2012. augusztus 25., szombat

6.rész

Sziasztok!!!! Bocsánat, hogy kicsit eltűntem, de zűrös egy időszak volt ez számomra.:) 
Ám most meghoztam az újabb részt!!!!!:):):):D
Köszönöm az előzőhöz érkező rengetek kommentet és pipát.:):D
 Remélem ehhez is ugyanennyi vagy még több fog érkezni.:):):D Jó olvasást, szórakozást hozzá!:):):D
Puszi, Olivia 


- Ez… Xavi!!!- kerekedett hatalmasra Catalina képe a meglepetéstől.
- Én úgy tudtam, de úgy!!! – kiabálta szinte eufóriához közeli állapotban Raquel.
- Ez…- még mindig döbbent tekintettel próbálta a megfelelő szavakat keresni a másik lány.
- Háá! Öreg róka, nem vén róka!- bokszolt a levegőbe örömében Raqu.
- De, hát…
- Jajj istenem, hogy néha mennyire nem veszed észre azt, ami előtted zajlik…- forgatta a szemeit Raquel a csoporttársára. – Már reggel olyan tekintetekkel méregették egymást! Sejtettem, hogy valami „történt” köztük és emiatt hagyott ott minket egy szó nélkül. - gesztikulált hevesen. 
- Én akkor épp a zakatoló fejemmel küzdötten, nem igazán tudtam az apró részletekre koncentrálni. - dörzsölte meg a homlokát, nyomatékosítás végett Catalina. 
- Nézd, előhalászta a telefonját! Hátha ír nekünk egy smst. - közölte izgatottan Raquel Aurora felé bámulva.
- Na, szép kis barátnőnk van!- mondta csúfondárosan a másik pár perc múltán, mivel Rori csak egy szemöldökíveléssel díjazta a telefonja kijelzőjén villogó sok nem fogadott hívást. Majd némi babrálást követően maga mellé rakta a készüléket.
- Legalább nem süllyesztette vissza abba a feketelyuk szerű képződménybe, amit praktikus táskájának hív….
- Ugye maradunk kukkolni?- kérdezte nemes egyszerűséggel Cat igazgatva a rakoncátlan barna tincseit.
- Így is fogalmazhatunk, de a „szemünket rajta tartjuk a biztonsága kedvéért” magyarázat jobban hangozna. – illegette a pilláit a csoporttársára.
- Igaz, igaz csak miatta tesszük. - bökött a messziségben ülő barátnőjükre Catalina, majd hangos nevetésben pukkadt ki, amihez a másik leányzó is rögtön csatlakozott. 
- Raquel te vagy?- jött a páros mögül egy ismeretlennek tűnő férfihang. Erre a két csaj ijedt arccal egyszerre fordult meg.
- Ricky?- hunyorított az idegen arcára Raqu.
- Igen én vagyok az! Tudod még Rori mutatott be minket egymásnak.
- Persze, szia!- üdvözölte 2 puszival a srácot. – Ő itt Catalina, tudod, akiről azt a sok szép történetet meséltük Aurorával. - mutatott a barátnőjére kacsingatások közepette.
- El tudom képzelni, hogy ők ketten miket mondtak rólam, egy szavukat se hidd el. – vigyorgott a fiúra Cat, majd két puszival ő is köszönt.
- Mit csináltok ti itt egyébként, a falhoz lapulva, a sarkon?- érdeklődött ráncolt homlokkal a rendszergazda. – Ha a barátnőtöket keresitek, éppen mással ebédel, vagyis randizik az egyik helyen. – fintorgott az utcába lévő éttermekre mutatva.
- Oh igen!- örömködött Raqu. - Amúgy, te meg miért kódorogsz a szüneted közepén, nem kéne valahol enned?- kíváncsiskodott azonnal a leányzó nehogy lebukjanak.
- Csak sétálgatok…
- Értem én, te megkeresni jöttél Aurorát, hogy mégis kivel randizik!- közölte Raqu kertelés nélkül a srácnak.
- Nem, dehogy …- lett zavart a rendszergazda arca. Erre a két csaj sokat sejtetően egymásra nézett.
- Bukta…-vigyorgott rá Cat. – Megértjük, hogy aggódtál érte, de azért ennyire…
- Hiszen ti is azért vagytok itt, hogy meglessétek őt!-„akadt” ki a fiú a lányokra.
- Mi csak a biztonsága miatt…
- Persze, persze…- vágott közbe szarkasztikusan Ricky.
- Figyelj!- nézett a srácra Raqu. - Rori éppen Xavi Hernándezzel randizik. A Barcelona játékos Xavi Hernándezzel.- mondta hangsúlyosan, nehogy az informatikusnak eszébe jusson a bimbózó románcba beleavatkoznia. Mivel már az első találkozásuknál látszott rajta, hogy odavan a munkatársáért. 
- Dehát Ő vagy egy jó 10 évvel idősebb Auroránál.- sokkolt le a rendszergazda az ellenfele nevét hallva. 
- Nézzétek, milyen közel hajolva beszélgetnek!- mutatott hirtelen a párra, kihajolva a fal takarásából Cat. Erre mind a hárman leskelődni kezdtek a páros után.

*
Miután visszatért a férfi az újabb adag frissítőkkel a beszélgetés sokkal meghittebb hangulatban folytatódott. Nagyon közel hajolva egymáshoz… 
A lány nem is gondolta volna, hogy ilyen fesztelenül fognak tudni társalogni. Egyszeriben annyi közös témájuk lett. Hát még a középpályás, aki mindig valahogy a focinál lyukadt ki a találkozóin, de Aurorával egyszer nem jutott eszébe ez a „szenvedélye”. A meghitt társalgást még a rendelt fogások érkezése sem tudta megszakítani. A pincér ügyesen bemanőverezte a nagy tálakat a szorosan csacsogó pár közé.
- Wáó! Nagyon jól néz ki!- ámult el Rori a kihozott ételtől.
- Ez sem néz ki rosszul. - szaglászta körbe a sportoló a kagylókat.
- Akkor, jó étvágyat hozzá!- mosolygott Aurora melegen a játékosra.
- Neked is!- kacsintott a másik.
- Ez nagyon finom, még evvel az édes szósszal is!-„kiáltott fel” a leányzó az első falat lenyelése után.
- Hmm…ez a mártás kitűnő! Tökéleteses kiegészíti a kagylót. - áradozott a labdarúgó is őszintén. 
- Na látod, én megmondtam!- mondták szinte egyszerre, majd összenevettek.
- Megkóstolód, hogy milyen a kedvenc éttermedéhez képest?
- Naná, bár akkor is elviszlek oda, mégha ugyanolyan ízletes is. – vágta rá a férfi egy magabiztos mosoly kíséretében.
- Csak, ha igent mondok!- vigyorgott kacéran, majd egy kisebb falatot a villájával a sportoló felé nyújtott.

*
- Jézuson! Ez milyen elcsépelt már! A tini filmekben szokás egymást etetni. - dohogott Ricky a csajoknak.
- Figyeld, milyen gondosan tartják egymásnak a villát!- közölte Raqu Catnek, nem foglalkozva a srác véleményével.
- Olyan édesek…, de igazán jó lenne, ha történne végre valami izgis is. – mondta Catalina gonoszkásan somolyogva. Majd egy hirtelen ötlettől vezérelve előkapta a telefonját és egy sms írásába fogott. 

*
- Ma igazán kitett magáért a séf!- ízlelgette a kagylós falatot, amit a sportolótól kapott Aurora. Ám a pillanatot hirtelen megszakította a telefonja csipogása. – Ó, elnézést, azt hittem lenémítottam, de úgy látszik pont az ellenkezőjét tettem. - szabadkozott.
- Nézd csak meg nyugodtan, hogy ki keresett. - somolygott a férfi.
- Van egy sejtésem, mivel vagy 5 nem fogadott hívásom volt, mikor legutoljára néztem.

Üzenete érkezett Cattől!- villogott a kijelzőn. Gyorsan megnyitotta azt. 
Uncsia a műsor!!! Csókot! xoxo - olvasta, majd értetlenül felnézett.

- Na ezt most mégis hogyan?- kommentálta hangosan a lány, a vele szemben ülőnek.
- Hmm?- pillogott rá kíváncsian a középpályás.
- Van egy olyan baljós előjelem, hogy hamarosan társaságunk lesz…- ráncolta a homlokát Rori majd jobbra, balra kezdett nézelődni.
- Micsoda? - értetlenkedett még jobban a sportoló.
- Ezt nem hiszem el…- hunyorgott a messzeségbe bosszúsan.

*
- Most meg miért nézi a telefonját?- szaladt egy oktávval magasabbra Raqu hangja.
- Gondolom az üzenetemet olvassa…- mondta vigyorogva a barátnője. - Mekkora poén! - tapsikolt.
- Hogyan gondoltad te ezt?- nézett rá ingerülten a másik leányzó. - Megtörted a pillanatot.
- Hurrá!- szólt közbe Ricky.- Akkor ennyi erővel csatlakozhatunk is hozzájuk, úgyis farkaséhes vagyok. - indult el az étterem felé nagy léptekkel.
- Neee!- lépet ki Raquel is a fal takarásából. - Még meglátnak! - fogta meg a fiú karját.- Nem fogod tönkretenni és megzavarni a randit!
- Szerintem is menjünk oda! Csak odaköszönünk és semmi több!- indult el Cat is. - Olyan kíváncsi vagyok! Erre Raqu az ő kezét is ráncigálni kezdte. Így Ricky és Catalina mint a buldózer próbált előre menni, míg Raquel minden erejét bevetve próbálta őket visszatartani. Igazi komédia volt a javából, a járókelők legnagyobb megrökönyödésére.

*
- Mégis, hogy kerültek ide a kedves barátaim, azt nem igazán tudom. - mondta kissé gúnyos felhanggal Aurora. -Nézd, ott.- mutatta az irányt a férfinak.
- Azokra gondolsz, akik ott dulakodnak?- kérdezte Xavi kissé komikusan.
- Igen.... –tett egy grimaszt.
- Hívd ide őket, nyugodtan. - ajánlotta fel udvariasan a sportoló.
- Egy pillanat! Telefonálok egy gyorsat! - mondta Aurora, majd határozottan felállt és bement az étterembe.

*
- Várjatok! Csörög a telefonom. - állt le a hadakozással Catalina. - Szia, Rori! - üdvözölte a barátnőjét a lány olyan hangsúllyal mintha „minden rendben lenne” .
- Kihangosítanál?- kérte egyből Aurora.
- Ugyan miért?
- Kérlek…- mondta ellentmondást nem tűrően.
- Oké. – sóhajtott majd megnyomta a kihangosító gombot, mert tudta, hogy Rori ezt most véresen komolyan gondolja.
- Ti mégis mit kerestek itt?- hangzott egyből a dühös kérdőre vonás.
- Inkább az a kérdés, hogy nekünk miért nem szóltál a randiról?- kontrázott rá azonnal Raqu.
- Mert…
- Nem kellenek az üres kifogások, már reggel szólnod kellet volna!- vágott a barátnője mondatába azon nyomban Raquel.
- Ezt inkább beszéljük meg máskor! Véges a szünet, ne várassuk meg Xavit!- szólt közbe öntudatosan Cat, megelőzve az értelmetlen parázsvita kialakulását.
- Rendben!- közölte szinte egyszerre a 2 felpaprikázott lány.
Ezek után Aurora bontotta is a vonalat. 
Xavi megérezte a feszültséget a "visszatérő" lányban, így megpróbálta szórakoztatni és oldani őt a fennmaradó időben. Ez rendkívül jól sikerült neki. A galériához visszavezető úton Rori a hasát fogta fájdalmában, annyit nevetett már a középpályással. Sosem gondolta volna, ilyen jó humora van. Mindig olyan visszafogottnak látszott.
- Köszönöm az ebédet! – nézett a focistára mosolyogva a lány, mikor már az épület előtt álltak. – Nagyon jól éreztem magam!
- Én is!- szorította meg a kezét. – Holnap akkor velem vacsoráznál?- kezdte bűvölni a nagy csokoládé színű szemeivel.
- Igen.- hangzott a kislányos mosoly közepén a válasz.
- 8-ra odamegyek érted. - tartotta Rori tekintetét.
- Szuper, elküldöm majd a pontos címet egy smsben. - csillogott a szép női szempár.
- Rendben. További szép napot!- csókolt kezet hirtelen a labdarúgó, majd kisfiús arccal távozott. Erre Aurora a füle tövéig elpirult…

-Istenem miért viselkedem a társaságában úgy, mint valami elsőbálos kislány?!!!- agyalt lázasan Rori az irodája felé. Még a végén meggondolja magát, és rájön, hogy éretlen vagyok….pedig nem is…csak valahogy összezavarodom a jelenlétében…

-Istenem, ez komoly?! Kezet csókoltam neki?!- támasztotta a fejét a tenyerébe a focista az autójában. - Még a végén valami öregúrnak fog hinni és rájön, hogy neki egy korban közelebb álló kell…- majd sóhajtva beindította a motort.

Aurora az irodájába érve, azonnal megírta a címét a focistának. Még annyit fűzött hozzá: „akkor holnap este várlak”. Azután tárcsázni kezdte Raquel számát.
- Szia, csajszi! Csak annyi, hogy ne haragudj rám!- kezdte a bocsánatkérést. – Tudod, hogy könnyen felkapom a vizet. 
- Te se haragudj rám! – Nem akartam kiabálni veled!- magyarázkodott a másik is.
- Én sem, ám pont rosszkor zavartatok meg…
- Tudom, tudom. Lökött Cat! - nevette el magát Raqu.
- Érdekes egy sms volt. Nem igazán tudtam hova rakni, majd belémhasított egy érzés, hogy bizony figyelnek valahonnan.
- Csak véletlenül jártunk arra…
- Rickyvel karöltve?! - kérdezte csúfondárosan Rori.
- Majd az este mindent átbeszélünk!- közölte hirtelen. 
- Rendben, meglesz!- nevetett felszabadultan.
- 9-re vár minket Cat.
- Oké, ott leszek! Puszi.
- Puszi. - majd letette Raquel.

A délután folyamán Rori nem tudott a munkájára koncentrálni mivel a gondolatai a másnapi vacsora körül összpontosultak. Azon töprengett, hogy mégis mit fog viselni, miről fognak beszélgetni és a legfontosabb, hogy vajon elcsattan-e egy csók?!
A labdarúgó is a „dolga” helyett a leányzón „gondolkodott”. 
Tudta, hogy eljön egyszer az a nő, csak nem sejtette, hogy ilyen hamar. Hiszen eddig a párkapcsolataiban mindig 3 fél volt. Ő, a foci és a harmadik. Aki bizony mindig a zavaró fél volt. De Rori egyszerűen nem lehet harmadik. Hiszen egy lebilincselő, elképesztő és meseszép lány. Ám azt mégsem tudta, hogy mégis, hogyan fogja fogadni a szépséges leányzó, hogy még mindig a szüleivel él egy házban Terrassában. 20 kmre Barcelonától. És ő szeret így élni, hiszen a családja a mindene. Na meg a foci áll az első helyen az életében.
Fel tudna borítani mindet egy lányért egy nem is akármilyen lányért?! Ez a kérdés visszhangzott a fejében.

10 megjegyzés:

  1. Sziiia Csajszii! <3

    Jajj ez nagyon, de nagyon jó volt! Egyszerűen imádtam! Elképesztő volt, amit a két lány művelt, főleg Catalina. Na de azért a hab a tortára még Ricky is megérkezett. Van egy olyan érzésem, hogy ő még zavaró tényező lehet Rori és Xavi kapcsolatánál. Remélem nem zavar be nagyon! Imádtam, amikor a párocska egymást etette, az nagyon aranyos volt! Na meg amikor elbúcsúztak és elkezdtek gondolkodni, hogy mit rontottak el! Már kíváncsian várom a folytatást, hogy Xavi milyen döntést hoz és hogy mit fognak csinálni majd a lányok az este. De leginkább az újabb randira vagyok kíváncsi! *.* Szóval siess vele! Puszillak <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziiaa Csajsziii!!:):)
      Köszönöm a kommentet!:) Örülök, hogy tetszett!:) Jót súg a megérzésed Rickyvel kapcsolatban...;)
      Hamarosan hozom a következőt! Abból kiderül a következő randi végkifejlete...;);) Igyekszem vele!:)
      Puszillak <3
      Olivia

      Törlés
  2. Szia!

    Most találtam a blogodra és örömmel látom, hogy az egyik kedvenc focistám a főszereplő. Imádom Xavit. Megérdemelne végre egy aranylabdát!

    Rori és Xavi olyan aranyosak együtt. Remélem minél hamarabb összejönnek. Catalina és Raquel is szimpinek tűnnek. Ricky is jó fej, de remélem azért nem kavar be Roriéknak.

    Gyere minél hamarabb a következő résszel!

    Benne lennél egy cserében? www.anabellaaszerelmesfegyveres.blogspot.com

    Puszi
    Krimi88(Kriszti)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Krimi88!:):)
      Köszi a komit!:):)
      Örülök, hogy tetszik neked!:D:) Bizony, bizony megérdemelné már azt, az aranylabdát!! Reméljük majd idén!:)
      A cserében benne vagyok, már nálad válaszoltam is!;)
      Sietek vele!:):)
      Puszi, Olivia

      Törlés
  3. Szia Olivia! :)
    Úristen! Nem csalódtam. Nagyon jó lett! :) Hát amit az a hármas előadott... Nagyon vicces volt! :DD Viszont Ricky nekem nem tetszik. Tuti, hogy befog kavarni :/ Aranyos volt, ahogy Rori és Xavi etették egymást :) Amikor a búcsúzásnál tartottak, azt hittem csók lesz, de mégse! Úriemberként viselkedett! Látszik, hogy nem akarja elkapkodni a dolgokat, ami jó dolog :)Kíváncsi vagyok a következő részre. Siess!
    Puszi, Dudi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziiaa Dudi!!!:)
      Köszönöm a komit!:) Örülök, hogy szórakoztatónak találtad!!!:):)
      Igen, igen a mi kis Rickynk még kavarni fog egy parányit...;);)
      Xavit én csak úriemberként tudom elképzelni:D Ám lehet nagy machó a való életben csak jól "titkolja";);)
      Sietek vele!:):)
      Puszi, Olivia:)

      Törlés
  4. Szia csajszi! :)
    Haza jövök és mi vár? Új rész *-* Jaj már nagyon vártam! Annyira imádtam, hogy az hihetetlen. Amit Ricky és a csajok műveltek, minden itt volt előttem és annyira jó volt :D Vártam a csókot, de nem, de nem is baj, mert nem sietnek annyira meg minden, szóval várom a folytatást és remélem már lesz Rori&Xavi csók *-*
    Siess!
    puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Csajsziii!!!:):)
      Köszönöm a komit!!:) Nagyon jól esik, hogy ennyire tetszik!!:):)
      Nem sietnek bizony, ám idővel minden történik...;);) A következő részben ismét randiznak;):) Majd meglátjuk "ott mi" lesz...:):);)
      Igyekszem vele!:)
      Puszi, Olivia

      Törlés
  5. Szia Csajszi!
    Wáá, de jó, új rész *.* Hazaértem a nyaralásból, és ez látom :) szuper *.* Egyébként imádtam az egészet :))
    Ricky és a két lány XD ez kész, én röhögtem xdd És XAvi és Rori, annyira aranyosak voltak, de Ricky tuti tenni fog majd valamit, de remélem nem. Várom már az első csókot *.* Szóval a folytatást is várom :))
    puszillak D.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Csajszi!!!!:):)
      Köszönöm a kommentet!:):) Örülök, hogy jól szórakoztál!!!!;);):) Rickyvel kapcsolatban jól sejted a dolgokat...;) A következő részből sok minden kiderül.:);)
      Sietek vele!:)
      Puszillak, Olivia

      Törlés