belinkelte a vacsorapartner adatlapját. – Ezzel a nyápic alakkal!? – kattintott és görgette lejjebb Fabián Guerro adatlapját fintorogva, amikor a furcsa érzés, féltékenységhez hasonló arcot öltött. – Tuti, hogy nem fog neki bejönni…- forgatta a szemeit, majd további lekicsinylő jelzőkkel illette a férfit, ezzel csillapítva és visszafojtva az előbb rátörő féltékenységi sokkot. – Látszik, hogy Irina nem ismeri igazán Brunát – csóválta a fejét hevesen, mikor visszatért a két nő beszélgetéséhez és teljes mértékben képbe került a randival kapcsolatban. – Nekem kéne vele vacsoráznom – képzelte a jóízű csevejt és a pillanatokat a szépséges nővel. Felidézte magában Bruna csodás nevetését, göndör fürtjeinek táncát és igéző illatát. Öntudatlanul is széles mosoly költözött az arcára, amit egy sóhaj követett: - Bárcsak… - adta át magát a képzeletének, ám pillanatok múltán egy másik nő képe fészkelte be magát az agyába, a barátnőéjé, Pilar-é… - Pilart szeretem! – jelentette ki az üres helyiségnek, magát „rendre utasítva”, noha senki nem kérdőjelezte meg a valós érzelmeit. Talán csak saját maga…
Hirtelen a labdarúgó egy másik, felettébb érdekes dologra is figyelmes lett. – „Tízes lista a leendő partneremmel kapcsolatban” nevű, a tálcán nyugvó dokumentumot kezdte el szemlélni.

1. Legyen olyan megértő és törődő, mint Sergio! Imádom, hogy mindig figyel rám, bármiről is legyen szó! Főképp, ahogy azokkal a hatalmas meleg szemeivel rám néz olyankor: kutakodóan, segítőkészen és reményt adva. Még ha nem is konyít a témához, akkor is próbál valamit tenni az ügyem érdekében, de főképp értem…

2. Tudjon annyiféleképp nevetni, mint Sese! Egyszer öblösen, aztán szárazon, majd aprókat vihogva, máskor csak egy csibészes mosolyt ereszt el, de a kedvencem mikor a térdét is csapkodja, annyira vicces dolgot hallott. Ilyenkor elfelejtkezik magáról és teljesen kivirul, átszellemül, mint egy rossz kisgyerek…

3. Legyen olyan jó illata, mint Sergionak! A világ legjobb dolga elveszni az ölelésében, és beleszippantani a vállába, érezve azt a tipikus fanyar, férfias illatot.

4. Képes legyen felvidítani, mint mikor Sese csak azért szőkítette ki a haját, hogy engem nevetni lásson…

5. Legyen férfias, magas, aki mellett nőnek tudom érezni magam! Sergiotól mindig megkapom az elismerő pillantásait, mikor közösen indulunk valahova.

6. Képes legyen mellettem állni a bajban és támogatni, ahogy Sese teszi már négy éve! Mindig számíthattam rá, sőt eddig Ő az egyedüli, aki képes megérteni Blas emlékét. 

7. Legyen ambiciózus, ám egyúttal családcentrikus is! Sergio a futball megszállottja, mégis imádja a családját, mindig szakít időt a meglátogatásukra és olyan édesen babázik az unokahúgával…

8. Fogadjon el, úgy ahogy vagyok, mint…

Az andalúz kikerekedett szemekkel olvasta végig a befejezetlen listát, mely nem holmi jövendőbeli pasasról szólt, hanem Róla, teljes mértékben csak Róla. A férfi szíve ismét hevesebben kezdett el verni, ahogy Bruna eddigi leplezett és talán „önmagának sem bevallott” érzései gondolt. Ebből az írásból azonban, a hátvéd számára egyértelműen kiderült, hogy a legjobb barátja, nem egészen csak a legjobb barátjának tekinti. Eszébe jutott, hogy Ő hogyan érzett a nő iránt a kezdetekben, amíg Blas halála bele nem szólt a dolgokba. –Mi ketten esetleg… - cikázott át az agyán az édes mellékízt hordozó gondolat, mikor kulcscsörgése lett figyelmes. –Tiszta vizet kéne öntenünk a pohárba! – pattant fel fénysebességgel, mint ahogy a gondolatai forogtak a téma körül. – Bruna! – mondta ki hangosan, mikor látta nyílni a bejárati ajtót.
- Sese, mit keresel itt, a lakásomba? Miért nem Pilarral vagy? – jött a nőtől az a válasz, melyet a labdarúgó a legkevésbé várt, főleg, mivel egy idegen férfi társaságában volt.


 

6 megjegyzés:

  1. Szia Olivia! :)
    Már nagyon vártam a folytatást, remekül el lett találva. Tetszett. :)
    Az elején azon a gifen jót nevettem. Azt hiszem nem Irina segítségét kellett volna kérnie Brunának, ez tény. De legalább Irina mesterkedése izgalmasabbá tett mindent. Ez a Fábian egy tuskó, tényleg nem Bruna mellé való. Viszont a másik partner meglehetősen szimpatikus volt nekem, bejött a stílusa. Na egy ilyen pasit el tudok képzelni Bruna mellett. Egyébként ez a 10-es listás dolog remek ötlet volt, viszont egy dologra rájöhettünk, Bruna beleszeretett Sergioba. Örülök, hogy kibékültek Pilarral, amúgy szeretem a párosukat. Kíváncsi vagyok Sergio mit fog kezdeni az újdonsült információkkal, és hogy rádöbben-e, kit is szeret és akar.
    Várom a folytatást! Kellemes ünnapeket neked! :)
    Puszillak, Vivian

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:)
      Nagyon köszönöm a komit!:) Örülök, hogy vártad a folytatást!:)
      Az a gif nekem is nagyon tetszik, mikor megláttam egyből tudtam, hogy remek lesz ehhez a jelenethez!:) Igen, Irina felrázta az eseményeket, erre már szükség volt!:) Örülök, hogy szimpatikus neked Pirro, kicsit féltem tőle, hogy mégis hogyan fog lecsapódni a megjelenése, de nagyjából mindenkinél pozitív!:) Pontosan, Bruna szerelmes Sergioba, csak ezt ő még nem vallotta be magának!;) Köszönöm ismét a komit és a jókívánságokat!:) A folytatás már olvasható!:)
      Puszillak, Olivia

      Törlés
  2. Szia Olivia! :)
    Ne haragudj, hogy ennyit késtem, de biztosan tudod, hogy megy ez, az ünnepek eléggé le tudják foglalni az embert, de most itt vagyok, és meg kell mondjam, imádtam a részt. A stílusod egyszerűen magával ragadó! *-*
    Az a gif az elején tényleg iszonyatosan vicces, nagyon jót nevettem rajta, remekül beillesztetted a jelenetbe, mert az is ugyanolyan vicces, de aranyos is volt a maga formájában. :)
    Irina azt hiszem nem lenne jó kerítőnőnek, de én értékelem, hogy megpróbálta azért, de tény, hogy nem ilyen randipartnert kellett volna leszerveznie, ez a Fabian borzasztó. De a másik...Na, őt aztán el tudom képzelni Bruna mellé. Engem nagyon megnyert a pasi stílusa...Még a végén neki fogok szurkolni. :D
    A tízes lista jó ötlet volt, már csak azért is, mert így egyértelművé vált, hogy a hősnőnk nagyon is szerelmes a hátvédbe, még ha ezt ő nem is biztos, hogy bevallaná magának, pedig a lista alapján maga is rájöhetne már erre...Vagy már rájött, csak fél a következményektől.
    Hoppá, Sergio érzései, gondolatai is arra engednek következtetni, hogy a focista is érezhet valamit a legjobb barátja iránt. De neki ott van Pilar...
    Jaj, nagyon kíváncsi vagyok, mi sül ki ebből az egészből! :)
    Alig várom a folytatást, remélem, minél előbb olvashatom majd! És utólag is Kellemes Ünnepeket kívánok Neked! :)
    Puszillak,
    Nomi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:)
      Számomra csak az a fontos, hogy itt vagy és szántál rám pár percet!:) Köszönöm!:) Jól esnek a bókjaid!:)*.*
      Örülök, hogy neked is elnyerte a tetszésedet az a gif!:)
      :D A lényeg, hogy megpróbálta a modell, az eredmény már kérdéses volt...:D Ez volt picit a célom, hogy felrázzam és elbizonytalanítsam a dolgokat Pirro érkezésével!:) Jól érzed,:) nem vallotta be még magának Bruna, hogy mit is érez Sergio iránt, meg annak a következményeitől is tart...
      Igen, Ramosnak ott van Pilar...:) Ki tudja mi lesz még itt!?:)
      A folytatás már olvasható!:) Köszönöm ismét a komit!:)
      Puszillak, Olivia

      Törlés
  3. Szia!
    Most láttam, hogy új résszel leptél meg mindent, így rögtön el is olvastam. Vigyorogtam egész végig, annyira tökéletes volt az egész. Főleg ez a lista tetszett a legjobban, nagyon ötletes Irinától meg az újságaitól. Aranyos tőle, hogy próbál segíteni Brunának, de igaza van Sergio-nak, nem ismeri annyira, sőt, ahogy kivettem egyáltalán nem. Fabián nagyon untatta a lányt. Imádtam a jelenetet, annyira jól megírtad :D Aztán Pirro Bejar. Nem fog tetszeni Sesének, már most nem tetszik, de valahogy szerintem se illik Brunához, sokkal jobban inkább Ramos. Hűha, és most a vége. Végre a focista is bevallhatja magának, hogy teljes mértékben Bruno az a lány, aki hozzá illik és nem Pilar. Kíváncsian várom, hogy az andalúz, hogy próbálja majd magát kimenteni. Siess a következővel! :))
    puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:)
      Köszönöm a komit és a dicsérő szavakat!:) Remekül esnek!:)
      Irina mindent megtett, hogy segítsem Brunának, csak nem biztos, hogy az jól sült el!:) Igen, nem ismeri a nőt a szupermodell!:)
      Ki tudja még mi lesz!? ;) Köszönöm ismét a komit!:) A folytatás már olvasható!:)
      Puszillak, Olivia

      Törlés